Egyházi pénzügyekről a jogi képzésben
A közszolgáltatások szervezésének irodalma abból a feltevésből indul ki, hogy a társadalmi közös feladatok ellátója nem kizárólagosan az állam, hanem más közösségi szerveződések. A közfeladatok ellátásában közös trendként jelenik meg, hogy a kormányzati szerepkörök mozgásban vannak és a különböző funkciók elszivárognak szupranacionális, szubnacionális szintekre, valamint a kormányzati szektoron kívülre, amelyek a feladatok sokszínű megoldási formáit hozzák létre. Tovább... (Valentényi-Szilágyi Bernadett)
A kérelmező felülvizsgálati kérelmében az NVB határozatának megváltoztatását kérte a népszavazási kérdés hitelesítése útján, mivel szerinte az NVB jogszabálysértően állapította meg, hogy a kérdésben nem tartható népszavazás. A kérelmező szerint a népszavazásra feltett kérdés egyértelmű, s a NVB határozata egy többszörös feltételezésen alapuló megfontolással támasztja alá az egyértelműség követelményének megsértését.
A dohányzás tömegjelenség, mely tevékenység kapcsán két alapvető emberi jog feszül egymásnak: egyrészről az egyén önrendelkezési joga, másrészről pedig az egészséges környezethez való jog. De vajon ez milyen kötelezettséget ró az államra? Értékelhetjük-e a Nemzeti Dohányboltok bevezetését és a piacon bekövetkezett és folyamatosan bekövetkező változásokat akként, hogy ezáltal kívánja az állam védeni az egészséges környezethez való jogot?
A nemzetközi jog egyik ius cogense a népek és nemzetek önrendelkezési joga. Ugyanakkor számos bizonytalansági faktor övezi e jogot, így a katalán helyzetet is. Pontosan a jog tartalmának tisztázatlansága miatt jelentős szerepet játszik a nemzetközi politika, a többi állam hozzáállása is a függetlenedés kérdéséhez, viszont a jelenlegi nemzetközi közhangulat nem a katalánoknak kedvez. Az, hogy a katalánok nemzetként tekintenek magukra, míg a spanyolok nemzetiségként tekintenek rájuk, szintén ékes példája a fogalmak tisztázatlanságából fakadó bizonytalanságnak.