Fogyasztóvédelmi szempontok a humán közszolgáltatások szervezésében. Van alternatíva?
Egy ország közoktatási rendszeréről nagyon sokféle diskurzus folyik. Melyik szint a felelős a közszolgáltatás megvalósításáért? Hogyan finanszírozzák? Milyen tantervek vannak? Kik és milyen feltételekkel láthatnak el közoktatási feladatokat? Milyen eredményeket érünk el a közoktatás színvonalát mérő nemzetközi vizsgálatokon? Ezek fontos kérdések. De a legfontosabb, hogy egy ország közoktatási rendszerének kialakítása és működése közben mennyire jelenik meg a szereplők szabadsága és a fogyasztói igények kielégítése. Jelen írás arra keresi a választ, hogy Magyarországon az elmúlt években a szabadságot elősegítő, támogató vagy kevésbé támogató szakpolitikai döntések születtek-e? Tovább... (Valentényi-Szilágyi Bernadett)
A felsőoktatás finanszírozásának számos modellje ismert a nemzetközi gyakorlatban, ha azon az elven indulunk el, hogy az állam vagy a hallgató finanszírozza tanulmányait. Előbbi határozott elválasztás mellett a finanszírozási modellek változatosságát az egyházak, a különféle alapítványok, gazdasági szereplők által nyújtott támogatások, ösztöndíj programok adják. Ezen belül nagy szórást mutat az, hogy az adott állam által nyújtott költségvetési támogatásoknak mekkora a súlya a rendszeren belül. Magyarország esetében a 2010-es években indult egy reformhullám, mely az oktatás egész intézményrendszerét, finanszírozását, módszertanát érintette, az alapfokú oktatásról a felsőoktatásig. 
A Közszolgáltatások megszervezése és politikái (szerk: Horváth M. Tamás-Bartha Ildikó) című könyv széleskörű kutatásokra alapozva, több mint 900 oldalon keresztül mutatja be a közszolgáltatások egyes területeit, mélységében feltárva az utóbbi években zajló változásokat, keresve a könyv címében feltett kérdésre a választ, „Merre tartanak?”. A kötet részletesen foglalkozik a felsőoktatás ágazatpolitikájával, melyre jelen írásommal kívánok reflektálni, gondolataimat kifejteni. 
A 2011. évi magyar népszámlálási adatok szerint a fogyatékossággal élő személyek száma 457 ezer fő, a népesség 4,6 százaléka. A népszámlálás adatai szerint a fogyatékossággal élő személyek 20,16 %-a az általános iskola 8. évfolyamánál alacsonyabb végzettséggel sem, 36,18%-a általános iskola befejezett 8. évfolyamával rendelkezik. Érettségivel a fogyatékossággal élő személyek 22,46 %-a, középfokú iskolai végzettséggel, szakmai oklevéllel 16,99 %-a, mely meglehetősen alacsony arány. 
Az UNESCO Felnőttoktatási Világkonferenciája már 1960-ban, Montrealban deklarálta az egész életen át tartó tanulás eszméjét és elkerülhetetlenségét. Az eredeti montreali eszme egyetemes emberi értékeket hordoz, olyan fejlesztést tételez fel, amely az általános műveltség és a szakműveltségek harmonikus egységére épít, hogy minden személyiség minél teljesebben kibontakozhasson. A vízió arra is kiterjed, hogy a nevelés, a képzés egyszer megszünteti önmagát, mert átadja a helyét az önképzésnek. Ettől még messze vagyunk, ahogyan az állam elhalásától is. 
Az Európai Unió kiemelt jelentőséget tulajdonít a többnyelvűségnek, a felnőttképzés terén is. Dokumentumaiban ajánlásokat fogalmaz meg e témában, anyagi támogatást nyújt tagállamainak, hogy azok polgáraik idegen nyelvi kompetenciáit fejlesszék. Az elérni kívánt cél legalább két élő idegen nyelv ismerete. A tagállamok maguk döntenek saját oktatáspolitikájukról, az Európai Bizottság csak ajánlásokat fogalmaz meg és segíti a tagállamokat céljuk elérése érdekében. Jelen írás Tóth Judit korábban megjelent felnőtképzéssel kapcsolatos tanulmányára reflektál. 
Hogyan lehet a gyerekkori fizikai, mentális, érzelmi, szociális hiányokat később behozni? Mikor lehet kulcságazat a felnőttképzés? Túlszabályozott-e a felnőttképzés? Miért nincs rá elég költségvetési pénz vagy adó-szabályokkal kellene inkább ösztönözni, önfenntartóvá tenni a képzést? Miért nincs több résztvevő a képzésben? Hol van a sok uniós képzési támogatás? Ezekre keressük a választ az EDUMAP (Horizon 2020) projekt segítségével is.