Néhány gondolat „A látható kéz. Kormányzati tulajdon és szabályozó szerep vállalati körben.” című kötethez
2024-et írunk és a válságok korát éljük, miközben az Európai Unió szabályai – a változó tagállami irányváltásoknak és beavatkozásoknak kedvező módon − átalakuláson mennek át. A „Látható kéz. Kormányzati tulajdon és szabályozó szerep vállalati körben” című kötet ebben az időszakban vizsgálja a vállalati szektort és ehhez kapcsolódóan az állami tulajdonosi szerepek alakulását. Ez azért is érdekes kérdés, mert olyan tulajdonról van szó, amely jognak az alanya piaci szereplő, de egyben szabályozó hatóságént is jelen van. Ebből következően a kötet fókuszában az áll, hogy az állam részesedéstulajdonosi szerepe elkülönülhet-e gazdaságpolitikai és más funkcióitól, és ha nem, akkor milyen tényezők befolyásolják a kapcsolat vagy összefonódás módját, tartalmát és mértékét. Tovább... (Lovas Dóra)
Ki ne értene egyet azzal az általános kijelentéssel, hogy elérkezett az ideje a hulladékgazdálkodás fenntarthatóbbá tételének, hiszen 2020-ban az EU-ban már 505 kg volt az egy főre jutó települési hulladék mennyiségének átlaga. Pozitívnak tűnő, azonban így is drasztikus adat, hogy bár Magyarországon az uniós átlagnál kevesebb, de rendkívül sok az egy főre jutó mennyiség: 364 kg. Mit és hogyan szabályoz az új EPR rendelet? 
Érdekes és sajátos összefüggések figyelhetőek meg a gáz piaci árának alakulása és a magyar hatósági árak változása között. A kormány először 2013-tól vezetett be „sapkát” a gáz és villamosenergia egyetemes árára, a 2008-as gazdasági világválság hatására bekövetkezett visszaesés és az energia megnövekedett ára miatt. E piaci kudarcok miatti fellépést elsősorban társadalompolitikai megfontolásokkal indokolták, de ahogy utóbb látszik hátterében inkább vagyonszerzési - és felosztási üzletpolitika állt, azaz kormányzati rendelkezési körbe tartozó tulajdon-és tulajdonosváltás. Ezt igazolja az Európai Bizottság azon megállapítása is, hogy a hatósági árak és az energiaszegénység kiterjedése között nem található egyértelmű kapcsolat, mivel például a legszegényebb réteg a szolgáltatás hiánya miatt hozzá sem tud férni a támogatáshoz. 
A Jogtudományi Közlöny legfrissebb, 2022/9. számának hasábjain Bándi Gyula 
Egészségünk megőrzése érdekében elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék bevitele, ezért az Európai Unió arra törekszik, hogy élelmiszerrendszerén keresztül friss és egészséges élelmiszereket juttasson el állampolgárai otthonába. Az élelmiszer egy termelési-kereskedelmi láncon keresztül jut el először a termelőtől a feldolgozóhoz, a feldolgozótól a vállalkozáshoz, majd végül a fogyasztó asztalára, a szélesedő kínálat termékei pedig egyre olcsóbbak és könnyebben hozzáférhetőek. Mindez azonban két olyan problémát idéz elő, amelyek az egész világon megfigyelhetőek. 
Vajon mindent megteszek a környezetünk egészségéért? – Élete során legalább egyszer biztosan feltette magának mindenki ezt a kérdést. Úgy gondolom, hogy sok esetben talán nem is vesszük észre, hogy mennyivel többet tehetnénk annak érdekében, hogy Földünket életben tartsuk, hogy élhetőbb jövőt teremtsünk magunknak, gyermekeinknek, unokáinknak és minden embertársunknak. Mind az Európai Unióban, mind a Magyarországon hozott jogszabályokban találhatunk olyan rendelkezéseket, amelyek kifejezetten azt célozzák, hogy a környezetet megóvjuk. 
Egy nagyon drága és igen exkluzív étteremben sincs olyan figyelmes személyzet, mint a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó fogadó- és cateringtereiben ránk váró alkalmazottak voltak. A negyedik hullám csúcspontjához közel a Külgazdasági és Külügyminisztérium offline rendezte meg az eseményt, folyamatos élő streamelés mellett. A helyszín és az esemény nem volt kifejezetten kockázatos járványügyi szempontból, hiszen a résztvevők alacsony száma és az irgalmatlanul tágas terek lehetővé tették a távolságtartást. 
A Kormány 2020 elején fogadta el a jelenlegi Nemzeti Energiastratégiát, amely 2030-ig határozza meg Magyarország energia és klímapolitikai prioritásait. Az energiaunió irányításáról és az éghajlati fellépésről szóló európai uniós rendelet írja elő a tagállamok számára, hogy dolgozzanak ki egy nemzeti energia- és éghajlat-politikai tervet a 2021-től 2030-ig terjedő időszakra. A rendelettel létrehozott, jogilag kötelező érvényű keret célja, hogy az Európai Unió eleget tegyen a párizsi klímamegállapodás értelmében vállalt kötelezettségeinek. 
Nincs egységes kép és gyakorlat abban a tekintetben, hogy a környezeti adók mennyire képesek beváltani a hozzájuk fűzött reményeket. Kérdésként merülhet fel, hogy önmagában egy környezeti adó bevezetése járhat-e sikerrel, vagy szükség van arra is, hogy a szabályozás koherensen e célok mentén szülessen meg? A tagállamokban az ökoadókból származó bevételek nagysága valóban a környezetvédelmi politika sikerességét mutatja meg, vagy inkább az állam beavatkozás szükségességére világít rá? A továbbiakban ezen kérdések mentén vizsgálom a környezetvédelmi adók gyakorlatát, felvázolva egy általános képet és megoldási javaslatokat az Európai Unióban. 
Hazánkban 2019. év végén született egy sokat kritizált, alkalmazásának kezdő időpontját többször elhalasztott kormányrendelet, nevezetesen a köztulajdonban álló gazdasági társaságok belső kontrollrendszeréről szóló 339/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet, amelyben van egy rejtett lehetőség arra, hogy az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok működésüket úgy gondolják végig és egyben újra, hogy a jövőbeli folyamatokban az etikai elvek, hovatovább a társadalmi elelősségük erőteljesebben mutatkozzon meg. A tanulmányom célja, hogy felhívja a figyelmet erre az új olvasatra, és rámutasson arra, hogy hogyan tehetőek meg az első lépések e szemlélet kialakításának irányába. 