Nem alaptörvény-ellenes a gödi különleges gazdasági övezet kijelölése

  • 2021/02/28
  • Kutatócsoport2

Az Alkotmánybíróság véleménye szerint a Kormány intézkedése nem alaptörvény-ellenes, azonban előírta, hogy az Országgyűlésnek a helyi önkormányzatok számára az önkormányzatok által ellátott kötelező feladat- és hatáskörök ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatást kell biztosítania. Rendes körülmények között e támogatásokat a parlament, veszélyhelyzet esetén a Kormány csökkentheti közérdekre hivatkozással, de nem lehetetlenítheti el a helyi önkormányzatok működését. Tovább... (Lovas Dóra)

Magyar ügy kapcsán értelmezte az EUB a külföldi utasok áfa-visszatérítési jogosultságát

  • 2021/02/22
  • Kutatócsoport2

Az Európai Unió Bírósága a C‑656/19. számú Bakati ügyben nemrégiben hozott ítéletével több kérdésben is állást foglalt, mely kérdéseket a határ-menti kereskedés és az áfa-mentesség (az uniós jogban: hozzáadottérték-adó, röviden: héá), uniós jogi szabályozásának értelmezése kapcsán előzetes döntéshozatal során terjesztett a magyar bíróság az EUB elé. A döntés számos problémás kérdést rendezett, mely által a határmenti kereskedők részben fellélegezhetnek. Tovább… (Szutor Beáta Bella)

Köztulajdonú gazdasági társaságok úton a társadalmi felelősségvállalás felé? – egy kormányrendelet újszerű olvasata

  • 2021/02/15
  • Kutatócsoport2

Hazánkban 2019. év végén született egy sokat kritizált, alkalmazásának kezdő időpontját többször elhalasztott kormányrendelet, nevezetesen a köztulajdonban álló gazdasági társaságok belső kontrollrendszeréről szóló 339/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet, amelyben van egy rejtett lehetőség arra, hogy az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok működésüket úgy gondolják végig és egyben újra, hogy a jövőbeli folyamatokban az etikai elvek, hovatovább a társadalmi elelősségük erőteljesebben mutatkozzon meg. A tanulmányom célja, hogy felhívja a figyelmet erre az új olvasatra, és rámutasson arra, hogy hogyan tehetőek meg az első lépések e szemlélet kialakításának irányába. Tovább… (Puskás Ágnes)

Mikor ellentétes egy közjogi szervezetszabályozó eszköz az Alaptörvénnyel? - döntést hozott az AB

  • 2021/02/05
  • Kutatócsoport2

Az Alkotmánybíróság 2021. január 7. napján meghozott 1/2021. (I. 7.) számú határozatában egy közjogi szervezetszabályozó eszköz Alaptörvénnyel való összhangjáról foglalt állást. Az ügy tárgyát a mintagazdaságok kialakításáról szóló 1910/2015. (XII.11.) Korm. határozat képezte. Az országgyűlési képviselők egynegyede utólagos normakontroll keretében kérte, hogy az Alkotmánybíróság a kormányhatározat 3-8. és a 10. pontjának Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja meg és azokat a közzététel időpontjára visszamenőleges hatállyal semmisítse meg. Tovább... (Soltész Péter Ádám)

Jelentősen szigorodtak a drónhasználat szabályai

  • 2021/01/25
  • Kutatócsoport2

2021. január 1. napjától megváltoztak az egységes európai uniós szabályozást követően a légiközlekedésről szóló törvény rendelkezései Magyarországon. A drónok ipari felhasználásán túl, azok hobbi-alkalmazása is egyre nagyobb teret hódít, mely ily módon a drónozás teljeskörű szabályozásának bevezetését igényelte. Azonban a drónhasználattal kapcsolatos fejlesztések és technológiai változások egy olyan állandó jellegű, gyors, jogi környezethez alkalmazkodó reakciót igényelnek, amely a fejlett kor vívmányait egy újonnan megjelenő követelményrendszerhez igazítják. Tovább... (Kovács Viktória)

A koronavírus-járvány hatása az állami támogatások uniós versenyjogára

  • 2021/01/22
  • Kutatócsoport2

A rendkívüli hirtelenséggel felbukkanó koronavírus nemcsak a társadalmat, de a gazdaságot is megrendítette. Az élet és a megélhetés is komoly veszélybe került. Az Európai Unióban 2020 tavaszán mind a tagállami döntéshozók, mind az Európai Bizottság számára világossá vált, hogy vállalkozások ezrei, sőt egész szektorok mehetnek tönkre, ha nem avatkoznak be. A Bizottság úgy nyilatkozott, hogy a 2008-as válságkezeléséhez hasonlóan valamennyi szükséges eszközt hajlandó bevetni.  Ennek jegyében létrehozott egy ideiglenes állami támogatási keretrendszert is, a fennálló járványhelyzet negatív gazdasági hatásainak enyhítésére. Tovább... (Széles Krisztina)

Oldalak