EUB: nem ütközik uniós joggal az Airbnb-hez kapcsolódó, a lakhatási válság mérséklése érdekében hozott nemzeti szabályozás

Véleményem szerint is fontos döntést hozott az Európai Uniós Bíróságának (EUB) nagytanácsa a rövid távú lakáskiadás szabályozásával kapcsolatban. A testület álláspontja szerint nem ütközik az uniós belső piac szolgáltatási szabadságát garantáló irányelvekben, ha a tagállami hatóságok előzetes engedélyhez és ellenszolgáltatásokhoz kötik az Airbnb-típusú lakáskiadást.

A bíróság azt is kifejtette, hogy „a hosszú távú bérbeadásra szánt lakások hiányával szembeni küzdelem olyan közérdeken alapuló kényszerítő indokot képez, amely igazolja az ilyen szabályozást.”

Más szóval a magántulajdon és a gazdasági szabadság iránt egyébként teljes mértékben elkötelezett Európai Unió – amelynek egész léte a tőke, áruk és szolgáltatások szabadságától függ – legfontosabb igazságszolgáltató testülete úgy véli, a megfizethető lakhatás garantálása, a lakhatási válság felszámolása olyan közérdek, amely indokolhatja a rövid távú lakáskiadáshoz kapcsolódó tevékenységek szabályozását, korlátozását.

Az EUB-nak egy Párizsban kibontakozó jogi probléma kapcsán kellett állást foglalnia. Újságírók voltak azok, akik lelepleztek két céget, amelyek hosszú távú bérlakásukat előzetes engedélykérés nélkül Airbnb-n kezdték kiadni. Ez követően két francia bíróság is bírság megfizetésére kötelezte a két céget, illetve arra is, hogy a probléma kapcsán felmerült ingatlanokat újra hosszú távú bérlakásként hasznosítsák.

A francia építési és lakásügyi törvénykönyv a 200 ezer lakosnál népesebb településeket és a Párizzsal határos három megye településein úgy rendelkezik, hogy a hosszú távú lakáskiadásból Airbnb-típusú kiadásba átváltáshoz a tulajdonosnak előzetes engedélyért kell fordulnia a helyi önkormányzathoz.

A törvény arra is lehetőséget ad, hogy az önkormányzatok valamilyen ellenszolgáltatáshoz kössék az engedély megadását, figyelembe véve az adott lakóközösségek sokszínűségét és a megfizethető bérlakások szükséges számát. Így például az önkormányzat előírhatja, hogy a tulajdonos az engedélyért cserébe egy másik, nem lakáscélú ingatlanját alakítsa át hosszú távú lakhatásra alkalmas ingatlanná.

Az Európai Unió Bírósága nemcsak azt mondta ki, hogy ez a típusú szabályozás jogszerű, hanem azt is, hogy ennél kevésbé korlátozó szabályozással nem biztos, hogy garantálhat lenne a közérdek érvényesülése. Tehát például az utólagos ellenőrzés és bírságolás nem elégséges intézkedés, mert az utólagos ellenőrzés –például egy bejelentésen alapuló és szankciókkal párosuló rendszer útján–nem tenné lehetővé a lakásátalakítások azon gyorsan zajló jelenségének azonnali és hatékony megfékezését, amely a hosszú távú bérbeadásra szánt lakások hiányát kiváltja.

Az EUB tehát kimondja, az európai nagyvárosok lakáspiacai olyan gyorsasággal alakulnak át, hogy az önkormányzatok utólagos ellenőrzéssel nem tudják azt kordában tartani, így előzetes és korlátozó engedélyezésekkel is élhetnek.

A bíróság tehát ellentmond annak a hazai érvnek is, amely szerint az önkormányzatoknak nem további szabályozásokat kellene bevezetniük, hanem szigorúbban ellenőrizniük a lakáspiacot.

Hazánkban is nagy jelentőséggel bír ezen ügy, hiszen a kormány lehetőséget adott az önkormányzatoknak arra, hogy korlátozzák az egy évben maximálisan rövid távú lakáscéllal kiadható napok számát. Karácsony Gergely 60 napra tett javaslatot, amelytől Magyar Apartmankiadók Egyesülete teljes mértékben elzárkózott.

Magyarország mellett, szinte Európa szerte szabályozzák a rövid távú kiadást. Itt említeném meg többek között Párizs polgármesterét, valamint Berlin és Amszterdam képviselőit is.

Az adott ügyben nem értek egyet az Európai Unió Bíróságának a döntésével és úgy vélem, hogy a francia nemzeti jogszabály nem áll összhangban az európai uniós joggal. Véleményem szerint a “lakáscélú helyiségek átmenetileg ott tartózkodó, e helyiségeket lakóhelyül nem választó vendégek számára történő, ismételt bérbeadásának lehetőségét” olyan mértékben korlátozta a francia jogalkotó, amely nem áll összhangban 2006/123 szolgáltatási irányelvben megfogalmazott azon rendelkezéssel, miszerint  ,, A tagállamok a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot, illetve annak gyakorlását nem kötik engedélyezési rendszerhez, kivéve az alábbi feltételek teljesülése esetén:

a)      az engedélyezési rendszer nem alkalmaz hátrányos megkülönböztetést az érintett szolgáltatóval szemben;

b)  az engedélyezési rendszert a közérdeken alapuló kényszerítő indok támasztja alá;

c,  a kitűzött cél kevésbé korlátozó intézkedés útján nem valósítható meg, különösen azért, mert az utólagos ellenőrzésre túl későn kerülne sor ahhoz, hogy az valóban hatékony legyen.”

Egyetértek a bíróság azon megállapításával, hogy a lakáscélú helyiségek átmenetileg ott tartózkodó, e helyiségeket lakóhelyül nem választó vendégek számára történő, ismételt bérbeadása szolgáltatásnak minősül és a szolgáltatási irányelv hatálya alá tartozik.

A francia nemzeti jogszabály engedélyhez köti a fent említett ,,rövid távra” történő lakás kiadást. A szolgáltatási irányelv kivételes lehetőségként rögzíti az engedélyezési rendszer bevezetését. Ez alapján kritériumként rögzíti az irányelv, hogy az engedélyezési rendszert közérdeken alapuló kényszerítő indok támasztja alá. A bíróság a lakáshiányt, illetve az ingatlanárak megemelkedését ilyen kényszerítő indoknak tekintette. Véleményem szerint ez valóban kényszerítő indoknak minősül, azonban az irányelv azt is előírja, hogy az engedélyezési rendszer nem alkalmazhat hátrányos megkülönbözetést az érintett szolgáltatóval szemben. Ebben az esetben a szabályozás nem tesz különbséget a szolgáltatók között aszerint, hogy hány ingatlannal rendelkeznek, üzletszerűen végzik a tevékenységet vagy sem. Ebből az következik, hogy egy olyan ingatlan tulajdonos, aki lakóingatlanán kívül csupán egy ingatlannal rendelkezik, amelyet rövid távra kíván kiadni aránytalanul hátrányos helyzetbe kerül a szabályozással. Ugyanis a francia jogszabály az engedélyezési rendszer ellenszolgáltatásaként előírja más használatra szolgáló helyiség lakóhelyiséggé történő átalakítását. Ebből kifolyólag úgy vélem, akkor felelne a szabályozás az uniós jognak, ha különbséget tenne az ingatlantulajdonosok között.

Ezen kívül aggályosnak tartom, hogy a lakáshiány problémáját a francia jogszabály teljes egészében az ingatlan tulajdonosokra terheli, akiket a szabályozás az engedélyezési rendszerrel és az ellenszolgáltatási követelménnyel arra kényszerít, hogy ingatlanukat hosszú távra adják bérbe, ezáltal a helyi lakhatási problémákat megoldva. Véleményem szerint az ingatlantulajdonosokat érdekeltté kellene tenni abban, hogy lakásukat hosszú távra adják ki, tehát nem bírságolni kellene őket a rövid távú lakáskiadások miatt, hanem kedvezményeket 

Az adott ügyben nem értek egyet az Európai Unió Bíróságának a döntésével és úgy vélem, hogy a francia nemzeti jogszabály nem áll összhangban az európai uniós joggal. Véleményem szerint a “lakáscélú helyiségek átmenetileg ott tartózkodó, e helyiségeket lakóhelyül nem választó vendégek számára történő, ismételt bérbeadásának lehetőségét” olyan mértékben korlátozta a francia jogalkotó, amely nem áll összhangban 2006/123 szolgáltatási irányelvben megfogalmazott azon rendelkezéssel, miszerint  ,, A tagállamok a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot, illetve annak gyakorlását nem kötik engedélyezési rendszerhez, kivéve az alábbi feltételek teljesülése esetén:

a)      az engedélyezési rendszer nem alkalmaz hátrányos megkülönböztetést az érintett szolgáltatóval szemben;

b)  az engedélyezési rendszert a közérdeken alapuló kényszerítő indok támasztja alá;

c,  a kitűzött cél kevésbé korlátozó intézkedés útján nem valósítható meg, különösen azért, mert az utólagos ellenőrzésre túl későn kerülne sor ahhoz, hogy az valóban hatékony legyen.”

Egyetértek a bíróság azon megállapításával, hogy a lakáscélú helyiségek átmenetileg ott tartózkodó, e helyiségeket lakóhelyül nem választó vendégek számára történő, ismételt bérbeadása szolgáltatásnak minősül és a szolgáltatási irányelv hatálya alá tartozik.

A francia nemzeti jogszabály engedélyhez köti a fent említett ,,rövid távra” történő lakás kiadást. A szolgáltatási irányelv kivételes lehetőségként rögzíti az engedélyezési rendszer bevezetését. Ez alapján kritériumként rögzíti az irányelv, hogy az engedélyezési rendszert közérdeken alapuló kényszerítő indok támasztja alá. A bíróság a lakáshiányt, illetve az ingatlanárak megemelkedését ilyen kényszerítő indoknak tekintette. Véleményem szerint ez valóban kényszerítő indoknak minősül, azonban az irányelv azt is előírja, hogy az engedélyezési rendszer nem alkalmazhat hátrányos megkülönbözetést az érintett szolgáltatóval szemben. Ebben az esetben a szabályozás nem tesz különbséget a szolgáltatók között aszerint, hogy hány ingatlannal rendelkeznek, üzletszerűen végzik a tevékenységet vagy sem. Ebből az következik, hogy egy olyan ingatlan tulajdonos, aki lakóingatlanán kívül csupán egy ingatlannal rendelkezik, amelyet rövid távra kíván kiadni aránytalanul hátrányos helyzetbe kerül a szabályozással. Ugyanis a francia jogszabály az engedélyezési rendszer ellenszolgáltatásaként előírja más használatra szolgáló helyiség lakóhelyiséggé történő átalakítását. Ebből kifolyólag úgy vélem, akkor felelne a szabályozás az uniós jognak, ha különbséget tenne az ingatlantulajdonosok között.

Ezen kívül aggályosnak tartom, hogy a lakáshiány problémáját a francia jogszabály teljes egészében az ingatlan tulajdonosokra terheli, akiket a szabályozás az engedélyezési rendszerrel és az ellenszolgáltatási követelménnyel arra kényszerít, hogy ingatlanukat hosszú távra adják bérbe, ezáltal a helyi lakhatási problémákat megoldva. Véleményem szerint az ingatlantulajdonosokat érdekeltté kellene tenni abban, hogy lakásukat hosszú távra adják ki, tehát nem bírságolni kellene őket a rövid távú lakáskiadások miatt, hanem kedvezményeket kellene nyújtani számukra arra az esetre, ha ingatlanukat hosszú távra adják bérbe, ezáltal javítva a helyi lakhatási problémán. Ugyanis feltételezhető, hogy az ingatlan tulajdonosok számára a rövid távú lakáskiadás nyereségesebb, mint a ,,hosszú távra” történő bérbeadás. Ebből kifolyólag az ingatlantulajdonosok mindig a nyereségesebb megoldást fogják választani és a szabályozással a kiskapuk kijátszásában lesznek érdekeltek nem pedig a lakáshiány felszámolásában. Ezek alapján úgy vélem, hogy a francia szabályozás nem felel meg annak az irányelvben előírt kritériumnak, miszerint, az engedélyezési rendszer bevezetésének akkor van helye, ha a kitűzött cél kevésbé korlátozó intézkedés útján nem valósítható meg. Ugyanis a kitűzött cél úgy is megvalósítható lenne véleményem szerint, ha különböző kedvezmények alapján érdekeltté tennék a tulajdonosokat a hosszú távú lakáskiadásban.

Ezek mellett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az ingatlanok ilyen rövid távú kiadása jelentősen hozzájárult a turizmus fellendüléséhez. Ugyanis egyre szélesebb rétegek számára vált elérhetővé az utazás az online platformok megjelenésével, ahol magánszemélyek ingatlanjaikat bérbe adják. Amellett, hogy ezen szálláshelyek jóval olcsóbban kínálnak szállást, mint a szállodák, a vendégek otthonosabb környezetben tölthetik nyaralásukat. Ezen szabályozással, amely visszaszorítja az ilyen fajta lakáskiadást a turizmus visszaesése várható, ezáltal az ország jelentős bevételektől eshet el.

Végezetül, úgy vélem a francia jogszabály azért nincs összhangban az uniós joggal, mert az engedélyezési rendszerrel kapcsolatban megfogalmazott követelmények közül, nem felel meg annak a követelménynek, hogy az engedélyezési rendszer nem alkalmaz hátrányos megkülönböztetést az érintett szolgáltatóval szemben; illetve annak a követelménynek sem felel meg, hogy a kitűzött cél kevésbé korlátozó intézkedés útján nem valósítható meg.

Teljesen egyetértek az Európai Unió Bíróságának határozatával, ugyanis az említett esetben a helyi szabályozások nem voltak összhangban az Uniós szabályozással.

Franciaország az Airbnb második legnagyobb piaca az Egyesült Államok után, így nem csoda, hogy pont Párizsban robbant ki egy ilyen jogi konfliktus. A Bíróság szerint nem ütközik az uniós belső piacszolgáltatási szabadságát garantáló irányelvekbe, ha a helyi hatóságok előzetes engedélyhez és ellenszolgáltatásokhoz kötik a rövid távú lakáskiadást. Ahogy egyre  elterjedtebb, és ismertté kezdett válni az Airbnb, egyre többen voltak az e fajta vállalkozás felé nyitottak, és éltek vissza bizonyos lehetőségekkel. Véleményem szerint ez történhetett Cali Apartments SCI és HX párizsi garzonlakás tulajdonosainak ügyében is, ugyanis egy ilyen vállalkozás után ugye nem kell adózni sem és ezidáig engedélyköteles sem volt. Úgy gondolom valamilyen szinten határt kellett húzni, ezeknek a visszaéléseknek a visszaszorítására, ezért ez hogy engedély köteles tevékenységgé nyilvánították teljes korrekt döntés.

A magántulajdon és gazdasági szabadság korlátozása ebben az esetben számos család kiegészítő bevételétére lett volna negatív hatással. Ennek ellenére helyénvalónak tartom a magyarországi helyi szabályozásokat, melyek lehetőséget adnak a helyi önkormányzatoknak. Ennek oka, hogy jól működő turisztikai vállalkozások gazdasági stabilitását okozhatja, ha az Airbnb típusú vállalkozások túl nagy százalékot vesznek ki a turizmusból, illetve szervezetszerűen működnek a gazdaságon belül. Számos példáról hallani, amikor magánszemélyek befektetési céllal vesznek lakásokat és folyamatos Airbnb céllal adják ki ezeket a lakásokat. Ezzel a gondolattal összhangban van EUB által a cikkben leírt határozata, mely szerint a „ismételt és rövid távú bérbeadása” engedélyezett. Hazánkban csak hasonló helyzetet ért el az új szabályozás, amely szerint csak tájékoztatási kötelezettsége van a magánszemély részéről az önkormányzat felé, ha airbnb-féle lakást ad ki. Legfőképpen Budapestet érinti, hiszen évek óta egyre jobban, szinte kontrollálatlanul növekedett a rövid távú lakáskiadás piaca. Bár még pontos szabályozás nem született, csak törvénymódosítás, a tendencia afelé látszik hajlani, hogy hamarosan vége lesz az Airbnb aranykorának. 

írta: Komáromi Krisztina

Véleményem szerint az Airbnb szabályozásával kapcsolatban szükségessé vált az, hogy a Bíróság is kifejtse álláspontját.

A Bíróság ítélete kimondta, hogy nem ellentétes az uniós belső irányelveivel az, ha a helyi hatóságok előzetes engedélyhez, illetve ellenszolgáltatásokhoz kötik az Airbnb lakások kiadását.

Az Airbnb jelenleg virágkorát éli, ráadásul Franciaország az egyik olyan ország, ahol ez a szolgáltatás a legelterjedtebb. Nem meglepő, hogy a vállalkozók gyakran visszaéltek lehetőségeikkel, hiszen nem volt hatékony szabályozás.

Szükségessé vált, hogy a bíróság korlátokat szabjon ennek a szolgáltatásnak. Habár a korlátozások sok személyre negatív hatást gyakoroltak (gondolok itt pélául vállalkozókra), mégis úgy gondolom, korrekt döntés született.

Rengeteg probléma adódott abból, hogy nem volt megfelelően szabályozva ez a szolgáltatás.

Magyarországon az önkormányzatok hatáskörébe tartozik ez a jogkör. Úgy gondolom, az önkormányzatok rendelkeznek a szükséges adatokkal abban a tekintetben, hogy nagyjából átlátssák, hogy az adott településen mennyire elterjedt ez a fajta szolgáltatás, így könnyebben  tudják azt szabályozni.

Budapesten Terézváros volt az első hely, ahol a lakók és a rövid távú szálláskiadásból élő családok érdekeit egyaránt figyelembe vevő szabályok szerint működhetnek az Airbnb-típusú szálláshelyek.

A korábban eszköztelen önkormányzatok számára tavaly nyáron nyitott lehetőséget egy törvénymódosítás, hogy beleszóljanak a rövid távú lakáskiadás szabályozásába helyi szinten.

A Bíróság kimondta, az európai nagyvárosok lakáspiacai olyan nagy sebességgel alakulnak át, hogy az önkormányzatok utólagos ellenőrzéssel már nem tudják hatékonyan kordában tartani azt, így előzetes és korlátozó engedélyezésekkel is élhetnek.

Véleményem szerint a szabályozások ellenére az Airbnb továbbra is egy elterjedt szolgáltatás lesz, hiszen rengeteg előnye van, illetve sokan úgy gondolják, hogy nem is nyúlnak akkora profitot, mint például különböző szállásközvetítő oldalak.

A koronavírus miatt a magyar kormány által bevezetett beutazási korlátozások, illetve a vírus okozta gazdasági leállás lényegesen megváltoztatta a korábbi piaci viszonyokat, mivel jelentősen csökkent a külföldről érkező turisták száma. Ennek következtében a turizmus „tortája” is jóval kisebb lett, így már korántsem volt mindegy a szállodaipar számára sem, hogy mekkora szelet jut neki ebből.

Airbnb-t használók köre nem azonos a szállodaipart választók körével, így, ha az előbbit korlátoznák, az nem eredményezne több vendéget az utóbbi számára, ellenben kevesebb turista jönne Magyarországra, mellyel az állam csak rosszabbul járna, mivel kevesebb lenne az adóbevétele.

Az Országgyűlés ennek tekintetében elfogadta a T/11328. törvényjavaslatot, melynek címe: „A rövid távú szálláshely kiadással összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló jogszabály. Az eredeti tervek szerint a Kormány egy olyan törvényjavaslatot nyújtott volna be az Országgyűléshez, mely évi 120 napban korlátozta volna a magánszálláshelyek ilyen célból történő kiadását minden településre kiterjedő hatállyal.

A javaslat és az elfogadott törvény az Airbnb korlátozására ad lehetőséget.

Az erre való jogkört az önkormányzatok kapják meg azzal, hogy felhatalmazást ad az önkormányzatok képviselő-testülete számára, hogy a „magánszálláshelyen és az egyéb szálláshelyen az egy naptári éven belül szálláshely-szolgáltatás céljára felhasználható napok számát ”önkormányzati rendeletben határozzák meg. De ez sajnos az önkormányzatok számára jogosítványt jelent és nem kötelezettséget, vagyis nem kötelesek ilyen korlátozó jogszabályt alkotni.

Az önkormányzatok emellett represszív eszközök alkalmazására is felhatalmazást kaptak, arra az esetre, ha valaki az önkormányzat által engedélyezett felhasználható napok számát túllépi. Ebben az esetben az önkormányzat közigazgatási bírságot szabhat ki, illetve eltilthatja a tevékenység végzésétől a szabálysértőt.

A törvényjavaslat indokolását folytatván ki kell emelnem, hogy a  tevékenység szabályozatlansága versenyelőnyt idéz elő a szállodaiparral szemben, az adóelkerülés pedig az állam érdekét is sérti, valamint, hogy az Airbnb megnöveli az albérletek, illetve az ingatlanok árait és adott esetben a társasházi együttélésben is konfliktusokat idézhet elő.

Személyes véleményem szerint, hogy mindezen problémákat a rendszer kitudja szűrni, minden egyes szálláshelynek regisztrálnia kellene a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnál (NTAK), és ide küldenék be a hoteltől a kempingen át a magánszállásig a vendégek aggregált adatait. Hányan, mettől-meddig, mennyit fizettek, ez egy zseniális adatbázis lehetne, amiből nagyon értékes adatokat lehetne kinyerni és fontos marketing vagy üzleti döntések is hozhatóak, amely plusz adminisztrációt igényelnek.

A szálláshelyközvetítő platformok csak olyan ingatlanokat hirdethessenek, amik megadják ezt az azonosító számot, és ezek a platformok összeköttetésben lennének a nemzeti adatbázissal. Vagyis csak az hirdethessen, akinek engedélye van, aki regisztrált és látható.

A “bulitúristák” problémáját, Barcelona bevett gyakorlatával kellene megoldani, ott egy zajmérő berendezés elhelyezésével orvosolták a problémát, ezzel radikálisan csökkenteni lehetne a zajt illetve a szomszédok panaszait, akár együtt nyaraló párok esetében is.

Azt ugyanis könnyű belátni, hogy ahol zaj van, ott általában kár is van ennek kijavítása idő és pénz, sokszor a lakás bezárását és kieső forgalmat is jelenthet.

Anne Hidalgo párizsi polgármestert a szállásközvetítő legádázabb ellenfeleként tartják számon, keményen felszólalt az ellen is, hogy az Airbnb a 2024-es párizsi olimpia fő támogatója. Nem véletlen az indulat: a francia főváros a legnagyobb Airbnb-központnak számít, nagyjából 60 ezer rövid távra kiadott lakással, a városvezetés becslése szerint a négy belső kerületben minden negyedik lakás ebbe a körbe tartozik. Mindezt úgy, hogy a városban 2017 óta teljes lakásokat legfeljebb évi 120 éjszakára lehet bérbe adni – hasonló korlátozás az Airbnb adatbázisa szerint jelenleg összesen 34 francia városban (és a világ számos helyén) van érvényben. A magyarországi javaslattal ellentétben ezek a rendelkezések nem vonatkoznak azokra, akik egy-egy szobát adnak ki a lakásukban – de a többiek se igazán veszik azt komolyan. A városvezetés felmérése szerint a hirdetések 80 százaléka 120 napon túli szállást kínál fel. Párizshoz köthető viszont az Airbnb legnagyobb győzelme is: az Európai Unió Bírósága tavaly decemberben elutasította francia szállásközvetítők keresetét, amelyben amiatt lehetetlenítették volna el a portál működését, hogy az valójában ingatlanközvetítést folytat. Véleményem szerint jogos a francia polgármester felháborodása, és az is hogy a szószólójává vált ennek a problémának, ugyanis az Arbnb lakáskiadások egy részben nem tisztességes versenyt generálnak, továbbá adózási és biztonsági problémákat is felvet. Franciaországnak nagyon fontos a turizmus, kiemelten fontos egy olyan nagyvárosban, mint Párizs. Ezért érthető, hogy Párizs polgármestere, hangos szószólója lett a kialakult helyzetnek, ugyanis Párizs városának nagyon fontosak a turisták, és a turisták biztonsága, hiszen ez a bizalom elengedhetetlen ahhoz , hogy az oda érkező emberek, gyakran visszajöjjenek, illetve, hogy merjenek oda utazni. Továbbá nem csak a turisták védelmében kell jelen témakörben felszólalni, hanem azon megbízható, és tisztességes szállásadó szállodák ügyében is, akiknek az Arbnb szálláshelyek szabályozatlan biztosítása jelentős bevételkiesést jelet, kiemelném, hogy ezen szállodák a covid-19 vírus rohamos terjedése miatt is nagy anyagi gondban vannak, így véleményem szerint védelemre szorulnak. Nem mehetünk el amellett sem, hogy a turisták és a szállást adó szállodák mellett Párizs állandó lakosságának a hosszú távú lakhatása is veszélybe került, ugyanis rengeteg korábban hosszútávú lakhatási lehetőséget biztosító szállásadó, mára már csak rövidtávú Arbnb lakáskiadásra adja ki a tulajdonában álló lakásokat, emiatt sajnos a hosszabb távon Párizsban tanulók, dolgozók lakhatása nem biztosított, illetve jelentős nehézségekbe ütközik. Maga a szolgáltatás ugyan nagyon sok turistát vonz azonban a fentiekben felsorolt védendő érdekekhez képest nem arányos. Párizshoz köthető viszont az Airbnb legnagyobb győzelme is: az Európai Unió Bírósága tavaly decemberben elutasította francia szállásközvetítők keresetét, amelyben amiatt lehetetlenítették volna el a portál működését, hogy az valójában ingatlanközvetítést folytat. Véleményem szerint megoldás lehetne, ha a franciák saját online platformot alakítanak ki teljes idegenforgalmi ágazatukhoz, mert, mint mondják, "az ágazatnak vissza kell nyernie az ügyfelekkel fennálló jó kapcsolatát, és vissza kell nyernie az utazók bizalmát.

Véleményem szerint szükséges döntést hozott meg az EUB.

Az EB döntésének jelentősége abban is érthető, hogy a magántulajdon és a gazdasági szabadság egyaránt kulcsfontosságú az Európai Unió számára, ugyanakkor a megfizethető lakhatás szükségessége és a lakhatási válság felszámolása miatti közérdek indokolhatja a a lakhatási válság felszámolását és ez indokoltá teszi a rövid távú bérleti szerződések.

Az arányosság kérdésével kapcsolatban a Bíróság kifejtette, hogy a rendelet célja a hosszú távú bérbeadásra szánt lakások hiányának kezelése, ez választ ad a lakásokhoz való hozzáférés hiányával kapcsolatos problémákra, valamint az ingatlanpiacon uralkodó feszültségre. A vonatkozó nemzeti szabályozást az elérendő cél arányában megfelelőnek ítélte, és megállapította, hogy a cél enyhébb intézkedésekkel nem valósítható meg, mert a utólagos ellenőrzés nem tenné lehetővé a lakásátalakítások azon gyorsan zajló jelenségének azonnali és hatékony megfékezését, amely a hosszú távú bérbeadásra szánt lakások hiányát kiváltja.

Az Airbnb térhódítása hatással volt az ingatlanárak emelkedésére és a rezidenciák szállodává alakítására, ezért nem csodálom, hogy több európai város is együttműködött, hogy szigorúbb szabályokat vezessenek be az olyan rövid távú bérleti lakásokkal  kapcsolatban, mint az Airbnb. Ez fordulópont a rövid távú bérbeadás szabályozásában, és jelentős lépésnek tartom  ahhoz, hogy mindenki lakhatási joga érvényesülhessen