Véd vagy "kivéd" a pénzügyi fogyasztóvédelem?

  • 2018/04/07
  • Kutatócsoport2

A tanulmány az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport által szerkesztett KÖZJAVAK folyóiratban jelent meg. Idézési javaslat:
Nagy Zoltán: Véd vagy "kivéd" a pénzügyi fogyasztóvédelem? KÖZJAVAK, IV. évfolyam, 2018. 3. szám, 9-12. o. (DOI 10.21867/KjK/2018.3.2.)

 

Kérdések és problémafelvetések a pénzügyi fogyasztóvédelemmel kapcsolatban [1]

A XXI. század pénzügyei a pénzügyi innováció révén egyre nagyobb kihívást támasztanak a jogi szabályozás, ezen belül is a pénzügyi fogyasztóvédelem számára. Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek? Mindenkit meg kell-e védeni vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?
Mindeközben a gazdaságpolitika részéről a bankokkal szemben is elvárás a gazdasági növekedés elősegítése a hitelezés révén. Egy szigorú és korlátozó szabályozás nem akadályozza-e a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet? Útját álljuk-e az innovációnak és a technológiai újításoknak a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítésével vagy összeegyeztethető a két érdek?

Általános szabályozás alkalmazható csak a fogyasztóvédelemben vagy egyedi védelem is érvényesülhet, például állami mentőakciókkal? Használ-e a fogyasztók jövőbeni magatartásának, ha abban a feltevésben vállalnak túlzott mértékű, de nagy hozamot biztosító kockázatot, hogy az állam nem normatív módon megmenti őket? Meg kell-e menteni azokat a „szerencsejátékosokat”, akik sejtik a pénzügyi konstrukció nem legális, „pilótajáték” jellegét, de bíznak a szerencsében és a magas hozam realizálásában? Van-e felelőssége, és ha igen, milyen mértékű a felügyeletnek az illegálisan működő szervezetek vagy a legálisan működő pénzügyi szolgáltatók fogyasztókat illegális tevékenységükkel megkárosító tevékenységek terjedésében?   

Rengeteg kérdés merül fel a téma kapcsán, amelyek megválaszolásra várnak a jogi szabályozásban vagy éppen a tudományos diskurzusban. Sok tanulságot levont a jogalkotó és az igazságszolgáltatás a gazdasági válság révén felmerült problémákból, de egyes kérdések továbbra megválaszolatlanok maradtak. Az alábbi rövid gondolatébresztő felvetések csak a téma egy-egy szegmensét villantják fel, azzal a céllal, hogy hozzászólásokat és vitát generáljanak a témával kapcsolatban és esetleg olyan javaslatok is fókuszba kerüljenek, amelyek elősegítik a jövőbeni jogalkotást.

Az első fontos kérdés, hogy ki is tekinthető fogyasztónak. Az európai uniós szabályozás a fogyasztó fogalma alatt ért minden olyan természetes személyt, aki az uniós irányelvek hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén (93/13/EGK irányelv 2 cikk b) pont, 2008/48/EK irányelv 3 cikk a) pont).
A fogyasztó fogalmának a tisztázása mellett fontos elméleti kérdés, hogy milyen az a fogyasztó, illetve fogyasztói magatartás, amely a különleges védelmet megérdemli. Ezért a jogalkalmazás szempontjából fontossá vált a fogyasztói minta megalkotása, amely az egyes eljárásokban a jogsérelem alapjául szolgálhat. Az elméleti felfogások alapján két minta-fogyasztói modell körvonalazódik. Az ésszerű fogyasztó modellje érvényesül az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában és angol, francia jogterületen. Az ésszerű fogyasztó képes racionális döntéseket hozni a rendelkezésre álló információk alapján. A másik minta-fogyasztói modellt a német bírói gyakorlat alakította ki. Ez utóbbi modell szerint a fogyasztót óvni kell, rendkívüli védelemben kell részesíteni, mivel nem képes ésszerű döntések meghozatalára, már a legkisebb félrevezetés vagy megtévesztés esetén (Fazekas, 2007: 75‒76; C-220/98. és C-479/93. sz. EUB ítéletek).

A fogyasztói modell kialakítása mellett az európai bírósági ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy a fogyasztó a szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind információs szintje tekintetében (C-618/10., C-472/11. és C-137/08. sz. EUB ítéletek). Ez akkor is igaz, ha figyelmes és körültekintő a fogyasztó. Ez különösen érvényesül a pénzügyi szolgáltatásoknál. A pénzügyi szolgáltatók magasabb szakmai felkészültséggel rendelkeznek, a termékek bonyolultak és összetettek, gyakran átláthatatlan feltételrendszerrel és költségstruktúrával. Nem beszélve arról, hogy a fogyasztók ismeretanyaga és érdekérvényesítő képessége is alacsony (Czajlik–Horváth–Sz. Papp, 2012: 432). Magyarországon különösen hangsúlyos kérdés a pénzügyi kultúra alacsony foka, amelynek a megoldását az oktatás és a tájékoztatás növelésével lehetne talán orvosolni.

Az egyensúlytalanság kiküszöbölésének egyik fontos területe a széleskörű és kellő részletességű tájékoztatás, ahogy arra az uniós szabályozás is utal. A fogyasztóknak a tények konkrét ismeretében kell meghozniuk a döntésüket, amelynek érdekében megfelelő tájékoztatást kell kapniuk a hitel feltételeiről, költségeiről és egyéb kötelezettségeiről. A tájékoztatásnak világosnak, az ajánlatnak átláthatónak és összehasonlíthatónak kell lennie annak érdekében, hogy a fogyasztók a tények teljes ismeretében hozhassák meg döntésüket.

Az európai uniós szabályok bizonytalanságát oldja fel az Európai Bíróság jogértelmezése (C-26/13. sz. ítélet) a szerződési feltételek világossága és érthetősége kérdésében. Az Európai Bíróság a  kérdést kiterjesztően értelmezte. A fogyasztó az eladóhoz képest a tájékozottság szerint tekintve hátrányosabb helyzetben van általában, hiszen a fogyasztó számára nehézséget jelenthet a szerződési feltételek és következményeik értékelése a nyelvi érthetőség ellenére is. Ebből adódóan a feltétel világos és érthető jellegének a vizsgálata nem korlátozódhat a puszta nyelvi megfogalmazásra. A bíróságnak azt is értékelni kell, hogy a szerződés biztosítja-e a fogyasztó számára azokat az információkat, amelyek segítségével a fogyasztónak módjában áll az adott ügylet előnyeit és hátrányait illetve az ügyletből származó kockázatokat mérlegelni (C-26/13. sz. EUB ügy főtanácsnoki indítványa). Mindezek alapján csak az a szerződései feltétel világos és érthető, amely a fogyasztó számára biztosítja, hogy egyértelműen és érthető szempontok alapján értékelhesse a szerződéses feltételből származó gazdasági következményeket.

A fogyasztó hátrányos helyzete oda vezet, hogy a szolgáltató által előre meghatározott feltételeket anélkül elfogadja, hogy érdemben befolyásolni tudná azoknak a tartalmát (C-618/10., C-168/05. és C-40/08. sz. EUB ítéletek). A pénzügyi szolgáltatók által kialakított általános feltételek szerint nem kellő körültekintéssel mérlegelt vagy túlzott bonyolultsága miatt mérlegelhetetlen feltételekkel létrejött szerződések komoly károkat okoznak társadalmi és egyéni szinten egyaránt, mint ahogy ezt a hazai devizahitelezésnél is látható.[2]
A fogyasztóvédelem, az egyensúlytalanságból eredő hátrányos helyzet kiküszöbölése fontos közérdek. Az elmélet is kiemeli, hogy a fogyasztók a legfontosabb gazdasági közösség, akiknek érdekében olyan szabályokat kell megalkotni, illetve jelen esetben olyan ítélkezési gyakorlatot kell folytatni, amelyek révén biztosított a fogyasztók joga az információra, a biztonságra, a választásra és a meghallgatásra.[3 
Az ítélkezési gyakorlatból jól látszik, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződésben megállapított formális egyensúly helyett a szerződő felek egyenlőségét előállító valódi egyensúlyt kell létrehozni. Az egyensúlytalanságot a tisztességtelen megállapodási feltételek hozzák létre, amelyek a szerződő felek közül egyoldalúan a fogyasztót terhelik (C-618/10., C-137/08. és C-453/10. sz. EUB ítéletek). Ezért a fogyasztó és a pénzügyi szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet csak a szenvedő feleken kívüli, pozitív beavatkozás egyenlítheti ki (C-618/10., C-243/08. és C-472/11. sz. EUB ítéletek).

***

Mindezek az ítélkezési gyakorlatban is felmerült érvek egy erőteljesen szabályozott, szigorú fogyasztóvédelmet körvonalaznak az Európai Unióban, amely alkalmas a pénzügyi bizalom helyreállítására, de nehezebb helyzetbe hozza a pénzügyi szolgáltatókat. Sok esetben a körültekintő eljárás plusz dokumentumok „gyártásában” valósul meg és nem mindig jelent a fogyasztó számára valós védelmet. De lehet-e jobb vagy tökéletes megoldás?  

Prof. Dr. Nagy Zoltán, egyetemi tanár, ME ÁJK

 

Felhasznált források:

  • 1. Czajlik István – Horváth Anna – Sz. Papp Judit: Korszerű pénzügyi fogyasztóvédelem, in: Lentner Csaba (szerk.): Bankmenedzsment-Bankszabályozás-Pénzügyi Fogyasztóvédelem, Nemzeti Közszolgálati Tankönyvkiadó, Budapest, 2012
  • 2. Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog, Complex Kiadó, Budapest, 2007
  • 3. Nagy Zoltán: Problémafelvetés a pénzügyi fogyasztóvédelem területénMiskolci Jogi Szemle, 2017/2. különszám, 391‒401.o.
  • 4. A Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről, HL L 095, 21/04/1993 29–34. o.
  • 5. Az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről, HL L 133, 22.5.2008, 66–92. o.
  • 6. Európai Bíróság C-618/10. sz.,  C-472/11. sz. és ; C-137/08. sz.; C-168/05. sz.; C-137/08. sz.; C-453/10. sz.; C-40/08. sz.; C-220/98. sz.; és C-479/93. sz. ügyekben hozott ítéletei.
  • 7. Nils Wahl Főtanácsnok indítványa a C-26/13. sz. ügyben.

 

 


[1] Lásd részletesebben Nagy Zoltán: Problémafelvetés a pénzügyi fogyasztóvédelem területén, Miskolci Jogi Szemle, 2017/2. különszám, 391‒401.o.

[2]Czajlik-Horváth-Sz. Papp, 2012: 434‒435. A rejtett veszteség a szerzők szerint egy olyan terméknél használt fogalom, ahol a fogyasztást követő hosszabb idő elteltével nyílik csak lehetőség a termék minőségi problémájának megismerésére, mint például a hosszabb távú megtakarítási termékek.

[3] Fazekas, 2007: 21. J.F. Kennedy az USA elnöke 1962-es megállapításaival a fogyasztói érdekvédelmet az állami politika rangjára emelte- a szerző álláspontja szerint- az idézett fogyasztói jogok rögzítésével.

Brexit Eng: 
Fogyasztóvédelem: 
Consumer Protection: 
16th Anniversary: 

Hozzászólások

Egy átlagos fogyasztót egy úgymond szokványos fogyasztóvédelmi jogvitához- például egy fogyasztási cikket érintő jótállási kérdéshez- képest a pénzügyi szektorban felmerülő fogyasztóvédelmi anomáliák komplexebb módon érinthetik, amelyek az általános fogyasztóvédelmi eszközrendszerhez képest kifinomultabb konstrukciók biztosítékként való szerepeltetését igénylik.

A fogyasztói mintákat leképező két nagy modell (az ésszerű fogyasztó modellje vs. német bíróságok által kialakított modell) egyike vagy másika - és az azoknak megfelelően kialakított védelmi szabályozás- a pénzügyi fogyasztóvédelem területén nem alkalmazható kizárólagos jelleggel.

Egy tájékozott, képzett fogyasztó nyilván könnyebben elboldogul egy áruhitel számára kedvező avagy kedvezőtlen kérdésének megítélésében, de bajban lehet egy jelzáloggal, változó kamatozással, hosszú futamidővel kialakított hitelkonstrukció láttán.

Egyszerre igaz, hogy a fogyasztó képes ésszerű döntéseket hozni ugyanakkor óvni is kell, mert racionális döntést nem képes megalkotni adott helyzetben.

Ebből következően jogosan merül fel, hogy minden fogyasztót és nem csak azok bizonyos csoportját kell megvédeni a pénzügyi szolgáltatások világában.

Ugyanakkor össztársadalmi szinten teljes mértékben igazolhatóan fogalmazódik meg az is, hogy a „felelőtlen” hitelt felvevő fogyasztókat nem kellene minden esetben állami eszközökkel kimenteni, az egyes személyek nem átgondolt pénzügyi magatartását nem indokolt az összes adófizetővel, betétessel megfizettetni.

Ugyanez igaz a bankszektor túlzott mértékű hitelkihelyezéséből adódó hiányok okozta kimentésekre is.

Ez magával hozhatja a tőle elvárhatóság kényes kérdésének beépítését a hazai szabályozásba, mondván az adott személytől elvárható gondosság ellenére nem körültekintő, átgondolatlan fiskális magatartás védelemben nem részesíthető.

Utóbbit azonban a jogalkotásban leképezni nem egyszerű feladat – bár igény mutatkozna rá a társadalom nagymérvű eladósodottsága láttán-, így inkább a jogalkalmazásra hárul a védelemben részesíthetőség megítélése a jövőben is.

 

Megelőzendő a fentiekben leírtakat és ami igazán segíthetne a pénzügyi piacok területén a fogyasztóvédelmi dilemmák elkerülésében, az a fogyasztók tájékoztatása.

Ezért is volt előremutató, hogy a Magyar Nemzeti Bank létrehozta az utóbbi időben a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózatát minden megyeszékhelyen, amelyek mintegy elővédelmi jelleget is betöltenek.

Az irodahálózat munkatársai ugyanis a banki/biztosítási piac szereplőitől független entitásként hívhatják fel a figyelmet a pénzügyi közvetítők, szervezetek konstrukciónak kockázataira, értelmezhetik a fogyasztónak az egyedi szerződéseket vagy adtak tanácsokat például a közelmúltban a Sberbank körül kialakult helyzetre.

 

Ez azonban csak a fogyasztók prevenciós jellegű tájékoztatása, segítése, de ezen kívül szükség lenne a Pénzügyi Békéltető Testület (a továbbiakban: PBT) helyi szinten történő megjelenésére is.

A fogyasztóvédelemről szóló törvény hatálya alá tartozó Békéltető Testületek mintájára, azok leképződéseként, érdemes lenne az egyes megyeszékhelyeken felállítani a PBT-k helyi irodáit.

Mindez azért is fontos lenne, mert a fogyasztóhoz közelebb vinnénk a pénzügyi fogyasztóvédelemben a bírósági utat elkerülendő alternatív vitarendezési fórumot.

A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szabályozási logikájából is látható, hogy a békéltető testületi meghallgatások alapvetően személyes jelenléttel zajlanak, az írásbeli eljáráshoz be kell szerezni az érintettek hozzájárulását.

Jelenleg csak a PBT budapesti irodájában folynak személyes részvétellel pénzügyi békéltető eljárások, ami a fővárosi lakosokon kívül mindenki másnak külön utazással járnak.

Tekintetbe véve ez utóbbi körülményt, továbbá hogy 2021-ben a PBT-nek 3 ezer ügyfélkérelmet kellett feldolgoznia, érdemes lenne az ügyeket országosan szétteríteni.

https://www.portfolio.hu/befektetes/20220125/mnb-online-ugyintezest-vezettek-be-a-penzugyi-bekeltetonel-522827

A változás természetesen azt is jelentené, hogy az MNB törvény szerinti előírt végzettséggel- és óhatatlanul a pénzügyi szektorban ismeretekkel – rendelkező személyek bevonására lenne szükség a PBT-k helyi kirendeltségeinek létrehozásához.

 

Összességében tehát megállapítható, hogy a vitaindító cikk címében megfogalmazott pénzügyi fogyasztóvédelem létezik és véd is, de ezt a védelmi pajzsot lehetséges lenne szélesebbre is kovácsolni.

Oldalak