A Kúria teherbíró képességgel kapcsolatos értelmezése a telekadó kapcsán

A Kúria Önkormányzati Tanácsa a 2022. február 15-én hozott határozatával új szintre telepítette a telekadó konfiskáló jellegének megállapíthatóságát egy bírói kezdeményezés alapján indult normakontroll eljárásában. A döntés hátterében egy, az elmúlt időben született Alkotmánybírósági döntés áll, mely egy helyi telekadó szabályozás kapcsán azt állípította meg, hogy az adott esetben az adóalanyok arra voltak kötelesek, hogy nagyon rövid időn belül és ismétlődő jelleggel a telek értékével azonos összeget fizessenek meg a telekadó keretében. 

Az indítvány alapjául szolgáló tényállás szerint a Veszprémi Törvényszék előtt folyó per felperese egy ún. „kivett üzemi terület” művelési ágú külterületi ingatlan tulajdonosa 2017. június 6. napjától. A telek területe 92.342 m², rajta építményadó köteles ingatlan nem található. Ajka Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője határozatot hozott, amely alapján a felperest 2019. és 2020. adóévekre vonatkozóan összesen 36.936.800 Ft telekadó megfizetésére kötelezte. A felperes az alperesi határozat ellen keresetet nyújtott be, amelyben az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte, és indítványozta, hogy a bíróság a Kúria előtt indítson eljárást arra tekintettel, hogy a perben alkalmazandó Ajka Város Önkormányzat Képviselő-testületének telekadóról szóló 25/2015. (XI.30.) számú önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: Ör.). 4. § b) pontja a Htv. 7. § g) pontjába ütközik, ugyanis a megállapított adómérték lényegében konfiskáló. Előadta, hogy 2017-ben szerezte meg a perbeli ingatlant 6.463.940 Ft vételárért, és állítása szerint az ingatlan értéke jelenleg is 7.500.000 Ft. Ehhez képest a telekadó mértéke évente 18.468.400 Ft összegű, ami álláspontja szerint nyilvánvalóan aránytalan. A telekadó összegének megállapítása szabályszerűen az Öt. [1] alapján történt, amelynek 4.§ b) pontja alapján Ajka Város Önkormányzat illetékességi területén a telekadó éves mértéke külterületi telek esetén az adókötelezettség alá eső területrész után 200 Ft/m².[2]

A Veszprémi Törvényszék előtt zajló perben szakértő került bevonásra, aki megállapította az ingatlan forgalmi értékét, amelyhez képest a megállapított telekadó mértéke súlyosan aránytalan, szankciós jellegű, az adóalany aránytalan megterhelését eredményezi. A bíróság kezdeményezte az említett jogszabály más jogszabályba ütközésének vizsgálatára irányuló eljárást, és indítványozta, hogy a Kúria állapítsa meg annak törvénysértő voltát és az ügyben való alkalmazhatóságát zárja ki.

A Kúria Önkormányzati Tanácsának felhívására az érintett Önkormányzat nyilatkozatot tett, amelyben kifejtették, hogy álláspontjuk szerint az adótétel nem ütközik a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvénybe[3] (a továbbiakban: Htv.) az Önkormányzat differenciált szabályozást alkalmazott a helyi sajátosságok és a saját gazdálkodási követelményeinek figyelembevételével. A védirat kitér rá, hogy a helyi jogalkotó nem tud tekintettel lenni arra, hogy minden egyes adózónál, minden egyes adótárgynál fennálljon a teherviselő képesség feltétele. Az adóalany a perben nem hivatkozott arra, hogy a kivetett adó megfizetése sértené a teherviselő képességét, továbbá az ingatlan területe, adottságai, földrajzi elhelyezkedése lehetővé teszi a magasabb adó kivetését. Az ingatlan tulajdonosa élt a beépítés lehetőségével, így a kifogásolt telekadó csak 2019. és 2020. évben terhelte.

A Kúria az indítványt a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény [4] alapján bírálta el és azt megalapozottnak találta. Kiemelte, hogy a helyi adókról szóló törvény értelmében az önkormányzatok rendelkeznek adómegállapítási joggal, azonban az adó mértékét csak úgy lehet megállapítani, ha az a helyi sajátosságoknak és az adóalanyok széles körét érintően az adóalanyok teherviselő képességének is megfelel. A bírói indítvány kizárólag a helyi adókról szóló törvény 7. § g) pontjára hivatkozik, így a Kúria az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdésén alapuló, az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről való döntési jogkörét érdemben gyakorolhatta ebben az ügyben.

A Kúria először az adóterhelés abszolút mértékének kérdését, majd az önkormányzati mérlegelés jogszerűségét vizsgálta. Megállapította, hogy jelen esetben az adóterhelés mértéke önmagában nem túlzó (ahogyan arra az önkormányzat is hivatkozott), azonban az adómértéket szükséges az adóalaphoz, telekadó esetében az ingatlan értékéhez is viszonyítani, így erre az ingatlanra kiszabott adó mértéke rendkívül túlzónak minősült a telek forgalmi értékéhez képest. Bár az önkormányzati szabályozás a telek bizonyos sajátosságait figyelembe vette, és elvitathatatlan, hogy joga van a településeknek a helyiadó-rendszeri eszközök igénybe vételére, azonban az Önkormányzat saját gazdálkodási követelményeinek érvényesítése során nem kellően vette figyelembe az érintett adóalanyi körnek az adótárggyal összefüggésben értékelendő teherbíró képességét. Így a Kúria az ügy körülményeit mérlegelve  az indítványozó bíróság előtt folyamatban lévő ügyben a felperest 2019. és 2020. adóévekre vonatkozóan terhelő, az Ör.  által megállapított telekadófizetési kötelezettséget jogellenesnek találta, a Htv. 7. § g) pontjába való ütközését állapította meg, és így a 4. § b) pontját megsemmisítette.

A Kúria Önkormányzati tanácsának e némiképp új típusú értelmezése (a konfiskáló jelleg alacsonyabb szinten történő megállapítása) nem indok nélküli, ugyanis indokolásában kitért arra, hogy az Alkotmánybíróság 20/2021. számú határozatában úgy határozott, hogy a vagyonnal arányos közteherviselés értelmezése szempontjából a telekadó éves összege a telek értékéhez viszonyítandó, mégpedig a területalapú adóztatás esetében is a szélsőséges esetekben. Mindebből okszerűen következik, hogy a Htv. 7. § g) pontja szerinti teherviselő képességet nem általában az adóalany (gazdálkodási, jövedelmi stb.) helyzetével, hanem csakis az adótárggyal összefüggésben értékelhető kapacitásához kapcsolhatóan lehet figyelembe venni. Kérdésként merülhet fel ugyanakkor, hogy a korábbi 50-60-70%-os konfiskálónak minősülő adóterhelési szintről való elmozdulás mennyiben fogja azt eredményezni, hogy erre tekintettel más önkormányzatok ehhez hasonló szintű adóterhelése miatt közigazgatási perben támadják a telekadó mértékét a teherbíró képességre hivatkozva. Ugyanis az elmúlt években számos esetben vizsgált telekadó rendeleteket a Kúria Önkormányzati tanácsa, ahol az 40-50%-os szintet nem találta a Htv. 7. § g) pontjába ütközőnek. Így érdemes lesz a joggyakorlat fejlődését figyelemmel kísérni.

***

Összességében tehát a Kúria Önkormányzati Tanácsa mindezek alapján arra az elvi következtetésre jutott, hogy a Htv. 7. § g) pontja szerinti adózói teherviselő képességet nem általában az adóalany gazdálkodási, jövedelmi helyzetével vagy más körülményeivel, hanem csakis az adótárggyal összefüggésben értékelhető kapacitásához kapcsolhatóan lehet figyelembe venni. A Htv. 7. § g) pontjának sérelme valósul meg azzal, ha az önkormányzat saját gazdálkodási követelményeinek érvényesítése során nem kellően veszi figyelembe a számításba vehető adóalanyi körnek az adótárggyal összefüggésben reálisan értékelhető teherbíró képességét. Az adóalanyok széles körét érintően az adóalanyok teherviselő képességének értékelése az alkotmányos jogok általános érvényű (mindenkire kiterjedő) tiszteletben tartása és kötelezettségek érvényesülése keretei között történik.

Az összefoglalót készítette: Németh-Kiss Szófia, joghallgató