Az online szerencsejáték szervezésére vonatkozó uniós és hazai szabályozás viszonya

Én a magyar szabályozással értek egyet. Úgy gondolom, a magyar gazdaság más országokkal összevetve több teret enged a külföldi befektetőknek, és gyártóknak, mint amennyit kellene. Állításomat elsősorban Görög utammal támasztanám alá. Megdöbbenve tapasztaltam ugyanis, hogy nyaralásom során az általam itthon már jól megszokott külföldi termékekkel (coca cola, pepsi, chio chips, és társaik) az ottani boltokban sokkal kevésbé találkozhattam, mint itthon, sőt, a termékek döntő többsége számomra elolvashatatlan betűkkel ellátott Görög termék volt. Ezen a téren egyébként Japán még az az ország, amit egészen biztosan jó példaként említhetek. Nem hiába kerül tehát a „MAGYAR TERMÉK” címke a hazánkban előállított árukra, ezzel is segítve a tudatos vásárlókat a magyar gazdák védelmében, a magyar készítmények megtalálásában. Hiszen az a tudatos „jó magyar” vásárló ezen elv alapján, aki több hazai gyártmányt fogyaszt, és megpróbálja a külföldi cikkek vásárlását mellőzni. Ha ezen állításnak nem minden pontjával értünk ugyan egyet, azt mégis beláthatjuk, hogy hazánk gazdaságának védelméért mi magunk is tehetünk.

A fenti példa alapján juthatunk el arra az álláspontra is, ami menténk országunkat dicsérem ezen eset kapcsán. Jól teszi, hogy egy olyan területen, mint a szerencsejáték, megakadályozza a magyar piacra belépni kívánó külföldi szervezőket: a szerencsejáték ugyanis nem éppen a legkorrektebb ügylet. (Az elköltött pénzmennyiségért csak nagyon ritkán jár anyagi ellenszolgáltatás, a játék legtöbbször veszteséges) Bárki, aki kicsit is járatos a témában pontosan ismerheti a mondást: „mindig a ház nyer”. Hatalmas hazai pénzek forognak tehát kockán szerencsejátékfüggők, vagy a szerencséjüket általában megpróbáló emberek képében. Ha úgy tetszik, „pénzszivattyúnak” is nevezhető, Magyarországról külföldre irányított képzeletbeli csőrendszereken engednénk lecsengeni az elvesztett aprókat, vagy nagyobb összegeket, ami nem éppen állami érdek. A kaparószelvények, és nyerő, főleg online nyerőgépek előállítása ráadásul aránytalanul alacsony pénzügyi befektetéssel jár, mint amennyi hasznot hoznak. Ezen a területen tehát az állami beavatkozás, és korlátozás a véleményem szerint erősen megalapozott.

Az előttem szólóval ellentétben nem értek egyet magyar szabályozással az online szererencsejáték szervezésére vonatkozó szabályok ( különösen az online kasziniókjátékokra vonatkozó szabályok ) ugyanis ezen szabályozás nem kínál igazságos versenyfeltételeket a hazai piac egyes szereplőknek. Ugyanis e szabály célja és hatása - csakúgy mint Magyaroszágon számos más gazdasági ágazatban - az volt hogy egy kormányközeli oligarcha kerüljön versenytársainál jóval előnyösebb pozíciba. Jelen esetben sajnos még csak versenyhelyzet lehetőségének a kialakulásáról sem beszélhünk ugyanis a koncesszió megserzéséhez szükséges jogszabályba foglalt feltételeknek kizárólag a fentebb említett személy cége felelt meg, ennél fogva csak az ő cége üzemeltethetett legálisan online kaszinót.

Amennyiben az eset politikai vonzatától eltekintek, és elfogultság nélküli véleményt alkotok abban az esetben is negatív véleménnyel közelítem meg a haza szabályozást, mivel a mai világban jellemző liberális, kapitalista gazdasági rendszerben elfogadhatatlannak tartom, ugyanis e szabályozás az Európai Unió egyik legfőbb összekovácsoló szabályát, az áruk, személyek, tőke és szolgáltatások szabadságát radikálisan korlátozza megfelelő indok nélkül. Álláspontom szerint a Bíróság helyesen állapította meg hogy szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének ilyen radikális korlátozása” nem igazolható a magyar kormány által hivatkozott közrendi és közegészségügyi célokkal, mivel ezen célok kevésbé korlátozó intézkedésekkel is elérhetők lennének.

A kormány ítéletre adott válaszának egy igencsak álszentnek találom ugyanis a jelenlegi politikai viszonyok és rendszer ismeretében ezen válasz - számítottuk rá, hogy a külföldi szerencsejáték-szervezők saját profitjuk érdekében minden eszközzel fel fognak lépni a magyar szerencsejáté    k szabályozással szemben, amely a nemzeti érdekeket, a magyar fogyasztókat és a magyar költségvetést védik - az én szememben nem minüslhet másképpen.

Másrészről voltak az előzővel ellentétben elgondolkodtató pontok a kormány által adott válaszban. Ezen kapcsán bennem is felmerült a kérdés hogy mennyire elfogadható hogy egy Magyarországon telephellyel nem rendelkező szerencsejáték-szervező úgy nyújt szolgáltatást hazánkban hogy a szerencsejáték-szervezési tevékenységgel összefüggásben keletkezett profitja után semmilyen közteherrel nem járul hozzá a költségvetéshez

Tulajdonképpen mind a magyar szabályozás mellett és ellen is fel lehet hozni érveket de véleményem szerint a pénz áll az egész jogvita hátterében. Az állam az online szerencsejátékok szervezését engedélyhez köti olyan indokokra hivatkozva mint az állampolgárok megvédése a szerencsejáték függőség káros hatásaitól és további jól hangzó nemes célok elérése érdekében de tulajdonképpen őt csak az zavarja, hogy a magyar állampolgárok olyan külföldi oldalakon játszanak akik nem adóznak és az állami költségvetésben nincsen ebből bevétele ugyanakkor az a cég amely külföldön működik az ottani államnak fizet adót. A szerencsejáték szervezőjének is ugyanúgy a pénz számít és, hogy minél több játékosa legyen. Természetesen a másik oldal is hivatkozik ugyanúgy elvekre mint például a szolgáltatás szabad áramlása. Egyetértek azzal, hogy a tagállamok rendelkeznek autonómiával a szabályozások területén de ebben a témakörben ilyen mértékben korlátozni a külföldi szerencsejáték oldalakat akik sokkal jobb ajánlatokat nyújtanak a játékosainak mint a hazaiak nem egy szerencsés szabályozás. A versenyt szinte teljes mértékben kizárják a piacon. Szerintem az állam egy szélmalom harcot vív a külföldi szerencsejáték oldalakkal mert aki körültekintő a szerencsejátékok tekintetében a jobb ajánlatot szolgáltató oldalakat fogják választani hiába tiltott. Az sem jelentene megoldást hogyha az állam megadóztatja a külföldi szolgáltatókat mert az a kettős adóztatás tilalmába ütközik. A belga szabályozás még a magyar szabályozásokat is túlszárnyalja mivel még a tiltott oldalakat használókat is bünteti. Álláspontom szerint az állam vagy versenyt teremtsen a piacon vagy a teljes szigorú belga szabályozást alkalmazza. A mostani szabályozással nem oldja meg a problémát az állam. A magyar szabályozás tekintetében a mérsékelt közép utat találták meg amely szerintem nem megfelelő. Azáltal, hogy beléptünk az Euba nem csak támogatások és előnyök tartoznak hozzá hanem elvek is és ha előrébb akarunk lépni és felvenni a versenyt Kínával és Amerikával egységesen kellene fellépünk és több közös szabályokra lenne szükségünk de hogyan várhatjuk el ezt a fajta együttműködést az eus tagállamok között amikor még a töltők tekintetében sincs egységes szabvány. Ugyanez az egyszerű eltérés figyelhető meg abban, hogy melyik oldalon közlekedjenek a gépjárművek.

   Az én meglátásom az, hogy mind a magyar szabályozásnak, mind az Európai Unió Bírósága döntésének lehetnek pozitív és negatív hatásai. A jogeset alapját az Európai Uniós és a nemzeti érdekek ellentéte, illetve a szóban forgó, piacon jelenlevő rendkívül magas pénzösszeg határozza meg. Ahogyan értelmeztem ezt a jogesetet, a magyar szabályozás a belső online szerencsejáték piacot szeretné védeni a monopolizáló jogszabályokkal, hogy azt mások ne használhassák és állampolgároknak ez legyen a kizárólagos lehetőségük az online szerencsejáték használatra. Azzal nem értek egyet, hogy ennyire szigorúan korlátozásra kerül az internetes szerencsejáték használat, melynek indokaként azt jelölik meg, hogy káros az állampolgárokra, vagy gyarapítja a szerencsejáték függők körét, valamint azt, hogy ez védené a nemzeti érdekeket, magyar fogyasztókat és a magyar költségvetést, hiszen úgy vélem, pont az ellenkező hatást válja ki. Ez egy átlátszó, mondvacsinált indok, mert nyilván a monopolhelyzet szabályozására szükség van, mindazonáltal a külföldről az Unió szabályozásain keresztül beáramló szolgáltatások szabályozására is. A magyar állam törekvése a nemzeti érdekek előtérbe helyezésére, nem példa nélküli, az összes tagállamban megtalálhatók ezek a szabályozások, az élet különböző területein. Azonban ez az állampolgárok döntéseinek a korlátozása ebben a körben, azt gondolom, mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy eldöntse, hogy játszik-e és melyik weboldalon, valamint azt is, hogy ez milyen mértékben befolyásolja az életét, tehát saját mérlegelési körébe kellene tartozzon az egyénnek. Arról nem is beszélve, hogy nagy mértékben kizárja a versenyt ezzel a piacon az állami szabályozás. Valószínűleg annak a félelme rejlik mögötte, de ez csak feltevés a részemről, hogy ha az emberek jobb ajánlattal találkoznak, akkor elsősorban amellett döntenek a hazai rovására, amellyel annak fenntarthatósága meggyengülne. Az Európai Unió Bíróságával egyetértek abban, hogy a többi tagállamra nézve ez hátrányos megkülönböztetéssel jár, valamint a szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének radikális és jelentős korlátozásával. Hiszem, hogy hazánknak előnyére válna, amennyiben fel kellene vennie a versenyt a többi tagállam gazdasági szereplőivel ezen a téren is felzárkózni és modernizálódni, vállalni a kockázatokat, amely valószínűleg több pozitív hatással járna, mint negatívval.

A szerencsejáték szabályozás Magyarországon kettős rendszerben valósul meg. Ennek igazolására a kormány felhoz közrendi, közegészségügyi és közbiztonsági indokokat, valamint a fogyasztóvédelemhez, a játékfüggőség megelőzéséhez és a csalás megelőzéséhez fűződő társadalmi érdekre is hivatkozik.

Ahogy Bíróság is kifejtette a szerencsejátékok szabályozásának területe erkölcsi, vallási és kulturális gyökerekben egyaránt különbözőséget mutat a tagállamokat illetően. A tagállamok, így Magyarország szabadsága se korlátozható tehát egységes szabályozási rendszer megvalósításának kötelezettségével véleményem szerint, mivel ez több évezredek óta kialakult rendszerek, politikák megváltoztatását igényelné.

Alapvetően jelen esetben sem az igazolható célokkal van a probléma, hiszen ezen az érdekek előtérbe helyezése egy szabályalkotáskor a mindenkori jogalkotás számára példaértékű, viszont a Sporting Odds kikezdhetetlennek látszó érvei is helytállóak, mely szerint a Sporting Odds a koncesszióköteles tevékenység folytatására irányuló versenyben nem egyenlő esélyekkel indul. Nézetem szerint azonban a szabályozást igazoló célok felhatalmazzák a jogalkotást a korlátozásra. A legkézenfekvőbb lehetőségnek mutatkozik ilyen téren a jelen magyar szabályozás is, mely a megbízhatónak tekintett szerencsejáték-szervezők számára ad lehetőséget. Ez a szabály indokolható hiszen, a legbiztonságosabb megoldás jelenti a csalások megelőzése és a közbiztonság fenntartására. 

A Sporting Odds azonban jól rámutat a nemzeti szabályozás esetleges fő céljára, mely alapján a játékkaszinókra kivetett adókból, a játékkaszinó koncessziós díjakból származó bevételi előirányzat növekedésből, valamint a játékosok által vásárolt zsetonok értékéből eredő költségvetési bevételek növelése a valós cél. Kétségkívül jelentős pénzbevételekről van szó, azonban a bevételnövelés, mint elsődleges célként történő megjelölése szerintem nem lehet tényszerűen kijelenthető, mint ahogy ezt a Sporting Odds ezt tette.

Véleményem szerint a Bíróság első négy kérdésre adott válaszából kiolvasható az, hogy ameddig nincs kétséget kizáróan bizonyítva az, hogy a nemzeti szabályozás céljaként nem a kormány által hivatkozott érdekvédelem áll, hanem más indokok, gondolva itt akár a Sporting Odds érvelésében megfogalmazott bevétel-növelő jogalkotásra, addig összeegyeztethető az uniós joggal a magyar szabályozásban is megvalósuló kettős rendszer.

Az Európai Unió Bírósága 2018. február 28-án C‑3/17. sz. ügyben meghozott döntésével  és annak indoklásával részben egyetértek.

Az Európai Unió Bíróságának az EUMSZ 56. cikkének értelmezését megfelelőnek találom, mivel külföldi szereplők kizárása a piacról minden szempontból a kérdéses helyzet kezelésének ultima ratio-jaként szolgál. A teljes korlátozás, ugyanis túlzott állami befolyás, mely negatív externáliák keletkezéséhez vezethet, egy ilyen piac, pedig teljesen ellentétes az Európai Unió által közvetített értékekkel és elérni kívánt céllal, melynek elérésében kiemelt szerepe van az EUMSZ 56. cikkének. 

A Bíróság azonban ezután kerül ellentmondásba önmagával, amikor arra a megállapításra jut, hogy a jelen jogvita tárgyát képező, magyar szabályozást alkotó kettős rendszer, az EUMSZ 56. cikk szellemiségének megfelel és azzal összeegyeztethető.

Ellent mond ennek ugyanis a Magyarországon kialakult közvélekedés és a saját környezetemben tapasztaltak is. A szerencsejáték helyzete hazánkban a véleményem szerint borzalmasnak mondható.  Míg korábban a szerencsejáték a kaszinók, lóversenyek formájában úri előkelőségnek számított, a lottót pedig a bolondok adójának tartották, a sportfogadásban rejlő, elsősorban anyagi potenciált felismerve, a jogalkotó vélhetően tudatosan szűkítette a szerencsejáték ezen formájának elérési csatornáját, és terelte az állampolgárokat ebbe az irányba. Az irányba, amely magyar gazdasági szereplők egy jól körülhatárolható körének gyarapításához vezet, és szöges ellentétben áll a hangoztatott közrendi és közegészségügyi célokkal. Ennek eredményeként a szerencsejáték a magyar társadalom legszegényebb rétegeibe is begyűrűzött, és korábbi státusszimbólumból vidéki talponállókban végbemenő reménytelen ikszelgetéssé silányult.

A kormányzati kommunikáció és érvelés mind a jogvitában, mind pedig a döntést követően tökéletesen tükrözi a mai magyar valóságot és egyértelműen kiolvasható a sorok között, hogy Magyarország Kormánya egy saját maga által generált visszhangkamra létrehozásában, mint a demagógia egyik eszközében látja megfelelőnek a haladás irányát.

Maga a probléma a szabályozás jellegének a differenciájában található: a szerencsejáték regulációjának más-más EU-s tagállamokban különböző érvekkel kell összhangban lennie: beszélhetünk ennek kapcsán vallási, erkölcsi alapú szabályozásokról.

Mivel ez a terület, az online szerencsejáték ezeken az erkölcsi normákon (is) nyugszik, annak uniformizálása a tagállamok politikai integritásának a megsértését jelentené, így véleményem szerint hibásan érvel a Bíróság, amikor kimondja, hogy a magyar szabályok hátrányosan megkülönböztető módon akadályozzák a más tagállamban letelepedett szerencsejáték-szervezőknek a magyar szerencsejáték piachoz való hozzáférését. Véleményem szerint ugyanis az állam joga ezt eldönteni, mondom ezt azzal együtt, hogy nyilvánvaló az, hogy jelentős bevételekhez juttatja így az állam (valamint bizonyos piaci szereplők) magát/magukat.

Több hátránya is származna az államnak azzal, hogyha hazánkban telephellyel nem rendelkező szolgáltató nyújt szolgáltatást egy magyar állampolgárnak, hiszen nyilvánvaló, hogy a magyar adóterhek így nem sújtják a profitja után, ami az államnak nem szimpatikus. Nehéz azonban megtalálni azt a közös nevezőt ebben az esetben, amely nem gátolná a szabad versenyt, ugyanakkor a tagállam normáinak (jelen esetben Magyarország igen szigorú, állami kézben tartott szerencsejátékra vonatkozó törvényi szabályozásainak) is megfelelne, hiszen a két érdek gyakorlatilag szöges ellentétben van egymással.

Tovább nehezíti az úgynevezett kettős rendszer a történetet, hiszen valóban nehezen összeegyeztethető a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével az a tény, hogy egyes formái a szerencsejátéknak állami monopóliumban van, míg más formái magánszférához köthető gazdasági szereplők is szervezhetnek. Véleményem szerint ez a kettős rendszer kicsit, hogy finoman fogalmazzak, összemosódik, hiszen megfigyelhető az a tendencia, hogy a magánszférához köthető gazdasági szereplők igen közel állnak bizonyos állami érdekeltségű cégekhez, akár politikai pártokhoz is.

Az állam másik fő érve az állami kézben tartás mellett az, hogy szerinte az ágazat a szabályozás kezdete óta „kifehéredett” és csökkent a szerencsejátékfüggőség veszélye. A „kifehéredés” az államnak jelentős bevételt jelent, amely miatt ragaszkodni fog a monopólium megtartásához. Azért monopólium ez, mert ám a koncessziós szerződések megengedettek, az állam csak azzal a „megbízható” szerencsejáték szervezővel köthet szerződést, aki 10 éven át hazánkban már szerencsejáték szervezést folytatott. A Bíróság érvelése szerint ez a belföldi gazdasági szereplőket aránytalanul nagy előnybe hozza a többi gazdasági szereplőhöz képest.

A hazai szabályozás egyértelmű problémája véleményem szerint, a kettős rendszerben leledzik. 

Több téren is (akár a koncessziós alapon működtetett játékkaszinók számát tekintve, akár a szerencsejátékra elköltött pénz összegét figyelembe véve) az mutatkozik, hogy a szerencsejátékok elterjedését lassítani kívánó hazai szabályozás nem felel meg a kitűzött célok eléréséhez.

A kettős rendszer második pillére, azaz a magánszférához tartozó gazdasági szereplők által, megfelelő engedéllyel folytatott szerencsejáték szervezése jelentheti az igazi problémát. Ma Magyarországon sajnálatos módon egyre inkább természetessé válik, hogy a koncessziós pályázatok zömét, állami érdekeltségű, a vezető politikai párthoz valamilyen módon kapcsolódó gazdasági szereplők nyerik. 

Úgy vélem, hogy az Európai Uniós tagság, olyan kötelezettségekkel jár, amelyre nem kielégítő válasz a már megszokott nemzeti érdekekre való hivatkozás. A Bíróság által megfogalmazott határozat, egyértelműen kimondja, hogy a magyar szabályok hátrányos megkülönböztetést eredményeznek, így az változtatásra szorulna. 

Megoldást jelentetne, (bizonyos szerencsejáték-típusok állami monopólium alá tarozása mellett) hogy a külföldi gazdasági szereplők részt vehessenek a koncessziós kiírásokban, ezáltal feloldva a Unió által megállapított problémát, továbbá úgy kialakítani a rendszert, hogy egyrészt a kiírás ne tartalmazzon olyan feltételeket, amelyeket előre tudhatóan bizonyos gazdasági szereplők tudnak csak teljesíteni, ezen felül pedig az elbírálás is történjen objektív szempontok alapján.  

Véleményem szerint mind a magyar mind az Európai Unió Bíróságának vannak a témával kapcsolatban logikus észérvei. Magyarországot tekintve érthető, hogy gazdasági szempontokat figyelembe véve nekik a céljuk, hogy ha van is szerencsejáték, annak az adójából befejező pénz nekik menjen, vélhető, hogy maga az online szerencsejáték elleni mozgolódás inkább annak tudható be, hogy így az ő érdekük nem érvényesül úgy ahogy szeretnék. Korábban hozzászólónak azon soraival teljesen egyetértek ahogy megjegyezte:

"Ahogy Bíróság is kifejtette a szerencsejátékok szabályozásának területe erkölcsi, vallási és kulturális gyökerekben egyaránt különbözőséget mutat a tagállamokat illetően. A tagállamok, így Magyarország szabadsága se korlátozható tehát egységes szabályozási rendszer megvalósításának kötelezettségével véleményem szerint, mivel ez több évezredek óta kialakult rendszerek, politikák megváltoztatását igényelné."

Itt jön az, hogy ha másik szemszögből tekintjük a dolgokat Európai Unió Bíróságánának is igazat kell adnunk ugyanis egy piacgazdasági versenyről is beszélünk együttal a különböző online szerencsejáték felülettekkel. Hiszen azzal, ha ki vannak zárva ezzel bele is szólnak az egymás közötti versengésükbe. Ez természetesen teljesen ellentétes az Európai Unió akaratával, céljával.

Összeségében elmondhatjuk, hogy érdek ütközésről van szó aminek az egyik fő alapját meglátosom szerint a kettős rendszer adja. Magyarország célja nyilvánvalóan az lesz a kezében tartsa, monopolizáljon, míg az Unió ebben a kérdésben természtesen az online szerencsejáték oldalak mellett fog állni. Egyértelmű döntés mi is lenne a helyes nehezen hozható, hiszen véleményem szerint az egész kérdése kinek a szemszögéből nézem éppen, kinek az érdekét akarom szemelőtt tartani.

Az én véleményem az Európai Uniós szabályozással és az Európai Bíróság ügyben hozott döntésével áll összhangban. Véleményem szerint Magyarországnak nem származik előnye abból, hogy a szolgáltatások szabad áramlásával ellentétes politikát folytat, mert a szolgáltatást nyújtóval szemben olyan magatartást kellene tanúsítana hazánknak, mint amilyet elvárna abban az esetben, hogyha egy magyar szolgáltató kívánná kiterjeszteni a tevékenységi körét egy másik uniós tagállam területén. Ezen az alapon bármelyik tagállam felléphetne egy magyar szolgáltatóval szemben arra reagálva, hogy a magyar szabályozás is kizárta az egyik szolgáltatóját a magyar piacról. Ezek a folyamatok a tagállamok szolgáltatói között a gazdasági verseny mellett egy érzelmi alapú versenyt is elindíthatnak, ami szerintem negatív hatással lenne az ezen államok közötti szabad versenyre is.

Ezek mellett úgy gondolom, hogy egyik uniós tagállamnak sem, így Magyarországnak sem szabad a szolgáltatások típusai szerint különbséget tennie abban a tekintetben, hogy melyeket engedi be a határain belülre és melyeket nem. Az Európai Unió négy szabadságába tartozó szolgáltatások szabad áramlásába ugyanis ugyanúgy beletartozik a szerencsejáték szervezése is, mint mondjuk a banki szolgáltatások vagy egy egyszerű mobiltelefon szolgáltatás is. Véleményem szerint az Európai Bíróság ítélete erre a problémára is rávilágít, ezzel segítve a tagállamokat a szolgáltatások szabad áramlásáról szóló elv alkalmazásában.