A valódi és hamis dilemmája: tankönyvek mérlegen

A digitalizáció kihívás elé állítja mind a tudományos publikálást, mind az egyetemi tananyagfejlesztést. A hagyományos keretek immáron kevésbé tarthatók, a nyomtatott szakkönyvek és oktatási anyagok háttérbe szorulnak. A szakkönyvkiadás válságkörnyezete nem újkeletű, azonban az utóbbi időben fokozódó problémák tovább mélyítették azt.   Ha azt szeretnénk, hogy a szakmai irodalom elérje betölteni kívánt célját, megoldást kell találni a felmerülő rendellenességekre, így többek között változtatni kell a technológiához való hozzáállásunkon, valamint objektív alapokon nyugvó, befolyástól mentes finanszírozási rendszerre van szükség. Ráadásul a jelenlegi struktúrában való fennmaradás a könyvbemutató kiüresedését vonja maga után, míg a különböző tudományterületek sajátosságainak besorolási eljárások során történő figyelmen kívül hagyása, a minőségi folyóiratok renoméjának romlását jelenthetik. A téma összetettségére is tekintettel, a Közjavak Blog rendhagyó tematikus vitát indított "Lehetséges-e még a szakkönyvkiadás? Diskurzus az internetes világ hatásáról a szakkönyvekre" címmel alábbi felhívással: https://kozjavak.hu/lehetseges-e-meg-szakkonyvkiadas-diskurzus-az-internetes-vilag-hatasarol-szakkonyvekre Józsa Zoltán tanulmánya e problémakör tudományos vitájához kíván néhány gondolatot megosztani. 

A szerkesztőség továbbra is örömmel fogad minden szakmai hozzászólást, önálló blogtanulmányt, ezzel lehetőséget teremtve az eltérő álláspontok ütköztetésére is.

***

A valódi és hamis dilemmája: tankönyvek mérlegen

A tömegtermelés szimpla, profit és haszonközpontú logikája utat tört magának a hazai jogászképzést szolgáló tankönyvkiadás gyakorlatában is. Az oktatás, kutatás, továbbképzés funkcióit ellátó tankönyvek, monográfiák, tanulmánykötetek mellett egyre nagyobb teret és figyelmet kapnak a leegyszerűsített, rövid, gyakran csak címszavakkal operáló, a normaszöveget folyó szöveggel megjelenítő kiadványok, jegyzetek is. 

Így, talán még nem késő, és haszontalan – bár sokak szerint idejét múlt és megmosolyogtató vállalkozás – felhívni a figyelmet a tendencia rövid és főként hosszútávon jelentkező társadalmi következményeire. Még akkor is, ha ma ilyesmire – sokan mondják – rendszerint nincs idő.

Versenyt futunk. Próbáljuk utolérni a technológiát, a szűkebb-tágabb környezet változásait, az intézmények és az emberek sokszor kanyargós, kiszámíthatatlan arculatváltását. A fennmaradás és érvényesülés egyre erősebb imperatívusza azoknak is kötelező előírást jelent, akik erre kevésbé képesek vagy megelégszenek a tradíció, a megszokás kényelmet biztosító nyugalmával.   

1.

Hajdanán a szakma műveléséhez elengedhetetlenül szükséges elméleti és gyakorlati tudás neves szerzők vaskos könyveiből[1] volt megismerhető, s csak hosszú évek fáradságos munkája eredményezte a megfejtést, (a szakanyag teljes és átfogó elsajátítását) az előre vivő út megtalálását, a szabályok, összefüggések, rendszerek áttekintését. A valódi megértést, a valódi tudást.

A klasszikus tankönyvek szerzői[2] rendszerint az adott szakterület legkiválóbb – hosszabb és elismert tudományos munkássággal bíró – képviselői voltak, akik életútja is hitelesítette a mondanivalót. Evvel is volt magyarázható az általuk megírt ismeretanyag figyelemre méltó megbízhatósága, időtállósága, s – a kisebb-nagyobb változások ellenére – alkalmazhatósága. 

Így azután tankönyv a tanok igaz könyve volt, a szó legnemesebb értelmében, nem holmi sebtében összerakott, leegyszerűsített, vázlatfüzet, idő sürgette vállalkozás. Volt szerkezete, belső logikája, mely szilárdan végigvonult az egyes részeken, iránytűként navigálta az olvasót fejezetről-fejezetre, zárva a vizsgálódást a társadalmi, történelmi fejlődés nyomán kialakult aktuális, immáron naprakész ismeretekkel. A kötet végén gazdag irodalomjegyzék, forrásanyag segítette a további vizsgálódást, az egy vagy több részterületen történő elmélyülést, biztosítva a még magasabb szintű, átfogóbb tájékozódás lehetőségét.  

Akkoriban a kapcsolat a tudás forrása és a tanítványok között természetes volt. Ott lapult a diákok hóna alatt vagy táskájában az éppen aktuális tárgy klasszikus munkája, az etalon, s természetes volt a gondolat, hogy előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül végig kell menni az úton, s a bürokratikus tudást csak a sikeres vizsgák emelik egy magasabb minőségbe (Max. Wéber).     

A szakanyag tömény volt, mint a legjobb minőségű arabica kávé, minden cseppje újabb és újabb izét és zamatát ígérte a majdani teljesség örömének. Érdemes volt a fáradságos, küzdelem, a könyvek, jegyzetek, sokasága, a konzultációk, beszélgetések, viták hosszú sora. Még a sikertelen kísérletek tanulsága a munka szükségességnek az üzenetét hordozta. Valamennyi előre vitt, egyre közelebb és közelebb.    

Volt ennek a felkészülésnek, készülődésnek valami ki nem mondott, de a résztvevőket láthatatlanul körülvevő aurája, mely világosan jelezte az elkötelezettséget és a hovatartozást, az egyéni különbségeken messze túlmutató közös vonásokat. Ebben a sajátos világban a főként a tanárok és a tankönyvek szolgálták az egyre feljebb és feljebb vivő lépcsőfokokat, s ha kellett szilárd támaszként az ismeretek újbóli megerősítésének alapját.   

2.

Mindez már a múlté. Manapság az információs sztráda valóságos és virtuális útjain villámsebességgel áramlanak az üzenetek, az elektronikus kommunikáció vette át a valóságos dialógusok helyét és szerepét, a Wikipédia a források etalonja, míg a Google kereső a gondolatszegénység és ismerethiány – hatásosnak tűnő – orvossága. 

Ha születnek is színvonalas tankönyvek[3] egyre kevésbé jelentik a többséget, inkább a kivételek sorát gyarapítják. Az információs társadalom felgyorsult világában szerény képességű iparosok gyártják a portékát, félre téve a klasszikus szabályokat. El-el maradnak a felhasznált források, hiányzanak a lábjegyzetek, pontatlanok az idézetek.

Sokat és gyorsan a jelszavuk, lehetőleg a legegyszerűbben, a futószalag majd ipari méretekben szolgálja ki a tömegek, s nem mellesleg a szerzők vitatható[4] igényét.  

Az instant „tankönyvek”[5]már mellőzik az elmélyült történelmi, intézményi, kulturális, szakmai, jogi stb. összefüggések rendszerszerű bemutatását. Lényegük kimerül – adott esetben – a hatályos jogszabályok szolgai ismertetésével. Az igényesebbek kiegészítik mindezt néhány kísérő, magyarázó mondattal vagy ábrával –végső soron az olvasókat és a saját lelkiismeretüket is meg kell nyugtatni. Ugyanezt szolgálja a találékony címek garmadája: alapismeretek, bevezetés, röviden, néhány szóban stb.  

Mindez olyan „telefonkönyvet”eredményez, mely bárki által, bármikor felüthető és hasznosítható: akár egy állás elnyeréséhez, egy vizsga abszolválásához vagy egy előmenetel biztosításához. Ez az „újfajta tudás” felszínes, gyorsan változó, s csak a pillanatnak, a mának szól.  Rövid távú érdekek olcsó kiszolgálója, mely használat után gyorsan feledésbe merül. Eldobható.

A kereslet-kínálat kölcsönös kapcsolatának köszönhetően az ilyen kínálati piac óhatatlanul hat a fogyasztói körre, még a szerzők segítőkészsége vagy alapvetően jó szándéka ellenére is. Elsősorban azokra, akik gyorsan, s fájdalommentesen szeretnék a végzettséggel kapcsolatos szakmai követelményeket a lehető legkisebb erőfeszítéssel letudni. S valljuk be, a felsőoktatás expanziója, tömegessé és fizetőssé válása súlyos minőségi deficiteket is generált, s egyben kedvező feltételeket teremtett a motivációt és elkötelezettséget nélkülöző, a felszínes ismeretekkel igen, de megalapozott és hasznosítható tudással nem bírók számára.

A diplomagyár csak formális végzettséget ad, s javítja a – gyakran megtévesztő – statisztikai mutatókat. A magas szintű, hasznosítható tudás lényege veszik el: szilárd szakmai alapok, az összefüggések, rendszerek felismerése, lényeglátás, a megújulás képessége. 

A történelem furcsa fintoraként mintha úja felütötte volna a fejét a gyorstalpalókon képzett „szakemberek”már-már meghaladottnak vélt hajdani világa, némileg arculatot és formát váltva.

Beláthatatlan társadalmi következményekkel járna, ha lebutított szakkönyvekből tanult pilóták vezetnék a repülőgépeket, ha csak alapismeretekkel bíró mérnökök terveznék az ország hídjait, s kegyelem kettesekkel abszolvált diplomások ítélkeznének a bíróságon. S ez az a mozzanat, amikor a konkrét példa messze túlmutat a jelenségen. Az igénytelenség vírusának terjedése – az élet számos területén – versenyre kelhet az influenza vírus terjedésének sebességével, megfertőzve, megbetegítve hivatásrendeket, szakmákat, azok jelenlegi és jövőbeli képviselőit. Ideje volna megálljt parancsolni. A szakma tisztessége, bármilyen legyen is az, nem eladó, nem diszkontálható.

A tudás, a szakmaiság – annak bármilyen formája – olyan közösségi érték, mely a gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődés nélkülözhetetlen előfeltétele, motorja. Közjószág.

A tanulmányt készítette: Dr. habil. Józsa Zoltán PhD