Döntött az EJEB a magyar tankönyvpiac államosításának ügyében

  • 2019/04/10
  • Kutatócsoport2

2019. március 19-én elutasította az Emberi Jogok Európai Bíróságának öttagú tanácsa a magyar kormány fellebbezését abban az ügyben, melyben a törvényszék elsőfokon elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt. Ezzel jogerőssé vált az EJEB 2018. október 16-án meghozott döntése. Az eredeti eljárást három cég kezdeményezte, akik 2013 előtt tankönyvek forgalmazásával foglalkoztak, azonban 2013-tól az állami szabályozás következtében kiszorultak a piacról, s ezt sérelmesnek találták. Tovább... (Soltész Péter Ádám)

Diákok tüntetnek a bolygónk jövője érdekében

  • 2019/03/18
  • Kutatócsoport2

„A rendszer változzon, ne a klíma” - többek között ilyen hasonló feliratokat lehetett olvasni a figyelemfelhívó plakátokon világszerte a nagyobbnál nagyobb lélekszámú tüntetéseken. Az államok vezetői több csúcstalálkozón vettek már részt, hogy megoldásokat találjanak az emberi beavatkozás miatti felgyorsult klímaváltozásra, de rendszerint jelentős eredmény nélkül zárultak ezek a tárgyalások. Ezt elégelték meg a diákok, és annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás következményeire az utcára vonultak. Tovább... (Nagy Evelin Éva)

Elfogadták a vagyonkezelő alapítványok létrehozásáról szóló törvényjavaslatot

  • 2019/03/12
  • Kutatócsoport2

A napokban elfogadott törvényjavaslat növelte a magyar vagyonkezelésre rendelkezésre álló formák számát. A vagyonkezelő alapítványok egy új típusú alapítványnak minősülnek, amelynek funkciója kiterjedhet a családi vagyonok professzionális kezelésére, ugyanakkor közfeladatokat, mint például felsőoktatási célokat is megvalósíthat. Tovább... (Salya Fruzsina)

Döntött az AB: az EU nem írhatja felül az alaptörvény-értelmezését

  • 2019/03/04
  • Kutatócsoport2

Magyarország Kormánya nevében az igazságügyi miniszter fordult indítvánnyal az Alkotmánybírósághoz, melyben az Alaptörvény értelmezését kérte az Alaptörvény és az Európai Unió jogának viszonya kapcsán. ​Az indítvány előzménye, hogy az Európai Bizottság hivatalos felszólítást küldött Magyarországnak, melyben kifejtette, hogy értelmezése szerint az Alaptörvény menedékjogról szóló rendelkezései sértik a vonatkozó európai uniós szabályozást. Tovább... (Gulyás Lilla)

A dohánykereskedelem monopolizálása hazánkban

  • 2019/02/26
  • Kutatócsoport2

Bár a dohánykereskedelem monopolizálása hazánkban néhány éve vélhetőleg révbe ért, mai napig aktualitással rendelkezik, a társadalom továbbra is megosztóan vélekedik róla. Jelen írásunkban a monopolizálás történeti áttekintésétől, a hatályos szabályozás bemutatásáig, a közösségi szabályozáson keresztül kívánjuk a témát körbejárni. Arra keressük a választ, hogy milyen érvek és indokok szólnak a dohánykereskedelem államosítása mellett, másrészt hogyan változott meg a hazai dohánypiac, s a környező országokban milyen megoldásokkal találkozhatunk. Tovább... (Szőnyi Márton, Balogh László, Szemán Ádám)

A villamosenergia-piac reformja

  • 2019/02/14
  • Kutatócsoport2

A klímaváltozás gyorsabb ütemben halad, mint azt bárki is gondolta korábban. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem csak az Európai Unió és a tagállamok összehangolt fellépése keretében valósítható meg. Ezen összehangolt fellépés energiaszektort is érintő legújabb kereteit a 2018. december 11. napján elfogadott rendelet jelöli ki. Ezt követően a Tanács és az Európai Parlament tárgyalócsoportja ideiglenes megállapodásra jutottak a villamos energiáról szóló irányelv és rendelet rendelkezéseire vonatkozóan. Tovább... (Lovas Dóra)

Oldalak