Diákok tüntetnek a bolygónk jövője érdekében

  • 18 March 2019
  • Kutatócsoport2

„Ellógtunk az órákról, hogy leckét adjunk nektek”, „Először a  természet, utána a diploma”, „A rendszer változzon, ne a klíma”, „A klímaváltozás rosszabb, mint Voldemort” - lehetett olvasni a figyelemfelhívó plakátokon világszerte nagyobbnál nagyobb lélekszámú tüntetéseken. Az államok vezetői több csúcstalálkozón vettek már részt, hogy megoldásokat találjanak az emberi beavatkozás miatti felgyorsult klímaváltozásra, de rendszerint jelentős eredmény nélkül zárultak ezek a tárgyalások. A találkozókra gyakran külön-külön magángépekkel vagy épp luxus hajóval érkeztek. Ezt elégelték meg a diákok, és annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás következményeire az utcára vonultak.

Egyik oldalon a diákok

A kiindulópontnak Svédországot tekinthetjük, hiszen egy 16 éves lány meglepő érettséggel és felelőségteljességgel vált a klímaváltozás elleni küzdelem hangjává, akit Nobel békedíjra is jelöltek. Greta Thunberg tetteivel és szónoklatival nagy hatással van a korosztályára, de fő célja, hogy a világ vezető politikusait tettekre sarkallja a klímaváltozás következményeinek visszaszorítása, elkerülése érdekében. A célkitűzés futótűzként terjedt el először Európában, majd világszerte, hiszen a héten több mint 2000 városban vonultak utcára a fiatalok.

Németország szerte 200 városban is szerveztek megmozdulásokat, melynek keretei között a legbefolyásosabb cégek helyi központjai elé vonultak, változást követelve. Az országnak nincs határozott klímastratégiája és Luisa Neubauer, német aktivista elmondása szerint a tüntetésekkel és azzal, hogy Greta Thunberg csatlakozott hozzájuk még nagyobb nyomást tudnak gyakorolni a kormányra annak érdekében, hogy cselekedjenek.
Németország mellett közel hasonló megmozdulás volt Olaszországban, hiszen 180 városban emelték fel a hangjukat a diákok, Milánóban gyűltek össze a legtöbben, közel százezres tömegről beszélhetünk. Több tízezren hagyták ott az iskolapadot egy napra a francia, a brit, a belga és a lengyel diákok közül is, ha csak a legmagasabb lélekszámú tüntetéseket vesszük figyelembe.
A megmozdulások hazánkban sem maradtak el, a Batthyány téren tartott felszólalások után az Innovációs és Technológiai Minisztérium épületéhez vonultak a lelkes aktivisták.
A svéd lány által indított demonstrációs folyamat nem csak saját hazáját, de Európán is túlnőtte magát. Szingapúrban korlátozott lehetősségek állnak rendelkezésre, ha valamilyen ügyben az utcára kívánnak vonulni, így az ottani diákok a közösségi média által adott lehetőségeket hívták segítségül a cél érdekében. A világ legszennyezettebb városa Új-Delhi, így természetesen itt sem maradhattak el a tüntetések. Az indiai fővárosban a légszennyezés elleni tiltakozások voltak a középpontban.  
A diákok nincsenek egyedül, hiszen egyre több felnőtt is csatlakozik a megmozdulásokhoz, továbbá több ezer tudós írta alá a petíciót, mellyel biztosítják őket a támogatásukról.

A másik oldal

A diáktüntetésekről megosztóan nyilatkoznak a politikusok, hiszen míg a német gazdasági miniszter és az ausztrál oktatási miniszter szerint a diákoknak az iskola után vagy hétvégén kellene hangot adniuk véleményiüknek, addig új-zélandi kormányfő teljes mértékben támogatja a fiatal aktivistákat, olyannyira, hogy jelentős összeget ígért az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése elleni harcra. A tömegmozgalom a svájci környezetvédelmi miniszter támogatását is elnyerte, hiszen teljesen érthetőnek nevezte, hogy a fiatalok tenni akarnak a jövőjük érdekében.

Kormányzati kihívás

A nem megfelelő ütemű klímaváltozás a XXI. század egyik legégetőbb problémája, a kormányok számára a megfelelő jogszabályok alkotása mellett valóban nagy kihívást jelent, hogy a többi állam kormányával együttműködve közös megoldásokat találjanak. Ha jelentős eredményeket akarnak elérni nagy változásokra van szükség, elengedhetetlen a régi szabályok megreformálása, illetve újak meghozatala. Emellett számos más, főleg gazdasági és társadalmi tényezőt is figyelembe kell venni. Ezek nem egyszerű feladatok, hiszen bizonyos rendszereket alapjaiban kell átalakítani, emiatt is gyakran háttérbe szorult ez a kérdés, de ezek a tömeges diákoktüntetések azt a célt szolgálják, hogy a probléma sokkal nagyobb mértékben előtérbe kerüljön és megkapja a kellő figyelmet, amelynek segítségével cselekvésre ösztönzik azokat, akik a legtöbbet tehetnek a cél érdekében.

Az összefoglalót készítette: Nagy Evelin Éva

 

Források:

https://index.hu/kulfold/2019/03/15/sydneytol_londonig_tobb_tizezer_diak_tuntetett_a_klimavaltozas_ellen/

https://hu.euronews.com/2019/03/01/megint-diakok-tuntettek-a-klimavaltozas-ellen

https://qubit.hu/2019/03/14/nobel-bekedijra-jeloltek-a-klimavaltozas-ellen-kuzdo-16-eves-sved-lanyt

https://infostart.hu/kulfold/2019/03/15/vilagszerte-diakok-tuntettek-a-klimavaltozas-ellen