ENSZ biodiverzitás-jelentés: kudarcok és feladatok

A tanulmány az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport által szerkesztett KÖZJAVAK folyóiratban jelent meg. Idézési javaslat:
Újvári Emese: ENSZ biodiverzitás-jelentés: kudarcok és feladatok. KÖZJAVAK, VII. évfolyam, 2021. 2-3. szám, 55-62. o. (DOI 10.21867/KjK/2021.2.8.)

Az alábbi blog-bejegyzés egy rövid beszámolót tartalmaz az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye által 2020. szeptember 15-én közölt Global Biodiversity Outlook 5 (GBO5) jelentésről, valamint néhány javaslatot fogalmaz meg a biodiverzitás megőrzése érdekében szükséges teendőkre vonatkozóan.

Míg a klímaváltozás és annak negatív hatásai már hosszabb ideje benne vannak a köztudatban, addig a médiában és ezzel párhuzamosan a társadalomban egészen a közelmúltig viszonylag kevés figyelem irányult a biológiai sokféleség rohamos csökkenésének drámai következményeire.[2] (A témában lásd: Bányai Orsolya: Állati jó – zöld gondolatok az állati eredetű termékek gyártásának és fogyasztásának csökkentéséhez című bejegyzését). Pedig a legújabb kutatások egyértelműen azt igazolják, hogy a biodiverzitás megőrzése nem csupán a klímaváltozással összefüggésben, hanem önmagában is kulcsfontosságú az emberiség életfeltételeinek biztosítása szempontjából.[3] A biológiai sokféleség folyamatos csökkenése, a fajok pusztulása vészesen halad előre, s nem tudni, mikor érkezik el arra a pontra, amely már az ökoszisztémák végleges és visszafordíthatatlan összeomlásához vezet, ami az emberiség szempontjából is drámai következményekkel járna.

Pedig a biológiai sokféleség védelme érdekében a világ nemzetei már régen összefogtak – legalábbis papíron. Az ENSZ 1992 júniusában Rio de Janeiróban rendezett Környezet és Fejlődés Konferenciáján (United Nations Conference on Environment and Development – UNCED) elfogadták a Biológiai Sokféleség Egyezményt[4] (Convention on Biological Diversity – CBD), melyet Rio de Janeiróban 153 állam és az EU írt alá. Az Egyezmény a 30. ratifikációs okmány letétbe helyezését követően 1993. 12. 29-én lépett hatályba. Az Egyezménynek jelenleg 196 állam (beleértve az EU-t is) tagja, a Vatikán kivételével valamennyi aláírta, de az Amerikai Egyesült Államok még nem ratifikálta.[5] (A témában lásd: Lovas Dóra: Az amerikai elnökválasztás hatása az éghajlatváltozás elleni küzdelemre-Globális felmelegedés, mint részletes probléma? című bejegyzését.) Az Egyezmény három egyenértékű célja a biológiai sokfélség megőrzése a maga teljességében[6] (vagyis az ökoszisztémák és a fajok sokféleségének, valamint a genetikai sokféleségnek a megőrzése), komponenseinek fenntartható használata és a genetikai erőforrások hasznosításából származó előnyök igazságos és méltányos elosztása.[7]

Az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye részes feleinek 10. konferenciáján (CBD COP 10) a felek a biológiai sokféleség hatékony megőrzése érdekében egy Stratégiai Terv keretében – öt nagyobb stratégiai cél alá rendelve – 20 részcélt fogadtak el azzal a vállalással, hogy a részes feleknek a célokat a 2011-től 2020-ig tartó időszakban kell megvalósítaniuk. Ezek az ún. Aichi célok, melyek a konferencia helyszínéről, a japán Aichi tartományról kapták a nevüket.

Egy ilyen mértékű globális összefogás akár nagy reményeket is kelthetne az olvasóban, de döntő kérdés, hogy a részes felek által vállalt célokat mennyiben sikerült ténylegesen megvalósítani. A választ az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye által 2020. szeptember 15-én Kanadában közölt Global Biodiversity Outlook 5 jelentés (GBO 5) adja meg, melynek tartalma legalább annyira kiábrándító, mint amennyire elkeserítő is egyben. A 20 cél közül ugyanis egyiket sem sikerült a világközösségnek teljes mértékben elérni. Hat célt sikerült részben megvalósítani, 14-et viszont egyáltalán nem:[8]

Így az első stratégiai cél, amely szerint – bevonva az állam és a társadalom valamennyi területét – a biodiverzitás csökkenésének okait kellene megszüntetni, egyik részcélját (Aichi célját) sem sikerült megvalósítani. Sem azt, hogy világszerte tudatosuljon az emberekben a biodiverzitás jelentősége (1), sem azt, hogy a gazdasági rendszerek legyenek tekintettel a biodiverzitásra (2), sem a biodiverzitásra káros szubvenciók megszüntetését (3), sem pedig a fenntartható termelést és fogyasztást (4).

A következő stratégiai cél a biológiai sokféleség közvetlen terhelésének csökkentése és a fenntartható fejlődés támogatása volt, amelynek egyetlen részcélját sikerült a jelentés szerint részben elérni, az invazív fajok kontroll alatt tartását (9). A többi Aichi célt, vagyis a természetes életterek csökkenésének (5), valamint a túlhalászatnak a teljes megszüntetését (6), a fenntartható termőföld- és erdőgazdálkodást (7), a környezetszennyezés minimalizálását (8), valamint a korallzátonyok védelmét (10) azonban nem sikerült megvalósítani.

A biológiai sokféleség védelmének az ökoszisztémák, a fajok és a genetikai sokféleség biztosítása révén történő erősítése, mint harmadik stratégiai cél részcéljai közül szintén csak egyet sikerült részben elérni, a szárazföldi területek 17 %-a és a tengerek területének 10%-a védett területekké történő nyilvánítását (11), a fajok kihalásának megállítását (12), a genetikai sokféleség megőrzését és fejlesztését a mezőgazdaságban és az állattenyésztésben (13) mint két további részcélt azonban nem.

A biológiai sokféleségből és az ökoszisztéma-szolgáltatásokból fakadó előnyök mindenki számára történő növelése, amely a negyedik stratégiai célként volt megfogalmazva, szintén csak részben teljesült, egy Aichi cél vonatkozásában, a biokalózkodás elleni Nagojai Jegyzőkönyv hatályba lépése, valamint a nemzeti jogszabályokkal összhangban történő alkalmazhatósága (16) tekintetében. Azonban a másik két részcél, az ökoszisztéma-szolgáltatások helyreállítása (14), valamint a klímavédelem a biodiverzitás megőrzése és helyreállítása révén (15) nem valósult meg.

Az ötödik stratégiai célnak, amely a 2011-2020-as Stratégiai Terv megvalósításának javítása volt a tervezés, a tudásmenedzsment és a kapacitásnövelés révén, három Aichi célját sikerült részben elérni: a nemzeti akciótervek kialakítását (17), a bidoverzitással kapcsolatos ismeretek növelését (19) és a gazdasági források növelését a Stratégiai Terv megvalósítása érdekében (20). A negyedik Aichi célt, az őslakos és helyi közösségeknek a biodiverzitás megőrzésével és fenntartható használatával kapcsolatos hagyományos tudásának fokozottabb figyelembevételét (18) viszont nem.

A jelentés által vont mérleg azért különösen aggasztó, mert a biológiai sokféleség megőrzése kulcsfontosságú immár nem csupán az eljövendő, hanem a jelenlegi generációk számára is, s vészesen fogy az idő, ami még rendelkezésre áll az elindult folyamatok visszafordíthatatlanná válásáig. Ezért alapvető jelentősége lenne annak, hogy a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek következő konferenciáján (CBD COP15), amelyet eredetileg 2020 októberében rendeztek volna meg Kunmingban, Kínában, de amely a Covid-19 miatt előbb 2021 májusára, majd 2021 októberére elhalasztásra került, a felek egy egyezmény keretében olyan új célkitűzésekben állapodjanak meg, amelyek köteleznék a részes államokat a megállapított célok betartására. Fontos lenne, hogy a megállapodás kötelező legyen, s egyértelmű, konkrét, kisebb részcélokra bontható célokat tartalmazzon, amelyek megvalósításáról a részes feleknek meghatározott időközönként jelentést kellene tenniük.[9]

A Global Biodiversity Outlook 5 jelentés maga is megfogalmaz egy nyolc pontos javaslatot arra vonatkozóan, hogy mely területeken kellene a világ országainak sürgősen jelentős változásokat előidézni a biológiai sokféleség megőrzése, s ez által az emberiség életfeltételeinek biztosítása érdekében (jelentés összefoglalója angol nyelven, francia nyelven):

• – A földek és az erdők fenntartható használatának biztosítása: a természetes ökoszisztémák megőrzése és helyreállítása, az erózió csökkentése és visszafordítása, a földhasználat-változások elkerülése tájtervezés révén.
• – Fenntartható mezőgazdaság: a mezőgazdasági rendszerek agroökológiai és más innovatív kezdeményezésekkel történő átalakítása annak érdekében, hogy növelni lehessen a produktivitást a biológiai sokféleségre gyakorolt hatások egyidejű minimalizálása mellett.
• – Fenntartható táplálkozás: fenntartható, egészséges és változatos táplálkozás többnyire növényi eredetű élelmiszerekkel, továbbá csökkentett hús- és halfogyasztással. Valamint az élelmiszerhulladék jelentős csökkentése.
• – Fenntartható halászat és az óceánok védelme: a tengeri és tengerparti ökoszisztémák védelme és helyreállítása, fenntartható halászat.
• – Az édesvizek védelme: az édesvizek védelme és a megfelelő vízminőség biztosítása. A kritikus élőhelyek védelme, az invazív fajok ellenőrzés alatt tartása, és az édesvízi rendszerek helyreállítása: biztosítani kell az összekapcsolhatóságot, hogy lehetővé tegyék az édesvízi rendszerek megújulását, helyreállítását a hegyektől a tengerpartokig.
• – Városok és infrastruktúra – a zöld infrastruktúra támogatása: az épített környezeten belül a természetes területek biztosítása az egészség és a jobb életminőség érdekében, valamint a városok és az infrastruktúra ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében.
• – Klímavédelmi intézkedések: természeten alapuló megoldások alkalmazása a klímaváltozás kezelésére, a fosszilis üzemanyagok használatának gyors megszüntetése.
• – A biodiverzitást is magába foglaló „egy világ, egy egészség” elv megvalósítása: az ökoszisztémák menedzsmentje, beleértve a mezőgazdasági és a városi ökoszisztémákat is, valamint a vadállatok és vadnövények felhasználása integrált megközelítés révén az egészséges ökoszisztémák és az emberek egészsége érdekében. Ez a megközelítés felismeri a biodiverzitás és az emberi egészség közti kapcsolatot, s szemben áll minden olyan tényezővel, amely a biológiai sokféleség csökkenését, a betegségek rizikóját és az egészség megromlását eredményezi.

Ugyan 2021 októberében a Kunmingban zajló eseményeken lesz a világ (vagy legalábbis a környezetvédelem iránt elkötelezettek) szeme, mégis fontos látnunk, hogy egy újabb átfogó nemzetközi megállapodás – bár nélkülözhetetlen feltétele a biodiverzitás hatékonyabb védelmének – önmagában még mindig kevésnek tűnik. A valódi sikerhez ugyanis alapvető szemléletváltásra lenne szükség a politikában, a gazdaságban és a társadalomban egyaránt. ( Érdemes összevetni NABU „Ein verlorenes Jahrzehnt” című írásával.)

Nagyon fontos lenne, hogy az egyes országok döntéshozóiban, politikai vezetésében tudatosuljon a biológiai sokféleség megőrzésének valódi jelentősége, s ennek megfelelően olyan döntési mechanizmusokat alakítsanak ki, amelyek valamennyi olyan állami döntés esetében, amelyek kihatással lehetnek a biodiverzitásra, előírnák (s meg is valósítanák) e szempont kötelező figyelembevételét. Ugyanakkor mivel a politikában a közelebbi (gazdasági, politikai) célok elérése jellemzően prioritást kap a távolabbi(nak tűnő) célokkal szemben (mint amilyen a környezetvédelem), úgy tűnik, hogy kevés a reális esélye annak, hogy minden (vagy akár csak a legtöbb) ország döntéshozói a valóságban is ezen ideális céloknak megfelelően járnak majd el. Így mivel a döntéshozók jellemzően a választók elvárásainak próbálnak megfelelni, alapvető jelentőségű lenne az egyes országok lakosságának minél szélesebb körű edukációja a környezetvédelem, s ezen belül is a biodiverzitás megőrzésének jelentőségéről. Így az emberek egyrészt nyomást gyakorolhatnának a döntéshozókra (akik a választóik szavazatát szeretnék elnyerni), valamint a vállalatokra is, amelyek tevékenységük révén maguk is több-kevesebb hatással lehetnek a biodiverzitásra (s amelyek a vásárlóik bizalmát szeretnék elnyerni termékeik irányába), másrészt pedig talán maguk is nagyobb figyelmet fordítanának az élő környezetük védelmére tevékenységeik során. Persze a lakosság edukációja leginkább ugyancsak a politikai döntéshozókon múlik (s ezzel be is zárulna a kör), de emellett nagy szerepet játszhatnak benne a társadalmi szervezetek és a kutatók is, s nem mellékesen a média, amely révén például a releváns kutatási eredmények eljuthatnak az emberekig.

A valós eredmények elérése érdekében minél gyorsabban alapvető szemléletváltásra lenne szükség a társadalomban és a gazdaságban is. Az eddig középpontban álló fogyasztói társadalom és a folyamatos gazdasági növekedés helyett a cél a társadalom és a természeti környezet kiegyensúlyozott kapcsolata kellene, hogy legyen. Valamint egy viszonylag magas szinten biztosított általánosabb társadalmi jólét, melynek mércéjét azonban a valós szükségleteknek kellene képeznie, nem a fogyasztói társadalom mesterségesen generált igényeinek, mivel a folyamatos gazdasági növekedésnek a természet szabta keretek egy idő után úgyis szükségszerű korlátokat állítanának.[10]

A környezet és ezen belül a biológiai sokféleség védelme érdekében a lakosság részéről egyrészt fontos lenne a fogyasztás csökkentése a tényleges igényekkel összhangban, mely a véges (természeti)erőforrások kevésbé kizsákmányoló igénybevételét eredményezné. A természeti erőforrások pazarló felhasználásának megszüntetése szempontjából pedig szintén nagy jelentőségű lenne a fogyasztói tudatosság növelése.

Másrészt mivel az őserdők kiirtása szoros összefüggésben áll étkezési szokásainkkal, hiszen az elpusztított erdők helyén jellemzően takarmányt termesztenek a haszonállatok számára, már az is sokat javíthatna a helyzeten, ha az emberek nagy része csökkentené a húsfogyasztását (főleg a szarvasmarha és a juhtenyésztés jár nagy környezetterheléssel), valamint az állati eredetű termékek fogyasztását, ami az egészségmegőrzés szempontjából is nagy haszonnal járhatna. Valamint ezzel párhuzamosan nagyon fontos lenne az élelmiszerpazarlás visszaszorítása a lakosság (s az üzletek) részéről is (Lásd részletesen a World Resource Institute: „Creating a sustainable food future” című jelentését).

Mivel az állatok természetes élettereinek folyamatos csökkentése a lehetséges zoonózis révén kedvez a járványok kialakulásának, a jelenlegi világjárvány felhívja a figyelmet arra, hogy nagyon fontos lenne gátat szabni ezen életterek további csökkentésének. Ebből következően arra kellene törekedni, hogy a népesség növekedésével együtt járó megnövekedett igényt az élelmiszerellátásra a már meglévő mezőgazdasági területeken lehessen kielégíteni, új területek bevonása nélkül.

Nagyon fontos lenne továbbá az is, hogy az állami, európai uniós és nemzetközi támogatások során minden gazdasági szektorban, így különösen a mezőgazdaságban is, a fenntartható, ill. ökológiai gazdálkodást részesítsék előnyben. (Érdemes összevetni NABU „Ein verlorenes Jahrzehnt” című írásával. Az ipari mezőgazdaság fenntarthatóságával kapcsolatos problémákról lásd részletesen: Food Agriculture Organization of the United Nations: Status of the World’s Soil Resources). Alapvető jelentőségű lenne annak az előírása, hogy mind az állami szubvenciókat (különösképpen az agrártámogatásokat) a fejlett országokban, mind pedig a fejlődő országok számára biztosított nemzetközi támogatásokat bizonyíthatóan azzal a feltétellel lehessen csak megkapni, amennyiben a támogatott tevékenység összhangban áll a biológiai sokféleség védelmének és általában a klímavédelemnek a céljaival.

Emellett különösen nagy hangsúlyt kellene fektetni az édesvizek védelmére, valamint további természetvédelmi területek kialakítására és valós védelmére is.

További megfontolásokra adnak okot a legutóbbi kutatások, melyek szerint a világon az emberek leggazdagabb 1 százaléka kétszer annyi széndioxid-kibocsátást okoz az életmódjával, mint a legszegényebb 50 százalék. Mivel mindez természetesen a klímaváltozásra, s ennek következtében a biodiverzitásra is jelentős negatív hatást gyakorol, az elsődleges cél a leggazdagabbak körében is egy radikális szemléletváltás és életmódváltás lenne. Ugyanakkor mivel kevéssé valószínű, hogy egy ilyen szemléletváltásra a közeljövőben hatékonyan sor kerülne, megfontolandó lenne vagy a különösen nagy környezetterheléssel járó magatartások (pl. a terepjárók használatának, ill. a hosszabb repülőutak gyakori igénybevételének) megadóztatása, vagy akár egy csupán a leggazdagabbakat terhelő vagyonadó bevezetése, akként, hogy az abból származó bevételeket a környezetvédelemre, ill. a biológiai sokféleség megőrzésének támogatására kellene fordítani. (A témában lásd: Németh Kiss Szófia: A környezetvédelmi célú adóztatás tendenciái az Európai Unióban című bejegyzését.)

Gyermekeink jövője a tét, és az idő sürget: az utolsó pillanatban vagyunk, hogy feltartóztassuk a negatív folyamatokat még azok visszafordíthatatlanná válása előtt. Ehhez azonban nem elegendőek a látszatmegoldások, tényleges és átfogó változásra van szükség globális szinten (s nem csupán az államok szintjén, hanem gazdasági, s társadalmi szinten is) nagyon rövid időn belül.