Véd vagy "kivéd" a pénzügyi fogyasztóvédelem?

  • 7 April 2018
  • Kutatócsoport2

Kérdések és problémafelvetések a pénzügyi fogyasztóvédelemmel kapcsolatban [1]

A XXI. század pénzügyei a pénzügyi innováció révén egyre nagyobb kihívást támasztanak a jogi szabályozás, ezen belül is a pénzügyi fogyasztóvédelem számára. Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek? Mindenkit meg kell-e védeni vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?
Mindeközben a gazdaságpolitika részéről a bankokkal szemben is elvárás a gazdasági növekedés elősegítése a hitelezés révén. Egy szigorú és korlátozó szabályozás nem akadályozza-e a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet? Útját álljuk-e az innovációnak és a technológiai újításoknak a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítésével vagy összeegyeztethető a két érdek?

Általános szabályozás alkalmazható csak a fogyasztóvédelemben vagy egyedi védelem is érvényesülhet, például állami mentőakciókkal? Használ-e a fogyasztók jövőbeni magatartásának, ha abban a feltevésben vállalnak túlzott mértékű, de nagy hozamot biztosító kockázatot, hogy az állam nem normatív módon megmenti őket? Meg kell-e menteni azokat a „szerencsejátékosokat”, akik sejtik a pénzügyi konstrukció nem legális, „pilótajáték” jellegét, de bíznak a szerencsében és a magas hozam realizálásában? Van-e felelőssége, és ha igen, milyen mértékű a felügyeletnek az illegálisan működő szervezetek vagy a legálisan működő pénzügyi szolgáltatók fogyasztókat illegális tevékenységükkel megkárosító tevékenységek terjedésében?   

Rengeteg kérdés merül fel a téma kapcsán, amelyek megválaszolásra várnak a jogi szabályozásban vagy éppen a tudományos diskurzusban. Sok tanulságot levont a jogalkotó és az igazságszolgáltatás a gazdasági válság révén felmerült problémákból, de egyes kérdések továbbra megválaszolatlanok maradtak. Az alábbi rövid gondolatébresztő felvetések csak a téma egy-egy szegmensét villantják fel, azzal a céllal, hogy hozzászólásokat és vitát generáljanak a témával kapcsolatban és esetleg olyan javaslatok is fókuszba kerüljenek, amelyek elősegítik a jövőbeni jogalkotást.

Az első fontos kérdés, hogy ki is tekinthető fogyasztónak. Az európai uniós szabályozás a fogyasztó fogalma alatt ért minden olyan természetes személyt, aki az uniós irányelvek hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén (93/13/EGK irányelv 2 cikk b) pont, 2008/48/EK irányelv 3 cikk a) pont).
A fogyasztó fogalmának a tisztázása mellett fontos elméleti kérdés, hogy milyen az a fogyasztó, illetve fogyasztói magatartás, amely a különleges védelmet megérdemli. Ezért a jogalkalmazás szempontjából fontossá vált a fogyasztói minta megalkotása, amely az egyes eljárásokban a jogsérelem alapjául szolgálhat. Az elméleti felfogások alapján két minta-fogyasztói modell körvonalazódik. Az ésszerű fogyasztó modellje érvényesül az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában és angol, francia jogterületen. Az ésszerű fogyasztó képes racionális döntéseket hozni a rendelkezésre álló információk alapján. A másik minta-fogyasztói modellt a német bírói gyakorlat alakította ki. Ez utóbbi modell szerint a fogyasztót óvni kell, rendkívüli védelemben kell részesíteni, mivel nem képes ésszerű döntések meghozatalára, már a legkisebb félrevezetés vagy megtévesztés esetén (Fazekas, 2007: 75‒76; C-220/98. és C-479/93. sz. EUB ítéletek).

A fogyasztói modell kialakítása mellett az európai bírósági ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy a fogyasztó a szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind információs szintje tekintetében (C-618/10., C-472/11. és C-137/08. sz. EUB ítéletek). Ez akkor is igaz, ha figyelmes és körültekintő a fogyasztó. Ez különösen érvényesül a pénzügyi szolgáltatásoknál. A pénzügyi szolgáltatók magasabb szakmai felkészültséggel rendelkeznek, a termékek bonyolultak és összetettek, gyakran átláthatatlan feltételrendszerrel és költségstruktúrával. Nem beszélve arról, hogy a fogyasztók ismeretanyaga és érdekérvényesítő képessége is alacsony (Czajlik–Horváth–Sz. Papp, 2012: 432). Magyarországon különösen hangsúlyos kérdés a pénzügyi kultúra alacsony foka, amelynek a megoldását az oktatás és a tájékoztatás növelésével lehetne talán orvosolni.

Az egyensúlytalanság kiküszöbölésének egyik fontos területe a széleskörű és kellő részletességű tájékoztatás, ahogy arra az uniós szabályozás is utal. A fogyasztóknak a tények konkrét ismeretében kell meghozniuk a döntésüket, amelynek érdekében megfelelő tájékoztatást kell kapniuk a hitel feltételeiről, költségeiről és egyéb kötelezettségeiről. A tájékoztatásnak világosnak, az ajánlatnak átláthatónak és összehasonlíthatónak kell lennie annak érdekében, hogy a fogyasztók a tények teljes ismeretében hozhassák meg döntésüket.

Az európai uniós szabályok bizonytalanságát oldja fel az Európai Bíróság jogértelmezése (C-26/13. sz. ítélet) a szerződési feltételek világossága és érthetősége kérdésében. Az Európai Bíróság a  kérdést kiterjesztően értelmezte. A fogyasztó az eladóhoz képest a tájékozottság szerint tekintve hátrányosabb helyzetben van általában, hiszen a fogyasztó számára nehézséget jelenthet a szerződési feltételek és következményeik értékelése a nyelvi érthetőség ellenére is. Ebből adódóan a feltétel világos és érthető jellegének a vizsgálata nem korlátozódhat a puszta nyelvi megfogalmazásra. A bíróságnak azt is értékelni kell, hogy a szerződés biztosítja-e a fogyasztó számára azokat az információkat, amelyek segítségével a fogyasztónak módjában áll az adott ügylet előnyeit és hátrányait illetve az ügyletből származó kockázatokat mérlegelni (C-26/13. sz. EUB ügy főtanácsnoki indítványa). Mindezek alapján csak az a szerződései feltétel világos és érthető, amely a fogyasztó számára biztosítja, hogy egyértelműen és érthető szempontok alapján értékelhesse a szerződéses feltételből származó gazdasági következményeket.

A fogyasztó hátrányos helyzete oda vezet, hogy a szolgáltató által előre meghatározott feltételeket anélkül elfogadja, hogy érdemben befolyásolni tudná azoknak a tartalmát (C-618/10., C-168/05. és C-40/08. sz. EUB ítéletek). A pénzügyi szolgáltatók által kialakított általános feltételek szerint nem kellő körültekintéssel mérlegelt vagy túlzott bonyolultsága miatt mérlegelhetetlen feltételekkel létrejött szerződések komoly károkat okoznak társadalmi és egyéni szinten egyaránt, mint ahogy ezt a hazai devizahitelezésnél is látható.[2]
A fogyasztóvédelem, az egyensúlytalanságból eredő hátrányos helyzet kiküszöbölése fontos közérdek. Az elmélet is kiemeli, hogy a fogyasztók a legfontosabb gazdasági közösség, akiknek érdekében olyan szabályokat kell megalkotni, illetve jelen esetben olyan ítélkezési gyakorlatot kell folytatni, amelyek révén biztosított a fogyasztók joga az információra, a biztonságra, a választásra és a meghallgatásra.[3 
Az ítélkezési gyakorlatból jól látszik, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződésben megállapított formális egyensúly helyett a szerződő felek egyenlőségét előállító valódi egyensúlyt kell létrehozni. Az egyensúlytalanságot a tisztességtelen megállapodási feltételek hozzák létre, amelyek a szerződő felek közül egyoldalúan a fogyasztót terhelik (C-618/10., C-137/08. és C-453/10. sz. EUB ítéletek). Ezért a fogyasztó és a pénzügyi szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet csak a szenvedő feleken kívüli, pozitív beavatkozás egyenlítheti ki (C-618/10., C-243/08. és C-472/11. sz. EUB ítéletek).

***

Mindezek az ítélkezési gyakorlatban is felmerült érvek egy erőteljesen szabályozott, szigorú fogyasztóvédelmet körvonalaznak az Európai Unióban, amely alkalmas a pénzügyi bizalom helyreállítására, de nehezebb helyzetbe hozza a pénzügyi szolgáltatókat. Sok esetben a körültekintő eljárás plusz dokumentumok „gyártásában” valósul meg és nem mindig jelent a fogyasztó számára valós védelmet. De lehet-e jobb vagy tökéletes megoldás?  

Prof. Dr. Nagy Zoltán, egyetemi tanár, ME ÁJK

 

Felhasznált források:

  • 1. Czajlik István – Horváth Anna – Sz. Papp Judit: Korszerű pénzügyi fogyasztóvédelem, in: Lentner Csaba (szerk.): Bankmenedzsment-Bankszabályozás-Pénzügyi Fogyasztóvédelem, Nemzeti Közszolgálati Tankönyvkiadó, Budapest, 2012
  • 2. Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog, Complex Kiadó, Budapest, 2007
  • 3. Nagy Zoltán: Problémafelvetés a pénzügyi fogyasztóvédelem területénMiskolci Jogi Szemle, 2017/2. különszám, 391‒401.o.
  • 4. A Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről, HL L 095, 21/04/1993 29–34. o.
  • 5. Az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről, HL L 133, 22.5.2008, 66–92. o.
  • 6. Európai Bíróság C-618/10. sz.,  C-472/11. sz. és ; C-137/08. sz.; C-168/05. sz.; C-137/08. sz.; C-453/10. sz.; C-40/08. sz.; C-220/98. sz.; és C-479/93. sz. ügyekben hozott ítéletei.
  • 7. Nils Wahl Főtanácsnok indítványa a C-26/13. sz. ügyben.

 

 


[1] Lásd részletesebben Nagy Zoltán: Problémafelvetés a pénzügyi fogyasztóvédelem területén, Miskolci Jogi Szemle, 2017/2. különszám, 391‒401.o.

[2]Czajlik-Horváth-Sz. Papp, 2012: 434‒435. A rejtett veszteség a szerzők szerint egy olyan terméknél használt fogalom, ahol a fogyasztást követő hosszabb idő elteltével nyílik csak lehetőség a termék minőségi problémájának megismerésére, mint például a hosszabb távú megtakarítási termékek.

[3] Fazekas, 2007: 21. J.F. Kennedy az USA elnöke 1962-es megállapításaival a fogyasztói érdekvédelmet az állami politika rangjára emelte- a szerző álláspontja szerint- az idézett fogyasztói jogok rögzítésével.

Hozzászólások

A téma aktualitását (részben) az adja, hogy az általános szerződési feltételek tisztességtelenségével összefüggésben az Európai Unió Bírósága elé kerülő magyar ügyek egy része arra vonatkozik, hogy az egyértelmű megfogalmazás követelményét ki lehet-e annyira tágítani, hogy abba azok a szakmaspecifikus kikötések is beletartozzanak, és ezáltal tisztességtelennek minősüljenek, amelyeket például a bankok használnak egy devizahitel-szerződés megkötésekor.
A gyakorlatban problémát jelent, hogy nehéz meghatározni a potenciális fogyasztók körét, ráadásul ez a kör sem homogén. A fogyasztói csoportok közti különbségtételre jól használható kategóriákat ad a viselkedési közgazdaságtan . A szabályozást befolyásolhatja az adott termék fajtája, a vásárlás jellege is, hiszen az ügylet bonyolultságától függően más elvárás fogalmazódik meg az átlagfogyasztóval szemben, de szigorúbbak a másik fél tájékoztatási kötelezettségei is. Az, hogy a nemzeti fogyasztóvédelmi szabályozás milyen szintű védelmet biztosít, nagyban függ a gazdasági környezettől. A devizahiteles válság során például a védelmi szint emelkedett. A viselkedési közgazdaságtan több ötletet is ad a fogyasztói csoportok differenciálására, ugyanakkor a jogirodalom és sok esetben a jogalkalmazó is használ sajátos csoportosítást (lásd átlagfogyasztó, mintafogyasztó kategóriája). Ezt azonban a jogalkotás során is hangsúlyozottabban figyelembe kellene venni. Álláspontom szerint a szabályozók a védelmi szint emelésével tulajdonképpen azt ismerték el, hogy az korábban nem volt megfelelő mértékű.
Az Európai Unió Bírósága által alkalmazott fogyasztóképet vizsgálva megállapítható, hogy az átlagfogyasztó definícióját valamennyi jogterületen a reklámjogi fogyasztókép tölti ki tartalommal: megfelelően tájékozott, figyelmes, körültekintő fogyasztó jelenti a zsinórmértéket. A szerződési jog területén a fogyasztó mint gyengébb szerződési partner jelenik meg, különösen a pénzügyi szolgáltatások körében. A Bíróság kapcsolódó döntéseinek középpontjában a fogyasztók alacsonyabb fokú informáltsága és a szerződésalakítási jog korlátozása vagy hiánya áll. Bár az informálódás és információk feldolgozása a fogyasztó feladata, az általános szerződési feltételek alkalmazása esetén a Bíróság fogyasztóval szembeni elvárásai enyhébbek: úgy tűnik, a bírói fórum nem várja el a fogyasztótól, hogy átverekedje magát a többoldalas, apróbetűs szerződési feltételeken.
A tárgyalt ügyletek bonyolultságát, jelentőségét tekintve a pénzügyi fogyasztótól elvárható: a szokásosnál megfontoltabb, racionális döntést hozzon. A szabályozás megítélésem szerint nem mehet el abba az irányba, hogy eltekintsen az ügyletek szakmaspecifikusságától, és a fogyasztó pénzügyi tudatlanságának kockázatát átvállalja például az egyértelmű megfogalmazás követelményének indokolatlan kitágításával. A fogyasztó is kell, hogy némi rizikót viseljen, hiszen a gazdasági, pénzügyi folyamatok valamennyi kockázatát kivédeni lehetetlen.
Az érthető és világos megfogalmazásra, tájékoztatásra vonatkozó előírások esetleges további szigorítása helyett megfelelőbbnek vélem a pénzügyi tudatosság növelését a fogyasztó oldalán. Fokozni kell tehát a pénzügyi ismeretek oktatásának intenzitását annak érdekében, hogy szűküljön a pénzügyi szolgáltatók és a fogyasztók információs aszimmetriája közötti rés.

Nagy Zoltán Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem problémafelvető írása joggal feszegeti a XXI. századi innovatív gazdasági környezetben a pénzügyi fogyasztóvédelem határait. Megvédhető-e a fogyasztót, ha igen, akkor mindenki vagy csak a fogyasztók egy csoportja, tehető-e különbség a fogyasztók között? Megítélésem szerint a fogyasztók csoportja nem alkot egységes, homogén csoportot. A fogyasztókép az utóbbi években egyéniesedik, individualizálódik. A fogyasztók differenciálása több szempont alapján történhet. Lehetőség van termékfajták alapján, szerződéskötési szituációk vagy egyéb szempontok alapján csoportosítani a fogyasztókat. Termékfajták alapján eltérő rendelkezések vannak a dohánytermékekkel, alkoholtermékkel, stb.-vel kapcsolatosan. A szerződéskötési szituációt illetően eltérő a fogyasztókép az üzlethelyiségen kívül, a távollevők között vagy az elektronikus úton kötött szerződések esetében. A személyi kört illetően mind az Európai Unió jogalkotása, mind jogalkalmazása az átlagfogyasztótól megkülönbözteti a fogyasztók különösen kiszolgáltatott vagy kiszolgáltatott vagy védendő csoportját. Kiszolgáltatott helyzetben lehet egy fogyasztó személye, személyi körülményei vagy külső tényezők folytán is.

Az Európai Unió-s irányelvek implementálásnak eredményeként a magyar jogalkotásban is megjelent a fogyasztók differenciálása. A teljesség igénye nélkül a fogyasztók differenciálása történik a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 47/C. § (5) bekezdésében, ahol a jogalkotó az Európai Unió-s irányelvnek megfelelően definiálja a kiszolgáltatott fogyasztók kategóriáját. Hasonló terminológiát tartalmaz a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló 2008. évi XLVII. törvény 4. § (2) bekezdése, mely szerint, hogyha a kereskedelmi gyakorlat a fogyasztónak koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatkozásuk miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportja magatartásának torzítására alkalmas és ez a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója által észerűen előrelátható, úgy a gyakorlatot az érintett csoport tagjaira általánosan jellemző magatartás szempontjából kell értékelni. A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 64. §-a a védendő fogyasztók kifejezést említi. Hasonló rendelkezéseket tartalmaz a földgázellátásról szóló 2008. XL. törvény 65. § (4) bekezdése a védendő fogyasztókról, valamint a vízi-közmű szolgáltatásokról szóló 2011. évi CCIX. törvény. A fogyasztók differenciálása a pénzügyi fogyasztóvédelem területén is megjelent. A 22/2016. (VI.29.) NGM rendelet a hitelintézetekben a fogyatékos személyek pénzügyi szolgáltatáshoz való egyenlő esélyű hozzáféréséről szól, mely a fogyatékos személyek tekintetében tartalmaz eltérő rendelkezéseket.

A kiszolgáltatott fogyasztók körének elnevezése kapcsán a terminus technicus-ok nem egységesek sem a magyar, sem az európai jogalkotásban és jogalkalmazásban. Kérdés az, hogy amennyiben a sérülékeny, védendő, különösen kiszolgáltatott vagy kiszolgáltatott, fogyatékos fogyasztó fogalmát alkalmazzuk, akkor hogyan határozható meg annak alanyi köre. Ezzel kapcsolatosan gondot okozhat annak az eldöntése, hogy kik tartozzanak ebbe a személyi körbe: az alacsonyabb végzettségűek, a fogyatékosak, az életkor szerint kiszolgáltatott helyzetben lévők, a szellemi és testi fogyatkozásban szenvedők, a hiszékenyek? Megítélésem szerint az egyedi szükségleteknek megfelelő szabályozás és szituatív jogalkalmazás szükséges. Ugyanakkor nem feltétlenül szerencsés, ha a jogalkotás szintjén egységesen eltérő jogi normákat iktatunk be a kiszolgáltatott fogyasztók vonatkozásában, hiszen az egy differenciált normatív rendszert eredményez. Az egyedi szükségletnek megfelelő szabályozás az egységes jogalkotás helyett akár önszabályozás útján is megvalósulhat. Ennek egy jó példája a 4/2017. MNB ajánlás, amely éppen a fogyatékos ügyfelekkel kapcsolatos bánásmódról rendelkezik a pénzügyi szolgáltatások területén. Átgondolásra szorul, hogy egy olyan speciális területen, mint a pénzügyi szolgáltatások a fogyasztók differenciálására a jogalkotás szintjén szükség van-e, tekintettel arra, hogy ezen szolgáltatások esetében a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók védelmi szint iránti igénye magasabb.

Oldalak