Véd vagy "kivéd" a pénzügyi fogyasztóvédelem?

Dr. Nagy Zoltán Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem c. írása számos megválaszolandó kérdést vet fel. Az egyik felvetett problémakör, hogy megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban illetve meddig kell terjednie ennek a védelemnek? Mindenkit meg kell-e védeni vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?

A jogalkalmazás számára is kikristályosodott fogyasztó fogalom értelmében fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.

A problémafelvetéssel összefüggésben abból az általános jelenségből szeretnék kiindulni, hogy az ezredfordulóra a hazai fogyasztói piacot a fogyasztó sebezhetősége és hátrányos helyzete jellemezte és jellemzi napjainkban is a vele szemben jogilag és szakmailag felkészültebb szolgáltatóval szemben. A fogyasztó az ügyletről, a szolgáltatásról korlátozott ismeretszinttel rendelkezik, ami akadályát képezi az optimális döntése meghozatalának. Mindez a fogyasztó számára a szerződéskötés folyamatában rossz alkupozíciót eredményez.  

Az információs asszimetria különösen megmutatkozik a pénzügyi szolgáltatások területén, ahol a fogyasztó számára még inkább nehézséget jelent a szerződési feltételek és a jogkövetkezmények értékelése. A fogyasztó előnytelen pozícióját már az megalapozza, hogy a piacon a két fél nem egyenlő kockázatot vállal, minőségileg eltérő értékeket kockáztatnak. A szolgáltató magatartásának motívuma a profitszerzés, míg a fogyasztó a vagyoni helyzetét kockáztatja. A fogyasztók részéről gyakori az alapismeretek hiánya is, sok esetben nem látják át a hitelezés lényegét sem.

Mindez szükségessé teszi az állami beavatkozást a fogyasztók védelme érdekében.

Elmondható ugyan, hogy a nehéz helyzetbe került fogyasztóknak (tipikusan a devizahitelezéssel érintett fogyasztók) nyújtott állami mentőcsomag előrelépést jelentett a fogyasztók megsegítését illetően, azonban fontosabbnak tartom e téren a megelőzést, a fogyasztók részletes tájékoztatása, oktatása révén.

Kiemelt jelentőséggel bír, hogy a fogyasztók megfelelő tájékoztatást kapjanak a pénzügyi szolgáltatóktól a hitel feltételeiről, a kamatkockázatokról, a költségekről és egyéb kötelezettségeikről, rendelkezésükre kell bocsátani azokat az információkat, melyeknek birtokában az adott ügylet előnyeit és hátrányait illetőleg az ügyletből eredő kockázatokat mérlegelni tudják, a szerződést kellő körültekintéssel meg tudják kötni.

Az információnak még a szerződés megkötést megelőző szakaszban teljes körűen ki kell terjednie az ügylet és az azt követő fogyasztás minden körülményeire, illetve az előnyök mellett  a negatívumokra (veszélyekre és kockázatokra)  is kell utalást tartalmaznia.

Az információkkal úgy gondolom valamennyi fogyasztót meg kell védeni, lehatárolások nélkül, azért is mert nehéz lenne határt húzni és meghatározni azokat a szempontokat, melynek mentén a védelem nyújtható lenne.

Olyan szabályokat kell megalkotni, amelyek biztosítják a fogyasztók számára a megfelelő információt az ügyletek biztonságos megkötéséhez és olyan ítélkezési gyakorlatot kialakítani, mely a fogyasztókat megvédi a tisztességtelen szerződési feltétek alkalmazásától. 

Az oktatással az államnak hozzá kell járulnia a tudatos fogyasztóvá neveléshez. Olyan oktatási rendszerre van szükség, mely a fogyasztókat már gyermekkorban megtanítja az alapvető pénzügyi ismeretekre és pénzügyi szemlélet elsajátítására.                                                                              

Összegzésképpen a fogyasztók tájékoztatásában, oktatásában látom legfontosabbnak az állam szerepvállalását a fogyasztóvédelem terén mert hosszútávon ez a megoldás térülhet meg leginkább mind az állam, mind a fogyasztók részéről.

Prof. Dr. Nagy Zoltán cikkét elolvasva felmerülhet a kérdés, hogy vizsgálni kell-e a fogyasztói minőség megítéléséhez a fogyasztó tényleges ismeretanyagát, mivel csak ennek fényében lehet dönteni arról, hogy szükséges-e a fogyasztóvédelmi szabályok védernyőjét kiterjeszteni rá. Ezen kérdésre adott választ az Európai Unió Bírósága a C-110/14. számú Costea ügyben, melyben azt vizsgálta, hogy fogyasztónak tekintendő-e egy ügyvédi hivatást gyakorló természetes személy az általa kötött olyan hitelmegállapodás tekintetében, amelynek célja nincs a szerződésben meghatározva és amelynek fedezete az adós ügyvédi irodájának tulajdonában álló ingatlan. A Bíróság ítéletében leszögezte, hogy a fogyasztó fogalma objektív jellegű, azaz nem függhet azon konkrét ismeretektől, amelyekkel a fogyasztói mivoltára hivatkozó fél rendelkezhet, vagy amelyekkel ténylegesen rendelkezik. Fentiek alapján az ügyvédi hivatást gyakorló természetes személyek sincsenek kizárva a fogyasztók köréből, amennyiben az ügyvédi szolgáltatásnyújtáson kívüli területen járnak el. Az ítélet indokolása szerint az ügyvéd, amennyiben ügyvédi irodájának tevékenységén kívül köt szerződést, a hitelezővel szemben hátrányos helyzetben van mind tájékozottsági szintje, mind a hitelező által előzetesen meghatározott feltételek esetében fennálló tárgyalási lehetőségei vonatkozásában.

Így bár a fogyasztóvédelem alapja a sebezhető és alárendelt helyzetű fogyasztó védelme, azonban a fogyasztói minőség megállapítása nem köthető a tényleges alárendelt helyzethez vagy az ismeretek hiányához.

Kiemelendő ugyanakkor, hogy figyelembe kell venni az ügy összes körülményét és a bizonyítékok összességét, így azt is, hogy – figyelemmel a szerződés tárgyát képező áruk vagy szolgáltatások természetére is – milyen céllal vették igénybe a szolgáltatást, szerezték meg az árut.

Az objektív fogyasztói fogalom ellenére egy esetben mégis szükséges szubjektív elemek értékelése, azonban nem a fogyasztó, hanem a fogyasztóval szemben álló fél, az eladó vagy szolgáltató oldalán. Bár egyetlen uniós irányelv, illetve rendelet sem építette be a fogyasztó normatív fogalmi elemei közé a fogyasztóval szerződő fél tudattartalmának vizsgálatát, egy speciális esetben mégsem lehet eltekinteni a szubjektív elemek értékelésétől, mégpedig akkor, ha a fogyasztói mivoltára hivatkozó személy olyan magatartást tanúsított, amely jogosan kelthette a másik félben a szakmai vagy üzleti tevékenység keretében történő eljárás látszatát, azaz ha megtévesztette a vele szerződő felet.

Az Európai Unió Bírósága a C-464/01. számú Gruber ügyben született ítéletében példákat is hozott a megtévesztő magatartás mibenléte kapcsán: a szakmai tevékenység gyakorlására szolgáló termékek megrendelése (a felhasználás pontos céljának megjelölése nélkül), az üzleti fejléccel ellátott levélpapír használata a megrendelés során, vagy a hozzáadottérték-adó visszatérítésének lehetőségére való utalás.

Az Európai Unió Bírósága az objektív fogyasztó fogalom logikai egységének megőrzése érdekében úgy tekintette, hogy a fogyasztói mivoltára hivatkozó fél a vele szerződő felet megtévesztő magatartásával quasi lemondott az őt mint fogyasztót megillető védelemről. Amennyiben azonban a másik fél a megtévesztő magatartás ellenére felismerte vagy fel kellett ismernie partnere fogyasztói mivoltát, nem indokolt a fogyasztói minőség megállapításának mellőzése.

Hozzászólás a megvédhető e a fogyasztó a pénzügyi világban témakörhöz

Prof. Dr. Nagy Zoltán véd vagy kivéd a pénzügyi fogyasztóvédelem vitaindító kérdése körében az, hogy megvédhető e a fogyasztó a gyorsan változó, és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban, és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek az alábbi észrevételeket kívánom megfogalmazni:

Álláspontom szerint védeni, támogatni kell a fogyasztókat, elősegíteni oktatással, tájékoztatással a tudatos fogyasztói magatartás kialakítását. Ennek különösen nagy jelentősége van a pénzügyi fogyasztóvédelem területén. A pénzügyi fogyasztói jogviszony speciálisabb a hagyományos magánjogi fogyasztói jogviszonyoknál. Az egyensúlyhiányos helyzet fokozottabban érvényesül a pénzügyi fogyasztói viszonyokban. Ahogy az előbbiekben megjelölt vitaindító írás is utalt rá, a pénzügyi szolgáltatók magasabb szakmai felkészültséggel rendelkeznek. A pénzügyi termékek (fizetési számlák, fogyasztói hitelek, lakáscélú jelzáloghitelek, befektetési szolgáltatások, a biztosítási, nyugdíjrendszer termékei stb.) bonyolultak és összetettek, gyakran átláthatatlan feltételrendszerrel és költségstruktúrával rendelkeznek. A fogyasztó kevesebb információ birtokában van, míg a pénzügyi szolgáltató magas szintű szakmai ismeretekkel rendelkezik, és a gazdasági érdekérvényesítő képessége jóval meghaladja a fogyasztóét. Speciális a pénzügyi fogyasztói jogviszony azért is mert a pénzügyi termékek amelyekkel kapcsolatos döntéseket kell meghoznia fogyasztónak egzisztenciálisan is érinthetik őt. Mindezekből az következik, hogy bármilyen fogyasztói modellt is veszünk alapul, megfelelő tájékoztatással segíteni kell a fogyasztót abban, hogy a pénzügyi döntéseit megfelelő információmennyiség birtokában hozza meg. Az Európai Unió fogyasztóvédelmi politikájában és az Európai Bíróság döntéseiben – megítélésem szerint helyesen – megjelenik azon elvárás, hogy a pénzügyi ajánlatnak világosnak és átláthatónak továbbá összehasonlíthatónak kell lennie azért, hogy a tények és a kockázatok ismeretében hozhassa meg döntését a fogyasztó. Figyelemmel a pénzügyi szolgáltató gazdasági erőfölényére fontos a pénzügyi szervek állami felügyelete. A Magyar Nemzeti Bank látja el, 2013. október 1. óta a pénzügyi felügyeleti funkciót. A Magyar Nemzeti Bank 2017-ben 23 pénzügyi intézményből 21 vonatkozásában állapított meg pénzügyi jogszabálysértést. A 2018. évi Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentés című kiadványában a Magyar Nemzeti Bank a 2018-as évre vonatkozó vizsgálat eredményeképpen rögzítette, hogy a fogyasztók nem megfelelő tájékoztatása továbbra is kockázatot jelent a pénzpiacon. Mindezekből az következik, hogy a fogyasztók védelme érdekében tájékoztatásuk, oktatásuk mellett szükség van a pénzügyi felügyeletre, és adott esetben az állami beavatkozásra is (ld. devizahiteles perek kapcsán a jogszabályalkotás). Véleményem szerint állandó vizsgálat tárgyát kell, hogy képezze, hogy a fogyasztók védelmének meddig kell terjednie, hogy ne állja útját az innovációnak és a technikai újításoknak azzal, hogy megítélésem szerint a folyamatos fogyasztóvédelem a pénzügyi piacon elengedhetetlen.

A Dr. Nagy Zoltán Professzor Úr által írt cikkhez szeretnék hozzászólni, ami bennem is elindított néhány gondolatot. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. §-a (1) bekezdésének 3. pontja értelmében fogyasztónak minősül a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy, tehát bárkiből válhat fogyasztó. Egy átlagos fogyasztó a professzionálisan működő pénzügyi vállalkozáshoz képest kiszolgáltatott helyzetben van. A vállalkozások olyan gazdasági információk, illetve szakmai tudás birtokában vannak, amikkel az ügyfelek általában nincsenek tisztában. A fogyasztók nagy részének problémát jelent az adott pénzügyi termékről nyújtott tájékoztatás megértése, ezért a kockázatokat nem realizálja, döntése következményeit nem látja át. Az előbbiek miatt mindenképpen szükségesnek tartom a fogyasztók védelmét, azonban nem feltétel nélkül és nem korlátlanul.

Elsődleges fontosságúnak azt tartom, hogy a pénzügyi szolgáltatók minden olyan fontos információról tájékoztassák a fogyasztókat, ami ahhoz szükséges, hogy felelős döntést hozhassanak. Az emberek többsége az élete során kevés nagy horderejű pénzügyi döntést hoz, emiatt sem ilyen jellegű rutinja, sem összehasonlítási alapja nincs. Ez azonban véleményem szerint nem mentesítheti az ügyfelet attól, hogy döntését még a szerződés megkötése előtt átgondolja, a szerződést a hozzá kapcsolódó általános szerződései feltételekkel együtt elolvassa, amennyiben szükségesnek látja kérdéseket tegyen fel, döntése meghozatalához tanácsot, esetleg szakmai segítséget kérjen. Álláspontom szerint tehát a pénzügyi vállalkozás által nyújtott korrekt tájékoztatás esetén a fogyasztónak felelősséget kell vállalnia az általa meghozott döntésért, emiatt nem tartom helyesnek az állami „mentőöv” biztosítását.

Az előbbiek mellet nélkülözhetetlennek tartom a fogyasztók védelmét abban az esetben is, ha a pénzügyi vállalkozás valamilyen jogsértést követ el. Ehhez tudniuk kell azt, hogy kihez fordulhatnak segítségért. Ebben a körben nagyon fontosnak tartom az állami szerepvállalást egyrészt az oktatás, másrészt a megfelelő fórumokon történő tájékoztatás terén. Tudatosítani kell például a Pénzügyi Békéltető Testület létezését, ismertetni kell feladatait, hatáskörét.

Összességében úgy gondolom, hogy a fogyasztók érdekeinek védelmében fontos feladat hárul az államra. A jogalkotás során figyelemmel kell lennie arra, hogy olyan szabályokat hozzon létre, ami a pénzügyi jogügylet két szereplője közötti egyensúlyhiányos helyzetet a lehető legjobban kompenzálja. A jogvédelemnek minden fogyasztóra ki kell terjedni, álláspontom szerint nem lenne helyes a fogyasztók egyes csoportjai közötti különbségtétel, ezen kívül a differenciálás szempontjainak meghatározása is nagy nehézséget jelentene. Ebből következően a fogyasztóvédelem területén az általános, de részletes szabályozást tartom követendőnek, nem helyeslem állami mentőakciók alkalmazását. Kiemelkedő szerep kell, hogy járuljon az államra a pénzügyi szektor résztvevőinek a fogyasztók védelme érdekében történő ellenőrzése során is. Véleményem szerint az ország társadalmának pénzügyi kultúrája leginkább a specifikus oktatás megteremtésével lenne biztosítható, amivel elkerülhetővé válhat egy újabb „devizakárosult” generáció megszületése.

Dr. Nagy Zoltán által levezetett, gyakorlatias szemszögből bemutatott témájához kapcsolódóan a következő hozzászólást kívánom tenni.

Ahogy arra Dr. Nagy Zoltán is rávilágított, a pénzügyi fogyasztóvédelem tekintetében a fogyasztó és a vállalkozó közötti egyensúly hiányának kiküszöbölése kiemelkedően fontos. A korrekt tájékoztatás a polgári jog egyik sarkalatos pontja. A szerződések megkötése során kötelesek a felek a szerződést érintő valamennyi lényeges körülményről informálni egymást, mely az együttműködési kötelezettség elve mentén valósul(hat) meg. A laikus fogyasztó és az adott gazdasági ügylet tekintetében szakértő vállalkozás között hatalmas információs szakadék tátong, amely a fogyasztót akadályozza pénzügyi lehetőségeinek leginkább megfelelő termék kiválasztásában. A pénzügyi szektorban a tájékoztatás több szempontból is kiemelkedő fontossággal bír. Egy átlagos, ismert termék megvásárlása az egyszerű fogyasztó számára nem okoz különösebb fejtörést, azonban a pénzügyi világba megjelenő termékek bonyolultabbak és a teljeskörű tájékoztatás nélkül az akaratnak megfelelő ügyleti döntés meghozatala szinte lehetetlen. Az átlagember élete során csak pár alkalommal él, veszi igénybe a bankok által nyújtott szolgáltatásokat, míg az alapélelmiszer megvásárlása mindennapos. A pénzügyi szolgáltatások területén a fogyasztó jellemzően igen terjedelmes, sajátos nyelvezetű blankettaszerződésekkel szembesül és egyes konkrét szerződésekhez további, nehezen hozzáférhető, megismerhető, terjedelmes általános szerződési feltételek is társulnak. Míg a fentebb hivatkozott a termékeket – élelmiszereket - többnyire egymás mellett találja a bolti polcokon a fogyasztó, ami ad egyfajta összehasonlítási lehetőséget számára, a pénzügyi szolgáltatásoknak nincs olyan piaca, ahol az azok közötti különbség szembetűnő lenne. A tájékozatlan fogyasztó által meghozott rossz döntés hosszú távú hatású, hiszen a pénzügyi szektor szolgáltatásai sokszor évtizedre szólnak. A felek közötti hosszú kapcsolat ráadásul azzal az extra kockázattál jár, hogy a szolgáltatás a futamidő során megváltozik ahhoz képest, amilyen tájékoztatást a szerződés megkötése előtt nyújtottak róla. Ezek miatt sok tájékoztatási és tájékozódási hiányosság mutatkozik továbbra is a pénzügyi szolgáltatások körében, annak ellenére, hogy a jogszabályok az átlagosnál szigorúbb és részletesebb feltételeket írnak elő az e tevékenységet folytató vállalkozások reklámjaira, a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatására. A fogyasztók –a nehéz érthetőség, áttekinthetőség és az ehhez kapcsolódó nagyobb időigény miatt – általában, beletörődve, bízva az adott ügyintéző tudásában, és információiban a szerződéses feltételeket a közölt információk alapján elfogadják, majd legfeljebb a szerződés aláírása után tanulmányozzák a részleteket. Sajnálatos módon a fentiekben kifejtettekre tekintettel a fogyasztói kiszolgáltatottság ezen a pénzügyi szektorban továbbra is létezik, s ez rövid távon nem is tűnik felszámolhatónak.

Dr. Nagy Zoltán professzor által feszegetett téma kapcsán fontosnak kívánom röviden bemutatni a megtévesztés – mint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat – megnyilvánulását a pénzügyi szektorban.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmának Európai Uniós szinten való, egységes szabályozására 2005. május 11. napján került sor, ugyanis ezen a napon került elfogadásra a 2005/29/EK irányelv „a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról” (Unfair Commercial Practices Directive, az ún.: UCP irnyelv). Ezen irányelv hazai szinten a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvénnyel (továbbiakban: Fttv.) került implementálásra. Habár törvény ugyan külön mellékletben – ún. „Fekete listában” - foglalta össze azon magatartásokat, amik minden vizsgálatra tekintet nélkül tisztességtelennek minősülnek, a pénzügyi szektort illető tényállást ebben nem találunk. Erre tekintettel a jogalkalmazás tekintetében marad az Fttv. által meghatározott generálklauzula, az agresszív, vagy a megtévesztő kereskedelmi magatartások közé való besorolás.

Jelen hozzászólásban a megtévesztést kívánom kiemelni. A megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot aktív és passzív magatartással is megvalósulhat. Aktívan megtévesztő a kereskedelmi gyakorlat, ha az valótlan információkat tartalmaz, vagy valós tényeket tartalmaz, de ezen valós tények megjelenítése olyan módon történik, hogy az megtéveszti, vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót Fttv.-ben felsorolt valamely körülmény (így különösen: a termék ára, fogyasztó jogai, az áru lényeges jellemzői) tekintetében. Aktív megtévesztő kereskedelmi gyakorlat továbbá, amely más vállalkozással, illetve annak cégnevével, árujával, árujelzőjével vagy egyéb megjelölésével való összetévesztésre vezethet. Ezzel szemben a passzív megtévesztő kereskedelmi gyakorlat akkor áll fenn, ha a vállalkozás az adott helyzetben, a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős információt elhallgat, elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, vagy nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki. Elhallgatás esete áll fenn, amikor egyáltalán nem szerepel a tájékoztatásban valami, aminek ott kellene lenni, elrejtésről pedig akkor beszélünk, ha ugyan formálisan az üzenet fellelhető minden elemével együtt az adott tájékoztatásban, csak olvashatatlanul (az a bizonyos apróbetűs rész) vagy észlelhetetlenül (például a közlés rövid időtartama vagy más figyelemelterelő körülmény miatt), és így az nem válik a fogyasztó által vett üzenet részévé. Elhallgatás és elrejtés esetén is csak akkor beszélhetünk jogellenességről, ha a hiányzó információ miatt a tájékoztatás más értelmet kap. Összegezve, a passzív megtévesztésnél a kereskedelmi gyakorlat vagy nem tartalmazza az ügyleti döntéshez szükséges információkat, vagy nem megfelelő módon tartalmazza azt, azaz homályos, érthetetlen, félreérthető stb. Kiemelendő, hogy mind a megtévesztés, mind az agresszív kereskedelmi gyakorlat megállapításának feltétele, hogy a fogyasztó a magatartás hatására olyan ügyleti döntést hozott, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy a magatartás, kereskedelmi gyakorlat erre alkalmas.

Több tanulmány is kiemelte, hogy a megtévesztő magatartások a pénzügyi szektorban a hozam, illetve a kamatok nagyságával, a szolgáltatás igénybevételének körülményeivel, korlátaival vagy a feltételek elhallgatásával kapcsolatosak. A fogyasztó sokszor a szerződés legfontosabb elemeit illetően sem kap teljes körű tájékoztatást, gyakran csak utólag szerez tudomást olyan feltételekről, amelyek az ő esetében nem valósulnak meg, és a hiányzó feltétel miatt nem jut hozzá a remélt kedvező szolgáltatáshoz, vagy az általa számítottnál magasabb ellenértéket kell, hogy megfizesse. Mindez megtévesztéshez vezet, ami tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. A pénzügyi szektorban a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése és szankcionálása, valamint a fogyasztók védelme kiemelkedő fontossággal kell, hogy bírjon, hiszen – ahogy azt már fentebb többen is kifejtették – a fogyasztó ebben a szférában sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben van, mint a piac más területén.

A cikkben megfogalmazott kérdések, problémafelvetések, illetve a reájuk adható válaszok rendkívül sokrétűek, árnyaltak. A társadalom szerkezetében és az emberek pénzügyi kultúrájában fokozatos és folyamatos változások következtek és következnek be. A jövedelemkülönbségekben a piaci viszonyok fejlődésével egyre erőteljesebb differenciálódás volt tapasztalható. A fogyasztók magatartását eltérő időben, térben, társadalmi, generációs vagy egyéb csoportok között vizsgálva markáns különbségek fedezhetőek fel a vásárlási szokások, az újdonság iránt mutatkozó affinitás, a gondolkodás, életfelfogás, értékrend és tudatosság tekintetében. A fogyasztók között különbséget lehet tenni a szerint, hogy milyen szinten vannak tisztában a pénzügyi fogalmakkal, termékekkel, milyen megtakarítási szokásokkal rendelkeznek, tehát gyakorlatilag a pénzügyi kultúrájuk szintjén.

A magyar társadalom egy része csak szűkös keretek között hozhat vásárlói döntéseket. Értem ez alatt azt, hogy a háztartási kiadások rendezését követően nem, vagy csak nagyon kevés szabadon elkölthető pénz marad a családi kasszában, ami miatt alig van lehetőség bármiféle pénzügyi befektetésre, megtakarításra. Mondhatni többen a túlélésre játszanak. Ilyen közegben hiábavaló a többoldalas írásbeli és szóbeli banki tájékoztatás, a fogyasztási kölcsön-és hitelfelvétel a megélhetéshez, vagy a lakáshoz jutáshoz szükséges, ezért a szerződéseket – mondhatni olvasatlanul - a rövidtávú célok azonnali elérésének illúziójában, vagy esetleg gazdasági kényszerhelyzetben megkötik, nem mérve fel azok hosszútávú hatásait.

A fogyasztók egy kisebb csoportja képes csak átlátni a hirdetések, felkínált kedvezmények céljain, háttér-motivációin, vagy megérteni a pénzügyi szektor működési mechanizmusát és kiaknázni az abban rejlő esetleges jövedelmező lehetőségeket.

A mai fogyasztóról elmondható talán, hogy „szívesen költ”. A fiatal generáció tagjainak már-már szabadidős tevékenységévé vált a termékekről való informálódás a világhálón, a keresés, a megosztás, a lájkolás. Elmondható, hogy sokat foglalkoznak a termékekkel, márkákkal. Sokat adnak társaik véleményére, mely jelentősen befolyásolja őket vásárlásaik során is. A fiatalokat a reklámok, marketingfogások, az adott kor trendje gyakran könnyen elcsábítja. Ugyanakkor nem szerzik meg a tanulmányaik során azt a tudást, ami egy háztartás megfelelő működtetéséhez szükséges és az otthonról hozott minta sem feltétlen követendő.

Kijelenthető, hogy a fogyasztói döntéseket környezeti impulzusok befolyásolják. Az emberek gyakran rosszul jósolják meg jövőbeli körülményeiket és preferenciáikat.  Ez különösen tetten érhető a hitelkártya-szerződések kapcsán. A kínálat rendkívül változatos. A kártyakibocsátók számos konstrukciót kínálnak, amelyek között sok a kedvezményesnek tűnő feltétel. A hitelkártya igénylők gyakran „bedőlnek” annak, ha a kezdeti periódusban nagyon alacsony kamatot kínálnak, de aztán a „kedvezményes időszak” letelte után magasabb kamatok mellett többet fizetnek. Az ügyfelek pénzügyi képzetlenségük miatt nem tudják megítélni az ajánlatok valódi költségét, fizetési kötelezettségeik mértékét és gyakran egészen kedvezőtlen, ám jól csengő ajánlatokat is elfogadnak. A piac nagyon differenciált, így annak, aki nem jártas a pénzügyekben, lehetetlen kisilabizálni, hogy melyik a számára legkedvezőbb konstrukció.

A megfelelő döntés meghozatalához az ügyfélnek az egész szerződést értelmeznie kell. A szerződések komplexitása, a különböző díjak bonyolultsága nem teszi lehetővé a szerződések mélyebb értelmezését a pénzügyi szakismereteket nélkülöző átlagember számára. Az ügyfélnek a megfelelő választáshoz jól kell ismernie nemcsak a szerződés feltételeinek jelentését, hanem saját magát is. Tapasztalható azonban, hogy az átlag magyar fogyasztó a komplex szerződések megértésében, sőt akár önmaga megítélésében sem túlságosan jó.

Az internet, a mobiltelefonok és a közösségi média elterjedésének köszönhetően a pénzügyi kultúra átalakult, megváltozott a lakosság bankolási szokása is. Ma már több száz olyan pénzügyi szolgáltatás közül válogathatunk, amik megértéséhez pénzügyi előképzettség is szükségeltetik. Néhány kattintással befektethetjük a spórolt pénzünket, vagy éppen utalhatunk, vásárolhatunk. A technológia fejlődését követi a fintech cégek terjedése is.

A mobil pénzügyi szolgáltatások használata évről évre növekszik, mivel egyre több fogyasztó ismeri fel, hogy a tabletjén, vagy az okostelefonjával sokkal kényelmesebben és költséghatékonyabban tudja intézni bankügyeit. Az internet elterjedésével a felhasználók össze tudják hasonlítani a szolgáltatások árait, és könnyen értékelhetnek egy-egy szolgáltatást, vagy szabadon válogathatnak az ajánlatok között

Manapság az emberek a félrerakott pénzeiket inkább online, vagy mobilapplikáción szeretik intézni, és a klasszikus megtakarítási termékeket használják, mint például bankbetét, lakás- illetve nyugdíjcélú megtakarítások. A pénzintézet kiválasztásnál fontos szempont az adat- és tőkevédelem, valamint a fejlett internetbank szolgáltatások.

Szinte lehetetlen és nem is célszerű részletekbe menő előírásokkal szabályozni az információnyilvánosságot, a tájékoztatási kötelezettséget. Az előírt tájékoztatás tálalásával a hitelezők képesek befolyásolni, összezavarni a fogyasztót. Gondolok itt a borzasztó terjengős, sajátos nyelvezetet és matematikai képleteket tartalmazó szerződésekre, szerződési feltételekre, egyéb mellékletekre.

Egyetértek azzal, hogy a fogyasztót segíteni szükséges a tájékozódásban, illetve a tájékozódáshoz szükséges alapvető ismeretek megszerzésében. Öngondoskodásra elsősorban az a fogyasztó lehet képes, aki tisztában van jogaival, lehetőségeivel, kötelezettségeivel. A pénzügyi fogyasztóvédelemre alapozott állami beavatkozás azonban ne állja útját az innovációnak és a technikai újításoknak, a szerződési szabadságnak. E két érdek és cél összeegyeztetése szükségeltetik.

Maguknak a pénzintézeteknek is el kell kezdeni a digitális felzárkózást, ha nem akarják, hogy a fintech vállalatok elcsábítsák tőlük az ügyfeleket. Véleményem szerint követni kell, hogy mik az aktuális piaci igények, és kutatás-fejlesztési projektek keretein belül megismerkedni új technológiákkal. Úgy gondolom, hogy nem szabhatunk gátat a fejlődésnek, idővel olyan technológiák is bevezetésre kerülnek, mint például a blockchain, okos szerződések, vagy a robottanácsadás.

Mindezen technikai fejlődéssel lépést tartva rendkívül fontos azonban a pénzügyi kultúra fejlesztése, hogy az emberek felkészülten válasszanak a számos pénzügyi termék és szolgáltatás közül. A pénzügyi tudatosság feltételezi az általános tájékozottságot, az egészséges szkepticizmust hitelfelvételi és befektetési kérdésekben, az átgondolt hitelfelvételt, az öngondoskodást és a háztartási költségvetés odafigyelő kezelését is.

A tájékozottság segíti a fogyasztót a döntéshozatalban és a tekintetben is, hogy mely szolgáltatóban, mely paraméterek fennállása esetén lehet megbízni, probléma esetén hová lehet fordulni.

A pénzügyi ismeretek közvetítése tekintetében jelentős potenciál rejlik a média tájékoztató, információtovábbító képességében, valamint a pénzügyi ismeretek alap- és középszintű oktatásba való beépítésében.

A fenti cikk alapján a német fogyasztói modell hazánkban történő alkalmazásának miértjéhez fűznék néhány gondolatot.

Véleményem szerint a devizahiteles válságot követően a német fogyasztói modell követése célszerűbb lenne Magyarországon, mint az angol-francia ésszerű fogyasztói modell.

A német modell egy olyan fogyasztót feltételez, aki nem ért a pénzügyi világhoz és ezért maximális tájékoztatási igénye támad egy esetleges hitelfelvétel vagy befektetés esetén.

A hitelfelvételt emelném ki, mint pénzügyi tranzakciót, mert a legtöbb magyar állampolgár rendelkezik valamilyen típusú hitellel. A hitelfelvétel során nagyon fontosnak tartom, hogy a pénzintézet munkatársai ne pénzügyi szakemberként, hanem „csak” saját pénzügyi tapasztalatokkal rendelkező, nem pénzügyi iskolát végzett személyként tekintsenek a fogyasztóra. A közérthető tájékoztatás és a mindenki számára egyértelmű információk átadása például egy lakáshitel felvétele esetén elengedhetetlen.

Magyarországon jellemző, hogy az állampolgárok jelentős része az ingatlan tulajdonlása mellett dönt, és nem a bérlési lehetőséget választja. Ezért jelentős mennyiségű lakáshitel van kis hazánkban, mint nagyösszegű, hosszú lejáratú (20-25 év) hitel.

A lakáshitelek esetében is kifejezetten fontosnak tartom a pénzintézet részéről a fogyasztó felvilágosítását és a kérdéseinek feltevésének lehetőségét. Sajnos a magyar oktatási rendszer keretein belül a banki hitelek, személyi kölcsönök világába kevés a betekintési lehetőség. Véleményem szerint már általános iskolában szükséges lenne ezeknek az ismereteknek az elsajátítása. Az idősebb generációk így akár saját gyermekeiktől, unokáiktól is kaphatnának segítséget egy-egy pénzügyi lépés megtétele előtt.

A devizahitelek bedőlése sajnos rávilágított arra, hogy Magyarországon valóban alacsony a pénzügyekhez kapcsolódó szakmai tudás. Akár 2-3 generáció tapasztalatai a hitelfelvételről pedig nem relevánsak a folyton változó pénzügyi világban.

A lakáshitelek felvétele során szerintem fontos lenne jobban hangsúlyozni azt, hogy a hitel nem törlesztése milyen következményeket von maga után. A fogyasztót továbbá szerintem segíteni kell abban is, hogy mihelyt problémája támad a hitelének törlesztése során (betegség, munkahely elvesztése etc.), akkor haladéktalanul forduljon a pénzintézetéhez és érdeklődjön a hitelszerződésében megfogalmazott lehetőségek iránt. Példaként említeném a munkahely elvesztése vagy tartós táppénz esetén a törlesztés meghatározott időre történő felfüggesztését.

Szintén fontosnak tartom, hogy a pénzintézet is segítse azzal a fogyasztót, hogy inkább fix kamatozású hitelek felé terelje (nyilván ez magasabb havi törlesztőrészletet von maga után), hiszen ezzel is be tudja magát biztosítani a fogyasztó. A várható, újabb gazdasági válság esetében ezt a lehetőséget különösen fontosnak találom.

A fogyasztó széleskörű felvilágosításával azonban nem csak a fogyasztók pénzügyi védelme valósulna meg, hanem a pénzintézet is egyfajta védelemben részesülne, hiszen a jól tájékoztatott, saját pénzügyi határait jól ismerő fogyasztó a hitelfeltételeknek megfelelően fogja tudni a hitelét törleszteni és kérdéseivel bátran fog a későbbiekben is a hitelt biztosító pénzintézethez fordulni.

A korábbi hozzászólásokkal egyezően én is úgy gondolom, hogy az elégedett fogyasztó nélkülözhetetlen szereplője a piacgazdaságnak, ezért a fogyasztó védelemre, támogatásra szorul. A fogyasztóvédelem célja a vállalkozás és a fogyasztó közötti egyensúly helyreállítása, a fogyasztó jogainak, érdekeinek képviselete, érvényre juttatása. Mint ismeretes a fogyasztói érdekek védelme öt alapelvre épül:

1. a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme, 
2. a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme, 
3. a fogyasztók tájékoztatása és oktatása, 
4. a fogyasztói igények érvényesítése, 
5. a fogyasztók képviselete.

Dr. Nagy Zoltán Professzor Úr cikke kapcsán a fentiek közül a fogyasztók tájékoztatását és oktatását veszem górcső alá különös tekintettel arra, hogy a pénzügyi jogügyletek megkötése során a fogyasztók érdekeinek védelmében kiemelkedően fontos feladat hárul az államra.

Ma már a háztartásokkal szemben is elvárás, hogy a korábbinál nagyobb felelősséget viseljenek a saját anyagi jólétükért annak ellenére, hogy a pénzügyi piacok egyre összetettebb termékeket kínálnak a számukra. A legnagyobb akadály ezzel összefüggésben a szerződéshez kapcsolódó információk mennyiségében keresendő. A pénzügyi intézetek által szolgáltatandó információ mennyisége és minősége már megfelelő módon szabályozásra került a különböző európai uniós direktívákban, illetőleg tagállami jogszabályokban. A cél sokkal inkább ezen előírások egyszerűsítése és harmonizálása lenne, semmint újabb elvárások megfogalmazása. Álláspontom szerint a probléma elsősorban nem a rendelkezésre álló információk szűkösségével van, hanem a fogyasztók azon képességének hiányával, hogy ezeket az információkat megfelelő módon feldolgozzák és használják. Ezen képességek kifejlesztésében viszont kifejezetten hasznosnak bizonyulhatnának egyes állami kezdeményezések (iskolai oktatás, folyamatos képzések, a pénzügyi kultúra elmélyítése).

A fenti folyamat a pénzügyi oktatási programok meglódulásához vezetett, amelyet kormányok, nemzetközi ügynökségek és maga a pénzügyi piac is támogat világszerte. A kép abban a tekintetben, hogy Európa- és világszerte milyen programok működnek rendkívül változatos. Több országban, beleértve az USA több tagállamát, a pénzügyi oktatás a tananyag szerves részét képezi. Máshol az egyetemi diákságot célozzák meg a programokkal, vagy azokat a fiatalokat, akik már kikerültek a képzési rendszerből. Megint máshol a dolgozóknak kínálnak online konzultációkat, ahol megtanulhatják, hogyan kezeljék pénzügyeiket. Több ügynökség pedig azoknak nyújt segítséget, akik pénzügyi krízishelyzetben vannak.

A legújabb piaci fejlemények egyre összetettebb fogyasztói tudatosságot és döntési helyzeteket keletkeztetnek, miközben együtt járnak a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztói csoportok növekvő lemaradásával. A meglátásom ezzel összefüggésben az, hogy az emberek előtt minél több választási lehetőség van, annál kevésbé hajlandóak lépéseket tenni a választás érdekében, adódik ez természetesen a pénzügyi magatartásmintákból.

Álláspontom szerint az fogyasztóvédelemmel összefüggő oktatásnak az általános használható alapelvek elsajátítására kellene koncentrálnia, semmint a speciális részletekre. Olyan piac-kompatibilis ismeretek elsajátítása lenne hasznos, amelyek nem csak a pénzügyi szolgáltatásokra alkalmazhatóak. Cél azt megtanítani az embereknek, hogy milyen keveset tudnak, és döntéseiket hogyan befolyásolhatják azoknak az érdekeltsége, akik a terméket árulják, megértetni velük a marketing pszichológiáját, ez az, ami valóban eredményre vezethetne.

A diákok a jövő fogyasztói, ahogy közülük kerülnek ki a jövő vállalkozói is. Fontos, hogy a fiatalokban már az iskolában kialakuljon egyfajta szűrő a vásárlások során, valamint a fogyasztóbarát vállalkozói szemlélet. Mindez egy tudatos fogyasztói és vállalkozói generáció kialakításához járulhat hozzá. A tudatos, tájékozott, egyben a nem kiszolgáltatott fogyasztóvá válás első lépése lehet tehát a fenti tudásnak már gyerekkorban történő megszerzése, elsajátításának megkezdése.

Hazánkban nagyon jó példa erre, hogy az állam már az iskolai oktatás keretében elkezdte szervezni a fogyasztóvédelem megismerését, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázat keretében ösztönzi, ismeri el az általános- és középiskolák fogyasztói tudatosságra nevelő tevékenységét, hangsúlyozva, hogy a diákok mindennapi életben használható ismereteinek bővítése kiemelten fontos a fogyasztóvédelem területén is.

Mindemellett indokoltnak tartanám már az általános iskolában olyan tudás biztosítását, átadását ami alkalmassá teszi a gyerekeket arra, hogy a későbbiekben érdemben részt tudjanak venni a társadalom életében, keresni azokat az eszközöket, amelyekkel hatékonyabban el lehet juttatni az ismereteket hozzájuk. Egy oktatási intézmény fontos lépéseket tehet a fogyasztóbarát vállalkozói szemlélet és fenntartható fogyasztás elterjesztésében, vállalva ezáltal a diákok internethasználatával és e-kereskedelemmel kapcsolatos tudatosságának fejlesztését is, ami nagy segítség lehet világunkban, hiszen jelentős mértékben elterjedtek a vásárlás olyan új módozatai, mint az e-kereskedelem és a digitális szolgáltatások.

Jóllehet a fogyasztók valamelyest kicsiszolódtak a marketingfogások terén, azonban úgy gondolom, hogy el kellene kerülni a túlzott mennyiségű információ rázúdítását a fogyasztóra, különös tekintettel a fogyasztókban meglévő ezirányú tudás hiányára. Hosszútávon sokkal inkább a fogyasztók – minél korábbi életkorban elkezdett – oktatására kellene fektetni a hangsúlyt, és az így megszerzett tudásra építendő, az eddigieknél sokkal egyszerűbb, érthetőbb tájékoztatás átadása is eredményre vezető lehetne.

Kétségtelen, hogy a pénzügyi szolgáltatókkal szerződni kívánó fogyasztó hátrányos helyzetben van a tárgyalási lehetőségei, és információs szintje tekintetében is. Az egyensúlytalanság kiküszöbölése érdekében természetesen elengedhetetlen a fogyasztó minél szélesebb körű és a lehető legrészletesebb tájékoztatással való ellátása, ami az uniós szabályozás egyik sarokpontja is. A pénzintézetnek a pénzügyi termékeit a fogyasztók számára érthetően kell bemutatnia, a tájékoztatásnak világosnak kell lennie, majd pedig amikor már a fogyasztó egy konkrét, általa kiválasztott termékről tárgyal, úgy még részletesebb tájékoztatást kell, hogy kapjon, a hitel feltételeiről, költségeiről, az egyéb vállalásairól. Ebbe beletartozik az is, hogy minden, megtévesztésre alkalmas megfogalmazást kerülni kell. Az írott szerződésbe világos és érthető megfogalmazással kell belefoglalni az ügylet lényeges feltételeit.

Az is vitathatatlan, hogy szükség van a fogyasztók pénzügyi tudatosságának növelésére. Ez elsősorban a pénzügyi ismeretek oktatásának szorgalmazásával valósulhat meg, amelyet már kisiskolás korban el lehet kezdeni. Bármilyen jó minőségű oktatás mellett is azonban nem lehet elmenni a viselkedési közgazdászok azon megközelítése mellett, mely szerint lehetetlen megtanítani az embereket, hogy a szerződés összes lehetséges kockázatát képesek legyenek felmérni, képtelenség minden emberből kvázi pénzügyi szakembert képezni. Ezzel együtt sem leértékelendő azonban az oktatás szerepe. Csak így képzelhető el egy olyan generáció kinevelése, amelynek tagjaira már érvényesülhet, vagy legalábbis közelíthet az ésszerű fogyasztó modelljéhez, aki képes megfontolt, racionális döntéseket hozni a rendelkezésére álló információk alapján.

Ennek megvalósulását én még messze látom a fogyasztónak nyújtott hitellel kapcsolatos egyes tájékoztatási szabályokról szóló 56/2014. (XII. 31.) NGM rendeletet olvasva, melyben a jogalkotó szükségesnek tartotta előírni a hitelezőnek, hitelközvetítőnek a tájékoztatási kötelezettségét arról, hogy a fogyasztónak a hitelszerződés megkötésekor felelősen kell eljárnia, felelős döntést kell hoznia. A hitelező kötelezettsége a fogyasztó figyelmének felhívása arra, hogy kizárólag alaposan áttanulmányozott és megértett hitelszerződést írjon alá.

Álláspontom szerint nem feltétlenül szolgálja azt a célt, hogy a fogyasztótól tudatos magatartást lehessen elvárni, ha azt feltételezve kezeljük a fogyasztót, hogy magában fel sem merül, a saját döntéseiért vállalt felelősség gondolata. Erről az a hiteladós ötlik fel, aki az eladósodásáért a pénzintézetet okolta, amiért az kölcsönt nyújtott neki, holott a hitelképességi-vizsgálata alapján a pénzintézet valószínűsíthette, hogy a kölcsönt az adós nem fogja tudni visszafizetni. Véleményem szerint kétséges az is, hogy a hitelezőnek olyan mélységig kellene terjedjen a tájékoztatási kötelezettsége, hogy a fogyasztónak a szerződésből eredő hátrányok mérlegelésének ösztönzésével gyakorlatilag a saját termékének hátrányaira is felhívja a fogyasztó figyelmét. Ez a szolgáltató profitorientált érdekeivel állna ellentétben.

Úgy gondolom azonban, ha elérhetővé is válik a legszélesebb körű tájékozódás lehetősége, és a pénzügyi oktatás magas színvonala, amennyiben a fogyasztónak kényszerhelyzetben kell döntenie (például családi helyzete okán szükségessé válik számára egy lakás megvásárlása), igénybe fogja venni a számára kockázatos konstrukciót is, ha nincs kedvezőbb pénzügyi termék a piaci kínálatban. Itt fontosnak tartom a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi tevékenysége körében a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel programját, illetőleg a termékek megismerését és összevethetőségét segítő összehasonlító oldal működtetését.