Brexit: honnan hová?

A Wightman-ügy és a C-621/18. sz. határozat jelentős mérföldkő volt az EU jogtörténetében, és komoly politikai következményekkel járt az Egyesült Királyság és az EU számára. A döntés nemcsak a Brexit folyamatát befolyásolta, hanem egyértelmű üzenetet küldött arról, hogy az Európai Unió tagjai szuverén módon dönthetnek az uniós tagságukról. Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság végül kilépett az EU-ból, a Wightman-ügy továbbra is fontos referenciapont marad az európai integráció és a tagállami autonómia közötti egyensúly megértéséhez.

Egyetértek az EU Bíróságának ítéletével, amely azt bizonyította, hogy az Európai Unió nem egy zárt rendszer, illetve hogy a Lisszaboni szerződés 50. cikkelye nem egy „visszafordíthatatlan” folyamatot indít el, hanem lehetőséget biztosít a tagállamok számára arra, hogy átgondolják, és szükség esetén módosítsák a döntéseiket, amennyiben úgy ítélik meg, hogy a kilépés nem áll érdekükben.

Véleményem szerint a Wightman-ügy megítélése szorosan összefonódott a Brexit körüli politikai helyzettel. A határozat többek között növelte a brit parlamenten belüli feszültségeket, különösen a kilépés támogatói és ellenzői között. A kilépést támogatók számára ez egyfajta „menekülési útvonalat” biztosított azok számára, akik újra megnyitották volna a Brexitről szóló vitát. A kilépés ellenzői viszont a határozatot megerősítésként értékelték. Jogi szempontból a határozat megerősítette az EU jogi kereteinek rugalmasságát, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a saját belátásuk szerint döntsék el, részt kívánnak-e venni az integrációban, amennyiben a visszavonás az adott ország alkotmányos követelményeinek megfelelően történik.

Érdemes azonban a másik oldalt is megvizsgálni. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatóságáról az Egyesült Királyság kormányának az volt a véleménye, elfogadhatatlan, mivel hipotetikus, vagyis nem fogadtak el, és nem is terveznek olyan aktusra irányuló javaslatot, amellyel visszavonnák az Egyesült Királyság Unióból való kilépésre irányuló szándékának a bejelentését, ezen kívül az alapeljárásban nem áll fenn jogvita. Bennem felmerült egy olyan kérdés is, hogy mennyire célszerű egy népszavazás eredményeként meghozott, a kilépés melletti döntés után egyáltalán hipotetikusan is elgondolkozni a kilépés visszavonásán. Ezen kívül az is, hogy az EU-val szemben és a többi tagállammal szemben mennyire korrekt ez a helyzet. Arra gondolok, hogy amikor egy tagállam elhatározza, hogy kilép, az összes gazdasági, politikai kapcsolat elkezd átrendeződni az országok között, majd amikor úgymond „meggondolja magát”, vagy meggondolhatja magát, akkor mi történik. Visszarendeződne, egyáltalán vissza tudna-e rendeződni. Ez akár még manipulációra is okot adhat.

Ebből az aspektusból vizsgálva a témát, arra jutottam, hogy nem feltétlenül értek egyet az egyoldalú visszalépés lehetőségével. Véleményem szerint egyensúlyt lenne érdemes találni az ilyen helyzetekre a jövőre nézve. Ahol nincsenek a tagállamok teljes mértékben röghöz kötve az Unióhoz, viszont kiszámítható döntéseket vár el a tagállamoktól.

Most miután már az Európai Unió túl van a Brexit-en, megállapíthatjuk, hogy az Egyesült Királyság kilépése az európai integráció történetének fontos állomása volt. Az Európai Unióból ugyanis korábban még egyetlen tagállam sem lépett ki. A britek a kilépési szándékot egy 2016-ban tartott népszavazás eredménye után jelentették be.

A Wightman-ügyet a skót Legfelsőbb Bíróság kezdeményezte 2018. október 8-án az Európai Bíróság előtt. Álláspontom szerint a Wightman-ügy remek lehetőség volt a politikai feszültség fenntartására, a kilépést támogatók és nem támogatók között. Az ügyben született ítélet véleményem szerint azoban a későbbiekre nézve is a kilépési joggal kapcsolatos fontos kérdésre, mégpedig  a kilépési szándék nyilatkozat egyoldalú visszavonhatóságára adott választ, mintegy értelmezve az EUSZ. 50. cikkét. Ez a cikk biztosítja ugyanis a tagállamoknak az EU-ból való egyoldalú kilépés jogát. A cikk álláspontom szerint meglehetősen rugalmasan áll a kilépés kérdéséhez, rábízza a tagállamokra, azzal, hogy a saját alkotmányos követelményeivel összhangban hozhat ilyen döntést.

A Wightman-ügyben az EUB ítéletében a nyilatkozat feltétel nélküli visszavonhatóságát állapította meg, csupán tartalmi és formai követelményeket támasztva. Meglátásom szerint az EUB döntése a tagállamoknak nagyfokú szabadságot és rugalmasságot biztosít, ezt az is bizonyítja, hogy az EUB határozata lehetőséget ad arra, hogy a kilépésre vonatkozó nyilatkozatát a tagállam megfelelő határidőn belül bármikor megváltoztathassa, visszavonhassa minden bonyolultabb eljárási folyamat nélkül. Átgondolva azonban felmerül bennem a kérdés, hogy egy ilyen fontos kérdésben nem lenne-e jobb a szabályok, feltételek konkrét meghatározása?

Az EUB döntésével azért nem tudok teljes mértékben egyetérteni, mert úgy vélem nem elegendőek a csak tartalmi és formai követelményeknek a megtartása a kilépés folyamatában. Az önállóság, az autonómia véleményem szerint is alapvető elvek, de egymásért is felelősséggel tartozunk. Osztom azt a véleményt, hogy amikor egy tagállam hivatalosan is bejelenti kilépési szándékát, a folyamat attól kezdve már nem egyoldalú, mert az Unió tagállamai és intézményei között számos egyeztetés és tárgyalás indul meg. Napjainkban egy ilyen horderejű kérdésre minden terület nagyon érzékenyen reagál, láthattuk, hogy amikor a kilépési szándékot a britek bejelentették az mekkora problémát okozott a gazdaságukban (történelmi mélypontra esett a font, értéktőzsdék zuhantak, tovább nőtt a deficit és Európában is fejetlenség alakult ki). Egy tagállam kilépési szándéka, majd kilépése azonban az összes többi tagállamra, uniós intézményre, de még az állampolgárok életére is hatással van, változások sora következhet be, gondolok itt például a szabad mozgásra, a munkavállalás jogára, az áruk szabad mozgására stb.. Ezek miatt is gondolom azt, hogy a kilépési szándék nyilatkozat visszavonása sem lehet teljesen egyoldalú, hiszen már maga a kilépési szándék bejelentése is egy bizonytalan helyzetet teremt, bizonytalanabb gazdasági-pénzügyi környezet alakul ki. Véleményem szerint a kilépési szándék nyilatkozat hivatalos bejelentését követően az egyoldalú lehetőség biztosítása már csak azért sem szerencsés, mert a politikai helyzet is instabillá válhat, ronthatja a tagállamok közötti együttműködést. Meglátásom szerint egy ilyen helyzet teret adhat annak a jelenségnek is, hogy más tagállamok is, esetlegesen felmerülő érdekeiknek megfelelően kilépési szándékot jelentsenek be, majd azt visszavonják, ezzel megzavarva az Unió működését, gazdasági és politikai befolyását.

Összegezve úgy gondolom, hogy az EUB ítéletével próbálta megőrízni a tagállamok autonómiáját, amivel természetesen egyet tudok érteni. A kilépés kérdése azonban sokszereplős, hatását sem lehet minden esetben pontosan felmérni. Ezért úgy vélem, hogy az egyoldalú visszavonás lehetősége helyett célszerűbb lenne egyeztetésekkel, tárgyalásokkal rendezni a helyzetet, hogy a bentmaradás vagy a kilépés minden fél számára egyértelmű és elfogadható legyen.

A Brexit-tárgyalások egyik legkritikusabb problémája az egységes vámunió kérdése, amelyben meghatározatlan időre maradhatott volna az Egyesült Királyság az EU kereskedelmi szabályozásainak része, ha a felek nem jutnak megállapodásra. Ez a bizonytalanság komoly aggodalmat keltett mind a Brexitet támogató politikusok, mind az ellenzők körében. Véleményem szerint ez a kérdés jól rámutat arra, hogy a szuverenitás helyreállítására tett ígéretek a gyakorlatban gyakran kompromisszumokkal járnak. A vámunió fenntartásával az Egyesült Királyság gazdasági rugalmassága korlátozottá válna, ugyanakkor ennek feladása jelentős kereskedelmi és gazdasági nehézségeket okozna. Ezen belül Észak-Írország helyzete különösen bonyolult: az ír határellenőrzések elkerülése érdekében hozott megoldások az Egyesült Királyság alkotmányos egységét veszélyeztették volna, ami jól tükrözi az Európai Unió és a nemzetállamok közötti komplex függőségeket. Ez az eset emlékeztet arra, hogy a populista ígéretek gyakran nem veszik figyelembe a modern politikai és gazdasági kapcsolatok szétválasztásának következményeit.A vámunióval kapcsolatos vita nemcsak gazdasági kérdés volt, hanem a politikai függetlenség és a pragmatikus együttműködés közötti konfliktust is szimbolizálta. Az, hogy nincs meghatározott végdátum a vámuniós mechanizmus megszüntetésére, különösen érzékeny pont volt, hiszen ezzel az Egyesült Királyság olyan helyzetbe kerülhetett volna, ahol nem teljesen önállóan alakíthatja kereskedelmi politikáját. Ez nemcsak a "brexiterek" kritikáját erősítette, hanem aláásta a megállapodás elfogadásának esélyeit is. Összességében ez az ügy jól példázza, hogy a nemzetközi megállapodások rugalmassága és az állami szuverenitás igénye gyakran nehezen összeegyeztethető érdekeket képviselnek.

A Brexit-folyamat rendkívül komplex kérdéseket vetett fel mind az Egyesült Királyság, mind az Európai Unió számára. A folyamat következményei túlmutatnak az érintett ország és az Eu. közötti kereskedelmi kapcsolatokon. Véleményem szerint fontos a kiválás okozta belső problémák vizsgálata is, hiszen számos ilyen jellegű konfliktus keletkezett . Az ügy az országon belül is komoly társadalmi és politikai megosztottságot eredményezett, és felerősítette a regionális különbségeket, különösen Skóciában és Észak-Írországban. Az Egyesült Királyság EU-ból való kilépéséről hozott döntés egy hosszú és nehéz tárgyalássorozatot indított el, amely megmutatta, hogy milyen szorosan összefonódtak az érintett gazdaságok, jogrendszerek és politikai struktúrák.

Úgy gondolom, hogy bár az Egyesült Királyság döntése a függetlenség hangsúlyozásáról szól, a Brexit költségei és hatásai komoly árat jelentenek. Esetük tanulságos példa arra, hogy milyen bonyolult és kockázatos lehet egy olyan szoros gazdasági és politikai unióból való kiválás, mint az EU.

A kiválás a következő problémákat eredményezte. Skócia például a Brexit-folyamat során egyre erősebben fogalmazta meg függetlenségi törekvéseit, mivel a skótok többsége az EU-ban maradás mellett szavazott. A Brexit kapcsán ismét napirendre került a skót függetlenségi népszavazás lehetősége, amit a skót kormány azzal indokolt, hogy az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése alapvetően megváltoztatja Skócia helyzetét az Egyesült Királyságban és az EU-n belül is. Észak-Írország esetében az ír határ kérdése kritikus pont volt. Az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése veszélyeztethette a béke fenntartását is, mivel egy kemény határ visszaállítása Írország és Észak-Írország között feszültségeket szíthatott volna. Ennek elkerülése érdekében végül megállapodás született arról, hogy Észak-Írország bizonyos szempontból továbbra is az EU vámszabályozásának részese marad, ami gyakorlatilag egy új vámhatárt jelent az Ír-tengerben, az Egyesült Királyság többi részétől elválasztva. Gazdasági kihívásokkal is szembe kellett néznie ezután az Egyesült Királyságnak. A vámellenőrzések bevezetése, az ellátási láncok megzavarása és az új szabályozási környezet mind növelték a vállalkozások költségeit, különösen azokét, amelyek az EU-ba exportálnak. A munkavállalók szempontjából is komoly változások történtek, amelyek érintették az Egyesült Királyságban dolgozó uniós állampolgárokat, valamint a brit vállalkozásokra is hatással voltak, amelyek sok esetben támaszkodnak külföldi munkaerőre.

Jól látható tehát, hogy a Brexit következményei mélyreható változásokat eredményeztek az Egyesült Királyság gazdaságában, politikájában és társadalmában, valamint hosszú távú hatást gyakorolnak az EU-val való kapcsolatokra is. Ez az ügy rávilágított arra, hogy a globalizált világban milyen kihívásokkal jár egy ország gazdasági integrációból való kiválása, és hogy a függetlenség iránti vágy milyen bonyolult és sokrétű kérdéseket vethet fel egy régóta fennálló szövetségi rendszerben, mint amilyen az Európai Unió is.

A C-66/18. sz. Bizottság kontra Magyarország ügyben hozott ítélettel teljes mértékben egyetértek. Az Európai Unió Bírósága döntése világosan rávilágít arra, hogy a tudományos szabadság és az oktatás függetlensége nem lehet politikai döntések játékszere. Mint joghallgató, úgy gondolom, hogy az uniós jognak alapvetően védelmet kell nyújtania azoknak az intézményeknek, amelyek a tudományos fejlődés és a szabad gondolkodás helyszínei, különösen akkor, ha azok nemzetközi szinten is elismertek. Az, hogy Magyarország törvénymódosítása sértette az EU alapelveit, teljesen indokolt: a diszkriminatív intézkedések, amelyek egyedül a CEU-t célozták, nemcsak jogsértők, hanem veszélyeztetik az akadémiai szabadságot, amely minden demokratikus társadalom alapja. A döntés megerősíti, hogy a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot, és nem hozhatnak olyan korlátozó intézkedéseket, amelyek indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozzák az oktatási intézményeket. Úgy érzem, hogy ez az ügy nemcsak jogi, hanem társadalmi jelentőséggel is bír, mivel megerősíti az egyetemi autonómiát és a szabad oktatás jogát.

A 2016-os brit népszavazás és a Brexit-folyamat jelentős politikai, gazdasági és társadalmi következményeket hozott magával. A kilépési megállapodás körüli tárgyalások és az ezzel kapcsolatos problémák mélyen beágyazódtak az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kapcsolatok összetett dinamikájába. Véleményem szerint a Brexit melletti döntés és annak kivitelezési folyamata egyaránt komoly kritikát érdemel, de vannak érvek, amelyek bizonyos szempontból érthetővé teszik a döntés mögött álló motivációkat.

A Brexit támogatói, amellett érvelnek, hogy az EU-ból való kilépés lehetőséget ad az Egyesült Királyságnak arra, hogy visszanyerje a teljes politikai és gazdasági szuverenitását. Az érintettek szerint ez lehetővé teszi a független kereskedelmi megállapodások megkötését, és csökkenti az EU-val kapcsolatos adminisztratív terheket. Véleményem szerint ez megalapozott, hiszen az EU közös szabályozásai olykor akadályozhatják az egyedi nemzeti érdekek érvényesítését, például egyes iparágakban az Egyesült Királyság számára előnyös lehetett volna a szabályozások lazítása.

Azonban, a megállapodás nélküli Brexit gazdasági következményei rendkívül károsak lehetnek. Az Egyesült Királyság számára a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályainak alkalmazása jelentős vámokat és vámellenőrzéseket vonna maga után, ami súlyosan érintené az exportorientált iparágakat, például az autógyártást és a mezőgazdaságot.

Az Észak-Írországot érintő kérdések, különösen az ír határ helyzete, álláspontom szerint súlyos feszültségekhez vezettek. Az ír-szigeti fizikai határ elkerülése érdekében kidolgozott megoldások politikailag megosztóak, és az Egyesült Királyság egységét veszélyeztetik.

A Brexit mély társadalmi megosztottságot eredményezett, amely nemcsak a politikai diskurzusban, hanem a mindennapi életben is megmutatkozik. Az EU-ból való kilépés sok külföldi munkavállalót és brit állampolgárt bizonytalanságban hagyott. Ebből kifolyólag ez csökkentheti az Egyesült Királyság globális vonzerejét a tehetséges munkaerő számára, különösen olyan ágazatokban, mint az egészségügy vagy a technológia.

Álláspontom szerint bár a szuverenitás hangsúlyozása érthető, a gazdasági költségek és a társadalmi következmények szerintem felülmúlják az előnyöket. A globalizált világban a nemzetek közötti együttműködés egyre fontosabbá válik, és a Brexit éppen ezen együttműködési mechanizmusokat gyengíti. Az EU-tagság számos előnnyel járt az Egyesült Királyság számára, például a közös piac hozzáférésével és a szabad munkaerő-áramlással, amelyet elveszíthet.

Szerintem a kilépés körüli problémák, például a vámunió kérdése vagy Észak-Írország speciális helyzete, jól mutatják, hogy a kilépési folyamatot nem készítették elő megfelelően. A hosszú távú bizonytalanság és a folyamatos politikai válság egyértelműen negatívan befolyásolja az Egyesült Királyság pozícióját a nemzetközi téren.

A CEU-ügy a magyar kormány és a Central European University (CEU) közötti konfliktus, amely a 2017-ben elfogadott felsőoktatási törvény módosítása nyomán került reflektorfénybe, mind hazai, mind pedig európai szinten. Ennek oka az, hogy ezen ügy számos oktatáspolitikai, diplomáciai és jogállamisági kérdést vetett fel. Az Európai Unió Bírósága ítéletében hivatkozott arra, hogy a magyarországi lex CEU sértette a szolgáltatásnyújtás szabadságát, az akadémiai szabadságot, a letelepedés szabadságát, illetve a GATS-egyezménybe foglalt kereskedelmi szolgáltatásokra vonatkozó szabályokat. Úgy vélem, hogy az EUB megfelelő ítéletet hozott és egyet értek az abban foglaltakkal. Szerintem kiemelten érvényesül az akadémiai szabadság sérülése, mely az EU alapértékei közé tartozik, hiszen ez a kutatás, az oktatás szabad végzésének alapelve. Ez garantálja azt, hogy az egyetemek és tudományos intézmények autonómiával rendelkezzenek, valamint, hogy az oktatók és a hallgatók szabadon gondolkozhassanak, kutathassanak és véleményüket is szabadon formálhassák. Ez az elv mondható a modern tudományosközösség alapkövének, mely szorosan kapcsolódik a demokratikus társadalmak értékeihez. A lex CEU pedig ezeket nagy mértékben korlátozta. Álláspontom szerint a  másik főként sérült jog a szolgáltatásnyújtás szabadsága,hiszen a kormány szabályozásában olyan feltételeket támasztott, amelyek aránytalanul akadályozták a külföldi egyetemek működését hazánkban, mivel az előírt oktatási tevékenységi követelmény nem kapcsolódik közvetlenül az oktatás minőségéhez, illetve annak bizttonságához, továbbá az ilyen nemű korlátozások sértik az Európai Unió belső piacának alapelveit, hiszen hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak a külföldi szolgáltatókkal szemben. Összességében úgy gondolom, hogy ezen ügy nagyon fontos szerepet tölt be az Unió esetjogában, hiszen rávilágít arra, hogy az oktatás és a tudomány szabadságának függetlennek kell lennie az adott nemzet politikájától, illetve arra is, hogy a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot és nem hozhatnak az oktatást és a kutatást nagy mértékben és indokolatlanul korlátozó, azokat hátrányosan érintő intézkedéséket és szabályokat.

A Brexit folyamata és ahhoz ehhez kapcsolódó mind gazdaság, mind társadalmi események meghatározó szerepet töltenek be Európa történetében. A Brexit egy nagyon komplex és összetett helyzet, amelyet számos aspektusból kell vizsgálni, hogy mélyebben megérthessük és hogy választ találjunk arra, hogy miért is akarták többen is a kilépés visszavonását, illetve, hogy milyen jogi kérdések is merültek fel. A Brexit az Egyesült-Királyság lakói között is nagy megosztottságot eredményezett, hiszen a népszavazáson csak szűk többség mellett döntöttek az Európai Unióból való kilépés mellett, amely egy mély társadalmi megosztottságot tár fel. A kormányzati stratégiák hiánya és a pártok belső megosztottsága csak tovább bonyolította a helyzetet. Meglátásom szerint ezért is volt szükség ezen Európai Bíróság döntésére ugyanis számos kérdés maradt megválaszolatlanul, ugyanis az Európai Unió történetében ez volt az első alkalom amikor egy állam ki akart lépni ebből a rendszerből és erre az eljárásra még nem volt egy kialakult gyakorlat. A Bíróság döntése végül számos jogi, politikai és gyakorlati következménnyel járt, nemcsak az Egyesült Királyság, hanem az Unió egészére nézve. Egyrészt erősödött a tagállamok jogbiztonsága a döntés egyértelművé tette, hogy a kilépési szándék bejelentése nem végleges, és a tagállamok megőrizhetik az uniós tagságot, ha belpolitikai helyzetük ezt indokolja. Az Egyesült Királyság esetében a döntés lehetőséget biztosított arra, hogy a parlament alternatívát kínáljon a kilépési folyamattal szemben. Bár végül az Egyesült Királyság elhagyta az EU-t, a döntés nyomán felerősödtek a politikai viták a Brexitről. Továbbá az ítélet precedensértékkel bírhat olyan esetekben, amikor más tagállamok politikai vagy gazdasági okokból a kilépés mellett döntenének, de később visszavonnák azt. Ez elősegítheti az EU egységének megőrzését a jövőben. Ezenfelül a döntés tükrözi az Európai Unió azon szándékát, hogy a tagállamok számára rugalmas kereteket biztosítson anélkül, hogy veszélyeztetné az alapvető jogi és politikai struktúrákat. Ez erősíti az Unió kohézióját és vonzerejét. Végül döntés rövid távon stabilizáló hatással bírt az Egyesült Királyság és az EU közötti gazdasági kapcsolatokra, mivel megnyitotta a lehetőséget a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság csökkentésére. Hosszú távon azonban a politikai döntések határozták meg a kilépés pénzügyi következményeit. Összességében a Wightman-ügy döntése hozzájárult az uniós jog dinamikus fejlődéséhez, és új megvilágításba helyezte a tagállami szuverenitás és az uniós jogviszony közötti kapcsolatot.

Úgy gondolom, hogy a Brexit nem várt nehézségeket hozott magával, hiszen nem csak az Egyesült Királyság, de az Európai Unió számára is ismeretlen szituációt teremtett, hiszen az EU történetében ez volt az első alkalom, hogy egy tagállam a kilépés mellett döntött. A cikk rendkívül átfogóan mutatja be a Brexit körül kialakult bonyolult helyzetet. 

Kifejezetten érdekesnek tartom azt a lehetőséget, hogy a vámunió fennmaradjon az Egyesült Királyság és az Európai Unió között. Az átállást ez a megoldás ugyan megkönnyíti, de ahogyan arra a szerző is kitért, ez a megoldás megnehezíti, hogy az Egyesült Királyság az átmeneti időben saját kereskedelmi egyezményeket kössön más államokkal. 

Bár a Brexit nemcsak az Egyesült Királyáság politikai életét forgatta fel, hanem komoly kihívást jelentett az EU és tagállamai számára is, úgy gondolom az átállásra való felkészülést igyekeztek a lehetőségekhez mérten megkönnyíteni és lehetséges megoldásokat kialakítani. 

A C-66/18. számú Bizottság kontra Magyarország, másnéven a magyar Országgyűlés által alkotott, „Lex CEU” néven elhíresült törvénymódosítással kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti politikai konfliktusok egyik mérföldkövének tekinthető. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) 2017-ben történt módosítása, amely a kötelezettségszegési eljárás alapjául szolgált, számomra rendkívül érdekes és jogi szempontból bizonyos értelemben kifejezetten rava​sz jogtechnikai megoldást jelentett. Ez alatt elsősorban azt értem, hogy bár a törvénymódosítás kifejezetten, expressis verbis nem tartalmazott rendelkezéseket arra nézve, hogy az konkrétan, név szerint mely felsőoktatási intézményeket érinti, mégis logikusan lehetett arra következtetni, hogy a törvénymódosítás célkeresztjében a Central European University (CEU) áll. Ez az egyetem azért került ebbe a helyzetbe, mivel elsődleges támogatói Soros György üzletember „Open Society” alapítványai voltak, akivel a magyar kormánynak politikai jellegű konfliktusa támadt. Az esetben éppen az volt az érdekes, hogy a közéleti eseményeket tekintve teljesen egyértelmű lehetett a jogászok számára, hogy ennek a törvénymódosításnak egyetlen célja van, tudniillik a CEU „elűzése” Magyarországról politikai okok miatt, azonban ez egzaktul nem volt levezethető a törvényből. A törvény ugyanis csupán feltételeket határozott meg arra nézve, hogy milyen, külföldi székhellyel rendelkező felsőoktatási intézmény hogyan folytathat Magyarországon felsőoktatási tevékenységet. Az Európai Unió Bíróságának ítéletét személy szerint nem tudom érdemben kifogásolni (mivel kiválóan levezették a jogsértések jogalapját és indokait), azonban nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy egy tagállam vagy az esetben említett nemzetközi szerződésekben részes államok ne vezethetnének be bizonyos formai jellegű korlátozásokat a felsőoktatási tevékenységet végző szolgáltatók működési feltételei tekintetében. Adott esetben indokoltak lehetnek azok a szempontok, amelyeket az Nftv. törvénymódosítása tartalmazott, például, hogy valamennyi külföldi székhelyű felsőoktatási intézménynek a származási államában is felsőoktatási képzést kell nyújtania. Ez alkalmas lehet arra, hogy megelőzzön visszaélésszerű magatartásokat a felsőoktatási szolgáltatást nyújtó részéről, például amikor a szolgáltató csupán azért választ egy adott államot származási államnak, mert ott kevesebb korlátozás vonatkozik a felsőoktatási intézmény által nyújtott szolgáltatásra nézve, vagy rugalmasabbak a szabályok a felsőoktatási intézmény létrehozásával kapcsolatban, valójában azonban a származási államban nem is kíván felsőoktatási tevékenységet folytatni. Egy másik ok, amiért nem feltétlenül értek egyet az EUB-nek a magyar állam jogsértését deklaráló ítéletével, az az, hogy az Nftv. a kötelezettségszegési eljárás alapjául szolgáló rendelkezésekkel csupán formai szempontok mentén korlátozta a külföldi székhelyű felsőoktatási szolgáltatók működési feltételeit, tartalmilag, a tudomány szabadságát, adott esetben a politikai, vallási, lelkiismereti meggyőződés szabadságát sértő módon nem korlátozta a felsőoktatási tevékenységet. A vonatkozó EU-jog, valamint a GATS egyezmény rendelkezéseivel – amelyet magára nézve kötelezőnek ismert el Magyarország – természetesen nehezen volt összeegyeztethető ez a törvénymódosítás, azonban ez nem jelenti azt, hogy akár az EU-jog, akár a GATS egyezmény kifogástalan, kifogásolhatatlan lenne. Véleményem szerint a törvénymódosítás rendelkezései, bár megnehezítették a külföldi székhelyű felsőoktatási intézmények szolgáltatásnyújtását, nem okvetlen elvetendők. A médiában persze nagy visszhangot kapott az eset, és a törvénymódosítás diszkriminatív jellegét is nehéz vitatni a magyar kormány Soros-ellenes politikai kommunikációja tükrében, amely így annak legitimitását is megkérdőjelezi. Azonban számomra az eset és az EUB döntése mögött némiképp riasztó az uniós jogalkotónak az az aktivitása, amellyel a 2010-es évek közepe óta egyre intenzívebben beavatkozik a tagállamok belpolitikai viszonyaiba, döntéseibe, holott az európai integráció elsősorban gazdasági, és csupán másodsorban, ráadásul határozottan korlátozott keretek között politikai közösségvállalás. Ennélfogva a tagállamok részére nagyobb autonómiát kellene biztosítani belpolitikai döntéseik, például egy külföldi székhelyű felsőoktatási intézmény felsőoktatási tevékenysége végzése kritériumainak, feltételeinek meghatározása tekintetében.