Az EUB újabb ügyben állapította meg a magyar földtörvény uniós joggal való ellentétét

Úgy gondolom, hogy a magyar szabályozás az uniós joggal ellentétes helyzetet teremtett.

Jelen ügyben a jogbiztonság elve és az uniós jog hatékony érvényesülése ütközik. Egyrészt a jogbiztonság szempontjából elfogadhatónak tartom az esetleges jóhiszemű új tulajdonosok jogát, ugyanakkor ez ellehetetleníti a visszajegyzést, amelyből az következik, hogy a megszüntetéssel okozott gazdasági veszteséget valamilyen módon kompenzálni kell. Másrészt a magyar szabályozásban a haszonélvezeti jog gyakorlására biztosított 4 hónapos időtartam ellentétes a jogbiztonság elvével. A 2013. január 1-jétől hatályba lépő, majd a 2013. december 15-től hatályos jogszabályi rendelkezések összevetése alapján megállapítható, hogy míg az előbbi alapján a jogosultak úgy tervezhettek, hogy a haszonélvezeti jogukat még 20 évig gyakorolhatják majd, addig a pár hónappal később hatályba lépő rendelkezések ezt az időtartamot 4 hónapra szűkítették. E két időtartam között óriási különbség van, hiszen 20 év elegendő idő különböző projektek megvalósítására (például talajjavító munkákra, létesítmények építésére), ugyanakkor a 4 hónap már nem. Képzeljük csak el, hogy mekkora veszteség érheti a jogosultakat azzal, hogy egy elkezdett beruházást meg kell szakítaniuk.

Grossmania 1975 óta gyakorolta ezt a jogát. A 2019 januárjában hatályba lépő két új módosítás azt mondja ki, hogy a bíróság döntése alapján a megszüntetett jog visszajegyzésének akadálya, ha alaki vagy tartalmi hiba miatt eredetileg sem lehetett volna bejegyezni, ilyen hibaként pedig feltüntetni azt, ha a jogosult jogi személy. Ezen rendelkezések értelmezése alapján Magyarország azt állítja, hogy a felperes a jogot 50 éve jogellenesen gyakorolja.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata tükrözi az uniós jog hatékony érvényesülésének elvét.  Úgy gondolom, hogy jelen ügyben figyelembe vehetőek a SEGRO és Horváth ítéletben foglaltak, ugyanis az, hogy Grossmania nem támadta meg azonnal a megszüntető határozatot, nem elegendő körülmény annak alátámasztására, hogy eltérő tényállásról lenne szó.

Továbbá nem tartom elfogadhatónak a Kormány által az intézkedések alátámasztására felhozott indokokat és úgy gondolom, hogy a rendelkezések a közérdekű cél elérésére alkalmatlanok, korlátozóak és aránytalanok. A Kormány érve ugyanis az, hogy a rendelkezéseknek nemzetstratégiai célja van, mégpedig az, hogy a termőföld ne aprózodjon el, továbbra is megmaradjon termőföldként. Ugyanakkor ezen célok elérésére más, enyhébb megoldások is lettek volna és nem látok megfelelő magyarázatot arra és a Kormány sem tudta alátámasztani azt, hogy a közeli hozzátartozók miért tudnák ezt a célt jobban biztosítani, s miért ne állhatnának fent ugyanezek a veszélyek, ha épp egy közeli hozzátartozó műveli a földet.

Összességében tehát egyetértek a Bíróság döntésével, ugyanis úgy vélem, hogy a magyar rendelkezések megfelelő indok és kompenzálás nélkül megfosztják Grossmaniat a haszonélvezeti jogától, ezzel pedig sértik a tőke szabad mozgásához, a letelepedéshez és a tulajdonhoz való jogot, így összeegyeztethetetlen az uniós joggal.

Véleményem szerint az Európai Unió Bírósága megfelelő ítéletet hozott.  

Magyarország a 2004-es, Európai Unióhoz való csatlakozása során kötelezettséget vállalt arra, hogy az EU által hozott szabályoknak - legjobb tudása alapján - megfelel. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy országunk a csatlakozást követően derogációt, azaz haladékot kapott az Uniótól arra, hogy fenntartsa a mezőgazdasági földterületek megszerzésére vonatkozó korlátozásokat 2014. április 30-ig.

2014. május 1-től az Európai Unió tagállamainak állampolgárai illetve jogi személyei ugyanolyan feltétellel szerezhetnének termőföldtulajdont Magyarországon, mint a magyar állampolgárok, azonban ennek megakadályozása végett tett intézkedéseket államunk. Úgy határoztak, hogy legkésőbb 2033-ig a termőföldekre vonatkozó haszonélvezeti vagy használat jogának szerződéssel történő alapítását valamint a már élő szerződéseket meg kell szüntetni, kivéve, ha a szerződés közeli hozzátartozó javára alapít haszonélvezeti jogot.

Még ha ezzel az EU nem is értett volna egyet, szemet hunyt volna a magyar szabályozások felett, ám a 2014. decemberi törvénymódosítást - mely 20 év helyett 4 hónapra csökkentette a külföldiek termőföldekre vonatkozó haszonélvezetésnek megszüntetését - joggal tartotta drasztikus lépésnek, melyet szankcionálni kell.

Az EU Bizottsága természetesen először barátibb lépésekkel próbálta rávenni a magyar jogalkotókat arra, hogy módosítsanak a szabályozásan (EU pilot eljárás, hivatalos felszólítás, indoklással ellátott vélemények). Ám a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben. Ezelőtt azonban megvárta, még az EUB a Segro-Horvath ügyben ítéletet hoz, melyben megállapításra került, hogy az ilyen nemzeti szabályozás a tőke szabad mozgásának elvét érintő indokolatlan korlátozásnak minősül.

Miután Magyarország továbbra is folytatta ezt a fajta jogsértő magatartását, az EUB a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmére reagálva megerősítette korábbi állításait is a Grossmania üggyel kapcsolatban.  

Érdemes azonban Magyarország oldaláról is megvizsgálni a kérdést. Egyrészt az Alapjogi Charta alapján biztosított tulajdonhoz való jog igen nagy behatással van az országok életére különös tekintettel a termőföldtulajdonokra.

A termőföld és a terület fontos része egy országnak, nem mellesleg pedig ezeket szeretik is az államok saját tulajdonukba tartani. Gondoljunk csak bele abba, hogy évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt mennyi háború is robbant ki területszerzési célzattal, de akár a közelmúlt eseményeit is figyelembe vehetjük. Nem mellesleg pedig az EUMSZ 345. cikke nagy szabadságot biztosít a tagállamok számára a tulajdonnal kapcsolatos egyes jogok tartalmának és megszerzési feltételeinek meghatározására tekintettel.

Azzal, hogy az EU-s jog alapján szabad jogot biztosítsunk más tagállamok állampolgárainak arra, hogy földterületeket szerezzen nagy kockázattal is járhat. Ha egy külföldi személy ugyanis megszerzi a termőföld tulajdonát, egyúttal a tulajdonosi triász is megilleti, így a rendelkezési jog is. Ha úgy gondolja az illető, hogy rendelkezik a földterülettel, kevés annak az esélye, hogy a föld visszakerüljön magyar kézbe. Emellett pedig a (külföldi) gazdasági társaságok a mezőgazdasági területeket sok esetben befektetési vagy ingatlanspekuláció céljából vásárolják meg. Esetlegesen ezen társaságok a külföldi államokat bevételeit gyarapíthatják, akár a terményből származó bevétellel, akár a termény külföldre történő eladásával. 

A Grossmania ügy sajnos egy újabb negatív példája a hazai és az uniós jog harmonizációjának működésére.

Személyes véleményem szerint, az Európai Unió Bírósága valóban helyesen foglalt állást az említett ügy kapcsán. Jelen esetben a magyar szabályozás, mely értelmében a hazánk területén elhelyezkedő mezőgazdasági földterületekre vonatkozó haszonélvezeti jog vagy használat jogának szerződéssel történő alapítása semmis a külföldi gazdasági társaság tagjai vonatkozásában, uniós jogot sért. A jogszabály továbbá kivételként rögzíti azt az esetkört, amennyiben az említett földterületekre alapított haszonélvezeti vagy használati jog közeli hozzátartozónak minősülő személy javára szól. Egyértelmű, hogy ez a szabályozás még logikáját tekintve is alapjaiban ellentétes az EUMSZ 63. cikkel.  Személyes meglátásom szerint ugyanis a 2013. évi CXXII. törvény akármennyire is a hazai nemzetstratégiai szempontokat szem előtt tartva igyekszik megakadályozni a hazai termőfölállomány szétaprózódását, mégsem fogadható el, hogy ily módon korlátozza a tőke szabad mozgásának elvét.

Továbbá azt is láthatjuk, hogy az említett cikk megsértésén túl a bíróság jogosan állapította meg az Európai Unió Alapjogi Chartája által biztosított, tulajdonhoz való jog érvényesítésének súlyos megsértését is. Jelen ügy kapcsán a magyar szabályozás, mely egy több mint ötven éve hazánkban hazai termőföldek vonatkozásában haszonélvezeti joggal bíró gazdasági társaság ezen jogát egyetlen tollvonással, bármiféle alternatíva és kompenzáció nélkül megszünteti finoman szólva sem tekinthető fair lépésnek.

 A 2019. május 10-én az EUB az ügyre vonatkozóan meghozott ítéletét követően a gazdasági társaság által előterjesztett kérelemre vonatkozóan tett hazai lépésekkel kapcsolatban ismételten csalódásomat kell, hogy kifejezzem.  A kérelemben foglalt jogok ingatlan-nyilvántartásba való újbóli bejegyzés elutasítása, belső jogszabályi akadályára hivatkozva megint csak az Európai-Uniós jog érvényesülésének, szabotálásának érzetét kelti. Arról nem beszélve, hogy a bíróság számára, bár nem a szó legszorosabb értelmében, de közel azonos korábbi ügyek kapcsán már rendelkeznie kellett az ügyre vonatkozó ítélkezési gyakorlattal (Lásd: SEGRO és Horváth ítélet) Ennek értelmében pedig egyértelműen kellett volna következnie, hogy az uniós jog érvényre jutását szolgálva kell eljárni az ügyben.  Ugyanakkor az valamelyest mentesíti a hazai álláspontot, hogy egy véglegessé vált közigazgatási határozat visszavonása nem elvárható még az uniós jog érdekében sem. Azt azonban megint csak figyelembe kellet volna vennie Magyarországnak, hogy az ügy igencsak különleges körülményeire és a vitatott jogszabály hatásaira tekintettel, mindenképpen célszerű és elvárható a közigazgatási határozat felülvizsgálata. Mindezek alapján jogszerűnek tartom az EUB azon döntését, mely értelmében hazánknak eleget kell tennie az üggyel kapcsolatos valamennyi intézkedésnek melyek helyreállítják a jogsértés következtében a felek helyzetében bekövetkezett mind gazdasági mind jogi értelemben vett veszteséget.

A termőföld védelme nemcsak hazánkban, hanem más országokban is fontos, nemcsak fontos, hanem véleményem szerint nemzeti érdek. Ezt a gondolatot az Alaptörvény P) cikke is lefekteti. Továbbá közgazdasági szempontból a termőföld nemzeti kincsnek tekinthető. A termőföldjeinket nem csak biológiai-kémiai-fizikai módon kell védeni, nemcsak az állagukat kell megóvni, hanem védeni kell a nemzeti kincs mivoltában is. Ez számomra azt is jelenti – amit 2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról 9. § (1) bekezdése tartalmaz, miszerint a föld tulajdonjogát nem szerezheti meg: a) külföldi természetes személy; b) az államon kívüli más állam, illetve annak valamely tartománya, helyhatósága, ezek bármely szerve; c) az e törvényben meghatározott esetek kivételével jogi személy illetve a 37. § 5)  bekezdés szerint a föld tulajdonjoga a haszonélvezeti jog fenntartásával csak közeli hozzátartozó javára ruházható át.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy az a magyar törvénymódosítás mögött, vagyis a haszonélvezeti jog korlátozása mögött a zsebszerződések megakadályozása állt. Tudniillik az 1994. évi LV. törvény a termőföldről úgy rendelkezett, hogy korlátozza a termőföld tulajdonjogának megszerzését a külföldi állampolgárok esetében, azaz termőföld törvény 7. § (1) bekezdése szerint a külföldi magánszemély és jogi személy termőföld és védett természeti terület tulajdonjogát nem szerezheti meg. A 1994. évi törvény előtt tehát lehetséges volt a tulajdonjog/haszonélvezeti jog megszerzése külföldi állampolgároknak, gondoljuk itt különösen a rendszerváltás utáni privatizációs folyamatokra. A törvény hatályba lépése után viszont csak a haszonélvezeti jog megszerzése ’maradt’ a külföldi állampolgároknak. Így indult el az a folyamat, hogy külföldi vásárlók magyar tulajdonban lévő termőföldterület birtokosokkal zsebszerződéseket kötöttek, hogy haszonélvezeti jogot szerezhessenek. Ami nem mellesleg büntetőjogi oldalról is kérdéses.

Továbbá amellett sem szabad elsiklani, hogy az unióhoz való csatlakozásunkkor 2004. évi XXXVI. törvény a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról úgy módosult, hogy a belföldi magánszemélyre vonatkozó szabályok irányadók azon tagállami állampolgárra, aki önálló vállalkozó mezőgazdasági termelőként kíván letelepedni Magyarországon, és legalább három éve folyamatosan, jogszerűen Magyarországon lakik és folytat mezőgazdasági tevékenységet. Így biztosította hazánk a négy alapszabadság szabad áramlását az unióban és a tagállami polgárok magyar földterülethez való jutását. Azt is meg kell említeni, hogy a Csatlakozási szerződésben kértük, és a lehetőséget is megkaptuk arra az Uniótól, hogy hét évig megmaradjanak a nem Magyarországon lakó vagy külföldi állampolgárokkal szemben felállított tilalmak. Ezek után érkezünk el a 2013. évi CXXII. törvény megszületéséig.

Összességében azt gondolom, hogy ez egy nagyon kettős helyzet, egy részről az Unió védi a jogbiztonságot és az Uniós alapelveket, szerződéseket, másrészről a hazánk védi a saját nemzetét és nemzeti kincsét. Azért azt is be kell látni, hogy a föld érték és nem csak nálunk, hanem a világon mindenhol. Az is tény, hogy a tagállamoknak van mozgásterük a tulajdoni rend, a szubszidiaritás, az agrárpolitika, a közérdek mentén, mely tényezőket az Uniónak is kötelessége figyelembe venni. Tehát részemről a bíróság döntése nem megfelelő, azt csak annyiban tudom elfogadni, hogy talán rövid idő állt rendelkezésre a felkészülésre a törvény hatályba lépéséig, illetve a nyilván károsultakat kártalanítani szükséges. Alapvetően pedig, úgy érzem, hogy az Unió kettős mércét és kettősséget képvisel, amit ez az ítélet is alátámaszt.

A Grossmania ügy tárgya valójában az uniós es a tagállami jog közötti feszültségről szól, amely ezen belül a lényegesebb tulajdonhoz való jog, illetve az államok földterületének használata tekintetében tükröződik. A két ellentét egyebek iránt az uniós jog elsődlegessége kapcsán fogható meg, amely az Európai Uniós tagságból származó kötelezettségek, illetve belső jogalkotási korlátok esetében merül fel. Az EUB a Grossmania ügyben hozott ítéletében pedig nyilvánvalóvá tette, hogy milyen irányt képvisel az EU és a tagállamok közötti relációban, amely alapján továbbra is az uniós jog primátusát tekinti mérvadó elvnek, még a tagállami szuverenitás egyik jelentős tényezője a földkérés tekintetében is.

A Bíróság ítéletével kapcsolatban az első benyomásom, hogy a földtörvény-módosításából fakadó hátrányos jogkövetkezményt valamilyen módon kompenzálni szükséges, tehát jogos a felmerülő igényhelyzet bizonyos szempontból. Elfogadhatatlan tehát a megoldás, amely alapján ún. „kisemmiző” jogalkotást folytasson Magyarország.

Megjegyzendő, hogy jelen esetben a törvénymódosítás tárgya a haszonélvezeti jog vagy használati jogot érinti, amely bár nem a közvetlen tulajdonjogát érinti a termőföldnek. A gyakorlatból kiindulva azonban látjuk, hogy a termőföld tekintetében annak használata, illetve hasznosítása legalább olyan jelentős, mint annak a tulajdonlása. Így jelen esetben a magyarországi az elaprózódás elleni vagy éppen a belföldi hasznosítás érdekében tett intézkedéseket.

Ezeken felül aggályosnak tekintem, hogy a kialakított szabályozás alapján nincsen valós vagyoni hátrányok kiegyenlítésére szolgáló szabályozás, amely ezáltal a jogfosztott személyek jogi érdekének sérelmét súlyosbítja. Amennyiben ezzel együtt került volna hatályba a módosítás, véleményem szerint a kártalanítás szabályainak alkalmazásával megfelelő kompenzáció nyújtásával más lehetne a jogtól való megfosztás megítélése.

A SEGRO és Horváth ítélet alapján a nemzeti szabályozás a tőke szabad mozgásának elvét érintő indokolatlan korlátozásnak minősül, megerősítve ezt a Bizottság Kontra Magyarország ítéletben pedig úgy határozott, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája által biztosított, tulajdonhoz való jogot sértette a szabályozás. Ez alapján kijelenthető, hogy az EUB következetesen alkalmazza az elveket és az Európai Unió egészének tekintetében próbálja egyenlően biztosítani a tagságból fakadó jogokat. Amely e tekintetben Magyarországot kötelezettségéként terheli, hogy biztosítsa más tagállam személyei számára is a Chartában biztosított jogukat, illetve annak védelmét.

Végső soron az EUB ítélete alapján a módosítás sérti az uniós jogot, illetve az Alkotmánybíróság határozata alapján egyébként az Alaptörvény rendelkezéseit is a vagyoni hátrányok kiegyenlítésének hiánya végett. Véleményem szerint a jelen formában kivitelezett módosítás nem megfelelő, így az Európai Unió Bírósága által a Grossmania ügyben hozott ítéletével egyetértek, mindazonáltal nem zárkózom el a földterületek haszonélvezeti és használati jogának ilyesfajta korlátozásától. Mindezt a nemzetállami keretek között értelmezendő termőföldek hasznos művelésével és a tagállami szuverenitás megerősítésével indokolnám.

Én a magam részéről üdvözlöm a Bíróság döntését. A Grossmania ügy egy évek óta húzódó probléma volt, amelynek forrása az uniós joggal ellentétes magyar jogalkotás volt. Az Európai Unióhoz való csatlakozással kötelezettséget vállaltunk az uniós jog betartására és a hazai és uniós jog harmonizációjára. Az, hogy ez nem megy mindig zökkenőmentesen az természetes. Ugyanakkor jelen ügyben a konfliktust nyilvánvalóan – korábbi Európai Bírósági ítéletekre alapozva – uniós joggal ellentétes magyar szabályozás és joggyakorlat adta, aminek a rendezésére hosszú évek után sem került sor. Mint az ismeretes, számos más tagállambeli természetes és jogi személy rendelkezett Magyarországon elhelyezkedő földterületeken ingatlannyilvántartásba bejegyzett haszonélvezeti joggal.

Azonban Magyarországon 2014. május 1-jén a törvény erejénél fogva megszűntek ezek a haszonélvezeti jogok, hiszen a szóban forgó jogosultak nincsenek közeli hozzátartozói viszonyban a Magyarország területén elhelyezkedő mezőgazdasági földterületek tulajdonosával. Ezen bejegyzett haszonélvezeti jogokat törölték is az ingatlannyilvántartásból, ezzel rendkívül hátrányos helyzetet teremtve a jogvesztett személyeknek. Úgy gondolom, hogy ahogyan ezt már az Európai Bíróság ítélete is kimondta korábban ez a magyar szabályozás a tőke szabad mozgásának elvét érintő indokolatlan korlátozásnak minősül, valamint az Európai Unió Alapjogi Charta által is biztosított tulajdonhoz való jog nyilvánvaló és súlyos megsértésének. Ez a rendelkezés sokakat érintő káros gazdasági következményekkel járt és ellentétes azzal, amiről az Európai Unió közösségének és jogrendszerének szólnia kellene. Erre az uniós joggal ellentétes jogszabályra való hivatkozást a továbbiakban mindenképpen el kell kerülni. A jogszabály továbbra is hatályban van, ami fenntartja ezt a káros és jogellenes állapotot. Amellett foglalok tehát állást én is, hogy a SEGRO és Horváth ügyben megállapított ítélet jogkövetkezményeit érvényesítésék. A jogbiztonság elvét nem lehet felhasználni arra, hogy egyes tagállamok, jelen esetben hazánk, elkerüljék az uniós jognak az alkalmazását.

Mindenképpen azt az álláspontot képviseltem, hogy azoknak a jogalanyoknak a számára, akiket megfosztottak a Magyarországon elhelyezkedő mezőgazdasági földterületeken fennálló haszonélvezeti jogaiktól, mégpedig mindezt az uniós jognak a megsértésével, meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a jogaiknak az ingatlan-nyilvántartásba történő visszajegyzését kérelmezzék, vagy pedig pénzbeli vagy más módon történő ellentételezést követeljenek. Ezzel pontot lehetne tenni erre a hosszú évek óta húzódó ügynek a végére. Úgy gondolom, hogy erre az Európai Bíróság döntése alkalmas.Kimondja többek között a jogellenesen megszűnt haszonélvezeti jogok ingatlan-nyilvántartásba történő visszajegyzését, vagy ha ez a helyzet sérti harmadik személyek jóhiszeműen szerzett jogát az egykori jogosultak számára pénzbeli vagy egyéb ellentételezést kell biztosítani.