Közbiztonság, magánbiztonság... – de kinek a pénzén?

  • 17 October 2016
  • Kutatócsoport4

Az olimpiai játékok jó példája a köz- és a magánbiztonság összenövésének, hiszen megszervezését a köz- és magánpénzek/érdekek együttesen mozgatják. A rendező várossal azonos nevű Rio de Janeiro állam 2016-ban úgy indult neki az eseménynek, hogy csődben volt, az elemi szintű oktatási, rendőri, egészségügyi ellátási feladatait sem tudta ellátni. Az olimpia rendészeti kiadásai mintegy harmadával megvágták Rio állam biztonsági büdzséjét; ennek ellenére az új eszközök, felszerelések, amelyeket a rendőröknek a rendezvény idejére ígértek, nem érkeztek meg időben, és számos más problémát sem sikerült orvosolni: közbiztonsági hiányosságok az olimpiai játékok egész ideje alatt megmutatkoztak ...

A sportrendezvények biztonsági kiadásait nem csak az olimpián, de egyébként is főként az adófizetőktől szedik be. A sportba az állam sokféle ponton avatkozik be. Például azzal, hogy törvényt alkot róla, amelynek preambulumában kijelentette, hogy „a sport a közjó része”, de feltehetőleg e társadalmi közmegegyezésre hivatkozva szabályozza a tisztán gazdasági vállalkozást végző hivatásos sportolók és sportvállalkozások kereskedelmi szerződési rendjét vagy a sport civil irányítását, amely államilag kitartott szervezeteket hozott létre. A Magyar Olimpiai Bizottság is kizárólagosan, országos közfeladatokat ellátó köztestület, a törvény erejénél fogva, azaz neki sem kell vesződnie a közhasznúsági követelményekkel, mivel „a Civil törvény szerinti nyilvántartásba vétel nélkül közhasznú szervezetnek minősül”, a Fővárosi Törvényszék tartja nyilván, és törvényességi felügyeletét az ügyészség látja el. Nyilván belenéz a gazdálkodásába, hiszen a minisztériumi költségvetési fejezetből kap és oszt tovább hatalmas sportcélú támogatásokat, és az öttagú felügyelőbizottságba delegált miniszteri és országgyűlési két tag teszi teljesen civillé (2004. évi I. törvény a sportról, 38-46.§).

Mivel a sport „társadalmilag hasznos”, az állam gondoskodik a sportrendezvényeken a közbiztonságról, hozzájárul a sportrendezvények biztonságos lebonyolításához, különösen egyes sportágakban (9.§). Például a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó versenyrendszer működtetésekor, így a labdarúgás terén, a szakszövetség, a sportági szövetség, valamint a versenyrendszerben részt vevő sportszervezet szakirányú képesítéssel rendelkező biztonsági felelőst köteles alkalmazni, a szurkolótáborok elkülönítéséről gondoskodni. A rendőrség határozattal megtiltja a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartását, vagy korlátozhatja a nézők számát, ha a sportrendezvény résztvevőinek magatartása annak biztonságos megtartását veszélyezteti, és adott esetben bírság is kiszabható a szervezővel, rendezővel szemben.

A sporttörvényt végrehajtó további jogszabályok arra adnak felhatalmazást, hogy meghatározott sportrendezvények biztonsági kockázat szerinti minősítését elvégezhesse az ORFK-működő minősítő bizottság. A bizottság olyan jelentős testület, hogy abban az ORFK, a katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a Legfőbb Ügyészség, a sportpolitikáért felelős miniszter, valamint a sportágak országos sportági szakszövetségei által delegált szakértők működnek..

A sportrendezvény biztonsági minősítése (a) normál, (b) fokozott, vagy (c) kiemelt biztonsági kockázatú lehet. Az első kettőben a sportlétesítményen belüli biztonságért a szervező felel, és a rendőrség a sportlétesítményen belüli rend fenntartásában térítés ellenében közreműködik. Érdekes módon, a térítésre nincs rezsióradíj, hanem egy általános szöveg ad eligazítást: térítés ellenében végzett biztosításához szükséges rendőri erő- és eszközigényt, valamint annak ellenértékét a rendőrség és a szervező a tervezett rendezői létszám, a sportlétesítmény biztonságtechnikai állapota, a sportrendezvény időtartama, valamint a szükséges rendőri létszám figyelembevételével határozzák meg”. Vagyis szinte vásári alku van.

A kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében viszont a rendőrség a sportrendezvény sportlétesítményen belüli biztosítását közfeladatként végzi. A sport gyakorlása alapjog, de nézése aligha, így vajon miért közpénzből kell a rendezvényen a nézők és a sportlétesítmény bérlője, hasznosítója, a rendezvény szervezője sértetlenségét garantálni? Például a nézők biztonságos távozása érdekében a rendőrség a nézőket visszatarthatja, a szurkolói csoportok közterületi összecsapásának megakadályozása érdekében kordonokat emelhet, útvonalat írhat elő, kíséretet adhat, a sportrendészeti nyilvántartásban szereplőket eltávolíthatja (68.§ és 68/A.§). Ezt részben közterületen, részben a stadionokon belül teszi meg – de miért a közbiztonsági kiadások terhére? Úgy, hogy a szervezők profitot, a sportfogadás bevételt, a sportszervezetek közvetítési jövedelmet, valamint állami támogatást, a sportolók pedig fizetést és szponzori támogatást kapnak. Egyébként, ha a mérkőzés biztonsági kockázat szerinti minősítése a mérkőzést megelőző 15 napon belül nem ismert, úgy a szervező a felkérést azzal a kikötéssel kezdeményezi, hogy a rendőrség térítés ellenében végzett közreműködésére csak akkor kerül sor, ha a mérkőzést fokozott biztonsági kockázatúnak minősítik. A rendőrség a szervezési feltételek meglétét a sportrendezvény helyszínén bármikor ellenőrizheti (ehhez elegendő előzetesen értesítenie a szervezőt), a hiányosságok miatt közigazgatási bírságot vethet ki.

Az állam tehát feladatának tekinti a sportrendezvények biztonságáról gondoskodást, a szurkolói garázdálkodás elleni fellépést. Az MLSZ 60 oldalas biztonsági szabályzata sok szervezői tennivalót rögzít, együttműködve a személy-és vagyonőri kamarával, amely végül saját vizsgaszabályzatot fogadott el a sportrendezvényeken a biztonsági intézkedésekről. Ebből kiderül, hogy a vizsgabizottság tagjait az együttműködés jeleként, a sportminiszter, az ORFK és az MLSZ delegálja. A sportrendezvényekkel kapcsolatos kitiltás is közjogi szabályokban kapott helyet, noha alapvetően magánjogi viszonyt érint: nem vehet jegyet és nem mehet be a sportrendezvényre a néző. Ez igazolja, hogy a sport magánjogi ügyéből közjogi, közhatalmi és közrendészeti ügy lett, amely társadalmilag támogatottan, rendszeresen számol a nézők jogsértő magatartásával, mint járulékos jelenséggel. Érdekes, a könyvhéten, az országos kórustalálkozón, gyereknapon vagy a múzeumok éjszakáján senki sem számol a tömegesen az utcán randalírozó olvasókkal, tárlatlátogatókkal, buszokat szétverő kórustagokkal és óvodásokkal. Pedig ők is a közjót (t.i. a közművelődés ügyét) szolgálva szórakoznak, ám közbiztonsági kiadások nélkül.

A köz-és magánbiztonság szervezésének, kockázatainak és kiadásainak viselése igen sajátos a bankok, pénzintézetek körében (hivatalosan pénzügyi intézmények, azaz a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások), mert az ügyfelek, a dolgozók, a közterületen a járókelők vagy éppen a pénzszállítók is támadások, csalások áldozatává válhatnak. Alapvetően a tulajdonosok és üzemeltetők feladata, hogy a pénzügyi tevékenység végzésére alkalmas technikai, informatikai, műszaki, biztonsági felszereltség, helyiség, ellenőrzési eljárások és rendszerek, vagyonbiztosítás, a működési kockázatok csökkentését szolgáló információs és ellenőrzési rendszer, a rendkívüli helyzetek kezelésére vonatkozó terv, valamint áttekinthető szervezeti felépítés meglétében kezdhető és folytatható legyen  (Hpt. 7. §.). Az informatikai védelmet csak megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező cég biztosíthatja, amit az MNB ad ki  [42/2015. (III. 12.) Korm. rendelet, 5/A §.].

Ám a bankbiztonságnak tucatnyi más eleme létezik, ezek kockázati felmérése bonyolult feladat, ezért kiszervezése, esetleg áthárítása – a holisztikus megközelítés és a közpolitikai kontroll hiánya miatt – önmagában is kockázatos. Az adófizetők ebből csak annyit tudhatnak meg, hogy „együttműködési megállapodást kötött egymással a Magyar Bankszövetség és az Országos Rendőr-főkapitányság a hitelintézetek működéséhez kapcsolódó személyi és vagyonvédelem növelése céljából. [...] A Bankszövetség elnöke elmondta: a több éves vita során kiderült, hogy jogszabályi szinten nem fogalmazható meg egységes norma a bankfiókok védelmével kapcsolatban, a hazai bankfiókok őrzése már jelenleg is EU-színvonalúnak tekinthető, hiszen mind a bűncselekménytől történő elriasztásra, mind azok megtörténtekor az események rögzítésére és kiértékelésére kialakult rendszerek vannak.” Pedig a bankbiztonsági szolgálatok körében sincs egységes álláspont, például abban, hogy pénzintézetekben a vagyonvédelmi szolgáltatók munkatársai fegyverrel, vagy fegyver nélkül lássák el napi feladataikat: mert veszélyesebb a fegyveres őr, ha nincs lőgyakorlata, stressz-tűrő lélekjelenlétre, mert a támadó így való tűzfegyverhez juthat egy játék-pisztoly ellenében, mert a bankbiztonság más eszközeit (pl. beléptetési rend, készpénz limitálása) nem fejlesztik ki megfelelően.

A bankfelügyelet már 1994-ben meghatározta a legfontosabb követelményeket, ide értve a „jogszabály által végezni kívánt tevékenység” kiszervezése esetén például az adatkezelést, a bankbiztonsági felelős kijelölését. Például az MNB 2010-ben egy céggel szerződött folyamatos élőerős őrzés-védelmi feladatok ellátására, egy külön megrendeléssel kiegészítő szolgáltatás biztosítására, mintegy 200 millió forintos kerettel. Ezt a partnert mint nagy adótartozót végül felmondással elzavarta, és egy másik céggel állapodott meg, csak a székház védelméről már csak 166 millió forintos keretben, amíg ezt is fel nem mondták.

Ezen tapasztalatok alapján, 200 millió forint alaptőkével MNB Biztonsági Zrt. néven alakították meg a jegybank és telephelyeinek védelmére a fegyveres biztonsági őrséggel, mintegy száz fővel 2014 végén. A társaság fő feladata – „[...] a Magyar Nemzeti Bank, mint az állam működése szempontjából kiemelkedően fontos tevékenységet végző szervezet, védelmének fegyveres biztonsági őrséggel történő ellátása érdekében” – a személybiztonsági tevékenység, a székhelye azonos a jegybank Szabadság téri központi épületének címével.

A társaságot egyszemélyes vezérigazgatósággal alapították, a vezérigazgató 2010-től a Köztársasági Őrezred személyvédelmi főosztályának vezetője volt, illetve egykor többek közt Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnököket is védte. A vezérigazgató 2013 májusa óta az MNB alkalmazottja, a Pénzjegynyomda Zrt. felügyelőbizottsági tagja. Ugyanakkor az MNB szervezeti- és működési szabályai szerint, az MNB főigazgatója közvetlen irányítása alatt működik a bankbiztonsági igazgatóság, amelynek része a megelőzési és vizsgálati, az őrzésvédelmi és a biztonságtechnikai osztály és az informatikai biztonsági főosztály. Az igazgatóság kezeli „a Bankot veszélyeztető fizikai-védelmi, humán- és reputációs kockázatokat, továbbá végzi a vagyonvédelmi, pénz- és értékszállításokkal kapcsolatos szakfeladatokat. Ennek keretében a szervezeti egység feladata – amelynek leírása több oldal – mindazon tervezési, szervezési, ellenőrzési, képzési, irányítási, végrehajtási és szabályozási feladatok ellátása, amely a Bank munkavállalóinak, vagyonának, valamint jó hírnevének védelmét szolgálja.” Kapcsolatot tart a különböző hatóságokkal, támogatást nyújt a megkereső hatóság/hatóságok, országos hatáskörű szerv/szervek részére, azaz irányítja és felügyeli a Bank teljes védelmi és biztonsági tevékenységét. Az őrzésvédelmi osztály pedig, többek között, „ellátja a Bank objektumainak őrzésvédelmét, működteti a fegyveres biztonsági őrséget, gondoskodik a humánerős őrzéshez és a speciális feladatok ellátásához szükséges személyi állomány mindenkori meglétéről; szakmai felügyeletet gyakorol a vállalkozás keretében, illetve szerződéses jogviszonyban végzett humánerős őrzési tevékenység felett a megfelelő színvonalú szakmai munka végzése érdekében”. Egyfelől ez azt jelzi, hogy nincs utalás a saját cég végrehajtói tevékenységére, másfelől még lehetnek a jövőben további szerződéses bankbiztonsági szolgáltatói. Csak arra nem sikerült rájönnünk, hogy a saját biztonsági cég alapításával – amely közpénzből történt – jobb lesz-e az ügyfelek, a nemzeti vagyon és a dolgozók biztonsága, esetleg olcsóbb-e ez a szervezeti megoldás.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke az egységes állami tisztviselői kar létrehozási tervére júniusi sztrájkfelhívással reagált: „Célunk ezért, hogy az állami tisztviselők számára a közszolgálat a modern, szolgáltató állam kereteibe illeszkedő, a szakmai képzettséget és tapasztalatot, valamint a teljesítményt megbecsülő különleges életutat jelentsen, amelyben a munka díjazása arányos a feladattal és a felelősséggel"- fogalmaz a törvény. A kormány érvelése szerint az eddig hatályos közszolgálati jogi szabályozást a túlzott normatív szemlélet, szabályozás-centrikusság, valamint a kizárólag a szolgálati időn (szenioritáson) alapuló előmenetel jellemzi, ezért alakították át úgy, hogy az a piaci jutalmazás lehetőségét is tartalmazza.  A szakszervezet szerint azonban ezzel nagyon kiszolgáltatottá teszik a munkavállalókat a vezetőknek. Előfordulhat majd, hogy nagy fizetéskülönbségek alakulnak ki a szubjektív értékelések miatt. Sokkal jobban tud jutalmazni, vagy büntetni egy-egy vezető. A szakszervezet szerint a közigazgatásban nem lehet a versenyszféra szabályait másolni, mert közpénzeket használnak fel, nincs kollektív alku, míg a versenyszférában van. A közigazgatásban a munkavállalók alkupozíciója a nullával egyenlő, csak a törvényi szabályok védenék. Ezeket bontja most le a kormány szerintük. Vagyis a közbiztonságért dolgozó közszolgák és a magánbiztonsági alkalmazottak (jogi, anyagi, társadalmi) helyzete is közelíthet egymáshoz: legyen mindenki egy kicsit jobban kiszolgáltatott, és így a köz-és a magánbiztonság közti (szervezeti, minőségi, tartalmi) különbségek is csökkenhetnek, egyesült erővel, egy új szövetségben.

Szerző: 

Tóth Judit CSc., tszv. egyetemi docens, SZTE ÁJK

Hírgyűjtemény: 
Közjogi Albizottság: 
Korábbi hírek: 
Felnőttképzés: 
Közrendészet és magánrendészet: 
Közigazgatási bíráskodás: 
Közérdek: 
Helyi Önkormányzatok: 
Land grabbing: 
PPP: 
Energiakornyezet: 

Hozzászólások

Örömmel szemezgettem a Magyar Tudományos Akadémia és a Debreceni Egyetem Közszolgáltatási Kutatócsoportjának blogjában a „közjavak” ígéretes címet viselő workshopot és a hasonló című folyóiratot. A honlapon azt olvasom, hogy kutatócsoport vezetője, Prof. Dr. Horváth M. Tamás arra interaktív eszmecserék fórumának szánta a felületet.

Ráakadtam Tóth Judit „Közbiztonság, magánbiztonság... – de kinek a pénzén?” c. tanulmányára és az abban szereplő sportos témák, illetve a szerző korábbi rendészeti témájú írásai arra ösztönöztek, hogy mivel a fél életemet a magyar Sport Egyetemén sportjogi kérdések kutatásával-oktatásával töltöttem, a témát sportjogi szempontból tovább gondoljam.

Egyet tudok érteni a szerző álláspontjával, miszerint a közjószágok közé kell sorolni – többek között a közterületek rendjét (még a sportrendezvények biztonságát illetően is). Azzal is egyetértek, hogy megélhetési businessé vált a sportesemények biztosítása. Ugyanakkor kiegészíteném a közrendészet-magánrendészet párhuzamot a közérdek-magánérdek párhuzammal. Vélhetően a közrendészet a közérdeket, a magánrendészet a magánérdeket szolgálja. Mégsem teljesen automatikus a megfeleltetés. Az elvitathatatlan, hogy a sport a köz- és magánérdekek állandó metszéspontjában áll (mint ahogy a sportjog is a köz és a magánjog keresztülfekvő jogága.) A sportban a rendezvénybiztosítás célja éppen annak megakadályozása, hogy a sportrendezvényt a szervezőktől független rendkívüli esemény megzavarja, vagy meghiúsítsa. Ebből következnek a rendezvénybiztonsági feladatok is. Ez utóbbiak a sportrendezvények biztonságról szóló 54/2004 (III. 31.) kormányrendelet szellemében az alábbiakban foglalhatók össze:

• a rendezvény fajtájának, céljának megfelelő személyi és tárgyi feltételek kialakítása;
• a szervezésben résztvevők közötti együttműködés kialakítása, együttműködés a rendvédelmi szervekkel (tipikus példája a köz-,és magánrendészeti harmóniának);
• a rendbontások megelőzése, az illetéktelen és rendbontást előidéző személyek kiszűrése;
• a megbomlott rend helyreállítása;
• a rendezvényen részt vevők személyi és vagyonbiztonságának biztosítása;
• a rendezvény biztosításának értékelése.

A sportrendezvény („magánrendészeti” aktussal), a területileg illetékes hatósági bejelentéssel kezdeményezhető. (a rendezvényre tehát nem kell engedélyt kérni, hiszen a gyülekezési jog formájaként e jog gyakorlása első generációs alapjog, ráadásul a sportolás alapvető jogunk, amint arról a sporttörvény praeambuluma is megemlékezik).

Sajátos harmónia (olykor azonban diszharmónia) figyelhető meg az érdekek egymásnak feszülésében. Szinte minden olimpiát rendező város szembesült ezzel: az emberek mozgásterét beszűkítették az olimpia idejére (1980-ban a pártvezetők egyszerűen hazaküldték a moszkvaiakat a vidéki rokonokhoz, hogy járhatóak legyenek az utak, biztosítva legyenek az „olimpiai sávok”) Az sem volt ritka, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság légtisztasági protokollja miatt leállították az autókat,, vagy a páros/páratlan rendszámúakra redukálták a napi forgalmat (Pekingben történt). Ne legyenek illúzióink, nem lesz ez másként a 2024-es Budapesti Olimpián sem, ha sikeres lesz a jövőre esedékes kandidációnk a NOB-nál (az IOC (International Olympic Committee; magyar betűszava a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelölésére). A küszöbön álló sport-FINA-megarendezvény, a 2017-es budapesti „vizes világbajnokság” mint beruházás is jelentősen átszabja a közérdekeket (és nemcsak amiatt, hogy több, mint egy éve nem közlekedhetnek az autósok a Dagály fürdő előtt az építkezés miatt), hisz ez a magánérdek-korlátozás akár még alá is rendelhető a közérdeknek, de a sportrendezvények időpontjában a közlekedés is megbénul rendre (egy-egy délután idejére például egy Újpest-FTC mérkőzés alkalmával két budapesti kerület közlekedése megbénul). Egyértelmű tehát, hogy a biztonság igen markánsan befolyásolja a mindennapok magánérdek-viszonyait is.

Tóth Judit tanulmányában a sporthivatkozások helytállóságát még annyival megfejelném, hogy a sporttörvény a „közjó” fogalmát is behozza a sportértékek közé („a sport a közjó része, mivel erősíti a közösség tagjainak egymáshoz tartozását, miként az egyén testi és lelki egészségét”).

Közhelyszerű igazság, hogy a sportesemények sok embert megszólítanak, emiatt a sportrendezvények biztonságának jogi szabályozása már az ókori Rómában is fontos volt, nem véletlen, hogy az első „sportesemények” az úgynevezett fogadalmi játékok (ludi votivi) , majd a gladiátorviadalok (munera gladiatori), de később a kocsiversenyek és egyéb rendezvények (circes) – szinte mindenre kiterjedő – protokoll-szerű szabályozása igazi – akár mai értelemben is értelmezhető – közjogi garanciákkal bírt. Ókori római jogi források tanúskodnak erről mind a királyság, majd a köztársaság, mind a császárság korából (lásd: Gedeon Magdolna: Az antik Róma sportjoga c. kötetet).

Azután az újkori történelemben, a XX. század vége felé haladva azt látjuk, hogy a’89-es esztendő nem csupán az egyesülési, de a gyülekezési jog vonatkozásában is jelentős volt. A gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény ugyanis speciális keretszabályozást adott a sportrendezvények vonatkozásában. A jogszabály deklarálta, hogy a gyülekezési jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog, Nemcsak elismerte, de kifejezetten biztosította is a gyülekezési jog szabad gyakorlását. A jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések (összefoglalóan: rendezvények) tarthatók, amelyeken a résztvevők a véleményüket szabadon kinyilváníthatták. Volt tehát és ma is van egy fontos korlátja a gyülekezési jognak: a jog gyakorlása ugyanis nem valósíthat meg bűncselekményt, vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, továbbá nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. Ez a korlátozás a német jogból átvett praktikus alapelvi rendelkezés („Bau nicht dein Glück unglück der anderer auf!” – saját boldogságodat ne építsd mások boldogtalanságára!), amely a népi bölcsességből származik, jól megfér az alkotmányos alapelvekkel.

Az „élhetőség” kedvéért a jogalkotó olyan garanciákat állított a magánérdekek védelmére, ami igen praktikus: a sportrendezvények biztonsági kockázatait fokozatokba kategorizálja és a fokozatba sorolás valamiféle társadalmi kontroll alatt áll. Az például, hogy kiemelt, fokozott, vagy normál kockázatú egy sportrendezvény, nos az egy minősítő testület (a jogszabálytól nyilván nem független) véleményétől függ. A „háromfejűvé” vált rendőrség így csak egy (köz)szereplő ebben a testületben és nem biztos, hogy a legfontosabb! A sportlétesítményeket (köz)biztonságtechnikai szempontból ugyanis a rendőrség mellett a tűzoltóság, a Katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat, az egészségügyi közigazgatási szerv ellenőrzi, ami viszont a magánérdekeltséget illeti, a sportszövetség, a létesítményt használó sportszervezet, a tulajdonos, az üzemeltető, a sportrendezvényt szervező és az azzal szerződéses viszonyban álló egészségügyi szolgáltató, a rendező szerv és a Sportrendezvényeket biztonsági szempontból minősítő bizottság képviselője is részt vesz az ellenőrzésben. Az említett szervek (szervezetek) a versenyrendszerben szervezett első verseny előtt legalább 30 nappal, évente legalább egy alkalommal közösen ellenőrzik a versenysorozatot. A rendőrség, a katasztrófavédelem és az egészségügyi államigazgatási szerv hozzájárulása nélkül nem adható meg a sportlétesítmény részére a sportszövetségi verseny rendezésének jogát biztosító engedély.

A normál és a fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvényeken a létesítményen belüli biztonságért a szervező (ha úgy tetszik magánrendészeti eszközrendszerrel) felel, míg a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény létesítményen kívüli és belüli biztosítását a rendező mellett a rendőrség közfeladatként végzi.

A rendezvény biztonsági minősítést az országos sportági szakszövetségek, rendvédelmi szervek képviselőiből álló Minősítő Bizottság javaslata alapján az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK) határozza meg a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara képviselőivel, valamint a sportigazgatási szerv vezetőjével folytatott előzetes egyeztetést követően (a kormányrendelet részletesen meghatározza a minősítéssel kapcsolatos eljárási kérdéseket). A Minősítő Bizottság a sportrendezvény biztonsági kockázat szerinti minősítésére legkésőbb a mérkőzés megrendezése előtt 18 nappal tesz javaslatot, de ha a mérkőzés megrendezési időpontja, vagy résztvevői a Minősítő Bizottság ülésének időpontjában még nem ismertek, a javaslatot legkésőbb a mérkőzés előtt 10 nappal kell megtenni. A javaslat alapján a konkrét biztonsági kockázat szerinti minősítésére vonatkozó döntést legkésőbb a mérkőzés megrendezését megelőző 15 nappal kell meghozni. (Abban az esetben, ha a javaslatot az előbb említett ok miatt csak a mérkőzés előtti 10 napon belül tették meg, akkor a konkrét döntést 5 nappal korábban kell meghozni.) Sportszervezési szempontból ennek azért van jelentősége, mert miután az ORFK a döntést közli az országos sportági szakszövetség vezetőjével és a sportrendezvény szervezőjével, a szervezőnek alternatív feladatai vannak. Ha a mérkőzés biztonsági kockázat szerinti minősítése a mérkőzést a fenti határidőkön belül nem ismert, úgy a szervező a rendőrségi biztosításra történő felkérést azzal a kikötéssel kezdeményezi, hogy a rendőrség térítés ellenében végzett közreműködésére csak akkor kerül sor, ha a mérkőzést fokozott biztonsági kockázatúnak minősítik. Fő szabály szerint a szervező a stadionon belüli mindenféle attrocitásért felelős. Éppen ezért a szervező a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható hirdetményekben köteles meghatározni a sportrendezvény megtekintésének feltételeit, amelyet – általános szerződési feltételekként összefoglalva – a belépőjegyen, bérleten is fel kell tüntetni. A stadionokban is kihelyezett rendtartási előírásokkal együtt ez alkotja az úgynevezett „szurkolói szerződést”.

A sportrendezvények megrendezéséhez azonban szükséges egy sor szakhatósági engedély beszerzése. Manapság már nagy választéka van a rendezvényszervező és vagyonvédelmi vállalkozásoknak. Jól működik – Tóth Judit szavaival élve – a biztonságiőr-ipar. Ezek a vállalkozások magánérdekeltségűek, de mivel részt vesznek a rendezvények sikeres lebonyolításában, részesévé válnak a közérdek kiszolgálásának. A rendezvényszervező vállalkozásoknak az előkészítéstől a teljes lebonyolításig gondoskodniuk kell a rendezvény biztonságáról. Ha a rendezvény-biztonsági munka eredményes, akkor nem kell tartani attól, hogy kudarcélménye lesz a menedzsernek, sőt talán még attól sem, hogy adott esetben zártkapus mérkőzés lesz például egy-egy deviáns szurkolói viselkedés elkerülhetetlen szankciója.

dr. iur.habil. Nemes András
office@drnemes.hu

Oldalak