Közjavak Workshop

  • 2016/06/25
  • Kutatócsoport2

A MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport a rendszeresen tartott konzultatív ülései mellett, 2016. május 31-én „Hallgatói Workshopot” rendezett a Közjavak.hu blog működésével összefüggésben; a már elért eredmények értékeléséről, valamint szakmai és módszertani kérdések megvitatásáról. A csapat „magva” lassan egy éve dolgozik együtt a Blog keretei között, akik mellett további résztvevők is – mind az egyetem berkein belülről (oktatók és hallgatók egyaránt), mind pedig szakmai, tudományos körökből – nagyszámban működtek közre a bejegyzések publikálásában.

A megnyitót követően elsőként a kutatócsoport vezetője, Prof. Dr. Horváth M. Tamás, beszámolójában pozitívan, elismerő szavakkal értékelte a mögöttünk álló időszak produktumait, a csoport tagjainak érezhetően fejlődő együttműködési munkáját. Elérendő célként pedig megfogalmazta, hogy a meglévő színvonal mellett, a felület váljon a felvetett kérdések tekintetében az eszmecserék interaktív fórumává.

Második napirendi pontként Bartha Ildikó (tudományos munkatárs) és Bordás Péter (tudományos segédmunkatárs) mutatták be a Blog legújabb funkcióit, valamint az immáron elektronikus folyóiratként is elismert Közjavak rendszerét, az új típus struktúráját, a formátumhoz kapcsolódó szerkesztési és technikai ismereteket.

Workshop jellegről lévén szó, mint a Blog indulása óta közreműködő tagok igyekeztünk (itt is) továbbadni a már megszerzett tapasztalatokat a később csatlakozott kollégák számára. Így jómagam az OECD és az Európai Unió Bizottsága által közétett jelentések és statisztikák hasznosíthatóságát taglaltam a Közjavak.hu küldetése aspektusából. Meglátásom szerint bár a magyar kormány döntésének értelmezése – annak effektivitása végett – nem megkerülhető, azonban egy szám önmagában nem komparatív, nem kellően kifejező, sőt megtévesztő lehet. Ezért is lehet célszerű az OECD 34 tag, s további közel 70 partnerállam megoldásait bemutató, illetve a Bizottság mélyreható és gyakran országspecifikus ajánlásaiban megjelenő alternatív válaszlehetőségek értékelése is. A három szervezet (Kormány, OECD, Bizottság) céljait tekintve is eltérő, mely a kommunikációjuk minőségét is befolyásolja. A kormányzat az újraválasztás érdekében prezentálja eredményeit, még az OECD létrejöttének célja kifejezetten a kormányzati gazdasági-politikai kihívásokra adandó válasz optimalizációja, s a Bizottság is az integráció és kohézió érdekében (is) végzi tevékenységét. Ezen elkészült kiadványok feldolgozását pedig azért is tartom kívánatosnak, hiszen azok – a résztvevő államok okán is – terjedelmesek, számszaki adatokkal alátámasztott, gyakran csak angol és francia nyelven megjelenő tanulmányok, melyek mind olyan tényezők, amik nehezítik a szélesebb körökhöz való eljutást. Így akár egy-egy aktuális belföldi kérdés vizsgálatánál érdemes – a Blog küldetésének és szemléletének szemüvegén keresztül–a három számszerűsített adathalmazt egymás mellé téve konklúziót levonni vagy épp gondolatébresztő sorokat rögzíteni, a Blog vonatkozásában pedig akár „Fő hírt” szerkeszteni. Ezen eltéréseket a közoktatásból, mint közjószágból vett példákkal érzékeltettem röviden. Így a hazai portálokon elsősorban azzal találkozik az olvasó, hogy az oktatásra különösen jelentős összeget fordítanak országunkban, azonban, ha megnézzük az OECD áltagot láthatjuk, hogy míg az szervezet tagállamai átlagban évi 10 000 USD-t meghaladó összeget fordítanak diákonként évente ezen közszolgáltatásra; addig nálunk ezen szám  5 500 USD körül mozog. A két információ egymás tükrében egész más következtetések megtételét teszik lehetővé. De hasonló disszonanciára igyekeztem rávilágítani a most jelentős mértékben előtérbe került szakképzési rendszer átalakításának indokolása kapcsán is. (Az előadás anyaga ide kattintva elérhető)
 

Ezt követően Lovas Dóra pedig a blog műfaj sajátosságait ismertette, egy saját bejegyzésén keresztül levezetve. Így a jelenlévők egyúttal a segítséget kaptak ahhoz, hogyan is születik egy kifogástalan bejegyzés, illetve mélyreható ismereteket szerezhettek az Energiaunió megszilárdításához vezető útról.

A Workshop kerekasztal beszélgetéssel zárult, ahol még kötetlenebb formában a működés további menetrendje került meghatározásra, továbbá a becsatlakozó szerkesztők kérdései, észrevételei megtárgyalására nyílt lehetőség.

A beszámolót készítette: Dr. Hutóczki Katalin