Újabb lengyel devizahiteles ügy az EUB előtt

  • 2023/05/19
  • Kutatócsoport2

Anthony Michael Collins főtanácsnok nemrég közzétett indítványában ismét egy lengyel devizahiteles ügyben fejtette ki érveit, mely alapját egy lengyel bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárás adta. A 2008-as válság kitörését követően számos bírósági perben sorakoztak fel egymással szemben az adósok és a hitelintézetek Európa szerte, a drasztikusan megemelt kamatlábak következtében. A lengyel bíróságok joggyakorlatát tekintve megfigyelhetjük, hogy az esetek nagy többségében az adósok védelmére keltek, ugyanakkor ebben az ügyben még nincsen jogerős ítélet, azonban figyelemre méltó a főtanácsnok indítványában megfogalmazott előzetes vélemény.

Előzmények

A 2000-es évek elején Lengyelországban a hitelintézetek több tízezer, svájci frank alapú jelzáloghitelt bocsátott ki a fogyasztóknak még hozzá ingatlanvásárlás céljára. Hatalmas népszerűségnek örvendett az ilyesfajta hiteltermék ugyanis e jelzáloghitelekre alkalmazandó kamatlábak jóval kedvezőbbek voltak a zlotyban (PLN) nyilvántartott hitelekhez képest. Azonban a 2008-as globális pénzügyi válság következménye képen a CHF és PLN között átváltási árfolyam romlott az utóbbi pénznem birtokosainak szempontjából, ugyanis attól függetlenül, hogy a hitelfelvevők CHF-hez kötött jelzáloghitelt vettek fel a bankok PLN-ben folyósították a hiteleket. Fogyasztók ezrei – illetve az alapeljárás felperese is – indítottak pert azon bankok ellen, amelyeknél jelzáloghitelt vettek fel, mivel az úgy vélték, hogy a kamatlábak ilyen szintű megemelése egyoldalú szerződésmódosításnak minősülés, és azzal érveltek lengyel bíróságok előtt, hogy tisztességtelenek a jelzáloghitel‑szerződéseikben alkalmazott átváltási feltételek. A bíróságok túlnyomó többségében elfogadták az ezen érvekre alapított kérelmeket, és a jelzáloghitel‑szerződést teljes egészében semmisnek nyilvánították.[1]

Az alapügy tényállása, az előzetes döntés hozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás

2008. július 25‑én Arkadiusz Szcześniak A.S és házastársa, E.S (továbbiakban adósok), jelzáloghitel‑szerződést kötöttek a Bank M.‑mel (továbbiakban Bank), és ennek keretében 329 707,24 PLN (körülbelül 73 000 euró) összegben házépítés céljára. A hitel futamideje 336 hónap volt, valamint, a hitel változó kamatlábát a LIBOR 3M (CHF) referencia‑kamatláb és a hitelintézet által rögzített kamatfelár[2] összegeként határozták meg.
  A hitelösszeget PLN‑ben folyósították, valamint tartották nyilván, és ezen összeget CHF‑hez kötötték a hitelintézet a hitel folyósításának napján irányadó árfolyamtáblázatban közzétett CHF vételi árfolyamnak megfelelő átváltását követően. A törlesztőrészleteit PLN‑ben kellett fizetni a Banknál az egyes havi törlesztőrészletek esedékességének napján irányadó az árfolyamtáblázatban feltüntet CHF eladási árfolyam alapján, és átváltásukat követően. 2011. szeptember 6‑án a felek módosították a jelzáloghitel‑szerződést, amely lehetővé tette az adósok számára, hogy a hitel törlesztőrészleteit innentől fogva közvetlenül CHF‑ben fizessék meg.
   Az adósok szerint az általuk kötött jelzáloghitel-szerződés olyan tisztességtelen feltételeket tartalmaz, amelyek a lengyel jog értelmében teljes egészében semmissé teszik azt. Így keresetet indítottak a Bankkal szemben a varsó-śródmieściei kerületi bíróság előtt. Az adósok azzal érveltek, hogy a Bank jogszabályi vagy szerződéses jogalap nélkül jutott hozzá az általuk folyósított havi törlesztőrészletekhez, és ez által azokból nyereségre tett szert. Az adósok kártérítést követeltek a Banktól pénzüknek szerződéses jogalap nélküli használata, a saját pénzeszközeik használatának ideiglenes lehetetlenülése és ennek következtében a haszonszerzés lehetőségének elvesztése, illetve az általuk a banknak kifizetett pénz vásárlóerejének csökkenése jogcímén.
   A lengyel bíróság előzetesen megjegyezte azt, hogy a lengyel jog szerint a hitelszerződésekben alkalmazott, az ügyben kifogásolt hasonló jellegű átváltási feltételek tisztességtelenek és jogellenesnek számítanak. A Bíróság Dziubak ítélete óta [3]az ilyen feltételek hitelszerződésben történő alkalmazása a szerződés egészének semmissé nyilvánítását eredményezi. A semmissé nyilvánítás ex tunc hatályú, így a polgári törvénykönyv 410.cikkének 1.§‑ával összefüggésben értelmezett 405. cikke értelmében a szerződés teljesítése során nyújtott valamennyi kifizetést vissza kell fizetni. [4]
  Ennek értelmében a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a bank tehát követelheti a hitelfelvevőtől a hitel tőkeösszegének visszafizetését hiszen, ha ezt nem kapná vissza akkor a másik félnél merülhetne fel a jogalap nélküli gazdagodás, továbbá a hitelfelvevő pedig követelheti a törlesztőrészleteinek visszafizetését, ideértve azokat a költségeket is amelyek a hitel törlesztésével kapcsolatban merültek fel mint például adminisztratív díjak és biztosítási díjak. Továbbá mindkét fél követelhet késedelmi kamatot attól az időponttól kezdve amikortól a másik fél részére fizetési felszólítást intézett.[5]

A kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy úgy kell-e értelmezni a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelvet (a továbbiakban: irányelv),hogy ezzel  ellentétes a nemzeti jogszabály olyan értelmezése, amely szerint a fogyasztó és a bank által kötött hitelszerződés egészének semmissé nyilvánítása esetén a felek az e szerződés alapján általuk nyújtott pénzszolgáltatások visszafizetésén és a fizetési felszólítás időpontjától törvényes kamatlábbal számított késedelmi kamatok megfizetésén túlmenő követeléseket érvényesíthetnek egymással szemben.

Úgy kell-e értelmezni a 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7 cikkének (1) bekezdését, valamint a tényleges érvényesülés, a jogbiztonság és az arányosság elvét, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, valamint bírósági értelmezése, melynek értelmében annak megállapítása esetén, hogy a bank által kötött kölcsönszerződés a tisztességtelen szerződési feltételek miatt semmis, a felek az ennek a szerződés alapján teljesített pénzösszegek visszafizetésén túl más szolgáltatásokat is követelhetnek, különösen díjakat, kártérítést, költségtérítés, vagy a szolgáltatások valorizálást)[6]

A főtanácsnok indítványa

A fentebb ismertetett indítvánnyal összefüggésben Anthony Michael Collins főtanácsnok arra hívta fel a figyelmet, hogy az irányelv nem rendelkezik arról, hogy milyen következményekkel jár annak megállapítása, hogy fogyasztó szerződés jogilag nem létezik az abban foglal tisztességtelen feltételek elhagyását követően. A tagállamok feladata, hogy a nemzeti jogukban az uniós jog tiszteletben tartása mellett meghatározzák e következményeket.
  Collins főtanácsnok véleménye szerint, az irányelv nem képezi akadályát az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezéseknek, illetve az azokat értelmező olyan nemzeti ítélkezési gyakorlatnak, amely lehetővé teheti, hogy a fogyasztó az ilyen jellegű semmis jelzáloghitel-szerződés alapján teljesített pénzösszegek visszafizetésén, valamint a fizetési felszólítás időpontjától törvényes kamatlábbal számított késedelmi kamatokon felül további követeléseket is érvényesíthessen a bankkal szemben.
   Mindazonáltal a nemzeti bíróság feladata, hogy a nemzeti jog alapján megállapítsa, hogy a fogyasztók érvényesíthetnek-e ilyen követeléseket, és ha igen, döntsön azok megalapozottságáról.
   Ezt a megoldást az irányelvnek a fogyasztók magas szintű védelmének biztosítására irányuló célja igazolja. A tisztességtelennek nyilvánított szerződési feltétel nem vált ki kötelező joghatásokat a fogyasztóra nézve, következésképpen a fogyasztó azon ténybeli és jogi helyzetének, amelyben e szerződési feltétel hiányában találná magát, először is helyre kell állnia. A főtanácsnok álláspontja szerint az a lehetőség, hogy ezeken túlmenő követelések is érvényesíthetők, arra ösztönözheti a fogyasztókat, hogy gyakorolják az említett irányelv alapján őket megillető jogokat, miközben eltántorítja a bankokat attól, hogy tisztességtelen feltételeket foglaljanak szerződéseikbe.
   A bank azon lehetőségét illetően, hogy hasonló jellegű követeléseket érvényesítsen a fogyasztóval szemben, Collins főtanácsnok ezzel ellenkező álláspontot képvisel. A Bíróság elé terjesztett álláspontja szerint
  A bank nem érvényesíthet a fogyasztóval szemben a hitel átadott tőkeösszegének visszafizetésén és a fizetési felszólítás időpontjától a törvényes kamatlábbal számított késedelmi kamatok megfizetésén túlmenő követeléseket.
  Ennek alátámasztásául Collins főtanácsnok megjegyzi, hogy a jelzáloghitel-szerződés semmissé nyilvánítása annak a következménye, hogy a bank tisztességtelen feltételeket foglalt e szerződésbe. A szolgáltató nem szerezhet gazdasági előnyt olyan helyzetből, amelyet ő idézett elő saját jogellenes magatartásával.
  Nyilvánvaló, hogy bankokat sem tántorítaná el attól, hogy tisztességtelen feltételeket alkalmazzanak a fogyasztókkal kötött hitelszerződéseikben, ha e szerződések semmissé nyilvánítása ellenére piaci díjat számíthatnának fel a fogyasztókkal szemben a hitel tőkeösszegének használatáért. Így akár előfordulhatna olyan helyzet is, amikor kifejezetten nyereséges lenne a bankok számára a tisztességtelen feltételek fogyasztók vonatkozásában történő alkalmazása
   Collins főtanácsnok megjegyzi továbbá, hogy a hitelfelvevők általában nincsenek abban a helyzetben, hogy megállapítsák a bank által tőlük követelhető összeget, mielőtt eldöntenék, hogy érdekükben áll-e vitatni a hitelszerződésükben foglalt tisztességtelen feltételek jogszerűségét, mert természetesen a bank még mindig többlet információ birtokában van az egyszerű fogyasztóhoz képest.
   A hitel tőkeösszegének használatáért járó díjazás bankok általi számításainak alapjául szolgáló kritériumok összetett és önkényes jellege és az, hogy a követelt összegeket általában azonnal meg kell fizetni, még inkább visszatarthatja a fogyasztókat az irányelv által számukra biztosított jogok gyakorlásától. Egy ilyen helyzet megfosztaná az irányelvet tényleges érvényesülésétől, és az ezen irányelv céljaival összeegyeztethetetlen eredményre vezetne.
   Végezetül Collins főtanácsnok megjegyzi, hogy a lengyelországi pénzügyi piacok stabilitására vonatkozó érv nem jelentős az irányelv értelmezése szempontjából, mivel ezen irányelv célja mindenekelőtt a fogyasztók védelme. A bankok, mint jogi képződmények kötelesek ügyeiket úgy intézni, hogy a jog valamennyi rendelkezését tiszteletben tartsák.

 

Az összefoglalót készítette: Remete Roland, joghallgató, DE ÁJK

 

Források jegyzéke:


[1] C-520/21. számú ügy [1.pont]

[2] A kamatfelár a változó kamatozású hitelek referencia feletti kamat mértékét fejezi ki.

[3] 2019. október 3‑i Dziubak ítélet (C‑260/18, EU:C:2019:819).

[4]  1964. április 23‑i ustawa – Kodeks cywilny (polgári törvénykönyvről szóló törvény) 481.cikkének 1. és 2.§‑a valamint 455. cikke

[5] C-520/21. számú ügy [20.pont]

[6] (C-520/21. sz. ügy [24.pont]

Kategória: 
Brexit Eng: 
Fogyasztóvédelem: 
Consumer Protection: 
16th Anniversary: