Ellentétes az uniós joggal a lengyel bírák visszahívhatóságának szabályozása

Michal Bobek főtanácsnok álláspontja szerint kifogásolható az a lengyel jogszabály, amely lehetővé teszi az igazságügyi miniszter számára – aki a legfőbb ügyész pozícióját is betölti – , hogy mérlegelése alapján bármikor kirendelhetők és visszahívhatók legyenek a magasabb szintű bíróságokhoz kirendelt bírák.

Az ügy előzménye, hogy a varsói regionális bíróság  úgy vélte, hogy a már említett lengyel  rendelkezések sérthetik a nemzeti igazságszolgáltatás függetlenségének az EUSZ 2. cikkel összefüggésben értelmezett EUSZ 19. cikk (1) bekezdéséből eredő követelményét, amely alapján az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul.[1]

A főtanácsnok kiemelte, hogy annak ellenére, hogy az uniós jog nem rögzíti a tagállamok számára alkalmazandó alkotmányos modellt, követelmény a hatalmi ágak alapvető szétválasztásának fenntartása. Egy jogállami rendszerben az átláthatóságnak és elszámoltathatóságnak fenn kell állnia a bírák kirendelésére vonatkozó döntések tekintetében is. Abban az esetben, amikor az igazságügyi minisztérium felelős az igazságszolgálatatás szervezeti és személyzeti kérdéseiért és a bírák kirendelésére vonatkozó döntések az igazságügyi miniszter hatáskörébe tartoznak, szintén érvényesülnie kell bizonyos általános szabályoknak. Jelen ügyben azonban a kirendelt bírákra egy meglehetősen különleges jogi szabályozás vonatkozik, a bírák kirendelésére és a kirendelt bírák visszahívására alkalmazott szempontok nem nyilvánosak, így az említett jogállami követelmények nem érvényesülnek, továbbá hiányoznak azok a garanciák, amelyek biztosítják igazságszolgáltatás és a végrehajtói hatalom szétválasztását.[2]

Aggályos, hogy a bírák kirendelése határozatlan időre szól, az igazságügyi miniszter/legfőbb ügyész a saját mérlegelése alapján bármikor visszahívhatja a kirendelt bírákat. Bobek véleménye szerint ez a rendelkezés közvetlenül összeütközik a bírák elmozdíthatatlanságának elvével, hiszen a bírósági kirendelésnek általában határozott ideig kell tartania, amelyet egy adott időtartamban határoznak meg, vagy addig, amíg más, objektíven megállapítható esemény be nem következik, így biztosítva felülvizsgálhatóság követelményét, valamint az átlátható mérlegelési jogkör gyakorlását ezzel kapcsolatban.

Rámutatott arra is, hogy a korlátlan mérlegelési jogkört gyakorló kormánytag kettős pozíciója szintén problémás lehet. A nemzeti alkotmányos struktúrában az igazságügyi miniszter tölti be a legfőbb ügyész szerepét is, az ügyészségi szervezet egésze felett gyakorolja jogait. Nem valósul meg a két intézményi szerv elkülönítése, a nemzeti jog gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy az ügyész feljebbvalója állítsa össze  azt a testületet, amely az alárendelt ügyészek által indított ügyeket tárgyalja. Ennek az a következménye, hogy a bírák esetenként dönthetnek az ügyész javára, annak érdekében, hogy kinevezzék őket.

Ezen okból kifolyólag nem elhanyagolható a bírói függetlenség fogalma, amely megköveteli, hogy a bíróság védett legyen az olyan külső beavatkozással vagy nyomással szemben, amely veszélyeztetheti tagjai határozathozatalának függetlenségét az eléjük kerülő jogvitát illetően, valamint a pártatlanság fogalmával áll összefüggésben, egyenlő távolságot kell tartani a jogvitában részt vevő felektől, illetve e feleknek a jogvita tárgyához fűződő mindenkori érdekeitől.[3]

Konklúzióként megállapítható, hogy a jelenlegi lengyel szabályozás alapján nem állnak fenn azok a minimális garanciák, amelyek a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás közötti elengedhetetlen hatalommegosztás biztosításához szükségesek[4], így ez egy újabb csapást jelenthet a lengyel kormány igazságügyi reformjára. [5]

Az összefoglalót készítette: Németh-Kiss Szófia, joghallgató DE ÁJK