Szpunar főtanácsnok szerint az UEFA saját nevelésű játékosokra vonatkozó szabályai részben összeegyeztethetetlenek az uniós joggal

U. L. labdarugó és a Royal Antwerp Football Club (a továbbiakban: Royal Antwerp), valamint az Union royale belge des sociétés de football Association (a továbbiakban: URBSFA) és az UEFA előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek elő a közöttük, választottbírósági ítélet hatályon kívül helyezése tárgyában folyamatban lévő eljárásban, mely elutasította U. L. és a Royal Antwerp által az URBSFA és az UEFA továbbá annak nemzetközi labdarúgó-tagszövetségei révén kiadott szabályzatok ellen benyújtott semmisségi és kártérítési keresetet. A vitatott rendelkezések közös pontja, hogy előírnak egy, a játékoskereten belüli, jegyzéken feltüntetendő minimum „saját nevelésű játékos” kvantitást, azaz olyan játékosok számát, akik egy adott klub vagy azon nemzeti labdarúgó‑szövetség kötelékében vettek részt képzésen, amelyhez a klub tartozik.

A kérdés arra irányul, hogy a meghatározott számú saját nevelésű játékos jegyzéken történő kötelező feltüntetése, a munkavállalók EUMSz 45. cikke szerinti szabad mozgásának indokolatlan korlátozását jelenti‑e. 

Szpunar főtanácsnok indítványában azzal érvelt, hogy a saját nevelésű játékosokra vonatkozó szabályok közvetett diszkriminációt valósítanak meg más tagállamok állampolgáraival szemben; a vitatott rendelkezések látszólag ugyan semlegesek, de a helyi szereplőket előnyben részesítik a többi tagállamból származó játékosokkal szemben. Az ilyen közvetett hátrányos megkülönböztetés azonban igazolható – a főtanácsnok elfogadja azt az érvet, hogy ezen szabályok alkalmasak a fiatal játékosok toborzására és képzésére irányuló cél eléréséhez. A hivatásos sporttal kapcsolatban a főtanácsnok emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió Bíróság a Bosman-ügy óta következetes abban, hogy tekintettel a sporttevékenységek, és különösen a labdarúgás társadalmi jelentőségére, legitimnek kell elfogadni a fiatalok toborzására és képzésére irányuló célt.

A főtanácsnoknak azonban kétségei vannak a szóban forgó rendelkezések általános koherenciáját illetően a saját nevelésű játékos meghatározása tekintetében.  Indokoltnak tartja ugyan az előre meghatározott számú hazai nevelésű játékos követelményét, de nem lát racionalitást abban, hogy a saját nevelésű játékosok fogalmát kiterjesszék a nemzeti labdarugó-szövetség köteléki szintjére is. A főtanácsnok ezért arra a következtetésre jutott, hogy a megtámadott rendelkezések nem koherensek, ebből kifolyólag nem alkalmasak a fiatal játékosok képzésének céljának elérésére – nem tartoznak a saját nevelésű játékosok közé a szóban forgó egyesületen kívül más klubból érkező játékosok.[1]^{, [2]}

Mi változott a Bosman-ügy óta? Hosszas jogi procedúrát követően, a Bosman-ügyben kimondta a Bíróság, hogy a lejárt szerződésű labdarúgók, mint szabad munkavállalók, maguk választhatják meg, hol folytatják pályafutásukat, így szabadon igazolhatóak. Másik kiemelkedő vonatkozása a döntésnek, hogy az EU alapelveivel ellentétesnek ítélték az idegenlégiósok számának korlátozását a közösség országaiba tartozó csapatoknál. Bosman esete után mondta ki a Bíróság azt is, hogy a profi sportolók jogi szempontból semmiben sem különböznek a többi munkavállalótól, és egységes szabályok vonatkoznak rájuk. A szabály ez utóbbi vonatkozása 2003-ban kibővült azokra az országokra is, amelyekkel az EU olyan kétoldalú megállapodást kötött, amely kimondta, munkavállalás során az állampolgárság nem lehet megkülönböztető érvényű.[3]