Segíthetnek-e a 2008-as gazdasági világválság kezelésének tapasztalatai a COVID járvány hatására kialakult válság megoldásában?

Az Egyesült Államokban a hatékony válságkezelésnek köszönhetően viszonylag gyorsan lefolyt a 2008-as gazdasági világválság, és talán annak Európára nézve súlyosabb hatásai voltak.. A válság következtében ugyanis az Európai Unió belecsöppent egy súlyos államadósság-válságba, amely új mechanizmusok létrehozására (főleg a felügyelet megerősítését érintően) ösztönözte azt. Bár jelentős lépések történtek, hogy hasonló, a pénzügyi szektorból kialakuló válság ne következhessen be, azonban napjainkban egy újabb meghatározó válság közepén élünk, amelyet a koronavírus világjárvány váltott ki. Ezen felül a 2022 februárjában indult orosz-ukrán háború csak tovább rontja a nyugati világ gazdasági helyzetét, mivel a koronavírus miatt kialakult gazdasági válság mellett egy komoly energiaválság kialakulásának veszélye is fennáll, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek a jövőre nézve mind gazdasági, pénzügyi, illetve szociális területeken is.

Bevezetés

2008-as gazdasági világválság váratlanul érte mind az USA-t, mind pedig Európát. Az 1929-es pénzügyi válságból nem tanulva, a döntéshozók mindkét kontinensen felügyelet nélkül hagyták a pénzügyi piac működését, és nem figyeltek oda a vészjósló jelekre. Ez nagyban köszönhető Alan Greenspan FED elnöknek, illetve az általa elindított deregulációs folyamatoknak, amiben partner volt az amerikai kormányzat is, mivel a gazdaság fellendülését várták a szabályok lazításától. Ez egyébként megfelel a világban megnyilvánuló neoliberális szemlélet domináns jelenlétének.
   Nos utólag elmondható, hogy bár egy rövid ideig tényleg felpörgött a gazdaság, főleg az ingatlanpiac és a pénzügyi piac, de nem egészen úgy alakultak az események, mint ahogyan azt remélték. A piac önszabályozásában bízni és a gazdaság felpörgetése érdekében lazítani a szabályozásokon önmagukban nem hibás elképzelések, viszont ami a fő problémát jelentette az a felügyelet hiánya volt. Megfelelő felügyelet mellett véleményem szerint elkerülhető lett volna a válság bekövetkezte, vagy legalábbis jelentősen mérsékelni lehetett volna annak súlyosságát.
    Válságkezelés terén ezzel szemben viszont jól teljesített az Egyesült Államok, gyorsan és határozottan cselekedett mind a FED, mind a kormányzat. Véleményem szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy minél kisebb kárt szenvedjen el az amerikai gazdaság, és mihamarabb leküzdjék a válságot, bár bankmentésekkel kapcsolatban felmerül pár kérdés, mivel a válság elején hagytak bedőlni olyan meghatározó szereplőket is, akiket sokak szerint meg kellett volna menteni.
   Európában a válság hatásait kicsivel később lehetett csak érzékelni, de a Lehman Brothers csődje itt is meghatározó pont volt a válság lefolyásában. Európában megfigyelhetőek voltak ugyanazok a deregulációs folyamatok, mint USA-ban, ráadásul itt bonyolította a helyzetet az európai pénzügyi intézetek Amerikától való függése, illetve a bankok nagy adósságállománya. Válságkezelés terén hátrányból indult az EU és az EKB Amerikához képest, mivel az EU tagállamainak integrációja nem volt olyan szoros, hogy központilag lehessen kezelni a kialakult helyzetet, így kezdetekben minden tagállam önállóan kellett, hogy szembenézzen a kialakult helyzettel. A válság évei során ezért létre kellett hozni számos olyan új mechanizmust, illetve szabályozást, amelyek a válságkezelés elősegítését célozták, ezen belül olyan pénzügyi alapokat, melyekből pénzügyi támogatásban részesülhettek a bajba került tagállamok. Ilyen alapok pedig a válság előtt nem léteztek, ami egy nagy hiányossága volt a rendszernek.
    A másik nagy jelentőségük és céljuk az új mechanizmusoknak a felügyelet és a kontroll megerősítése volt a tagállamok pénzügyi helyzete és gazdálkodása fölött, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek a hasonló válságok. Ezzel nagy előrelépés történt a megfelelő felügyelet hiánya terén, ami, mint ahogy azt említettem, az egyik meghatározó oka volt annak, hogy bekövetkezhetett a válság.

A Gazdasági és Monetáris unió válsága

Tíz évvel az euro bevezetése után máris szembe kellett néznie az elmúlt évtizedek legnagyobb pénzügyi válságával, a 2008-as gazdasági világválsággal. Az USA-ból induló válság a bankszektorban robbant ki, és ez kiterjedt nemcsak Európára, de az egész világra. Viszont nem kizárólag külső okai voltak az EU-ban is berobbanó válságnak, hanem fény derült sok GMU-val kapcsolatos belső problémára is. Rávilágított annak befejezetlenségére, vagyis, hogy rengeteg olyan terület maradt szabályozás nélkül, amelyek kulcsfontosságúak a pénzügyi rendszer működése és stabilitása szempontjából. A tagállamok rá voltak kényszerítve további integrációs intézkedések meghozatalára a kialakult válság kezelése érdekében. Ezt viszont nem fogadta már minden tagállam pozitívan, mivel kétségeik voltak a túlzott mértékű integráltsággal kapcsolatban.

Mi is az a “no bailout” klauzula?

A ki nem segítési záradék alatt az EUMSz 125. cikkét értjük. A záradék lényege, hogy sem az Unió, sem a tagállamok nem felelnek egymás kötelezettségeiért, valamint azokat nem is vállalhatják át.[1]  Ezt az alapozza meg, hogy az EUMSz vonatkozó rendelkezéseiből megállapítható, hogy míg a gazdaság, illetve a költségvetési politika javarészt tagállami hatáskörben maradt, addig a pénzpolitika alapvetően közösségi hatáskörbe került. Vagyis ez azt jelenti, hogy a költségvetési politika folytatása a tagállamok felelőssége. És amennyiben ezt feladatot az adott tagállam nem látja el megfelelően, úgy nem tartozik felelősséggel sem az Unió, sem a tagállamok, és nem kötelesek kisegíteni a bajba jutott tagállamot. Amennyiben viszont engedélyezett lenne a tagállamok számára az egymásnak való hitel nyújtása, akkor elképzelhető, hogy ezzel visszaélnének, nagy mennyiségű államadósságot halmoznának fel arra számítva, hogy ha bajba kerülnének, akkor az Unió kisegíti őket. Emiatt is szükség van egy olyan, minden tagállamra kiterjedő, szigorú előírásokat tartalmazó szabályzatra, ami betartattja a tagállamokkal lefektetett szabályokat, kritériumokat. Tehát összességében elmondható, hogy egy szigorú ki nem segítési záradék nélkül nem biztosítható a tagállamok fiskális szuverenitása.

Összeférhetetlenségek, lehetetlenségi tételek az EU szabályrendszerében

A GMU-nak alapvetően három fontos szerkezeti eleme van: Stabilitási és Növekedési Paktum (SNP), a no-bailout klauzula, valamint a monetáris finanszírozás tilalma.[2] Mind a három pillér megrendült a válság alatt, és egyik sem tudta megvalósítani az elérni kívánt célt. Az SNP nem tudta biztosítani a tagállamoktól megkövetelt költségvetési fegyelmet, a monetáris finanszírozás tilalma mellett eltekintettek, mivel az Európai Központi Bank (EKB), a tagállamok kisegítése érdekében kénytelen volt másodlagos piacról államkötvényeket vásárolni, valamint a no-bailout klauzulát is figyelmen kívül hagyták. Ez többek között arra vezethető vissza, hogy a GMU rendszerében bizonyos anomáliák figyelhetők meg, úgynevezett lehetetlenségi tételek. A lényege ezen tételeknek az, hogy létezik három, egyesével működőképes elv, de együttesen nem teljesíthető mind, egy mindig megsértésre kerül.[3]

Szükség van-e a ki nem segítési záradékra?

Összességében elmondható, hogy a ki nem segítési záradék egy nagyon fontos pontja a GMU szabályozásának, viszont egyes-esetekben túl szigorú, és nem hagy sok mozgásteret egy tagállam kisegítése kérdésében. Emiatt megfigyelhetőek olyan törekvések, hogy enyhítsenek annak szabályain, vagy teljesen fel is oldják azt, mert bár az alap koncepciója, mint azt fentebb is említettem, létfontosságú abból a szempontból, hogy a tagállamok ne éljenek vissza az egymásnak való hitelezés és segítségnyújtás lehetőségével, viszont másrészt egy ténylegesen bajba került tagállam kisegítését szinte ellehetetleníti. Ez mindenképpen egy megfontolandó gondolat, még ha nem is a feloldás, hanem az enyhítés, mivel mint azt láthattuk, szükség esetén figyelmen kívül hagyták a “no bailout” klauzulát, viszont a másik oldalról az enyhítéssel megnőne a visszaélésre való lehetőség, ezért lehetséges, hogy cserébe a tagállamok fiskális szuverenitását kéne csökkenteni, és az államadósság előírt maximális mértékének betartását szigorúbb ellenőrzés alá vonni. Ez viszont a tagállamok még mélyebb integrálását vonná maga után, amivel viszont sok tagállam valószínűleg nem értene egyet. Egyelőre viszont nem történt konkrét változtatás, és egy érdekes kérdés lesz a jövőre nézve, hogy a koronavírus által okozott válságnak milyen hatása lesz a ki nem segítési záradékra.

A Stabilitási és Növekedési Paktum

A Stabilitási és Növekedési Paktum, vagyis az SNP, a Gazdasági és Monetáris Unió működésének három alappillére közül az egyik. A paktumot 1997.június 17-én[4]  fogadta el az Európai Tanács Amszterdamban tartott ülésén, és a GMU-t létrehozó, Maastrichti Szerződés kiegészítése volt. Létrehozásának a célja, hogy biztosítsa az eurozóna stabilitását, mégpedig a Maastrichti Szerződésben foglalt konvergencia kritériumok betartatásával a közös valuta bevezetése után is. Azokkal a tagállamokkal szemben pedig, amelyek túllépnék azt a deficit kritériumokat, meginduljon e a túlzott hiány eljárás, és pénzügyileg szankcionálni lehessen őket, ezáltal kikényszeríteni a meghatározott szabályok betartását. Így akarták biztosítani a GMU további fejlődéséhez és működéséhez elengedhetetlen költségvetési fegyelmet és stabilitást, valamint az árstabilitás elérését.[5] Az egyezmény követelményei között szerepelt a maastrichti kritériumok során megismert szabályozás, vagyis, hogy a költségvetési hiány nem haladhatja meg a GDP 3% -át, valamint, hogy az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60% -át, emellett a jelenlegi és a következő három éves költségvetési tervét felülvizsgálatra be kell nyújtaniuk a Bizottságnak és az Ecofin Tanácsnak.[6]

A 2008-as válság kapcsán többször elhangzott, hogy elbukott az SNP, mivel nem tudta teljesíteni eredeti célját, a válság hatására, de azt megelőzően is, a tagállamok hatalmas mértékű adósságot halmoztak fel, és a pénzügyi stabilitást sem sikerült megteremteni. A koronavírus járvány hatására viszont jelentős változások történtek. A járvány gazdaságra gyakorolt hatásai miatt, 2020. március 23 -án ugyanis a Bizottság javaslata szerint a pénzügyminiszterek elfogadták azt az intézkedést, hogy a tagállamok túlléphessék a Stabilitási és Növekedési Paktumban meghatározott korlátozások mértékét, és nem kell eleget tenniük a meghatározott gazdasági követelményeknek. Ez egy példátlan lépés volt, ugyanis még a 2008-as válság esetén sem oldották fel az SNP szabályait, csak 2003-ban lazítottak rajtuk. Az Európai Unió ezzel a lépésével lényegében beigazolta azt a feltételezést, hogy a tagállamok gazdaságai, társadalmi és politikai háttere annyira eltérő, hogy válsághelyzetben lehetetlen egy közös monetáris politikát alkalmazni. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha közös monetáris és fiskális politikát alakítanának ki az euroövezeten belül. Ehhez viszont nem volt, és most sincs meg a megfelelő politikai támogatás, mivel ez egy olyan mértékű integrációhoz vezetne politikailag is, amire jelenleg nem állnak készen az unió tagállamai.

Összegzés

Mind az USA-ban, mind Európában 2008 előtt a neoliberalizmus eszméjének megfelelően a piac önszabályozásában bíztak és a gazdaság felpörgetése érdekében lazítottak a szabályozásokon. Ezek a lépések álláspontom szerint önmagukban nem hibásak, viszont ami a fő problémát jelentette az a felügyelet hiánya volt. Megfelelő felügyelet mellett véleményem szerint elkerülhető lett volna a válság bekövetkezte, vagy legalábbis jelentősen mérsékelni lehetett volna annak súlyosságát.

Tehát Európában is megfigyelhetőek voltak ugyanazok a deregulációs folyamatok, mint USA-ban, ráadásul itt bonyolította a helyzetet az európai pénzügyi intézetek Amerikától való függése, illetve a bankok nagy adósságállománya. Válságkezelés terén hátrányból indult az EU azért is, mivel az EU tagállamainak integrációja nem olyan szoros, hogy központilag lehessen kezelni a kialakult helyzetet, így kezdetekben minden tagállam önállóan kellett, hogy szembenézzen azzal. A válság évei során ezért létre kellett hozni számos olyan új mechanizmust, illetve szabályozást, amelyek a válságkezelés elősegítését célozták, ezen belül olyan pénzügyi alapokat, melyekből pénzügyi támogatásban részesülhettek a bajba került tagállamok. Ilyen alapok pedig a válság előtt nem léteztek, ami egy nagy hiányossága volt a rendszernek. Véleményem szerint kérdéses, hogy a 2008-as gazdasági világválság hatására kialakított új mechanizmusok az EU-ban alkalmasak e a koronavírus, illetve az orosz-ukrán konfliktus hatására kialakult válság kezelésére. 

Készítette: Bossányi Zoltán, DE ÁJK, igazságügyi igazgatás alapszakos hallgató, 3. évfolyam