A Nemzetközi Sportdöntőbíróság joggyakorlatának vizsgálata statisztikai adatokon keresztül

  • 2022/02/16
  • Kutatócsoport2

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) honlapján elérhetőek az általa tárgyalt ügyek, ítéletek a kezdetektől (1984) egészen napjainkig. Az adatbázis nagyon részletes és sok ügy ítéletét tartalmazza, annak ellenére, hogy a választottbírók és a felek is titoktartást vállalnak, így maga az ítélet is csak akkor tehető közzé, ha a felek ehhez hozzájárulnak, vagy az ítélet így rendelkezik. Ebben a blog-bejegyzésben a bíróság teljes gyakorlatában, valamint sportágakon belül is megvizsgálom, hogy mik voltak a fő ügyfajták (pl.: dopping, fegyelmi eljárás, átigazolással kapcsolatos perek stb.) a bíróság eddigi működése során. Többek között olyan kérdésekre keresem a választ, mint lehet-e, hogy a labdarúgásban többségében átigazolással kapcsolatos ügyek vannak, a súlyemelőknél és kerékpárosoknál inkább a doppingügyek vannak-e túlsúlyban? Tovább... (Porcsin Levente)

Közigazgatási szankcionálás COVID idején

  • 2022/02/08
  • Kutatócsoport2

A közigazgatási szankciók között és a szabálysértési jogban az utóbbi időszakban egy erőteljes átrendeződés volt megfigyelhető az objektív szankciók javára. Ennek az okait már több tanulmány is vizsgálta. Az indokok között említhető az objektív szankciók könnyebb érvényesítése, a szabálysértési jog tényállásai számának és egyben jelentőségének a zsugorodása, valamint az ún. Szankciós törvény hatálybalépése, amellyel a szabálysértési jog de iure elszakadt a közigazgatási szankcióktól. Mivel a közigazgatási jogban a jogérvényesítés szorosan összefügg a közigazgatási szankciórendszerrel, így annak folyamatai nehezen hagyhatók figyelmen kívül a jogérvényesítés vizsgálatakor. Tovább... (Árva Zsuzsanna)

Gondolatok a 2022-es éghajlatvédelmi, energetikai és környezetvédelmi állami támogatásokról szóló új iránymutatásról

  • 2022/01/30
  • Kutatócsoport2

Az Európai Unióban egyre hangsúlyosabbak a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok, melyek áthatják a versenyjog szigorú szabályait is. Ennek megfelelően az Európai Bizottság már 2001-ben és 2008-ban is közzétett egy-egy iránymutatást a környezetvédelem állami támogatásáról. A 2014-es iránymutatás ezekre épít, miközben kibővült az energiaszektorra irányadó rendelkezésekkel is. Ez a dokumentum rögzítette a bizottsági gyakorlat legfontosabb pontjait, illetve összegezte azokat a feltételeket, melyek teljesülése esetén a tagállami intézkedés a belső piaccal összeegyeztethető. A Bizottság szerint ugyan a 2014-es iránymutatás jól működik, és általánosságban megfelel a célnak, de úgy véli, hogy néhány „célzott kiigazítás” szükségessé vált. Tovább... (Széles Krisztina) 

Gyermekszakellátás fejlesztése - igény vagy szükség?

  • 2022/01/20
  • Kutatócsoport2

A gyermekek testi, lelki és mentális egészségének megőrzése az emberiség jövőjének egyik záloga, a gyermekek egészségügyi, oktatási, vagy kulturális fejlesztésével társadalmunk pilléreit erősítjük meg. 2015-ben az ENSZ főtitkára bemutatta azt a 17 pontos agendát, amely elvek mentén 2030-ra át kell alakítanunk az életünket a fentarthatóság biztosítása érdekében. Ebben a listában a 3. pontként emeli ki a minden korosztály számára elérhető egészség és jólét szükségességét. A koronavírus járvány felszínre hozta hazánk egészségügyi rendszerének a törékenységét, rávilágított számos, a felszín alatt megbújó, régóta fennálló problémára, amely például a gyermekszakellátás működését is veszélyezteti. Tovább... (Hendrik Zoltán - Lovas Dóra)

A nagyember és a vírus

  • 2022/01/07
  • Kutatócsoport2

A 19. század második felében az amerikai iparvállalatok alacsony hatékonyságának az egyik okát egy gyakorló mérnök – F. W. Taylor, akit nem mellesleg a tudományos munkaszervezés atyjaként tartanak számon – a nem megfelelő szervezési, vezetési, irányítási módszerekre vezette vissza. A korabeli tulajdonosok rendszerint megfelelő szakmai ismeretek és felkészültség híján, szemmérték, egyéni képességük és belátásuk alapján próbálták a gazdasági szervezetekből a legtöbbet kicsikarni. Rendszerint sikertelenül. A nagyember típusú vezetők ideje lejárt – ismerte fel kísérletei nyomán Taylor, majd fogalmazta meg javaslatait a „Tudományos vezetés alapelvei” című munkájában. Tovább... (Józsa Zoltán)

Telefonos applikáció oldhatja meg az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-pazarlás problémáját?

  • 2021/12/27
  • Kutatócsoport2

Egészségünk megőrzése érdekében elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék bevitele, ezért az Európai Unió arra törekszik, hogy élelmiszerrendszerén keresztül friss és egészséges élelmiszereket juttasson el állampolgárai otthonába. Az élelmiszer egy termelési-kereskedelmi láncon keresztül jut el először a termelőtől a feldolgozóhoz, a feldolgozótól a vállalkozáshoz, majd végül a fogyasztó asztalára, a szélesedő kínálat termékei pedig egyre olcsóbbak és könnyebben hozzáférhetőek. Mindez azonban két olyan problémát idéz elő, amelyek az egész világon megfigyelhetőek. Tovább... (Bereczki Roxána)

Oldalak