A munkaidőről szóló irányelvet a készenléti rendőrség rendőreire is alkalmazni kell

  • 2020/05/05
  • Kutatócsoport2

UO kontra Készenléti Rendőrség (C-211/19. sz. ügy)

Az kérelem érdemi része

A kérelmező (továbbiakban: UO) 2011. január 1 jén állt szolgálatba a készenléti rendőrségnél[1]. Ez utóbbi az általános rendőri szerv különleges testülete, amely különleges jogosultságokkal rendelkezik, és különös feladatait Magyarország egész területére kiterjedő hatáskörrel látja el. UO a készenléti rendőrség miskolci (Magyarország) Határvadász Bevetési Csoportjába került beosztásra. 2015 júliusától 2017 áprilisáig UO csapatszolgálati században volt készültségben. Ezen időszak alatt a határ menti feladatellátásra nem az általános miskolci szolgálati helyén, hanem a déli határszakaszon, Csongrád megyében (Magyarország) került sor.    Az említett időszakban UO munkáltatója a határ menti feladatellátás keretében egyrészt túlszolgálatot, másrészt a rendes szolgálatteljesítési időn felüli készenlétet rendelt el, és UO nak mindkettőt csapatszolgálat keretében kellett teljesítenie.   Az említett munkáltató a készenléttel érintett időt pihenőidőként kezelte. UO ezzel szemben úgy véli, hogy ebben az időszakban valójában a rendes napi szolgálati időn kívüli készenléti szolgálatot teljesített, amelyet „munkaidőnek” kellett volna minősíteni, amely tekintetében nem készenléti pótlékban, hanem túlszolgálati díjban kellett volna részesülnie.

Az előzetes döntéshozatali eljárás

2019. február 21-i napján a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előzetes döntéshozatal lefolytatása iránti kérelemmel kereste meg az Európai Unió Bíróságát (továbbiakban: Bíróság). A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény[2] 364. §‑a (1) bekezdésének 5. pontja értelmében e törvény célja a 2003/88 irányelv végrehajtása. A probléma viszont ott merült fel, hogy a törvény nem határozza meg sem a „munkaidő”, sem a „pihenőidő” fogalmát.

E bíróság mindemellett arra kérdez rá, hogy az említett irányelv és különösen a 2. cikkének 1. és 2. pontjában szereplő fogalommeghatározások alkalmazhatók‑e UO‑ra mint a készenléti rendőrség tagjára, mivel az érintett tevékenység különbözik a szokásos körülmények között végzett tevékenységektől. Amennyiben igen, akkor úgy kell‑e érteni a 89/391 irányelv 2. cikkének (2) bekezdését[3], hogy a Készenléti Rendőrség hivatásos állományú rendőr tagjaira nem kell alkalmazni a 2003/88 irányelv 2. cikkének 1. és 2. pontját?”[4]

A Bíróság döntése

Jelen ügyben a Bíróság a határrendészeti feladatok „szokásos körülményeit” vizsgálta. A Bíróság az ügy körülményeit figyelembe véve azt állapította meg, hogy a határrendészeti feladatokat az azokat jellemző sajátosságok miatt csak folyamatosan láthatók el, és kizárólag e munkavállaló teljesítheti azokat. Továbbá nem derült ki az, hogy a készenléti rendőrség valamely tagjának bizonyos munkaórák vagy munkanapok teljesítését követően rendszeres időközönként bizonyos óraszámú pihenőidőhöz vagy pihenőnapokhoz való jogosultságot kell biztosítani, amely sértené a munkavállalók által rendszeresen ellátandó feladatok valamely alapvető szempontját.

A Bíróság továbbiakban megjegyezte azt, hogy ha e tevékenységeket rendes körülmények között végzik, akkor fő szabály szerint összeegyeztethetők az irányelvvel, viszont amennyiben kivételes súlyú és mértékű körülmények között kell feladatukat elvégezni, akkor el lehet térni az irányelv adta szabályozásoktól, de ezt a magyar bíróság feladata vizsgálni, hogy az UO által vitatott időszakban végzett feladatokat olyan kivételes súlyú és mértékű körülmények között látták-e el, amelyek igazolják az irányelv alkalmazásának mellőzését.

A Bíróság feladata többek között annak meghatározása, hogy a harmadik országok állampolgárainak a schengeni térség külső határain való beáramlása megakadályozta-e azt, hogy e határoknak a készenléti rendőrség általi őrizetét a teljes vitatott időszak alatt a szokásos körülmények között, a készenléti rendőrségre ruházott feladatnak megfelelően és anélkül lássák el, hogy a személyi állomány számára a minden munkavállaló számára az irányelv követelményeinek megfelelő pihenőidőt biztosító rotációs mechanizmust hozhatnának létre.

Végül a Bíróság emlékeztet arra, hogy az irányelv mindössze a munkaidő-szervezés egyes szempontjainak szabályozására terjed ki, és így főszabály szerint nem alkalmazandó közvetlenül a munkavállalók díjazására. Így még abban az esetben is, ha az irányelv a jelen ügyben szereplő rendőr helyzetére alkalmazandónak bizonyulna a munkaidejének szervezése tekintetében, a díjazásával kapcsolatos kérdésekre a magyar jog vonatkozna.

Az összefoglalót készítette: Nagy Péter Zsombor, joghallgató DE ÁJK

 

Források:


[1] A készenléti rendőrség részt vesz többek között előre nem tervezhető, halaszthatatlan beavatkozást és csapaterőt igénylő feladatok végrehajtásában.

[2] 2015. évi XLII. törvény a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról

[3] 89/391 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése:  Ez az irányelv nem alkalmazható ott, ahol az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre – mint amilyen a fegyveres erők vagy a rendőrség – vagy a polgári védelmi szolgálatok egyes különleges tevékenységeire jellemző sajátosságok szükségszerűen ellentétben állnak vele.

[4] (1) munkaidő: az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően; (2) pihenőidő: az az időtartam, amely nem minősül munkaidőnek;

Brexit Eng: 
Fogyasztóvédelem: 
Consumer Protection: 

Hozzászólások

Véleményem szerint, ezzel az üggyel nem kellett volna eljutni az EUB-ig. Megoldható lett volna a belső jog alapján is, hiszen van Munka törvénykönyvünk, ami tökéletesen leírja, mi számít munkaidőnek, mi a készenlét fogalma, mennyi pihenőidő jár. Ezek alapján a magyar bíróságnak elég jogszabály állt volna rendelkezésére, hogy eldöntse az ügy végkimenetelét.

A magyar Munka Törvénykönyv rendelkezik a munkaidőről, mint fogalom:

 „Munkaidő: a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama.

(2) Előkészítő vagy befejező tevékenység: minden olyan feladat ellátása, amelyet a munkavállaló munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni.

Valamint az Mt. rendelkezik még arról is, hogy mi nem tekintendő munkaidőnek:

„(3) Nem munkaidő

a) - a készenléti jellegű munkakört kivéve - a munkaközi szünet, továbbá

b) a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama.”

Ez alapján megállapítható, hogy a készenléti rendőr tevékenysége, miszerint „a munkáltató készenléti munkavégzést rendelt el”, készenlétnek minősül, azaz munkaidőnek. Ezt az időtartamot pihenőidőnek minősíteni jogellenes, ezt a magyar bíróság is megállapíthatta volna. Nem kellett volna irányelveket elővenni az ügy kapcsán. Sőt, az Mt. megállapítja a pihenőidő fogalmát is, miszerint pihenőidő: 

„(1) A napi munka befejezése és a következő munkanapi munkakezdés között legalább tizenegy óra egybefüggő pihenőidőt (a továbbiakban: napi pihenőidő) kell biztosítani.”.

Azzal a ponttal azonosult a munkáltató véleményem szerint, ami azt mondja ki, hogy nem kell pihenőidőt beosztani a készenlét után, ha a munkavállaló a készenlét alatt munkát nem végzett. A két dolog nem ugyanaz. Az, hogy nem osztok be pihenőidőt a készenlét után, vagy a készenlétet pihenőidőnek minősítem, nem keverendő össze. A készenlétet pihenőidőnek minősíteni  jogellenes. A munkavégzés nélkül eltelt készenlét után pihenőidőt nem kiosztani, nem jogellenes.

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény nyilvánvalóan egy speciális törvény és ilyenkor az alkalmazandó, de egy ilyen rendkívül egyszerű kérdéssel elmenni az Európai Bíróságig véleményem szerint teljesen felesleges köröket jelent. Egyebekben ez a speciális törvény is kimondja hogy „Készenléti jellegű szolgálati beosztás az a szolgálati beosztás, amelyben a hivatásos állomány tagja szolgálati feladatainak jellege miatt - hosszabb időszak alapulvételével - a heti szolgálatteljesítési idejének legalább egyharmadában fizikai vagy szellemi erőkifejtéssel járó, vagy fokozott figyelmet igénylő szolgálatteljesítés nélkül áll a rendvédelmi szerv rendelkezésére.

Tehát ez alapján is megállapítható, hogy az adott fél készenlétet teljesített, teljesen lényegtelen e szempontból, hogy egyébként nem végzett munkát ez idő alatt.

Kiemelnék még egy pontját a törvénynek, nevezetesen a 287/M§ (9) bekezdése, mely szerint Készenlét a heti pihenőnap (heti pihenőidő) időtartama alatt csak a rendvédelmi alkalmazott hozzájárulásával rendelhető el, ha az elrendelést megelőző százhatvannyolc órás időszakban a rendvédelmi alkalmazott a heti pihenőnapján készenlétet teljesített.

Tehát ha nem adott hozzájárulást akkor nem rendelhető el a készenlét pihenő idő alatt. Láthatjuk tehát, hogy a két fogalom üti egymást, hisz a munkavállaló vagy pihenő idejét tölti vagy készenlétben van. Jogellenes lenne az Eu irányelv és a magyar jog szerint is a készenlétet pihenőidőnek minősítenie a munkáltatónak.

Meglátásom szerint ezek alapján döntésre juthatott volna a magyar bíróság, nem szorult volna magyarázatra a törvény, hisz az világos és érthető. 

Oldalak