A közszolgáltatások megszervezése és politikái a változások tükrében
A különböző közszolgáltatások meghatározzák az emberek mindennapjait és az államok gazdasági helyzetére is hatással vannak. Ezért nem mindegy mennyiért, hogyan és milyen színvonalon nyújtják azokat. A 2016 augusztusában megjelent kötet [Horváth M. Tamás és Bartha Ildikó (szerk.) Közszolgáltatások megszervezése és politikái; Merre tartanak?)] a közszolgáltatások megszervezésével és politikáival foglalkozik tizenkét fejezeten, „közszolgáltatási csoporton” keresztül.
A munkát az MTA–DE Közszolgáltatási Kutatócsoport végezte, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara szakmai bázisán. A tanulmányok megírásában a tudomány különböző területeiről számos neves szakember vett részt.
A kötet a legtipikusabb piaci alapú közszolgáltatások megszervezését és politikáit elemzi és mutatja be 936 oldalon keresztül. Újszerű megközelítésben, komplexen kezeli az egymással kölcsönhatásban lévő közszolgáltatásokat. Az átláthatóság és a sokoldalú felhasználhatóság növelése érdekében a szerkesztők a tekintélyes rendszerbeli összefüggéseket, hálózatos kapcsolatokat megjelenítő ábrákat, táblázatokat a kötet végén a „Kiemelt ábrák jegyzékében” külön is kigyűjtötték. A tájékozódást, valamint a leírtak értelmezését és rendszerezését az egyedi szerkesztési megoldások: a kötet koncepciójának szemléletét tükröző fogalomtár, a "kulcsszódobozok", valamint az indexszámok és oldalszámok alapján is kereshető tárgyszavak a segítik.
A kötet számos módszert alkalmaz a mű összetett felépítése és a 12 különböző közösségi kormányzási ágazati és funkcionális terület komplexitásra törő elemzése érdekében.
A tizenkét fejezetben (Viziközmű-szolgáltatás, hulladékkezelés, villamos energia, városüzemeltetés, szociális szolgáltatások, egészségügy, közoktatás, rendészet, település-és térségfejlesztés, felsőoktatás, közösségi közlekedés, hatósági szolgáltatások) számos érdekes és több tudományterület oldaláról megvilágított témát találunk. Az egyes alfejezetek alkotói átfogó képet adnak az adott közszolgáltatásról, úgy, hogy közben az olvasó nem találja száraznak és unalmasnak. A tanulmányok számtalan eseten, grafikonon, táblázaton és számadatokon keresztül teszik érthetővé és megfoghatóvá a témát.
A tudományos élet művelői mellett a könyv gyakorlati szakembereknek, jegyzőknek, a vizsgált közpolitikai folyamatok szereplőinek, valamint a témaválasztás iránt nyitott polgároknak egyaránt ajánlható. A kötet hasznos azok számára is, akik nem elsősorban vagy kizárólag „szektorspecifikusan”érdeklődnek, inkább egy adott funkció, jelenség, szervezési szempont vagy fogalom, különböző rétegeit és megnyilvánulási formáit kívánják átlátni.
Horváth M. Tamás–Bartha Ildikó (szerk.) (2016): Közszolgáltatások megszervezése és politikái – Merre tartanak? Budapest–Pécs: Dialóg Campus, 936 o.
A kötet ágazati fejezetei:
I. Egy létfontosságú közszolgáltatás: VÍziközmű-szolgáltatás
II. Hulladékkezelési közszolgáltatások szervezése
III. Hálózatosság és határai: Villamosenergia-ellátási közszolgáltatás
IV. Kormányzati működtetés módosulása: A városüzemeltetés
V. Hely a társadalom hálózataiban: szociális szolgáltatások
VI. Az állam kiterjedése: az egészségügyben
VII. Különböző kormányzati szinteken: Közoktatás
VIII. Integrációs változatok a rendészetben
IX. Téregységek relativizálódása: település- és térségfejlesztés
X. Változó egyetemi szerepek: Felsőoktatás, területi feladatok és innováció
XI. Szabályozás piacon: közösségi közlekedés
XII. Feladattelepítés a hatósági szolgáltatások között
Lovas Dóra - Szilágyi Dániel
A kötet példányaihoz való hozzájutás lehetőségéről a kutatócsoport e-mail címén (kozszolg.kut@law.unideb.hu) vagy Andrási Tünde kutatásszervezőnél a (52) 512-700/77192 telefonszámon érdeklődhetnek az olvasók.
Hozzászólások
Fodor László
cs, 2016/10/20 - 13:13
Permalink
Félgőzzel a megújulás felé?
"A közszolgáltatások megszervezése és politikái..." kötet tucatnyi ágazat jelenségeit igyekszik átfogó módon bemutatni, mindegyik esetben több szempontból, több szerző együttműködésében. Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy a kötet csupán összefoglalás (a kutatócsoport számos figyelemre méltó kötetet publikált már az előző években is), tanulmányai egytől-egyig érdemesek az olvasásra, hiszen értékes, új elemekkel gazdagítják a vizsgált szféra szakirodalmát. Így van ez a villamosenergiaellátásról szóló, harmadik fejezet esetén is (a kötet tartalomjegyzéke itt) amelyet kicsit alaposabban tanulmányoztam. Az első két alfejezet ("A villamosenergia-szolgáltatás piaci viszonyai" és "A villamosenergia-termelés decentralizációja") értékeléseivel ugyanakkor nem tudok teljes mértékben azonosulni. Így például a decentralizációról szóló alfejezethez tenném hozzá, hogy hiába van szabályozása a szélerőműveknek, amelyik elvben valóban megfelelhetne a decentralizációs kívánalomnak, ha de facto moratórium érvényesül évek óta, vagyis nem működik a szabályozás. A mai napig immár közel 10 év telt el egyetlen engedély kiadása nélkül, és a 2016 őszén elfogadott módosítások – amelyeket a szerző természetesen még nem vehetett figyelembe – sajnos ugyanezt erősítik. Az új szabályok közt az OTÉK módosítása (10. § (4) bekezdés), pl. ténylegesen lehetetlenné teszi a háztartásinál nagyobb méretű szélerőművek telepítését, amint azt az Energiaklub rajzolta térkép is szemlélteti. (És lehetne még szólni arról, hogy a villamosenergia törvény alapján villamosenergia vállalatnak még nem minősülő vállalkozás nem tud belépni a piacra, vagy hogy az engedély egyéves időbeli hatálya mire elég, ha a berendezések szállítási ideje a technológiai fejlődés és a piac jelenlegi adottságai mellett kb. 10-11 hónap, stb.) A kapcsolt energiatermelés hasonló összefüggésben jelenik meg, amely azonban szerintem a villamosenergia-termelés szempontjából (önmagában) nem feltétlenül segíti a decentralizációt (a hő más kérdés, mert az nagy távolságra nem szállítható). Ez persze csak a tanulmányban alkalmazott megközelítés kérdése, amely érthető okokból nem érinti az e területet illetően szintén ellentmondásos hazai szabályozás problémáit. Álláspontom szerint a megújuló energiák előtérbe kerülése és a decentralizáció szorosan összefügg egymással (illetve tágabb értelemben az „okos hálózatok” koncepciójában fonódnak ezek össze), és nem működik hálózatfejlesztés (beruházások), illetve a központi szabályozási kompetencia de facto csökkentése nélkül. Számomra (aki az „objektív,” pl. környezeti és műszaki feltételeket tartom első sorban szem előtt, és úgy vélem, a kormányzat nem elég elkötelezett e két cél megvalósítására) úgy tűnik, a szerző nálam pesszimistább álláspontot képvisel abban a tekintetben, hogy mindez hazánkban mennyire valósítható meg. (Sajnos a költségek és különösen a kormányzati elképzelések e tekintetben reális, figyelmen kívül nem hagyható adottságok, amivel nyilvánvalóan számolt a szerző.) Ezért, mintha a decentralizáció igényét (is) a centralizáció híveként látná, és így esetenként egyoldalúnak látszik a megközelítése. Végül, a Kát. reformjáról is ír a szerző, ami valóban időszerű, de nem veszi figyelembe, hogy arra évek óta kidolgozott modell van (METÁR), amit 2016 áprilisában az Országgyűlés el is fogadott (2016. évi LXXXII. törvény), és – ha az Európai Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek találja annak támogatási rendszerét – 2017-ben talán be is vezetnek.
Miközben érdeklődéssel forgattam az említett szövegeket, s sokat tanultam belőlük, felmerültek bennem további kérdések is, amelyekkel a jövőben érdemes lehet még a kutatócsoportnak foglalkoznia. Lehetne még például azt a kérdést is tárgyalni, hogy a MAVIR, állami tulajdonban, az MVM részeként mennyiben érdekelt a decentralizációban, ha az egész jelenlegi villamos-energia lobbi (az MVM) a nagyerőművek mellett áll, illetve, hogy ez az egész ügy hogyan áll összefüggésben az energiapiac liberalizációjával, vagy az egész mai magyar "gazdaságpolitikával." Miként differenciálják a támogatást? (pl. hogy játszik szerepet a méret?) Természetesen a két említett alfejezet ezek nélkül is értékes része a kötetnek, de ezeket az észrevételeket indokoltnak tartottam leírni.
Oldalak