A közjavak.hu blog házirendje

A blog céljai és értékrendje

A blog célja, hogy fórumot biztosítson a küldetési nyilatkozatban megfogalmazott kérdésekkel, témákkal foglalkozó gondolatoknak, érveknek, javaslatoknak. Megkérdőjelezhetetlen értéknek tekintjük a honlap szakmai jellegét és politikamentességét. A portál kizárólag szakmai eszmecseréknek, információ-megosztásnak kíván fórumot biztosítani; magántermészetű vitáknak nem kívánunk teret adni.
 

Közzététel és hozzászólások

A DE Közszolgáltatási Kutatócsoport blog-adminisztrációért felelős munkatársai jogosultak a honlapon szakmai témájú bejegyzéseket (cikkeket, híreket, információkat stb.) közzétenni, amennyiben azok a publikálás Szerzőinknek menüpont alatt részletezett feltételeinek megfelelnek. A bejegyzések közlése heti rendszerességgel, a Kutatócsoport vezetőjével és a blog szerkesztőivel való egyeztetés alapján történik. A szerkesztők a képek, ábrák, táblázatok méretezését, valamint a cikkek tördelését módosíthatják, ha ez a honlap olvashatósága, illetve esztétikai szempontok érvényesülése érdekében szükséges. A blog látogatói a regisztrációhoz, belépéshez szükséges, valamint a publikálással, hozzászólásokkal kapcsolatos kérdéseket a blog szerkesztőinek (Bartha Ildikó, Bordás Péter és Lovas Dóra) tehetik fel a kozszolg.kut@law.unideb.hu címen.

Olvasóink, látogatóink számára is lehetővé tettük a blogon megjelenő cikkek, kommentelését, hozzászólások írását. Ezek lehetősége előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztráció során birtokunkba jutott személyes adatok védelem az Impresszumban közölt adatvédelmi nyilatkozatban rendelkezünk.
 

A moderálás alapelvei

A blog szerkesztői a szabad szólás- és véleménynyilvánítás jogát tiszteletben tartva, a hatályos törvényekkel összhangban fenntartják maguknak a jogot az oldalon megjelenő tartalmak szerkesztésére és moderálására. Ennek célja a szakmai viták és a honlap általános színvonalának, használhatóságának fenntartása. A moderálás nem terjed ki az itt közzétett hozzászólások valóságtartalmának vizsgálatára, sem a stilisztikai vagy nyelvhelyességi korrekcióra. Bejegyzések és hozzászólások tartalmának bármilyen, a szerző szándékaitól eltérő, utólagos módosítását, megcsonkítását a cenzúra eszközeinek tekintjük és határozottan elítéljük.

Hozzászólásokat moderálni kizárólag a honlap mindenkori szerkesztői jogosultak. A moderálás irányadó szempontjai a következők:

Nem jelenhet meg az oldalon olyan bejegyzés vagy hozzászólás, amely…

  ─ Törvényt, jogszabályt sért, illetve jogsértésre szólít fel.

  ─ Személyiségi jogot (jó hírnév, becsület, emberi méltóság) sért.

  ─ Bármilyen kisebbség ellen uszít, gyűlöletkeltésre vagy megfélemlítésre alkalmas.

  ─ Üzleti célú reklámot, illetve politikai kampányüzenetet tartalmaz.

  ─ A témától független vagy magánjellegű üzenet.

  ─ Öncélúan trágár, obszcén, gyalázkodó, vagy sérti az általános közízlést.

  ─ Nem üti meg a nyilvános publikáláshoz szükséges kulturális ill. nyelvi minimumot.

  ─ Az oldal rendeltetésszerű használatát bármilyen formában akadályozza.
 

A honlapra történő regisztrálással és hozzászólása elküldésével a fentieket minden hozzászóló automatikusan elfogadja.
 

Felhasználási feltételek

A blogon közölt írásos anyagok - eltérő megjelölés vagy utalás hiányában - a szerzők, illetve Kutatócsoport tulajdonát képezik. A blog oldalainak tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Idézni, szöveges tartalmat átvenni csak a forrásra való hivatkozással szabad. Tilos az oldalon szereplő tartalmak bármilyen formátumban történő feldolgozása, közlése és értékesítése a jogtulajdonos előzetes, írásos hozzájárulása nélkül.

© Minden jog fenntartva!
 

A blog hivatkozása

A blogot, illetve a blogon közzétett bejegyzéseket az alábbi mintának megfelelően kérjük hivatkozni:

Blog:
KÖZJAVAK.HU – Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport blogja, szerk.: Bartha Ildikó 
– Horváth M. Tamás. Elérhető: kozjavak.hu

Bejegyzés:
Balogh Éva: Hallgatni arany, beszélni ezüst? Néhány gondolat az állami szférában dolgozók szólásszabadságáról és annak korlátairól (2015. július 13.). In: KÖZJAVAK.HU – Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport blogja, szerk.: Bartha Ildikó – Horváth M. Tamás. Elérhető:
http://www.kozjavak.hu/sites/default/files/balogh.eva_allami_szferaban_d...  (a letöltés időpontja: 2015. 07. 16.)

 

 

magyar