A kötéltáncos bátorsága, avagy polgármesterek a porondon

1. Bevezetés

A politikai, gazdasági, társadalmi berendezkedés 1990 után – közjogi értelemben is – talán legmélyrehatóbb változással a falvak, a városok, a megyék és a főváros életében járt a szovjet mintájú tanácsigazgatás felszámolása révén. Az első demokratikus önkormányzati választások nyomán a helyi közösségek visszakapták elvesztett önállóságukat, s maguk választották meg képviselőiket, vezetőiket, joggal bízva abban, hogy az önkormányzat a képviseleti demokrácia szerveként a közösség érdekét fogja a jövőben szolgálni.
    Tévedés volna azt feltételezni, hogy – akkoriban – valamennyi településen a lakosok szilárd értékek, és határozott jövőkép birtokában, tudatos döntések révén adták le voksukat és választották meg képviselőiket. A változások által felfokozott izgalom, a remény éppúgy befolyásolta a választói akaratot, mint a megszokotthoz való ragaszkodás. Evvel is magyarázható, hogy az első képviselő-testületekben éppúgy helyet kaptak a hajdani tanácstestület ismert és megbecsült tagjai, mint az új politikai erők reprezentánsai, illetve a független pályázók.
   Az átmenet fokozatossága jellemezte a polgármesterek kiválasztását is, mivel főként a kisebb falvakban és városokban a korábbi tanácselnökök[1] is mandátumot szereztek, a frissen megválasztott polgármesterek mellett. Működött a népi bölcsesség, a tapasztalat felülírta az ismeretlentől való félelemből fakadó vegyes várakozást.

2.     A települési önkormányzatok működésének és vezetésének színvonala

Immáron több mint negyedszázaddal a háta mögött a magyar önkormányzati rendszer mélyreható gyakorlati tapasztalati anyagot halmozott fel működése során, melyet, ha nem is ismerünk a maga teljességében, de elegendő tanulsággal szolgál a korábbi hibák elkerülése és a jó gyakorlatok megőrzése számára.   
   Az egyik ilyen, az új választási ciklusok előtt is felvetődő alapvető kérdés, hogy vajon milyen jellemzők, sajátosságok, tényezők határozzák meg az adott település önkormányzatának működését, vezetésének színvonalát?  
     A közel 3200 önkormányzat sokszínű, változatos és eltérő színfoltot jelent az ország közigazgatási térképén. A természetföldrajzi adottságok, a lakosságszám, a gazdasági, társadalmi, kulturális jellemzők, az intézményszerkezet stb. egyenként és összességükben is olyan mutatók, melyek közvetlenül befolyással bírnak az önkormányzat működésére és vezetésére. Nem is említve a tájegységi hovatartozás, a megyei, a helyi szokások, hagyományok, minták tudat formáló szerepét, az egyéni magatartásra gyakorolt hatását.
    A feladat közös: a gazdaság fejlesztése, a vállalkozások segítése, a szolgáltatások infrastruktúrájának, az egészségügyi, oktatási, szociális és kulturális intézmények színvonalának javítása, megelőzve ezzel a népesség elvándorlását, javítva az életminőséget, az emberek elégedetlenségét.
   Az önkormányzat ugyanis – a félrevezető leegyszerűsítésekkel szemben – nem pusztán politikai intézmény, a képviseleti demokrácia kerete, hanem alapvető közszolgáltatások felelőse is. Munkáltató, és megbízó is egyben, a feladat jellege és természete, valamint a megvalósítás formáját illetően.
   A közép és kelet-európai országok önkormányzatainak máig ható öröksége a helyhatóságok politikai karakterének túlhangsúlyozása, s egyben a közszolgáltatási szerep lebecsülése, másodlagosnak tekintése. Pedig az utóbbi mozzanat súlyában, jelentőségében felülmúlja az előbbit.
   Bizonyosan ezzel is magyarázható, hogy az új helyi választásokat megelőző kampányokban elsődlegesen a domináns politikai pártok jelöltjeinek ígéretei[2] versengenek egymással, s kevésbé a reális, a helyi viszonyokhoz, adottságokhoz igazodó szakpolitikai programok. A helyi és területi önkormányzatok gyakorlatából rendszerint hiányzik a lezárt ciklus eredményeinek és kudarcainak, tárgyszerű bemutatása,[3] a reális helyzetkép felvázolása, s a megalapozott és ésszerű választói döntéseket lehetővé tevő közérthető információk rendszeres publikálása.[4]      
    A távlatos gondolkodás, a tudatos város- és településtervezés ugyanis nem rövid távú fennmaradásban és túlélésben érdekelt, hanem olyan jövőkép kialakításában és fejlesztésében, mely az adottságok pontos ismeretén alapul. Mindez – talán felesleges is hangsúlyozni – olyan készségek, képességek birtokában valósítható meg, mely nem szerezhető meg politikai gyűléseken, frakcióülések bennfentes információi révén, de még szakmai gyorstalpalókon sem. 
   Mondjuk ki bátran és őszintén – még ha a látszat gyakran ennek az ellenkezőjét mutatja – hogy a polgármesterség ma már szakma[5], annak minden jellemzőjével. Jogi, pénzügyi, műszaki, szervezési, vezetési stb. ismeretek éppúgy szükségesek a professzió[6] gyakorlásához, mint a tájékozottság, a kommunikációs készség, vagy az aktuális politikai és társadalmi viszonyokban való eligazodás.[7]   
    A képviselő-testülettel, a bizottságokkal, a hivatallal, a jegyzővel való hatékony együttműködés elképzelhetetlen jogi, szervezési, vezetési jártasság nélkül. Éppígy igaz ez az államigazgatási szervekkel és a civil szférával való kapcsolattartásra is. A költségvetési rendelet számainak és részleteinek ismerete a település egészének a programja, fejlesztési terve szempontjából is elengedhetetlen. A közműrendszerek, közintézmények üzemeltetése, az utak, terek, parkok gondozása elsősorban a műszaki szakemberek feladata, de a jó polgármester rendszerben gondolkodik, s pontos ismerete van a választókerület, ill. a település életének minden kisebb-nagyobb eseményéről, történéséről.

3.     A polgármesterek státuszának, illetve feladat-és hatáskörének változása

1990 óta a magyar önkormányzati rendszer egyre szűkülő pályán fut, állandó és változó elemek egyaránt jellemezik működését. Ez utóbbiak közül is kiemelkedik a polgármesterek státuszának, illetve feladat-és hatáskörének változása. Egy rövid visszapillantás a történeti múltba szemléletesen mutatja a települések vezetőivel kapcsolatos elképzelések sajátos vargabetűit.
   A kilencvenes évek óta, Európa szerte, így hazánkban is, a polgármesterek közvetlen választásának[8] két lényegi oka van: egyrészt a választói részvétel növelése, a vezetés személyes jellegének erősítése, másrészt az elszámoltathatóság lehetőségének a megteremtése. Magyarországon 1994-ig csak a kistelepüléseken, majd 1994 után,[9] lakosságszámtól függetlenül, minden településen általánossá vált a polgármesterek közvetlen választása a társadalmi támogatás, legitimitás[10] erősítése céljából. Míg az 1990. évi önkormányzati törvény a politikai (polgármester) és szakelem (jegyző) kapcsolatában egyensúlyra[11] törekedett, addig az új önkormányzati törvény[12] már jelentős többletjogosítványokkal ruházta fel a polgármestereket, mind a testület,[13] a bizottságok,[14] és a jegyző[15] tekintetében is. 
   A változások mögötti logikus feltételezés a tisztség szakmaiságának, súlyának növelésére irányuló szándék, mely jellemzők értelemszerűen a normatív szabályokban is manifesztálódtak. Ugyanakkor a feladat-és hatáskörök jelentős bővítése nem járt a megfelelő garanciák, ellensúlyok kiépítésével, sem képesítési követelmények előírásával, sem a pedig a visszahívás lehetőségének a megteremtésével. 
   A polgármesterek tevékenységével kapcsolatos tapasztalatok, értékítéletek éppoly sokszínűek, mint maga az önkormányzati rendszer. Elhivatott, látványos eredményeket felmutatni tudó városvezetők éppúgy az összkép részei, mint az észrevehetetlen, ötleteket, innovációt nélkülöző irányítók.      
   Vélhetően a közéleti pálya erős politikai orientáltsága, nyitottsága, s a szabályozás asszimmetriája a magyarázat arra, hogy érzékelhető – ha nem is általánosan – a tisztség nivellálódása irányába mutató tendencia. Nemcsak a kisebb,[16] hanem a nagyobb településeken is. 
  Ennek következtében a polgármesterség jó értelemben vett nimbusza, emelkedettsége fokozatosan elpárologott, leértékelődött, a betanított munkás szintjére, annak minden várható és váratlan következményével. Félreértés ne essék, minden tisztelet a kétkezi munkások számára, de itt mégsem csak rutinszerűen ismétlődő, egyszerű mozdulatokról van szó.
   Nem ritka, hogy a színfalak mögött kétes értékű kasztingok zajlanak: önjelölt, politikai vállalkozók,[17] színészek,[18] volt sportolók,[19] szerencsevadászok, viccpártok képviselői[20] stb. kérnek lehetőséget, apellálnak a sokszor tájékozatlan[21] választók bizalmára. Mintha semmit sem jelentene az önkormányzati, az államháztartási, a számviteli stb. törvény terjedelmes szabályanyaga, vagy az önkormányzatokkal kapcsolatos bírósági döntések garmadája, nem is említve a járulékos, de hasonlóan fontos műszaki ismereteket.
  Mi ez, ha nem más, mint a kötéltáncos bátorsága. A kötéltáncos azonban – ott fenn, a magasban – magabiztosan egyensúlyoz a mélység felett. Segíti képzettsége, a szakma becsülete, a szüntelen gyakorlás, a fizika törvényeinek és a körülmények pontos ismerete, Tudja, a tét nagy, a mélység hívogató.

***

A polgármester, mint a közösség első számú vezetője nem űzhet hazárdjátékot tisztségéből. Fel kell ismernie, hogy bátorságánál, csak felelőssége nagyobb. Minden egyes félresikerült lépésnek egy közösség látja kárát, s viseli annak következményét.
    A kérdés megkerülésével minden változás mellett szóló hang elnémulhat, a helyi vezetők új brand-je érkezhet, akik nem képesek megbirkózni a megoldhatatlannak tűnő problémákkal. Az elvárások felülmúlhatják a valóságot, s ennek veszélyes következményei lehetnek az önkormányzatokra nézve.                     

A tanulmányt készítette: Dr. habil. Józsa Zoltán PhD

Források jegyzéke: