Kockázatvállalás és tájékoztatási kötelezettség a devizahitel-szerződések kapcsán

A bejegyzés a devizahitelekkel vállalt kockázatok és az ezekről történő tájékoztatás egyes kérdéseit veti fel röviden. Álláspontom szerint az, hogy a fogyasztók többsége nem volt tisztában teljes egészében a devizahitelek adta kockázatokkal, de elsősorban az árfolyamkockázat esetleges pénzügyi hatásaival, összetett kérdés. Véleményem szerint e tekintetben felelősséggel tartoznak mind a vállalkozások, mind a fogyasztók.

A bankok által korábban követett azon szerződéskötési gyakorlat, amely szerint a fogyasztók egy olyan pénzügyi elköteleződés valódi tartalmáról, amely egész vagyonának elvesztésével járhatott, közvetlenül a szerződéskötést megelőzően vagy egyes elemeiről a szerződéskötést követően szerzett tudomást, és a szerződéstervezet nem állt rendelkezésre a szerződéskötés előtt legalább néhány nappal, nagyban hozzájárulhatott a fogyasztók tájékozatlanságához. Ezt erősítette a szerződések, illetve az általános szerződési feltételek olyan megfogalmazása, amelyek talán még egy átlagon felüli tájékozottsággal rendelkező fogyasztó számára sem voltak világosak és érthetőek. Álláspontom szerint a vállalkozásoknak nemcsak részletesebb, de sokkal közérthetőbb tájékoztatást kellett volna adniuk a fogyasztóknak.

A fogyasztók felelőssége azonban csaknem ugyanekkorra, hiszen nagy részüket a devizahitelekből (főleg árfolyamkockázatból) eredő negatív pénzügyi hatások lehetősége egyáltalán nem érdekelte. Pillanatnyi céljuk a hitel összegének vagy az azzal elérhető termék megszerzése volt. De kiemelném az állam felelősségét is, amelynek megengedő vagy nem kellően részletes szabályozása a pénzügyi területen véleményem szerint szintén hozzájárult a devizahitelek okozta problémákhoz. Itt elsősorban a szerződéskötés folyamatára, a kockázatokkal kapcsolatos tájékoztatásra, a jogszabályok betartásának ellenőrzésére vonatkozó hiányára gondolok.

Annak a felelősségnek azonban a megosztását a különböző szereplők között, amely mindebből ered a jogalkotó nem akarta felvállalni, míg a jogalkalmazás mára rendkívül megosztottá vált. A fogyasztókép véleményem szerint ma is változóban van hazánkban, ami alapvetően befolyásolja a(z) (árfolyam)kockázatokkal kapcsolatos tájékoztatás tartalmának érthetőségét. Nyugvó pontra ez a problémakör talán egy felelősséget megosztó, világos és érthető jogalkotással vált volna.

A fenti cikk kapcsán ami rögtön felmerült bennem, hogy kit  és milyen információk birtokosát tekinthetünk átlagosan informált fogyasztónak.

Álláspontom szerint a kérdést nagyon nehéz megítélni, azonban a téma vizsgálatához mégis szükséges annak meghatározása. Hiszen ehhez viszonyítva szükséges a tájékoztatás mértékét, illetve eszközeit is kijelölni, meghatározni.

Véleményem szerint a devizahitelekkel kapcsollatos kockázatok, illetve mondhatnám a jelenleg oly népszerū (számomra különösen aggályos) CSOK és Babaváró hitel konstrukcióival kapcsolatos kockázatok felismerése, megismerése túl mutat az átlag tájékozottsággal rendelkezõ fogyasztón, amely mögött a pénzügyi tudatosságra nevelés hiánya, mint meghatározó motívum áll.

Azt gondolom, hogy a devizahitelek kapcsán a fogyasztók a nem megfelelõ tájékoztatás mellett a választás lehetõségével sem élhettek, hiszen nem volt megfelelõ alternatívája a devizahiteleknek. 

Tekintettel a devizahitelek összetettségere a hitelt nyújtó intézmênyeknek különösen nagy figyelmett kellett volna fordítaniuk a legmegfelelõbb tájékoztatásra, melynek elmaradása sajnos nagyban hozzájárult a kilakult helyzethez és melyet a bírói döntések probálnak valamelzest utólag reparálni.

 Ezen sanálats esemênyek kapcsán örvendetes dolog lenne, ha a fital, gyermekkorban elkezdett pénzügyi tudatosságra nevelés nagyobb hangsúlyt kapna, elõsegítve ezzel a késõbbi tudatos döntéshozatalt. Ugyanakkor utopia lenne azt gondolni, hogy csak a pénzügyi tudatosság önmagában és minden fogyasztó esetén megoldàst jelenthetne. A tudatosságra ösztönzés mellett jó kiegészítés lehetne a túlszabályozott biztosítói szektorban használt IPID tájékoztatók vagy az elõzetes ügyfél tájékozottságát felmérõ nyomtatványok használata is.

A kockázatvállalás és tájékoztatási kötelezettség kérdése a devizahitel-szerződések kapcsán véleményem szerint azt követően került igazán fókuszba, miután a 2008. évi gazdásági válság nyomán gombamód’ megszaporodtak a devizahitel-szerződést érintő peres ügyek.  E perek jellemzően azért indultak, mert a túlnyomórészt svájci frank alapú devizahitel szerződések árfolyam-különbözetéből adódó törlesztő részletek a válság hatására „az egekig szöktek”, amelyeket a fogyasztók képtelenek voltak megfizetni, és amelyekért döntően a pénzintézeteket okolták. Emiatt kialakult egy magas fokú fogyasztói bizalmatlanság a pénzintézetekkel szemben.  A fogyasztók becsapottnak érezték magukat, megítélésük szerint a velük szerződő bankok nem, vagy nem megfelelően tájékoztatták őket a hosszú futamidejű szerződések esetleges hátrányos gazdasági következményeiről, sőt igazából arról sem, hogy az 5-10-20 évre kötött szerződés alatt akár jelentős mértékű árfolyam-különbözettel is számolniuk kell/lehet.

Jóllehet, a 2010-es évek devizaper-hulláma idején több hazai bíróság is az Európai Unió Bíróságához fordult, mely kérdések kapcsán az EuB egyértelműen kifejtette abbéli álláspontját, hogy a szerződési feltételek tisztességes, vagy tisztességtelen voltának megítélésénél a legfontosabb, hogy a pénzintézet által az árfolyamkockázattal kapcsolatosan nyújtott tájékoztatás a fogyasztó számára világos és érthető legyen, és a hazai bíróságok tulajdonképpen ennek mentén fogyasztóbarát bírói döntéseket hoztak, csakhogy véleményem szerint nem elegendő önmagában a fogyasztóbarát bírói hozzáállás és a bankok, pénzintézetek részéről a megfelelő tájékoztatás. Kellene a fogyasztók részéről is a megfelelő általános tájékozottság.

Ebben viszont jelentős hiányosságot érzek, ugyanis a legtöbb fogyasztó nem pénzügyi, azaz a mindennapi életben gyakrabban felmerülő ügyleteit érintő fogyasztóvédelmi ismeretei is rendkívül hiányosak, a speciálisabb ismereteket igénylő fogyasztóvédelmi ismereteik pedig még inkább. Ennek okát egyértelműen az oktatás hiányában látom. Álláspontom szerint a ma fiataljainak már az alapszintű oktatási intézményt is úgy kellene befejezniük, hogy a szokásos vásárlásaikat érintő fogyasztóvédelmi alapismeretekkel rendelkezzenek. A pénzügyi fogyasztóvédelem oktatását pedig középiskolai szinten lenne szükséges beépíteni a tananyagba, és nem csak a kifejezetten gazdasági jellegű képzést nyújtó középiskolákba, vagy azok egyes speciális osztályában tanuló diákok részére. A fogyasztói és ezen belül a pénzügyi tudatosság erősítése rendkívül fontos társadalmi érdek lenne, álláspontom szerint a később felmerülő problémák, és adott esetben a peres ügyek számát is csökkenthetnék a tudatos ügyletkötések.

Devizahiteles pereket gyakran tárgyaló polgári ügyszakos bíróként  - tehát jogalkalmazóként - magam is nagy figyelemmel olvastam a szerzőnek a devizahiteles (ezen belül elsősorban a svájci frank alapú hitel formájában felvett) szerződésekkel kapcsolatos blogbejegyzését az ilyen típusú szerződések kapcsán a fogyasztók számára adott tájékoztatás megfelelőségével, avagy annak tisztességtelen voltával kapcsolatban.

Annyiban szeretném árnyalni a szerző "hurráoptimizmusát" a hazai bírósági döntések fogyasztóbarátabb jellegét illetően, hogy a kedvező ítéletek ellenére még mindig nagyon nehéz az ilyen típusú szerződések fogyasztóinak bizonyítani azt, hogy a pénzügyi intézmény által a perekben rendelkezésre álló, a fogyasztó által aláírt és a tájékoztatás lényeges tartalmát is rögzítő kockázatfeltáró nyilatkozat ellenére a tájékoztatást nem kapta meg, annak tartalma eltért a nyilatkozatban foglaltaktól, illetőleg, hogy a szóban adott kiegészítő tájékoztatásra tekintettel alappal gondolhatta úgy, hogy az általa képviselendő árfolyamkockázat nem valós, annak nincs reális valószínűsége vagy az bizonyos mértékben korlátozott.

A Kúria a 2/2014 PJE határozatában, valamint az Európai Unió Bírósága - a 93/13 EGK tanácsi irányelv értelmezése alapján - a C-186/16., a - hazai joggyakorlatban valóban mérföldkőnek tekinthető - C-51/17. és C-227/18. számú ítéleteiben meghatározta azokat a szempontokat, amelyek figyelembevételével a bíróságoknak vizsgálni kell a deviza alapú kölcsönszerződések árfolyamkülönbözet viselésére vonatkozó kikötéseinek a tisztességtelenségét. E szempontok szerint az árfolyamkockázatról való tájékoztatás akkor tekinthető megfelelőnek, ha annak alapján az általánosan tájékozott, körültekintő és figyelmes fogyasztó fel tudja mérni, hogy a szerződéses jogióviszony fennállása alatt a nemzeti valuta súlyos leértékelődése is bekövetkezhet és ennek következtében a kölcsönszerzdésből eredő pénzintézettel szembeni tartozása, s ezzel együtt az általa fizetendő törlesztőrészletek összege, illetve száma jelentős mértékben megnövekedhet. Lényeges ugyanakkor, hogy sem az Európai Unió Bíróságának ítéletei, sem a Kúria 6/2013. és 2/2014. számú Polgári jogegységi határozatai szerint nem volt és nem is lehetett a pénzintézet feladata, hogy a jövőbeni árfolyamváltozás tényét, irányát vagy mértékét prognosztizálja.

Úgy tűnt, hogy 2020 elejére nagyrészt megszűnt az árfolyamkockázati tájékoztatók megfelelőségének bíróságok általi megítélése terén mutatkozó korábbi bizonytalanság, a Kúria ugyanis döntéseiben számos pénzintézet (Budapest Hitel és Fejlesztési Bank Zrt., ELLE Bank Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., OTP Bank Nyrt.) árfolyamkockázatról adott tájékoztatását - figyelembe véve a 2/2014 PJE határozatban és az EUB fent megjelölt ítéleteiben foglaltakat is - kielégítőnek találta és ennek megfelelően nem ítélte tisztességtelennek az árfolyamkockázatot a fogyasztókra terhelő általános szerződési feltételeket.

Lényeges változás következett be viszont 2021 januárjától a Kúria ítélkezési gyakorlatában, egyre-másra születtek ugyanis olyan határozatok, amelyek a Kúria által korábban megfelelőnek minősített tartalmú árfolyamkockázati tájékoztatókat már nem találták elfogadhatónak (ilyen volt például az UniCredit Bank Hungary Zrt., a CIB Bank Zrt., vagy az Argenta Lízing Pénzügyi Szolgáltató Zrt. által adott tájékoztatás). A Kúria mindezt úgy tette, hogy a szerződéses rendelkezések azonos tartalommal bírtak és ugyancsak azonos tartalmú, írásba foglalt árfolyamkockázati tájékoztató szöveget tartalmaztak, tehát a korábbi ügyekben hozott ítéletekben szereplő tényálláshoz képest ezen ügyekben nem jelent meg többlettényállási elem.

Mindezek alapján, elismerve a bíróságoknak a közelmúltban tett erőfeszítéseit a fogyasztói érdekek egyre szélesebb körű figyelembevétele kapcsán, az egységes jogalkalmazás és jogbiztonság érdekében mindenképpen célszerű lenne, ha az alsóbb fokú bíróságok kapnának valamilyen formában iránymutatást arról, hogy a fentiekben hivatkozott, ellentétes tartalmú kúriai határozatok közül melyiket tekintsék a későbbiekben követendőnek.
 

A fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítási jog tisztességtelenségéről szóló 2/2012. (XII. 10.) PK vélemény 6. pontja rögzítette, hogy tisztességtelen az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó olyan kikötés, amely a fogyasztóval szerződő pénzügyi intézmény számára - a fogyasztó hátrányára - indokolatlan és egyoldalú előnyt nyújt.
Megállapításra került az is, hogy az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés mikor tisztességtelen. Ez alatt értendő a cikkben kiemelt egyértelmű és érthető megfogalmazás elve, a tételes meghatározás elve, az objektivitás elve, a ténylegesség és arányosság elve, az átláthatóság elve, a felmondhatóság elve és a szimmetria elve.
A világos és érthetőség tekintetében abból indul ki a Kúria, hogy a fogyasztó a gazdasági vagy szakmai tevékenysége körén kívül eső célból szerződést kötő személy, aki különleges szakismerettel és szakértelemmel nem rendelkezik. A szakmai fogalmak használata nem tisztességtelen, ha azonban az általános szerződési feltételek szerkezeti kialakítása nem áttekinthető, követhetetlen, szükségtelenül bonyolult, a szerződési feltétel az egyértelmű és érthető megfogalmazás követelményébe ütközik.
Követelménnyé vált, hogy az átlagfogyasztó számára közérthető stílusban és olvasható formátumban kerüljön megszövegezésre a feltétel. Ez viszont álláspontom szerint ellentétben állhat a szakmai fogalmak használatával. Ez a probléma úgy került feloldásra, hogy az együttműködési kötelezettség körében elvárható vált a fogyasztótól, hogy tájékozódjon a szerződés megkötése előtt, kérjen határidő a szerződés áttanulmányozásához, és adott esetben vegye igénybe szakember közreműködését. Kérdéses azonban, hogy a gyakorlatban ez valóban kivitelezésre kerül/kerülhet-e.

A válságot követően jól mutatkozott a fogyasztók tájékozatlansága a pénzügyi szektor területén. A deviza alapú hitelekkel kapcsolatban a hitelt felvevő fogyasztók nem voltak tisztában pontosan azzal sem, hogy mit jelent a deviza, mi a különbség a valuta és deviza között, nem tudták értelmezni a részükre kiküldött deviza egyenlegek tartalmát sem, mindezen túl a hitelezők sem nyújtották a szükséges tájékoztatást arról, hogy mi az árfolyamkockázat lényege, és számítási módja, aminek következtében csapdába kerültek a fogyasztók.

Magától a fogyasztótól nem várható el, hogy ismerje ez árfolyamkockázat mibenlétét, valósszínűség és lehetséges mértékét külön magyarázat nélkül, ezért nélkülözhetetlen a pénzügyi intézmény tájékoztatási kötelezettsége.

A kölcsönszerződések érvényes létrejöttének egyik feltétele, hogy a felek tisztában legyenek szerződésük lényeges tartalmával, így a deviza kölcsönszerződések esetén az árfolyamkockázat jelentőségével és következményével. A fogyasztók a pénzügyi piacon még inkább hátrányos helyzetben vannak, mint más piaci fogyasztók. A tájékoztatási kötelezettség a hitelező részéről történő elmulasztásának következménye a szerződés tisztességtelen, érvénytelen volta. Bírói gyakorlat úgy rendelkezik, hogy korlátozás nélkül a fogyasztó viseli az árfolyamkockázatot kedvezőbb kamat mérték ellenében és a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés ezen rendelkezése a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható csak abban az esetben, ha annak tartalma az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó számára - tekintettel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra - nem volt világos és nem volt érthető. A nem világos és nem érthető kikötés azonban értelmezés kérdése. 

Ahhoz, hogy kialakítsuk a megfelelő védelmi szintet a fogyasztó számára, nélkülözhetetlen támasztani követelményeket a fogyasztóval szemben is, vagyis mindenképp szükség van a védelemre jogosult fogyasztó meghatározására. Az Európai Unió Bíróságának ebben nagy szerepe volt.  Az átlagfogyasztó a bíróság esetjogán alapul, miszerint az a fogyasztó, aki megfelelően tájékozott, figyelmes és körültekintő, figyelembevéve a társadalmi, kulturális és nyelvi tényezőket is. Semmiképp nincs szükség a tájékoztatás egyediesítésére a szerződésben külön minden fogyasztó részére.

A pénzügyi kultúra hazánkban is nagyon alacsony. Felmerült az igény a pénzügyi oktatás bevezetésére az iskolákban, amivel növelhető lehetne a fogyasztói tudatosság. Véleményem szerint azonban a fogyasztó fokozottabb tájékozottságának kialakítására alkalmas lehetne, ha lehetőség teremne megkönnyíteni pénzügyi tanácsadásokhoz való hozzáférést a fogyasztók számára.  

A devizahitelek kockázatosságát a 2009. évi CLXII. törvény rendezte jogszabályban, ami nem igazán volt hatással a deviza felvétel lendületére. A kockázatviselés tájékoztatásának szabályairól jogszabály nem rendelkezik, a bírói gyakorlatban érvényesülő jogi megoldások születtek a jogszabályokból és a jogdogmatikából kiindulva. Véleményem szerint azonban nem oldja meg a devizahitelesek problémáját. Érthető, hogy a Kúriának azonnali gyors és határozott lépéseket kellett tennie amiatt, hogy ne kelljen fogyasztók tömegeinek egyesével a bíróságokon pert indítani, akiket becsaptak és megtévesztettek. A pénzügyi fogyasztóvédelem problémáját azonban véleményem szerint világos és érthető jogalkotással, a hazai és európai fogyasztóvédelmi szempontok érvényre jutásával lehet feloldani a jövőben. 

A cikk a devizahitelekkel összefüggésben vállalt kockázatokról és az ezekkel összefüggő tájékoztatás kérdéseit vizsgálja röviden.

A devizahitelek jelentős kockázatot jelenthetnek a fogyasztók számára, különösen akkor, ha magatartásukat vagy pénzügyi körülményeiket nem veszik kellőképpen figyelembe. Ilyen kockázat lehet egy átlagfogyasztó számára is már előzetesen érzékelhetően és felmérhetően például az árfolyamkockázat, a jövedelmi eltérések, vagy éppen a kamatkockázat is, és persze a szabályozási változások. Ezek miatt úgy gondolom, hogy elengedhetetlen lett volna, hogy a fogyasztók alapos kutatást végezzenek, pénzügyi tanácsot kérjenek, és alaposan mérlegeljék pénzügyi körülményeiket, mielőtt devizahiteleket vesznek fel. Felelőssége a fogyasztóknak ezen okok miatt tehát kiemelendő, mivel a várható negatív pénzügyi hatásokkal nem törődtek.

Azonban tény az is, hogy a pénzintézetek és a szabályozó hatóságok is szerepet játszanak a felelős hitelezési gyakorlat biztosításában és a megfelelő fogyasztóvédelmi intézkedések megtételében a devizahitel-felvétellel kapcsolatos kockázatok mérséklésére. Sokszor jelent további problémát a bankok részéről az általános szerződési feltételek olyan megfogalmazása, amelyek talán egy, az átlagosnál tájékozottabbnak nevezhető fogyasztó számára sem világosak és érthetőek. Emiatt úgy vélem, hogy a bankoknak/vállalkozásoknak egyértelműbb, közérthetőbb és részletesebben elmagyarázott felvilágostással kellett volna szolgálnia a fogyasztók irányába.

Összességében elmondható, hogy a felelősség megoszlik a szereplők között és jelenleg sem tisztázott annak egyéni mértéke, továbbra is megosztó a témakör a jogalkalmazás számára is.

Az elmúlt időszakban fenti témában több tanulmányt olvastam, valamint próbáltam feltárni, hogy alakult a bírósági gyakorlat és milyen volt az állam hozzáállása a deviza hitelekhez. Szorosan kapcsolódik a témához, hogy a magyar emberek részéről mindig is megvolt az igény, hogy saját otthonuk legyen, ehhez azonban nem volt meg mindig a szükséges tőke.

Az első Orbán kormány volt az, aki kamattámogatott forint hiteleket nyújtott- felismerve az emberek igényeit-, azonban az utána következő kormány ezt nem tartotta fenntarthatónak.

Ezen változás hatására, az alacsonyabb kamatok miatt jelentek meg a deviza hitelek. A 2008-as válságot megelőzően a társadalom nem találkozott a devizával kapcsolatos problémával, a deviza hitelek felvétele során az is kecsegtető volt, hogy Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozása révén rövid időn belül bevezetheti az eurót, ami egy értékálló valuta.

A 2008-as válság váratlanul érte a hitelfelvevőket. Ahhoz, hogy a deviza hitelt felvevők megfelelő segítségben részesüljenek nem csupán a bíróságok, hanem az állam segítsége is kellett, emellett az Alkotmánybíróság is közreműködött abban, hogy a kormány meghozhassa a deviza hiteleseket segítő jogszabályait.

A Kúria több esetben is jogegységi határozatot – 2/2011 PJE, 6/2013 PJE, 2/2014 PJE - hozott a bírósági gyakorlat egységesítése végett, valamint az Európai Unió bíróságához fordult az 93/13/EGK tanácsi irányelv (továbbiakban: irányelv) rendelkezéseinek az értelmezése miatt.

A 6/2013 Polgári Jogegységi Határozat III. 7. pontjának utolsó két bekezdésében a Kúria rögzítette, hogy a Ptk. 241. §-a alapján a bíróság kivételes esetekben, csak az egyes egyedi jogviszonyokban módosíthatja a felek között létrejött szerződést. A Ptk. 226. § (2) bekezdése értelmében viszont jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát kivételesen megváltoztathatja. „A nagyszámú jogvitát eredményező társadalmi problémák megoldásának nem a bírói út a megfelelő módja, figyelemmel annak időigényes és nem költséghatékony voltára, szemben a jogalkotási lehetőséggel, amely célszerű és legitim eszköze társadalmi problémák kezelésének. Ha a jogalkotó a Ptk. 226. § (2) bekezdése alapján a szerződéseket a körülmények lényeges megváltozása miatt módosítja, ennek során mérlegelni tudja a felek érdekeit és figyelembe tudja venni az össztársadalmi érdekeket is. Ha a jogalkotó az indokolt körben - a legszélesebb mérlegelés eredményeként - a szerződésmódosítást jogszabállyal elvégezte, a bírói szerződésmódosítás ugyanebben a körben kizárt.” Ezáltal felhívta a jogalkotó figyelmét arra, hogy a nagyobb társadalmi rétegeket érintő problémát inkább jogalkotás segítségével lenne szükséges megoldani.

A kormány az Alaptörvény értelmezése végett az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy szükség esetén megalkossa a deviza hiteleseket segítő szabályokat. Az Alkotmánybíróság 8/2014. (III.20.) AB határozatot hozta meg, mely határozat rendelkező részének a II. pontja az alábbiakat tartalmazta:

„Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény II. cikkét és a B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság elvét az M) cikk (2) bekezdése második mondatával összefüggésben értelmezve megállapítja, hogy jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát kivételesen – a clausula rebus sic stantibus elve alapján – megváltoztathatja. Az állam jogszabállyal a szerződések tartalmát általában csak ugyanolyan feltételek fennállása esetén változtathatja meg alkotmányosan, mint amilyen feltételek fennállását a bírósági úton való szerződésmódosítás is megköveteli.”

A fenti Alkotmánybírósági határozat zöld utat nyitott a devizahiteleseket segítő jogszabályok meghozatalához.

Eközben a Kúria előtt folyamatban volt Kásler ügyben előzetes döntéshozatali eljárás keretében az Európai Unió Bíróságához fordult, míg a Kúria az előtte folyó peres eljárást felfüggesztette, mert úgy ítélte meg, szükséges a jogvita eldöntéséhez az irányelv 4. cikk (2) és 6. cikk (1) bekezdésének az értelmezése. Az ügyben többek között felmerült a hitel folyósításakor a vételi, a törlesztéskor az eladási árfolyam alkalmazása tisztességtelen, indokolatlan hátrányt jelent a fogyasztó számára.

Az Európai Unió Bírósága előtt C-26/13. számú ítéletében kifejtett értelmezése szerint – mely az irányelv 6. cikk (1) bekezdésére vonatkozott - , amennyiben a szerződés a tisztességtelen szerződési feltétel elhagyása esetén nem teljesíthető, a tisztességtelen feltételt a nemzeti jog diszpozitív rendelkezése helyettesíti. A magyar jog vonatkozó diszpozitív rendelkezését a Ptk. 231. § (2) bekezdése tartalmazza, amely szerint a más pénznemben meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam alapulvételével kell átszámítani. Ez pedig nem a pénzügyi szolgáltatók deviza vételi, eladási vagy közép árfolyama, hanem a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyama.

A fenti ügyek folyományaként született meg két, a devizahiteleseket segítő jogszabály, így a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló  2014. évi XXXVIII. törvény (toábbiakban: DH1 törvény), valamint a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (DH2 törvény).

A DH1 törvény azért is volt kiemelkedő jelentőségű, mivel foglalkozott az árfolyamrés, az egyoldalú szerződésmódosítás kérdésével, míg a DH2 törvény a devizahitelek elszámolását érintette.

A DH2 törvény lehetőséget biztosított arra, ha a fogyasztó nem értett egyet a hitelintézet által készített elszámolással, ebben az esetben a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhatott, akinek döntésével szemben jogorvoslati lehetőséget is biztosított mégpedig nemperes bírósági eljárás formájában. DH2 törvény 24. §-a szerinti eljárás egy nemperes eljárás, amely Budapest területén a Pesti Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességgel folytatott le, míg Budapesten kívül a törvényszékek székhelyén működő járásbíróság, mint első fokú bíróság járt el. Tekintve, hogy a 24. § alapján a nemperes eljárásra az 1952. évi III. törvény, a polgári perrendtartás (Pp.) szabályait kellett alkalmazni, így a nemperes eljárás során hozott határozattal szemben fellebbezésnek volt helye. A munkámból kifolyólag találkoztam ilyen bírósági nemperes eljárással, de kevés ilyen eljárás indult.

Ezen téma kapcsán szintén fontos megemlíteni az árfolyamkockázattal kapcsolatos tájékoztatások problémáját. A kialakult bírói gyakorlat szerint - melynek alakításához nagyban hozzájárult az Európai Unió Bíróságának a fogyasztói irányelv értelmezése során hozott C-51/17. számú ítélete - a szerződési feltételek világos és érthető megfogalmazásának követelménye, hogy az árfolyamkockázattal kapcsolatos feltételeknek nemcsak alaki és nyelvtani szempontból, hanem konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára akként, hogy az átlagos fogyasztó ne csupán azt legyen képes felismerni, hogy a nemzeti fizetőeszköz a kölcsön nyilvántartásba vétele szerinti devizához képest leértékelődhet, hanem értékelni kell tudnia egy ilyen feltételnek a pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt gazdasági következményeit is.

Az elmúlt évek során sok tanulságot le kellett vonnia a fogyasztóknak, a fentiekben leírt ismeretek birtokában egy hitelfelvétel során körültekintően kell eljárni, a fogyasztónak nem hirtelen, azonnal kell döntést hoznia, hanem a saját helyzetét felmérve távlatokban kell gondolkodnia, hiszen egy hitelfelvétel nem egy-két évre történik, főleg ha az ember egy otthont szeretne teremteni. A 2008. évi válságot követően felnőtt generációk talán tudatosabbak lettek, melyben segítséget nyújthat a technika fejlődése, azonban a kapott információkat meg kell szűrniük, hiszen a technika fejlődése magával hozta az információk sokaságát is.  Egy-egy hitelfelvétel során merni kell feltenni a kellemetlen kérdéseket is, akár több napot, hetet gondolkodni rajta és aláírás előtt a szerződéseket és mellékleteket át kell olvasni. Pénzügyi tudatosságot elsajátíthatunk önképzéssel, de a fiatalabb generációk számára mindenképp indokolt lenne az oktatási rendszer keretei között ezt megteremteni.