Indiai versenytársat kap az Uber az Egyesült-Királyságban

  • 2018/08/17
  • Kutatócsoport2

Egy indiai fuvarmegosztó, az Ola egyre több országban jelenik meg, külföldön elsőként Ausztráliába terjeszkedett, most azonban az Egyesült Királyságon keresztül Európát szeretné meghódítani.

Az indiai taxiszolgálat egy hónapon belül fogja megkezdeni működését Dél-Walesben, majd Manchesterben, és az ismertté vált tervei szerint az év végére szerte az országban jelen lesz. A bengalurui székhelyű vállalatot egyébként 2010-ben alapították, jelenleg az Ola India egyik legstabilabb technológiai vállalkozása. Száztíz indiai városban működik 125 millió felhasználóval, megelőzve az Ubert a szubkontinensen, ahol már az amerikai cég a piac kevesebb mint harmadát uralja. Az Ola elsőként tette lehetővé Indiában, hogy riksát és motorkerékpárt is rendelhessenek a felhasználói. Később természetesen az Uber is próbálta felvenni a versenyt, s követte a példát.

Forrás:https://i2.wp.com/inc42.com/wp-content/uploads/2016/06/Ola-Uber1.jpg?fit...

Úgy tűnik, hogy Nagy-Britanniában azonban nehezebb dolga lesz az Uber kiszorításával. Annak ellenére, hogy az Uber a londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezettel, a Transport for Londonnal (TfL) folytat igen komoly bírósági harcot, az autórendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazását több mint 3,6 millióan töltötték le a brit fővárosban, sofőrjeinek száma pedig most is eléri a 45 ezret. Mindez nem meglepő, ha azt nézzük, hogy Európa 25 unikornis vállalatából (egymilliárd dollárnál nagyobb értékű start-up magáncégek) egy tucat az Egyesüllt Királyságban működik, melyek közül a legértékesebb unikornis a 68 milliárd dollárt érő Uber.

Forrás:https://g7.24.hu/piac/20180809/lefelezi-az-unios-unikornis-allomanyt-a-b...

Az Uberrel ellentétben viszont az Ola Nagy-Britanniában lehetővé fogja tenni, hogy felhasználói hagyományos taxit is rendelhessenek. Az Ubernek így most először lehet komoly vetélytársa a brit piacon, az amerikai társaság már 65 ország 600 városában van jelen, és bár a cég Kínában 2016-ban feladta a küzdelmet, Indiában viszont évi egymilliárd dolláros beruházással akarja növelni jelenlétét. 

 

Az összefoglalót készítette: Dr. Horváth Bettina, PhD hallgató

 

Források:

https://adozona.hu/altalanos/Konkurenciat_kap_az_Uber_NagyBritanniaban_CHEPD7

https://www.vg.hu/vallalatok/kozlekedes/indiai-rivalist-kap-az-uber-a-briteknel-1036218/

http://hvg.hu/tudomany/20180808_Indiai_konkurenciaja_lesz_NagyBritanniaban_az_Ubernek

https://www.portfolio.hu/vallalatok/versenytarsat-kap-nagy-britanniaban-az-uber.294198.html

https://g7.24.hu/piac/20180809/lefelezi-az-unios-unikornis-allomanyt-a-britek-kivonulasa/