Főtanácsnoki indítvány a magyar kiskereskedelmi különadóról

  • 26 July 2019
  • Kutatócsoport2

2019. július 4-én ismertette indítványát Juliane Kokott főtanácsnok a C-323/18. számú Tesco-Global Áruházak ügyében. Az indítvány a bolti kiskereskedelmi árbevételre kivetett magyarországi különadó uniós joggal való összhangjának vizsgálatára vonatkozott.[1]

Az ügy előzményeként az szolgált, hogy Magyarország a 2008-ban kezdődő pénzügyi-gazdasági válság hatására ágazati különadókat vezetett be annak érdekében, hogy stabilizálja az államháztartás helyzetét. A bevezetett különadókkal kapcsolatban fel is merült az uniós joggal való összeegyeztethetetlensége és az Európai Bíróság a Hervis-ügyben a bolti kiskereskedelmi árbevételre kivetett különadó vonatkozásába ki is mondta, hogy a különadó a társaságok székhelyén alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Azonban annak az ítéletnek a hatálya nem terjedt ki a Tesco-ra, mivel a Tesco nem kapcsolt vállalkozás formájában működött.[2] A Tesco-nak, így az adóévek során körülbelül 35 milliárd forint különadót kellett megfizetnie. Ezt az összeget később növelte az is, hogy az adóhatóság körülbelül 1,4 milliárd forint különadó megfizetésére kötelezte a Tesco-t, mivel a NAV által végzet ellenőrzés eredményeként adókülönbözetett állapítottak meg nála. A Tesco a határozattal szemben fellebbezett, amit azonban helybenhagytak. Ezt követően nyújtott be keresetét a határozattal szemben arra hivatkozva, hogy az megalapozatlan, mivel az az uniós joggal nem egyeztethető össze.[3]  

Nemcsak a Tesconak, hanem a tagállami bíróságnak is kétségei voltak a különadó uniós joggal való összeegyeztethetőségéről, mivel a bíróság szerint az érdemi adóterhet döntő többségében a külföldi tulajdonban álló adóalanyoknak kell viselnie. A tagállami bíróság kétségei miatt előzetes döntéshozatali eljárás keretében négy kérdést intézett az Európai Unió Bíróságához.[4]

A kérdések a következők voltak: 1. különadó összeegyeztethető-e az uniós alapszabadságokkal, 2. az uniós jognak a gazdasági szereplők közötti hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezéseivel, 3. az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal, valamint 4. az egyszerre több fajta forgalmi típusú adó kivetését tiltó uniós HÉA irányelvvel.[5]
A kérdéseket - a Bíróság általi megválaszolás előtt - először a főtanácsnok értékelte. Az első kérdés vonatkozásában a főtanácsnok megállapította, hogy a progresszív adó következtében a nagyobb árbevételű vállalkozások ugyan eltérő bánásmód alá esnek, mint a kisebb árbevételű vállalkozások, azonban ez nem eredményez nyílt és közvetlen diszkriminációt a külföldi vállalkozások vonatkozásában, mivel a különadó kivetési szabályai nem tesznek különbséget a vállalkozás székhelye vagy származása szerint. Nem áll fenn szerinte a vállalkozások letelepedése szabadságának közvetett korlátozása sem.[6]
Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy nem volt akadálya annak, hogy a Tesco a megváltozott adózási körülményekhez  igazítsa a szervezeti felépítését. Emiatt nem tekinthető ezen adóztatás visszaélésszerűnek. Kiemelte továbbá, hogy az alapvető szabadságok nem a jogi formától független adóztatást, hanem csupán azt követelik meg a tagállamoktól, hogy az adóztatás ne különböztesse meg hátrányosan a határokon átnyúló helyzetet.[7] Másrészről szerinte a különadó nem a külföldi vállalkozások, hanem a nemzetközi szinten határokon átnyúló tevékenységet folytató és ez elért nyereség lehető legkisebb mértékű adóztatásának biztosítására törekvő multinacionális vállalatok ellen irányul. Szerinte az ilyen  vállalkozások vonatkozásában az árbevétel alapú progresszív adó alkalmazása nem valósít meg az adóztatáshoz való joggal való visszaélést.[8]
Arra az esetre is megfogalmazta véleményét a főtanácsnok, ha a Bíróság a különadót közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősíti. Ebben az esetben szerinte a pénzügyi teljesítőképesség szerinti adóztatás, mint igazoló ok igazolhatja a letelepedés szabadságának korlátozását. Továbbá úgy vélte, hogy a különadó a célok eléréséhez szükséges intézkedésnek tekinthető, amely alkalmas arra, hogy elérje a kivetéssel meghatározott célokat. Ezekből következően annak kimondását javasolja a Bíróságnak, hogy a különadó összhangba van a letelepedés szabadságának az elvével.[9]
Ezt követően a második és a harmadik kérdést értékelte a főtanácsnok. Ezen kérdések, tehát a különadó tiltott állami támogatásának jellegére vonatkoztak. A főtanácsnok először is a kérdéseket elfogadhatatlannak minősítette, mivel szerinte a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében valamely adó alanya nem hivatkozhat -annak érdekében, hogy kivonja magát ezen adó megfizetése alól- arra, hogy az olyan adómentesség, amelyben más vállalkozások részesülnek állami támogatásnak minősül[10]
Arra az esetre is megfogalmazta a véleményét, ha a Bíróság a kérdést elfogadhatónak nyilvánítja. Szerinte a különadó nem nyújt szelektív előnyt a kisebb árbevételű vállalkozásoknak a nagyobb bevételű vállalkozásokhoz képest, ezért az nem tekinthető tiltott állami támogatásnak. A szelektív jelleget már az is kizárja szerinte, hogy az eltérő árbevételű vállalkozások nincsenek összehasonlítható jogi és ténybeli helyzetben. De még, ha összehasonlítható helyzetben is lennének a vállalkozások, akkor is igazolt a közöttük alkalmazott eltérő bánásmód a különadó bevezetésének indokaként megjelölt célokkal.[11]

Végül pedig a negyedik kérdés vonatkozásában megállapítja a főtanácsnok, hogy a különadó nem forgalmi adó, mivel nem a fogyasztót kívánja adóztatni. Következésképpen a HÉA irányelv 401. cikke nem akadályozza Magyarországot abban, hogy a HÉA mellett ezt az adót is bevezesse.[12]
Összeségében, tehát annak kimondását javasolja a főtanácsnok az Európai Bíróságnak, hogy a bolti kiskereskedelmi árbevételre kivetett magyarországi különadó összhangban van az uniós joggal. A főtanácsnok véleménye a Bíróságot nem köti.[13]

 

Az összefoglalót készítette: Soltész Péter Ádám, joghallgató

Források:


Brexit Eng: