A fiktív számlák esetén fennálló hozzáadottérték-adó levonási jogról döntött az EUB

  • 11 June 2019
  • Kutatócsoport2

2019. május 8-án az Európai Unió Bírósága meghozta döntését a fiktív számlák esetén fennálló hozzáadottérték-adó (héa) levonási jogról, illetve a jogosulatlan héa levonás esetén alkalmazandó bírság adóalapjáról. Az ezzel kapcsolatos jogi probléma nem egyedülálló, ugyanis a Kúria is nemrégiben hozott döntést hasonló témában, a fiktív ügyletekre vonatkozó ÁFA visszaigényléssel kapcsolatban.[1]

Az EUB előtt zajló alapügy tényállása az volt, hogy egy villamosenergia‑termeléssel és értékesítéssel foglalkozó olasz társaság, úgy növelte meg fiktíven a számláin szereplő összegeket, hogy ugyanazon villamosenergia‑mennyiségeket, ugyanazon az áron  és ugyanazon csoporthoz tartozó társaságok között körkörös eladási mechanizmussal értékesítette. Ezen ügyletek azonban nem okoztak a költségvetésnek adóbevétel kiesést, mivel a társaság teljesítette az egyes villamosenergia adásvételi ügyletei után keletkező héa fizetési kötelezettségét. Az olasz adóhatóság ezt észlelve megtagadta azon ügyletek utáni héa-levonást, amelyek a villamosenergia tényleges átadása hiányában fiktívnek minősültek. Továbbá a társaságot a jogellenesen levont héa összegének megfelelő összegű bírsággal sújtotta. Az adóhatóság szerint a fiktív ügyletek egyetlen célja az volt, hogy a társaság a banki finanszírozásban való részesülés céljából a könyvelésben nagyobb összegeket mutasson fel.

A társaság a hatóság határozataival szemben keresetet indított a megyei adóügyi bíróságon, amelyet azonban elutasítottak. A társaság az ítélet ellen fellebbezett és a fellebbezés során eljárt tartományi adóügyi bíróságnak már kétségei voltak a nemzeti szabályozás uniós joggal való összeegyeztethetőségéről, így az uniós jog értelmezésével kapcsolatban az Európai Unió Bíróságához fordult előzetes döntéshozatali eljárás keretében .

A tagállami bíróság három kérdést intézett az EUB-hoz. Az első két kérdés arra vonatkozott, hogy „úgy kell‑e értelmezni a héa-irányelvet, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a fiktív ügyletekre vonatkozó héa levonását kizárja, ugyanakkor ezen adó – beleértve a fiktív ügylet utáni adót is – megfizetésére kötelezi azokat a személyeket, akik héát tüntetnek fel a számlán.”[2] A harmadik pedig arra irányult, hogy „egy olyan helyzetben, mint amilyen a jelen ügy, az arányosság elvét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely alapján a jogellenes héa-levonást az elvégzett levonás összegével megegyező bírsággal szankcionálják?”[3]

Az első két kérdés megválaszolása előtt rögzítette a bíróság, hogy az uniós irányelv 168. cikke alapján a héa levonásának joga, akkor gyakorolható, hogy ha a termékek vagy szolgáltatások „beszerzése vagy igénybevétele érdekében felmerült költségek az adólevonásra jogosító, adóköteles értékesítési ügyletek árának alkotóelemét képezik”.[4] Ez azt jelenti jelen esetben, hogyha a termék beszerzése vagy a szolgáltatás igénybevételére irányuló ügylet fiktív, akkor nem áll fenn semmilyen tényleges termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás, így adólevonási jog sem keletkezhet. A le nem vonható adólevonás joga pedig a számla címzettjére vonatkozik.

Másrészt a bíróság a vonatozó irányelv 203. cikke alapján azt is megjegyezte, hogy ha a számla kibocsátója a számláján héát tüntet fel, akkor azt köteles is megfizetni. A héa megfizetése tehát a számla kibocsátóját terheli, a héa le nem vonhatósága pedig a számla címzettjét. Az alapügyben azonban minden egyes gazdasági szereplő egyszerre volt a héát feltüntető számla kibocsátója, és egy másik olyan számla címzettje is. Ezért, úgy voltak kötelesek a héát megfizetni, hogy azt később nem tudták levonni.

A bíróság ezek után következtettet a héa-levonási mechanizmus két céljára, amely egyrészt az, hogy a „vállalkozót teljes egészében mentesítse valamennyi gazdasági tevékenysége keretében fizetendő vagy megfizetett héa terhe alól, amennyiben azok héa kötelesek”[5]. Másrészt az, hogy az adócsalást, az adóelkerülést és az esetleges visszaéléseket megelőzzék. „Márpedig az adóbevétel‑kiesés veszélye főszabály szerint nem hárul el teljesen, amíg a héa összegét jogosulatlanul feltüntető számla címzettje ezen adó levonása céljából felhasználhatja a számlát”.[6]

Jólláthatóan a két cél között kollízió van, amely feloldása érdekében a bíróság megnézte, hogy a héa megfizetési és a le nem vonási kötelezettség az arányosság elve alapján nem lépte-e túl a cél eléréséhez szükséges mértéket és nem sérti-e ezzel kapcsolatban a héa-semlegesség elvét.  

Ezzel összefüggésben rögzítette, hogy a héa-semlegesség elvének tiszteletben tartását biztosítja az, ha a tagállam előírja azt, hogy „minden jogosulatlanul felszámított adó helyesbíthető, amennyiben a számla kibocsátója bizonyítja jóhiszeműségét, vagy ha kellő időben és teljes mértékben elhárítja az adóbevétel‑kiesés veszélyét”[7].

Ez jelen ügyre vonatkozóan azt jelenti, hogy ugyan a társaság jóhiszeműségének hiányában nem lenne jogosult az adólevonásra, azonban, mivel a társaság fiktív ügyletei semmilyen adóbevétel‑kiesést nem okoztak a költségvetésnek, így a számlán szereplő megfizetett adó visszatérítésére mégis jogosulttá válik. Továbbá ez - általánosságban - a többi ügyre vonatkozóan azt jelenti, hogy a tagállamok kötelesek arra, hogy a fiktív számla kibocsátójának lehetővé tegyék azt, hogy az e számlán szereplő megfizetett adó visszatérítését kérje, amennyiben kellő időben és teljes mértékben elhárította az adóbevétel‑kiesés veszélyét.

Ezek alapján az első két kérdésre azt a választ adta a bíróság, hogy „az alapügyhöz hasonló ügyekben nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a fiktív ügyletekre vonatkozó hozzáadottérték‑adó levonását kizárja, ugyanakkor ezen adó megfizetésére kötelezi azokat a személyeket, akik héát tüntetnek fel a számlán, feltéve hogy a nemzeti jog lehetővé teszi az e kötelezettségből eredő adótartozás helyesbítését, ha az említett számla nem jóhiszeműen eljáró kibocsátója kellő időben és teljes mértékben elhárította az adóbevétel‑kiesés veszélyét, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia”.[8]

A harmadik kérdés megválaszolása előtt pedig azt is rögzítette az EUB, hogy a tagállomoknak az irányelv alapján lehetőségük van olyan intézkedéseket elfogadni, amelyek a héa pontos beszedésére és az adócsalás megakadályozására irányulnak. Azonban a tagállomok ezen hatáskörüket az arányosság és a héa-semlegesség elvének a tiszteletben tartásával gyakorolhatják csak. Ennek kapcsán mérlegelni kell azt, hogy „a szankció megfelel‑e az arányosság elvének és figyelembe kell venni különösen az e szankció által büntetendő jogsértés jellegét és súlyát, valamint a szankció összege meghatározásának módjait”.[9]

A nemzeti jog szerint a bírság adóalapja nem az adótartozás volt, hanem a jogosulatlanul levont adó összege. Ez azért releváns, mert az adótartozás és jogosulatlanul levont adó összege nem mindig esik egybe. Előbbi ugyanis a megfizetendő héa és levonható adó közötti különbözet lesz. Az alapügyben pedig ez a két szám el is tért egymástól, mivel a társaság adótartozása nulla volt, hiszen szabályszerűen megfizették a héát. A bírság adóalapja viszont a jogosulatlanul levont, előzetesen felszámított adó összegének 100%-a volt. Így teljesen figyelmen kívül hagyta a társaság adótartozásának hiányát. Mindezek alapján a 3. kérdés tekintetében az EUB azt a választ adta, hogy az alapügyhöz hasonló ügyekben arányosság és a héa-semlegesség elvével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a jogellenes héa-levonást az elvégzett levonás összegével megegyező bírsággal szankcionálja.

 

Az összefoglalót készítette: Soltész Péter Ádám, joghallgató DE ÁJK

 

Források:


[2] curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=213856&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=1442963 (2019.06.01.)

[3] curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=213856&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=1442963 (2019.06.01.)

[4] curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=213856&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=1442963 (2019.06.01.)

[5] curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=213856&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=1442963 (2019.06.01.)

[6] curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=213856&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=1442963 (2019.06.01.)

[7] curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=213856&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=1442963 (2019.06.01.)

[8] curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=213856&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=1442963 (2019.06.01.)

[9] curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=213856&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=1442963 (2019.06.01.)

Brexit Eng: