EUB: a magyar reklámadó összeegyeztethető a belső piaccal

  • 15 July 2019
  • Kutatócsoport2

Magyarország 2014 júliusában vezette be az ún. reklámadót. A megosztó különadót a Bizottság is megvizsgálta, s 2016 novemberében megállapította, hogy uniós versenyjogi tilalmakba ütközik, ezért meg kell szüntetni. Magyarország ezzel nem értett egyet, így az Európai Unió Bíróságától kérte a Bizottság határozatának megsemmisítését. Magyarország időközben, még 2017 májusában visszaható hatállyal eltörölte a különadót. A várva várt döntés csak most, 2019 júniusában született meg. A Bizottságnak nem sikerült bizonyítania az uniós jog megsértését. A Bíróság szerint ugyanis a bizottsági érvelés hiányos, megállapításai tévesek. Mindezekre tekintettel a Törvényszék teljes egészében megsemmisítette a Bizottság határozatát.

Előzmények

Az adóról

A 2014-2017 között működő reklámadó a Magyarországon közzétett reklámokból származó bevételekre kivetett különadó. Az adó alanyai azok a gazdasági szereplők, akik reklámot tesznek közzé, azaz leginkább újságok, audiovizuális médiumok és a reklámok kihelyezői. Az adó alapja a reklám közzétételéből származó adóévi nettó árbevétel. Az első adóköteles sáv 500 millió forintnál kezdődik. Ez a különadó hatkulcsos, árbevétel-sávonként 10%-kal emelkedik. Az utolsó sávban, 20 milliárdos nettó árbevétel fölött 40% (ami 2015-ben 50%-ra emelkedett) az adókulcs. A reklámadót bevezető törvény bizonyos adóalanyok számára egyfajta kedvezményt is biztosít. Azok az adóalanyok ugyanis, akik az adózást megelőző évet nullás vagy negatív eredménnyel zártak, az előző években elhatárolt veszteségük 50%-át levonhatják az adóalapjukból.

A Bizottság vizsgált és határozott

A Bizottság 2015 elején hivatalos vizsgálati eljárást indított, mivel úgy vélte, hogy az adó progresszív jellege és az előbb említett levonási kedvezmény állami támogatást eredményeznek. Vizsgálatai alapján gyanúját igazoltnak találta, így határozatában megállapította, hogy a szóban forgó rendszer uniós versenyjogi szempontból meg nem engedett állami támogatásnak minősül.

Az állami támogatás fogalma

Az állami támogatás uniós versenyjogi értelemben olyan támogatás, mely közvetlenül vagy közvetve állami forrásból származik, előnyhöz juttat bizonyos vállalkozást vagy ágazatot és ezáltal torzítja a tagállamok közötti versenyt.[1] Azok a támogatások, melyek kimerítik ezeket a fogalmi elemeket, főszabály szerint tilosak, mivel a belső piaccal ellentétesek.

A Bizottság érvei

A Bizottság szerint a tiltott állami támogatás fogalmát a reklámadó rendszere teljes egészében kimeríti.

1. Az első fogalmi elem az állami forrás. A Bizottság úgy vélte, a reklámadóról szóló törvény elfogadásával Magyarország lemondott azoktól a forrásokról, melyeket az alacsonyabb árbevételű (vagyis kisebb) vállalkozásoktól kellett volna beszednie. A Bíróság korábbi esetjoga szerint a bevételekről való lemondás az államnak betudható.

2. Az előny kapcsán a Bizottság emlékeztetett arra, hogy nemcsak a pozitív juttatások jelentenek előnyt, a szokásos terhek enyhítése szintén előnyt realizál. A Bizottság szerint a jelen ügyben a különböző adókulcsok alkalmazása csökkenti a kisebb vállalkozások terheit a nagyobbakkal szemben. Ebben egyértelműen előnyt vélt felfedezni. Az adólevonási rendszert szintén előnynek tekintette, hiszen ez is bizonyos vállalkozások terheit csökkenti a többiekhez képest.

3. A Bizottság a szelektivitási feltételt is alátámasztottnak tartja. A Bizottság szerint az azonosított előnyökből csak bizonyos vállalkozások részesülnek. Az adóelőnyöket több lépcsőben vizsgálta meg. Először is azonosította az összehasonlítás alapjául szolgáló „normál” adórendszert. Normál rendszerként egy egykulcsos vagy egységes adókulcsot tartalmazó rendszert rögzített. Ez alapján megvizsgálta, hogy a reklámadó rendszere eltér-e ettől az általános rendszertől. Miután megállapította, hogy eltér, megvizsgálta, hogy az eltérés igazolható-e az adórendszer jellegével és általános felépítésével. Arra a következtetésre jutott, hogy az intézkedés önkényes megkülönböztetést jelent hasonló jogi és ténybeli helyzetben lévő vállalkozások között.

 4. A Bizottság szerint a versenytorzítás és tagállamok közötti verseny érintettsége is igazolható. A magyarországi reklámpiacon is van verseny, ahová más tagállamokból érkező szereplők is beléptek. A Bizottság úgy vélte, a verseny torzul, mert a legkisebb adókulcs alá tartozó vállalkozások működési támogatásban részesülnek. A Bizottság mindezek alapján határozatában megállapította, hogy a vitatott adó alapján egyes gazdasági szereplők a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásban részesülnek. A Bizottság felszólította Magyarországot, hogy biztosítsa a torzításmentes, uniós követelményeknek megfelelő versenyt. Tehát szüntesse meg ezt a többkulcsos különadót.

 

A magyar válasz, Magyarország érvei

Magyarország szerint a Bizottság érvelése téves és a reklámadó összeegyeztethető a belső piaccal. Erre tekintettel az Európai Unió Bíróságtól kérte a Bizottság határozatának a megsemmisítését. De időközben (2017 májusában) visszaható hatállyal eltörölte a reklámadót. Magyarország szerint a Bizottság több ponton is hibázott. Már a szóban forgó intézkedés állami támogatásnak minősítése is téves, a Bizottság megsértette az indokolási kötelezettségét, sőt a hatáskörével is visszaélt.

 

Téves minősítés, hibás érvelés, hatásköri visszaélés?

A magyar álláspont szerint a nemzeti jogalkotónak az adórendszer sokszínűsége miatt számos eszköze van a közterhek optimális elosztására. Az uniós jog meghagyta a tagállamok hatáskörében, hogy a közvetlen adóztatás területén az adómértékekről dönthessenek. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ennek a hatáskörnek része a progresszív adókulcsok alkalmazása is. Az esetjog alapján önmagában az, hogy egy adó sávosan progresszív, nem eredményez állami támogatást.[2] Magyarország úgy véli, a megtámadott határozatban a különböző kulcsok összehasonlítása egy fiktív rendszer alapján történt. A Bizottság „megálmodott” egy egykulcsos vagy átlagos referenciarendszert és ezzel a nem létező rendszerrel hasonlította össze a tagállami adó jogszerűségét. A magyar álláspont szerint az adó progresszív szerkezete eleme a reklámadó rendszerének. Emiatt az összehasonlítás alapját e szerkezetnek kellett volna adnia. Mindezekre tekintettel tehát a Bizottság nem tudta bizonyítani, hogy a progresszív szerkezet szelektív előny nyújt a kisebb vállalkozásoknak, hiszen már az összehasonlítás alapja is tévesen került megállapításra. Magyarország szerint a szóban forgó adóalap‑csökkentés sem jelent szelektív előnyt egyetlen vállalkozás számára sem. Az adóalap-csökkentés minden reklámadó‑alany számára megkülönböztetés nélkül elérhető függetlenül attól, hogy 2013‑ban nyereséges volt‑e, vagy sem. E rendelkezés célja, hogy az első adóévben a már amúgy is veszteséges vállalkozások terhét enyhítse. Ezzel kapcsolatban Magyarország azt állítja, hogy a 2013‑ban veszteséges vállalkozások a 2014-es adókötelezettségüket illetően nem voltak összehasonlítható helyzetben a 2013-ban nyereséges vállalkozásokkal.[3]

 

A Törvényszék ítélete és indokolása

A Törvényszék szerint a Bizottságnak nem sikerült a jog által megkövetelt módon alátámasztania, hogy a reklámadó pusztán a progresszív jellege miatt állami támogatásnak minősül. Továbbá azt sem, hogy az adóalap-csökkentés szelektív előnyt biztosít.

A progresszívitásról

Először is a Bizottság a reklámadót illetően felvázolt egy referencia-adórendszert. Ez alapján a „normál” rendszer alapján állapította meg, hogy bizonyos vállalkozások részesülnek-e szelektív előnyökben. Ez azonban a Törvényszék szerint is problémás, hiszen az azonosított normál rendszer vagy hiányos, mivel nem tartalmaz adókulcsot, vagy pedig hipotetikus, mivel egységes adókulcsot tartalmaz. A Törvényszék szerint - a reklámadó progresszív jellegére és bizonyos vállalkozásokat illetően a differenciált adósávok hiányára tekintettel - a jelen ügyben „normál” rendszerként kizárólag magát a reklámadót lehetett volna figyelembe venni. Az összehasonlítás alapját a reklámadó progresszív adókulcsokat és adósávokat magában foglaló egységes szerkezetének kellett volna adnia. Másodszor a Törvényszék emlékezet, hogy a magyar hatóságok célja egy árbevételen alapuló ágazati adó bevezetése volt az újraelosztási rendszer logikájának tiszteletben tartásával. A Bizottság szerint a reklámadó felépítése, különösen a progresszív jellege e célkitűzéssel nem volt összeegyeztethető, mivel a progresszív szerkezettel az adó célját nagymértékben kiüresítették. A Törvényszék szerint azonban észszerűen feltételezhető, hogy a nagyobb vállalkozások költségei méretgazdaságossági okokból kisebbek lehetnek, ezért arányosan magasabb jövedelmük miatt képesek arányosan magasabb adót fizetni. A Törvényszék úgy vélte, hogy ez egy olyan újraelosztási megfontolás, ami megfelel az árbevételen alapuló adók követelményeinek. Törvényszék úgy látja, hogy a Bizottságnak nem sikerült alátámasztania, hogy az adó szerkezete miatt szelektív előnyöket nyújt. A progresszív adóztatási forma lényege, hogy biztosítja, hogy egy vállalkozás csak akkor adózzon, ha tevékenységének eredménye elér egy bizonyos (akár magasabb) küszöbértéket. A Törvényszék a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatára hivatkozva rögzítette, hogy pusztán azért, mert egy adó progresszív, nem minősül szelektív előnyt nyújtó intézkedésnek. A tagállamok hatásköre, hogy a közvetlen adóztatás területén akár progresszív adókulcsokat is alkalmazzanak. Emiatt megalapozatlan a bizottsági érvelés. Csak azért, mert progresszív egy adó, még nem biztosít szelektív előnyt a kisebb vállalkozások számára.

Az adóalap-csökkentésről

Az adóalap-csökkentést illetően a Törvényszék úgy véli, hogy az adóalapból történő levonást objektív kritériumok alapján, az érintett vállalkozások választásától függetlenül állapították meg, tehát nem szelektív jellegű. A veszteséges vállalkozások terheinek enyhítése megfelel az újraelosztási logikának. A Törvényszék megállapította, hogy nincs eltérő bánásmód a 2013-ban veszteséges és nyereséges vállalkozások között, hiszen ezek a gazdasági szereplők nincsenek hasonló helyzetben. Mivel nincs összehasonlíthatóság, nincs eltérő bánásmód sem. Mivel a levonási rendszer nem tartalmaz hátrányosan megkülönböztető elemet, nem minősül állami támogatásokra jellemző szelektív előnynek sem.

A megsemmisítés

A Törvényszék szerint a Bizottságnak nem sikerült a jog által megkövetelt módon alátámasztania, hogy a reklámadó pusztán a progresszív jellege miatt állami támogatásnak minősül. Továbbá azt sem, hogy az adóalap-csökkentés szelektív előnyt biztosít. Ilyen körülmények között teljes egészében megsemmisítette a Bizottság határozatát.

 

Az összefoglalót készítette: dr. Széles Krisztina, PhD hallgató

 

A Bíróság ítélete és sajtóközleménye:

http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=CCBA4900529DE1CA4422EF1AC87A3A7E?text=&docid=215549&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=2047498

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2019-06/cp190084hu.pdf

 


[1] Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése

[2] Magyarország hivatkozik az 1985. május 9‑i Humblot ítéletre (112/84, EU:C:1985:185), az 1987. szeptember 17‑i Feldain ítéletre (433/85, EU:C:1987:371), a 2005. október 27‑i Distribution Casino France és társai ítéletre (C‑266/04–C‑270/04, C‑276/04 és C‑321/04–C‑325/04, EU:C:2005:657), valamint a 2014. február 5‑i Hervis Sport‑ és Divatkereskedelmi ítéletre (C‑385/12, EU:C:2014:47)

[3] Ennek alátámasztására a Bíróság korábbi esetjogára is hivatkozik. Lásd: 2011. november 15‑i Bizottság és Spanyolország kontra Government of Gibraltar és Egyesült Királyság ítélet (C‑106/09 P és C‑107/09 P, EU:C:2011:732) és a 2015. május 21‑i Pazdziej ítélet (C‑349/14, EU:C:2015:338)

Brexit Eng: