Brexit: honnan hová?

Egyrészt a téma aktualitása, valamint egyedisége miatt esett választásom a C-621/18. sz., vagyis Wightman-ügyre, ugyanis kilépésre még nem került sor az Európai Unióból. Álláspontom szerint nem egy valódi jogvita állt fenn az esetben, hanem egy teljes mértékben politikai hátterű ügyről beszélhetünk.

Mint az közismert, a Brexit-tel kapcsolatos népszavazáson nagyon alacsony arányban kerekedtek felül a kilépni szándékozók, véleményem szerint erre is visszavezethető, hogy a folyamat olyan mértékben elhúzódott, hogy a mai napig nem történt meg a valódi kilépés. Szintén a népszavazás eredménye, valamint az Egyesült Királyságra nézve hátrányos következmények vezethettek ahhoz, hogy a miniszterelnök részéről egyáltalán felmerült, hogy a kilépési szándék későbbi visszavonására kerüljön sor.

Egyetértek a Bizottság azon álláspontjával, miszerint az előzetes döntéshozatalra utalt kérdés hipotetikus, befogadásra alkalmatlan. Megfogalmazta továbbá a Tanács és a Bizottság, hogy a tagállamok részéről visszaélésekhez vezetne az egyoldalú visszavonás lehetősége, álláspontom szerint ennek nagy a valószínűsége, különös tekintettel arra, hogy egyes tagállamok az utóbbi években kifejezetten rossz viszonyt alakítottak ki az Európai Unióval. Ennek megfelelően a Bíróságnak célszerű lett volna elutasítania a megállapításra irányuló keresetet. Véleményem szerint az igenlő válasz, vagyis a kilépési szándék visszavonásának lehetősége az Európai Unió tekintélyének csökkenéséhez vezet, amely a bennmaradó tagállamokra nézve kifejezetten hátrányos.

Mindenképpen hátrányos lenne az esetleges kilépés, viszont amennyiben az nem elkerülhető, célszerű lenne az Unió tekintélyének fenntartása céljából, valamint a további kilépések elkerülése érdekében a lehetőség elutasítása.

Ezzel a lehetőséggel az Egyesült Királyság egy „kiskaput” nyert magának, mérlegelési lehetősége marad, hogy akár az éppen aktuális világgazdasági, vagy politikai helyzet alapján hozzon döntést a kilépésről, vagy vonja vissza a kilépési szándékát.

Egyetértek a Bíróság döntésével, legalább is részben, mert amíg az Egyesült Királyság csak bejelentette a kilépési szándékát, de nem lépett ki, addig teljes jogú tagja a közösségnek, tehát nem korlátozható az a joga, hogy bejelentse: alkotmányos berendezkedésével összhangban visszavonja a kilépési szándékát. Ha valamely Európai Uniós szerv ezt megtilthatná, akkor az azt jelentené, hogy a szerv arra kötelezi a tagállamot, hogy akarata ellenére lépjen ki az Európai Unióból, ami szembe megy az Unió elveivel, mégpedig azzal, hogy egy állam sem kötelezhető arra, hogy akarata ellenére csatlakozzon az Unióhoz, így arra sem, hogy akarata ellenére kilépjen. 

Viszont el kell ismerni, hogy a Tanács és a Parlament érvei is relevánsak és helytállóak, ezért érdemes őket figyelembe venni, mert ha a tagállamok rendelkeznek azzal a joggal, hogy korlátlanul bejelentsék, majd- tárgyalás közben- visszavonják a kilépési szándékukat, ezzel valóban visszaélhetnek, ha akarnak, legalább is az elvi lehetőségük megvan rá. Ez egyrészt jogi szempontból is visszás, mert mint ahogy a tagállamok jogában, úgy az Unió jogában sem szabad teret engedni a joggal való visszaélésnek, másrészt politikai szempontból is előidézhet nem kívánatos helyzeteket. Itt elég csak arra gondolni, hogy tárgyalás közben, ha a tagállamnak nem tetszik valamely feltétel, annak érdekében, hogy előnyösebb helyzetbe hozza magát, „bezsarolja” az Uniót, hogy ő élni fog a visszavonás jogával, addig, míg a számára kedvezőbb megállapodás születik. Az Unió, mint a világ legnagyobb és legerősebb nemzetközi szervezete, nem engedheti meg magának, hogy ilyen bizonytalan helyzet álljon elő. A kilépés okozta bizonytalanság mind a nemzetközi politikában, mind a gazdaságban gyengíti az Unió helyzetét (elég csak arra gondolni, hogy az euró árfolyama milyen gyorsan ingadozik bizonytalan, illetve válsághelyzetekben).

Ezért nekem az a véleményem, hogy kompromisszumot kell találni a Bíróság és a Bizottság/Parlament álláspontja között, és egy vagy két alkalommal engedni, hogy szabadon éljen a tagállam a kilépési szándék visszavonásának jogával, de ha ez már többször történik meg, és egy független szerv, mondjuk a Bíróság megállapítaná a joggal való visszaélést, akkor már szükség legyen az Unió beleegyezésére a visszavonáshoz. 

A 2016. június 23-ai népszavazás kétségkívüli fordulópontot jelent az EU és az Egyesült Királyság (UK) közös történetében, ugyanis nem volt még arra példa, hogy egy tagállam bejelentse: kilép az Európai Unióból.
Az EUSZ 50. cikke biztosítja a tagállamok számára az egyoldalú kilépés jogát, azonban ha jobban megvizsgáljuk, ez a kilépési jog nem teljesen tekinthető egyoldalúnak.
Maga a kilépés értelemszerűen egy kétoldalú folyamat, az EU mint tárgyaló fél, mindenképpen részt vesz ebben a kilépő tagállammal együtt, tehát tulajdonképpen csak maga a kilépés elhatározása az, amely egyoldalúnak tekinthető.
A cikk gyakorlati alkalmazása azonban több problémát is generált: egyrészt az integrációs paradigma változását hozta magával, hiszen a BrExit jelenti az EUSZ 50. cikkének első alkalmazását, melynek során különösen fontos a jó gyakorlat kidolgozása mindkét fél részéről; másrészt számos eljárásjogi és tartalmi kérdést megválaszolatlanul hagy, erősítve ezzel az EU mint tárgyaló fél pozícióját, hiszen bizonytalanság övez számos, a kilépő tagállam számára kardinális kérdést.
A UK kilépése számos gyakorlati kérdést felvet.
Ha megvizsgáljuk, hogy mi minden köthető az Egyesült Királyság nevéhez tagsága alatt az EU-ban, rá kell jönnünk, hogy ez az állam jelentős erőfeszítéseket tett például a nemzeti fizetőeszköz és szuverenitás védelmében.
Kiemelkedő szerepet vállalt az euróövezet kiterjesztésének ellensúlyozásában, emiatt kilépésük akár hazánkra nézve is jelenthet mind jogi, mind gazdasági változásokat.
A britek kilépésének következtében rendkívüli módon felgyorsulhatnak az európaizációs törekvések, pl. a közös pénz kiterjesztését illetően. Érezhető, hogy a UK a legnagyobb eurozónán kívüli államként tehát óriási ellenpontot jelent az integrációban. Kilépése jelentős mértékben befolyásolja az integráció további jövőjét, olyan kérdések felvetésével, mint pl. milyen irányba fog haladni az Európai Unió, milyen tendenciák várhatóak a kilépésnek köszönhetően.
Ami az integrációt illeti, véleményem szerint a legradikálisabb következménye a kilépésnek talán a dezintegráció lehet, ezalatt arra gondolok, hogy a britek példáján felbuzdulva több EU tagállam dönt amellett, hogy elhagyják az EU-t, ez pedig kétségkívül annak széteséséhez, a kiépített együttműködés gyökeres átalakításához vezetne.
Ugyanakkor ez épp fordítva is „elsülhet”: a brit kilépés eredményezheti akár az integráció közeledését, ahogy fentebb is említettem, megindulhat egy erős európaizálódás a bennmaradt tagállamok között.
2020. január 31-én megtörtént a kilépés, a UK elhagyta az EU-t, így pont került egy évek óta húzódó, a nemzetközi politikát erősen meghatározó ügy végére; legalábbis papíron. Az, hogy ennek a döntésnek milyen következményei, hatásai lesznek akár az EU-ra, akár magára az Egyesült Királyságra, de akár hazánkra is, ezt mind az idő fogja eldönteni.

Mint ahogy ismert az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az EU-ból, de a kilépés napján kezdődött 11 hónapos átmeneti időszakban jórészt a korábbi szabályrendszer maradt érvényben a kétoldalú kereskedelmi forgalomban. Az átmeneti időszak ugyanakkor idén január 1-jén lejárt, és ezzel egy időben megszűnt Nagy-Britannia tagsága az Európai Unió egységes belső piacán és vámuniójában is. A megállapodás a kvóták és vámok nélküli szabadkereskedelem mellett a halászatra, energiaügyekre, biztonsági kérdésekre és a tisztességes versenyre vonatkozó szabályokat tartalmaz.

Ezen időszakot követően vált nyilvánvalóvá, hogy mennyire is függöt egymástól a két fél és talán bizonyosodott be, hogy lehet elhamarkodott döntés volt a kilépés mellett dönteni. Az már mindenestre mindkét fél számára világos lett, hogy további egyezmények megkötése fog szükségessé válni a negatív gazdasági követelmények csökkentése érdekében. 

Történelmi háttér:

1951. április 18. – Európai Szén- és Acélközösség (3)

1957. március 25. – Római Szerződések - Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés és az Európai Atomenergia-közösséget (EAEK vagy Euratom) létrehozó szerződés (3)

1958. március 19. – Az Európai Parlament születése (3)

Nagy Britannia kétszeri elutasítás után, 1973.  január 01.-el lett tagja az Európai Közösségnek. (4)

Az Egyesült Királyság állampolgárai a 2016. június 23‑i népszavazáson az országuk Európai Unióból való kilépése (exit) mellett szavaztak (51,9% a 48,1% ellenében). (1. II.12.)

2017. március 29‑én Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága (a továbbiakban: Egyesült Királyság) bejelentette az Európai Tanácsnak az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből való kilépésének szándékát (a továbbiakban: kilépési szándék bejelentése). (1. 1.)

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2019.11.12.-n tették közzé a Megállapodás a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről dokumentumot. (2)

Nagy-Britannia EU-ból kilépése minkét fél számára nagy próbatétel. A britek részéről megváltozott az a kapcsolatrendszer, ami sok évtized alatt kiépült, az Unió pedig elvesztette népesség és gazdasági erő tekintetében második államát, ami miatt a világban betöltött súlya mind gazdasági, mind politikai értelemben csökkent.

Hogy történhetett mindez meg?

Egy biztos, az ide vezető úthoz hozzájárult mindkét fél. Az angolok folyamatosan jelezték az Unió felé a rendszer működésével kapcsolatos kifogásaikat. Ezek kezelésében az Unió nem bizonyult a britek számára kellően együttműködőnek.

Nagy Britannia részéről történelmi hagyománya van a kontinenstől (Európa többi részétől) független, akár teljesen eltérő politizálásnak. A földrajzi különállás (szigetország) ezt a hagyományt segített kialakítani, és fenntartani is.

A Brit Birodalom a XX. században összeomlott. Nagy Britannia a két világháborúból ugyan győztesként került ki, de ezt mindkétszer csak külső segítséggel érte el (USA), és végül a gyarmatbirodalma megszűnt. Létrejött viszont a Brit Nemzetközösség.  Napjainkban 54 független állammal és egyéb hozzájuk tartozó területekkel. (6)

Az angol néplélek és a brit politika nem tudta, és nem is akarta függetleníteni magát a több évszázad alatt kialakult kapcsolatrendszertől. A brit nagyság tudata tovább él, mint a valódi nagyság.

A természetesen megnevezhető konkrét gazdasági és politikai okok mellett egy népszavazás során az érzelmi tényezők is komoly szerepet játszhatnak. Így, ha nem is nagy többséggel, de az EU-ból kilépésre szavaztak.

Nagy Britanniát különleges kapcsolatok fűzik az Amerikai Egyesült Államokhoz. És különlegesen szoros kapcsolatok az egykori gyarmatokhoz, a Nemzetközösséghez. A nyelvi, kulturális, gazdasági, katonai és politikai összetartozás ebbe az irányba erősebbnek bizonyult, mint az Európai Uniós tagság fenntartása.

Az Európai Unió részéről mindenképpen hibás politizálás volt a Brit érdekek és sajátosságok nem kellő toleranciával kezelése. És ez a hozzáállás a jövőben akár újabb, az Unió egységét befolyásoló folyamatokat indíthat el.

A hibákból tanulni kellene, hogy a sokországú, még több  nemzetiségű Európa békés fejlődése tovább folytatódjon.

Források:

1.  https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=208385&pageIndex=0&doclang=hu&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=17998
2. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?qid=1580206007232&uri=CELEX%3A12019W/TXT%2802%29
3. https://european-union.europa.eu/principles-countries-history/history-eu/1945-59_hu
4. https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_Eur%C3%B3pai_Uni%C3%B3_t%C3%B6rt%C3%A9nete
5. http://publicatio.bibl.u-szeged.hu/3325/1/EUINTEGR.pdf

       6. http://real.mtak.hu/142305/1/document.pdf

2017. március 29-én az Egyesült Királyság bejelentette kilépési szándékát az Európai Unióból, mely egy olyan helyzetet eredményezett, mellyel korábban még nem találkozott az Unió. Ennek következtében pedig számos olyan új kérdés is felmerült, melyek megválaszolására nem volt kialakult szokás, gyakorlat és sem uniós, sem nemzeti szabályok sem rendelkeztek róla. Az egyik ilyen kérdés, hogy lehetséges-e visszavonni a kérelmet azután, hogy egy tagállam hivatalosan bejelentette kilépési szándékát.

Az Európai Unió Bírósága ebben az ügyben megállapította, hogy elegendő a tagállami alkotmányos szabályok megtartása arra, hogy a kilépés és annak visszavonása érvényes legyen. Ezzel nem értek egyet, hiszen egy országok közötti szoros együttműködés esetén is eltérő szabályozások, eltérő megoldások fedezhetők fel, melyek kiszolgáltatottá tehetik az Unió intézményeit. A kilépési szándék bejelentése nem csak az adott tagállamra van hatással, hanem magára a gazdasági közösségre, és ennek következtében az összes többi tagállamra és magára az Európai Unió intézményeire is.

Mivel a Tanács folytat tárgyalásokat a kilépéssel kapcsolatban, ő köt szerződéseket és határoz meg időpontokat, ezért a kilépéssel érintett tagállam állampolgárai nem feltétlen tudnak teljesen felkészülni a kilépéssel járó következményekre. Látni kell, hogy az Unióhoz tartozás a tagállami állampolgárok számára sok kedvező jogosultságot biztosít, melyek azonban a kilépéssel elvesznek, így azon állampolgárokra is kihatással van a kilépés, akik nem támogatják ezen folyamatot. Ez pedig egyféle kiszolgáltatott helyzetet teremthet, hiszen az állampolgárnak szinte minimális lehetősége van ez ellen tenni, így a „fejük fölött” történő kilépés az ő mindennapjaikra is kihatással van. Olyan jogosultságok, mint a szabad mozgás, a munkavállalás lehetősége más tagállamban azonos feltételek mellett eltűnnek, s ezek kimondottan hátrányosan érinthetik nem csak az adott ország állampolgárát, de a többi tagállam olyan polgárát is, akik a kilépő országban éltek, dolgoztak.

Ha a tagállamokat megilleti egy olyan egyoldalú visszalépési jog, az egy olyan visszaélési lehetőséget ad a nagyobb tagállam esetében, hogy a kedvezőtlen feltételek esetén bejelentik kilépési szándékukat, majd ezzel egy kedvezőbb alkuhelyzetbe kerülnek, melyet kihasználva olyan feltételeket tudnak kialkudni, melyek a versenyben előnyt jelentenek számukra, majd ezen előnyök megszerzése után lehetőségük van egyoldalúan visszavonni a kilépési szándékukat. Úgy gondolom tehát, hogy ezen egyoldalú kilépés-visszavonási jogosultság a tagállamok számára túlzottan nagy lehetőséget biztosít arra, hogy alkudozási eszközként felhasználva előnyt szerezzenek az Unión belül.

A jelenlegi válságokkal teli időkben, amikor az Európai Unió egységessége is lazulni látszik, kiemelten fontos ezen kérdések tisztázása és egyértelműsítse, hiszen az Uniós intézmények hatékony működése és egységes fellépése elengedhetetlen abban, hogy az Unió közösen tudjon előremozdulni egy mindenki számára megfelelő megoldás irányába. Ezek mellett pedig természetesen kiemelten fontos tiszteletben tartani a tagállam szuverenitását és önállóságát, megadva a lehetőséget az Unióból való kilépésre.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, azután, hogy 2016 nyarán rendezett népszavazáson 51,89 százalékos többségben voltak azok, akik a kilépés mellett tették le voksukat. A bizonyos átmeneti időszaknak 11 hónappal a kilépést követően végé szakadt. Ezt az átmeneti időszakot egyébként a Brexit feltételeiről szóló megállapodás biztosította az átállásra, és amely azt eredményezte, hogy Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyrendszere változatlan feltételekkel állt fenn.

Ennek a kilépésnek az utóhatásaira, és a manapság is – az emberek számára is – érzékelhető hatásainak vizsgálatával számos forrás foglalkozik.

A legfrissebb felmérés szerint soha nem voltak még ennyire elégedetlenek a Brexittel a britek, és ami érdekesség számomra, hogy még a kilépés mellett voksolók többsége is rossznak ítéli már meg az EU-tagság megszűnését.

Az egyik legnagyobb brit közvéleménykutató cégcsoport vizsgálta, hogy az emberek miként ítélik meg az átmeneti időszak 2020. december 31-i lejárta óta végbement folyamatokat. A megkérdezett britek aránya úgy alakul, hogy 23 százalék meglehetősen rossznak, 36 százalék pedig nagyon rossznak tartja az azóta történt eseményeket. Ebből pedig arra a következtetésre juthatunk, hogy összességében a megkérdezett britek 59 százaléka nem elégedett a Brexit óta eltelt időszak fejleményeivel, ami azért érdekes, mert a 2016-ban tartott népszavazáson majdnem 52 százalékuk a kilépés mellett voksolt. Érthető azonban, hogy azóta meglehetősen sokat változott az emberek élete, különböző befolyásoló tényezők miatt, tehát érthető, ha azóta másképp érzékelik.

Azzal, hogy az Egyesült Királyság már nem része az Európai Uniónak, az egységes piacnak és vámuniónak olyan akadályokkal kell szembenéznie a két félnek a kereskedelem terén, illetve az általános viszonyrendszerben, amelyek nyilvánvalóan nem léteztek 2021. január 1-je előtt.

Az élet minden területére kiterjedő hatások jelentkeznek. Érintettek a hatóságok, a vállalkozások és természetesen az emberek is, mind az Európai Unióban, mind pedig Nagy-Britanniában, még annak ellenére is, hogy létrejött egy kereskedelmi és együttműködési megállapodás. A megállapodás kiküszöböli például a Brexit után is a vámtarifákat és a kvótákat a kétoldalú kereskedelem terén, azonban nem található intézkedés a megállapodásban arra vonatkozóan, hogy a korábbi mély kereskedelmi integráció fennmaradjon.

Érdekesség, hogy minden egyes háztartás havi élelmiszerszámlája az Európai Unió elhagyása miatt 200 fonttal nőtt. Továbbá, a felmérések szerint a lakosság életszínvonala is csökkent, emellett pedig a britek egyik kilépés mellett szóló fő érve a bevándorlás korlátozása volt, amelynél az látszik, hogy egyáltalán nem csökkent. A legnagyobb visszaesés pedig a kereskedelem területén látszik. A munkaerőpiacon csökkenő munkanélküliség is látszik, amely azért sem kedvező fejlemény, mert ezzel a brit munkaerőpiacon akkora munkaerőhiány van, amely már a növekedést hátráltatja.

Közgazdászok szerint a Brexit hatásai azonban továbbra is kisebb-nagyobb mértékben fejtik majd ki hatásukat.

Források:

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20221128/nagyon-banjak-a-britek-a-brexitet-de-mennyire-jartak-rosszul-vele-581682#

https://www.portfolio.hu/global/20221124/itt-a-friss-felmeres-nagyon-megbantak-a-dontesuket-a-britek-581190

Hosszú folyamat volt Anglia kilépése az Európai Unióból. 2016. június 23-án az Egyesült Királyság népszavazást tartott, abból az indokból, hogy az Európai Uniót tagjai legyenek-e továbbra is a britek. A szavazás eredménye alapján a kilépés mellett döntöttek a szavazók. 2017. március 29-én az Egyesült Királyság bejelentette az Európai Tanácsnak, hogy ki szeretne lépni az Európai-Unióból, így ezzel hivatalosan elindította az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikke szerinti eljárást. 2020. január 30-án az Európai-Unió megerősítette a kilépésről rendelkező megállapodást. 2020. január 31-én (közép-európai idő szerint) éjfélkor a kilépésről rendelkező megállapodás hatályba lépett, és az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból. Ezzel megkezdődött a 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszak. 2020. december 24-én az Európai-Unió és az Egyesült Királyság aláírta a jövőbeli kapcsolatukat meghatározó kereskedelmi és együttműködési megállapodást. A megállapodást 2020. december 29-én mind a 27 tagállam jóváhagyta. Az Európai-Unió a közte és az Egyesült Királyság között létrejött kereskedelmi és együttműködési megállapodást 2020. december 31-én kihirdette az Európai Unió Hivatalos Lapjában. A megállapodás 2021. január 1-jétől ideiglenesen alkalmazandó.

Hat évvel ezelőtt döntöttek úgy a britek, hogy véglegesen kilépnek az Európai-Unióból, viszont előnyeit a döntésüknek még nem igazán érzékelik, hiszen a szakértők álláspontjai szerint nehéz gazdasági helyzetben vannak. Növekednek a megélhetési költségek, romlanak az Európai-Uniós kapcsolatok, amely közel sem jelent jót, hiszen az egyik legnagyobb kereskedelmi partner az EU. A részvények és a kötvények piaca is romlást mutat, mely előbb vagy utóbb recessziót fog eredményezni. A font árfolyama a pandémia időszakának elejéhez hasonlít most. A világ legnagyobb jegybankjai emelik alapkamataikat, ezen belül a Bank of England június közepén már az ötödik szigorító lépést tette egymás után, ám Karen Ward, a JPMorgan Asset Management Európával foglalkozó vezető elemzője úgy véli, hogy a BoE még ezzel a tempóval is túl lassú volt. Így a hitelköltségek további szigorítását várja. Eközben David Bharier, a Brit Kereskedelmi Kamara kutatási vezetője azon aggódik, hogy a romló hitelfelvételi lehetőségek rosszul jönnek, amikor a gazdasági kilátások enélkül is sötétek. A politika mindig fontos szerepet játszik a brit befektetési eszközök értékének alakulásában. Ezúttal az EU és az Egyesült Királyság kereskedelmi csatájának lehetősége okoz bizonytalanságot, amit az északír protokoll okoz. Ennek kéne kezelnie azt a problémát, hogy Észak-Írország és Nagy-Britannia külön vám- és gazdasági szabályozási rezsimbe tartozik az ír-északír határ jelképes voltának fenntartása érdekében. Emellett a kormánypárt hajszál híján leváltotta elnökét, s ezzel a miniszterelnököt, ami hónapokig tartó kormányfő-kiválasztási procedúrához vezetett volna. Eközben egy esetleges előrehozott választások lehetőségét is találgatják a szakértők, amivel Boris Johnson miniszterelnök megelőzhetné, hogy párttársai leváltsák. A Bloomberg felmérésében a válaszadók több mint fele szerint ez a forgatókönyv várható még valamikor 2023 vége előtt. Szintén többségben vannak azok, akik kétlik, hogy Johnson még - így vagy úgy - hatalom lesz 2023 közepén.

Források:

https://eur-lex.europa.eu/content/news/Brexit-UK-withdrawal-from-the-eu.html?locale=hu

 https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/nagy-britannia-brexit-eu-kilepes-europai-unio.754637.html

Azt követően, hogy 2017. március 29-én az Egyesült Királyság bejelentette a kilépését az Európai Unióból, drámai változásokat hozott nem csak a hétköznapi életben, hanem számos akadályt gördített annak kereskedelme elé is, hiszen ezzel egyúttal mind az egységes vámunióból, mind a piacból is bejelentette a kilépési szándékát.

Mindezzek következtében a Brexitből való kilépés következményei rendkívül messzemenők, szerte ágazóak és polgárokra kihatóak voltak és lesznek is a jövőben. Ennek enyhítésére habár alkalmas az EU és az Egyesült Királyság között megkötött kereskedelmi és együttműködési megállapodás, viszont még emellett is érzékelik a hatását mind az angol vállalkozások mind a brit polgárok.  Mindezek következtében nem csodálom, hogy a brit polgárok nagyobb része már a kilépés ellen szavazna a népszavazáson, hiszen a mindennapi életüket jelentősen befolyásolta a kilépés gazdaságot érintő hatása, mint a krónikus üzemanyaghiány, vagy a számos termék tekintetében keletkezett hiány.

Tehát a kilépéspártiak által ígérgetett fényes jövő nem következett be és véleményem szerint az EU-val a szigetország kapcsolata idővel csak jobban el fog mérgesedni és még elég sok ideig nem fog lecsillapodni, és a legvégén sem biztos, hogy az Egyesült Királyság javára fog ez lezárulni.

A 2009. december 1-jén életbe lépő Lisszaboni Szerződés iktatta be az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikkét (EUSZ 50. cikk), amely lehetővé teszi – és az uniós jogszabályok közül – elsőként szabályozza az Európai Unióból való kilépés lehetőségét és eljárási szabályait.

Ennek eredményeképpen az EUSZ 50. cikke kimondja, hogy „saját alkotmányok követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból”. 

Ezen szabály uniós jogszabályok közé iktatásakor ugyanakkor senki sem számított arra, hogy mindössze 7 év elteltével valamely tagállam bejelenti kilépési szándékát.

Az Egyesült Királyság még az Európai Unió elődjéhez – az Európai Közösségekhez – 1973-ban csatlakozott, így különösen meglepőnek tűnhet, hogy egy alapító ország miért dönt mégis az Unióból való kilépés mellett?

Az Egyesült Királyság 2017. március 29-én tette meg az Európai Tanácsnak a kilépési szándékáról szóló bejelentést, amely egy hosszú – legalább 2 éves – tárgyalási időszakot indít el, amely során a cél a kilépésről rendelkező megállapodás megkötése, amely tartalmazza a felek közötti jövőbeli kapcsolatokra kiterjedő megállapodást is. Fontos kiemelni, hogy ezen tárgyalási időszak a felek egyetértésével, egyhangúlag meghosszabbítható, amely meghosszabbítással az Egyesült Királyság esetében is találkozhattunk.

Ez azért kiemelendő, mert a tárgyalási időszak eredménytelen lezárása (tehát bármiféle megállapodás hiányában) is azt eredményezi, hogy a határidő lejárta után az uniós jog nem alkalmazható a kilépést bejelentő államra; vagyis lényegében ezt egy automatikus kilépésként is értelmezhetjük.

Pontosan ezért nem meglepő annak a kérdésnek a felmerülése, amelyet a C-621/18. számú ügyben az EUB előzetes döntéshozatali eljárásban vizsgált, miszerint visszavonható-e a tagállam által bejelentett kilépési szándékról szóló nyilatkozat?

Másrészt azért is érdekes a kérdés, mivel az adatokból kiolvasható, hogy az Európai Unióból való kilépésről szóló 2016-os népszavazás eredménye 51,9% és 48,1% volt, amely meglehetősen kis különbség.

A kilépési szándék visszavonhatóságával kapcsolatban az EUB kifejtette, hogy a tagállam mindaddig visszavonhatja a kilépési szándékról szóló bejelentését, amíg az Unió és a kilépni kívánó tagállam között a kilépésről rendelkező határozat hatályba nem lépett.

Egyetértve a bíróság indokolásával ez azért fontos, mert a kilépési jog gyakorlása a tagállam szuverén döntése – amelyet saját alkotmányos követelményeivel összhangban kellett meghoznia – ezáltal visszavonható a kilépésről rendelkező megállapodás hatályba lépéséig. Hiszen fontos, hogy szuverén jellegéből adódóan meg kell őrizni a kilépésre vonatkozó döntés önkéntességét és egyoldalú jellegét; továbbá ha nem engednénk a bejelentés visszavonását, akkor azzal egyfajta „kényszerű kilépést” eredményeznénk, hiszen így a bejelentéstől számított 2 év (meghosszabbítás esetén, annak) elteltével elkerülhetetlen lenne az Unióból való kilépés – feltehetően már a fél akaratával ellentétben. Továbbá fontos elv az is, hogy ha egy tagállamot nem kötelezhetünk a belépésre, akkor az akarat ellenére történő kilépésre sem kötelezhető; tehát mindenképpen biztosítani kell a kilépésről szóló döntés önkéntes jellegét.

Emellett utalni szeretnék még arra, hogy a kilépési szándék bejelentésétől egy tárgyalási folyamat/időszak kezdődik meg, amely tekinthető egyfajta „cooling off period”-nak is, amely egy megfontolási/türelmi időt jelent, így ez idő alatt lehetőséget kell adni a tagállam szándékának az átgondolására. Illetve természetesen arra is utalni kell, hogy a „szándék” jellegéből fakadóan nem végleges és nem is visszavonhatatlan.

Végezetül azt szeretném még megemlíteni, hogy az EUSZ 50. cikk (5) bekezdése kimondja, hogy az a tagállam, amely kilépett az Unióból később kérheti az újrafelvételét az általános felvételi szabályok szerint (49. cikk szerint). Mindez véleményem szerint azért különös, mert ha már a tárgyalási időszakban felmerül a kilépési szándék visszavonásának a lehetősége, akkor meglehetősen kontraproduktívnak tűnik, hogy a kilépési szándékával most már egyet nem értő tagállam a kilépési procedúrát követően – feltehetően – egyből újrafelvételét kérje.