Közjog

„Ki melegedni akar, füstöt is szenvedje.”

  • „Ki melegedni akar, füstöt is szenvedje.”

    A távfűtés környezet- illetve klímavédelmi szempontból előnyösebb a hagyományos fűtésnél, ezért előnyben részesítéséhez közérdek fűződik. E közérdek érvényesítését a központi szabályozás nem valósítja meg, ugyanakkor a helyi önkormányzatok kezét gúzsba köti. Fodor László írása ezt a feszültségpontot, illetve lehetséges megoldását vizsgálja. Tovább...

Közrendészet és magánrendészet – új szövetségben

  • Közrendészet és magánrendészet – új szövetségben

    Ha a közjószágok közé soroljuk a közterületek rendjét és a közbiztonságot, akkor aligha fogadható el, hogy azokból sokakat kirekesszenek, mások pedig élősködő módon finanszíroztassák magántulajdonuk, befektetésük vagy szabadidős tevékenységük védelmét az adófizetőkkel. A növekvő társadalmi egyenlőtlenségek ebben az újfajta szimbiózisban is éreztetik hatásukat, de miként? Tovább... (Tóth Judit)

Jogági gubancok a közérdek érvényesítésében

Közjavak Workshop

  • Közjavak Workshop

    A MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport a rendszeresen tartott konzultatív ülései mellett, 2016. május 31-én „Hallgatói Workshopot” rendezett a Közjavak.hu blog működésével összefüggésben; a már elért eredmények értékeléséről, valamint szakmai és módszertani kérdések megvitatásáról. A csapat „magva” lassan egy éve dolgozik együtt a Blog keretei között, akik mellett további résztvevők is – mind az egyetem berkein belülről (oktatók és hallgatók egyaránt), mind pedig szakmai, tudományos körökből – nagyszámban működtek közre a bejegyzések publikálásában. Tovább...

Egy új kezdet az állami tisztviselők világában?

  • Egy új kezdet az állami tisztviselők világában?

    Alig egy hete annak, hogy az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, mely szerint lehetővé válik, hogy az állami tisztviselőkre nézve speciális képzési követelményeket határozzanak meg.

Búcsú a közérdektől?

  • Búcsú a közérdektől?

    Búcsú a közérdektől – legalábbis abban az értelemben, hogy rétegzettsége, interdiszciplinaritása és eltérő megnyilvánulási formái kizárják az egyetlen és korokon átívelő definiálást. De pont ezért érdemes tudományos vitát indítani mai jelentéséről és változó értelmezéseiről, tartalmáról, funkciójáról. A kezdeményezést Tóth Judit írása teszi meg. Tovább...

Aktuális szám

Jogállami és fenntartható is egyben?

  • Jogállami és fenntartható is egyben?

    Egy korábban közzétett, a hulladékkezelés alkotmányosságáról szóló bejegyzéshez fűzött hozzászólásában Fogarasi József a hulladékok súly szerinti átvételének igényét fogalmazta meg. Ez a megoldás paradigmaváltást feltételez egyfelől annak megítélésében, hogy az ingatlanhasználók alapvető jogai mennyiben korlátozhatók környezetvédelmi érdekből, másfelől abban a tekintetben is, hogy milyen szempontok szerint kell a közszolgáltatások díjszabását kialakítani. Fodor László írása e két kérdést elemzi. Tovább...

Oldalak