Az Európai Parlament a vízhez való jogról: Közjó, nem árucikk

Az Európai Parlament 2015. szeptember 8-i plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el, melyben kiáll a vízhez való egyetemes hozzáférés emberi jogként való elismerése mellett, és ennek megfelelő jogalkotási javaslat elkészítésére hívja fel a Bizottságot.

Az állásfoglalás elfogadásának közvetlen előzménye a „Right2Water” (A Víz és a szennyvízhálózat emberi jog! A Víz egy nyilvános jó, nem árucikk!) néven az Európai Bizottságnak benyújtott kezdeményezés (lásd korábbi bejegyzésünket); az első olyan ún. polgári kezdeményezés, amelyhez összegyűlt a szükséges számú aláírás (közel 1,8 millió uniós polgár aláírása). A polgárok célja e fellépéssel az uniós jogi szabályok módosításának elérése volt, annak érdekében, hogy

"1. Az Unió intézményei és a tagállamok kötelesek legyenek minden lakosnak a vízhez és szennyvízhálózathoz való hozzáférési jogát biztosítani.

2. A vízkészlet és a vízkészlet kezelése ne legyen “belső piaci szabályozás”-nak alávetve és a víz szolgáltatása ne legyen liberalizáció tárgya.

3. Az Unió fokozza a vízhez és a megfelelő higiénés körülményekhez való  univerzális hozzáférés megvalósítását célzó erőfeszítéseit."

A képviselők meglátása szerint a kezdeményezést a Bizottság nem kezelte kielégítő módon, mivel a testület válasza a petícióra [COM(2014)177, COM(2014)335; COM(2014)910 közlemények] – a 2014-es parlamenti meghallgatást követően is – „kimerült a meglévő kötelezettségvállalások ismétlésében”; ami az új eszköznek, illetve magának az Uniónak a hitelességét is csökkenti. Az állásfoglalás az újabb nemzetközi jogi dokumentumokban látható tendenciát (vízhez és szanitációhoz való jog) követi a születendő alapjog tartalmi értelmezése terén (lásd legújabb bejegyzésünket). Emellett részletesen taglalja a víz, ivóvíz sajátos „közjó” és természetes monopólium [O.] jellege miatt szükséges lépéseket.

A képviselők felhívják a figyelmet, hogy a vízhez való (megfizethető [25.]) hozzáférés biztosítása, szolgáltatóra való tekintet nélkül, a tagállamok kötelessége. Ennek értelmében gondoskodniuk kell arról, hogy a szolgáltatók biztonságos ivóvizet és jobb higiénés körülményeket biztosítsanak. Az állásfoglalás által hivatkozott adatok szerint 2025-re várhatóan a világ népességének 2/3-a víz szűkében lévő országokban fog élni [K.] illetve az Unióban is még mindig több mint 1 millió olyan ember él, aki nem fér hozzá a biztonságos és tiszta ivóvízhez, a lakosságnak pedig csaknem 2%-a nem fér hozzá a megfelelő higiéniai körülményekhez [17.]. A képviselők kiemelik, hogy 2008 óta, a pénzügyi és gazdasági válság, valamint a megszorítási politikák következtében egyre több embernek okoz problémát a vízszámla kifizetése, és elítélik az ezen okból történő vízellátás szüneteltetést, a vízhálózatról való erőszakos lekapcsolást [18.], továbbá a kiszolgáltatott közösségektől a közkutak elzárását [61].

Ezeket a prioritásokat, illetve megoldásra váró problémákat lényegében a Bizottság válaszai is elismerik, kevésbé egyezik viszont – a lehetséges megoldásokat illetően – a két intézmény megközelítése a vízszolgáltatók tulajdonlásának, illetve a belső piaci szabályok alkalmazhatóságának kérdésében. A Bizottság nem látja akadályát annak, hogy a tagállamok helyi hatóságai a vízszolgáltatások egy részét vagy egészét magán- vagy vegyes tulajdonban lévő alvállalkozókra bízzák, amennyiben ez utóbbiak megfelelnek az előírt szabványoknak. A Parlament ezzel szemben – "a vízellátás privatizációjának kudarcára" és az 1990-es évek szubszaharai afrikai példájára hivatkozva [N] – úgy véli, hogy a szabályozás és az ellenőrzés tekintetében meg kell óvni a víz köztulajdon jellegét, erősítve az állami irányítású, illetve az olyan megosztott irányítási modelleket, amelyekben a tulajdonos közhatóság az irányítás bizonyos elemeit csak meghatározott esetekben és szigorúan szabályozott feltételek mellett ruházhatná a magánszektorra.[24] A Parlament hangsúlyozza, hogy a vízgazdálkodás módjának kiválasztása az EUMSz 14. cikkében és az általános érdekű szolgáltatásokról szóló 26. sz. jegyzőkönyvben meghatározott szubszidiaritás elvén alapul [44.]. "A szubszidiaritás elvével összhangban pedig a Bizottságnak semlegesnek kell maradnia a vízszolgáltatások tulajdonlásáról szóló nemzeti döntések tekintetében, nem támogathatja a vízszolgáltatások törvényes vagy más egyéb úton történő privatizációját" [45.]. A Parlament meglátása szerint a semlegesség ezen elvének ellentmondanak "a „trojka” által néhány tagállamra ráerőltetett privatizációs programok" [21.] (lásd: http://www.kozjavak.hu/vizszolgaltatok-privatizacioja-gorogorszagban-megoldas-vagy-kenyszer). Mélyebb szakmai elemzést ugyanakkor nem fejt ki az intézmény a privatizáció lehetséges kockázatairól és hozadékáról, felmerülő érvekről és ellenérvekről.

A polgári kezdeményezés 2. pontjára válaszolva a Bizottság a belső piaci szabályok alkalmazásának lehetséges előnyeit hangsúlyozza: így az átláthatóság javítását, valamint a megkülönböztetés-mentesség és a polgárok számára a legjobb ár-érték arányú szolgáltatás biztosítását. E szabályok mindemellett az intézmény szerint (jelenlegi formájukban is) tiszteletben tartják a víz- és szennyvízszolgáltatások sajátos jellegét, a közszolgáltatás biztosításának alapvető fontosságát. A Parlament viszont felszólítja a Bizottságot, hogy véglegesen zárja ki a víz és a megfelelő higiénés körülmények, valamint a szennyvízkezelés kérdését a belső piaci szabályozásból és minden kereskedelmi megállapodásból, mivel ezen szolgáltatások az általános érdekű szolgáltatások részeként alapvetően közérdekűek, [22.; 47.]. A képviselők azt is leszögezik, hogy a víz- és higiéniai szolgáltatások biztosítását, elosztását és kezelését továbbra is ki kell zárni a koncessziós szerződésekről szóló irányelvből, annak jövőbeni felülvizsgálata során is [53.].

Mindezek alapján a Parlament „a vízhez és a megfelelő higiénés körülményekhez való emberi jogként, illetve a víz közjóként és valamennyi uniós polgár számára alapvető értékként, nem pedig árucikként történő elismerésére” [18] hívja fel a Bizottságot. Felkéri továbbá, hogy készítsen jogalkotási javaslatot – szükség esetén a víz-keretirányelv és az ivóvíz irányelv lehetséges felülvizsgálatával együtt, – amelyek mint emberi jogot ismernék el a vízhez és a megfelelő higiénés körülményekhez való egyetemes hozzáférést, ami az Európai Unió Alapjogi Chartájában is kerüljön rögzítésre [10.]. A hozzáférhetőség, megfizethetőség és fenntartható fejlődés célját pedig az egy főre jutó minimumkvóta megállapításával [90.] és olyan árpolitika bevezetésével kívánná, mely tiszteletben tartja az embereknek a minimális mennyiségű, az élethez nélkülözhetetlen vízhez való jogát, s amely egyben a felhasznált vízmennyiséggel arányosan emelkedő ár alkalmazásával „bünteti” a pazarlást [93.].

[H.K. és B.I.]
[a szögletes zárójelben olvasható hivatkozások a parlamenti állásfoglalás kapcsolódó pontjai]

Lásd még:

http://www.remunicipalisation.org/

Horváth M. Tamás – Péteri Gábor (2013): Nem folyik az többé vissza: Az állam szerepének átalakulása a víziközmű-szolgáltatásban. In: Valentiny Pál – Kiss Ferenc László – Nagy Csongors István (szerk.): Verseny és szabályozás. MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet. 177–200. o.

Citroni, Giulio (2010): Neither state nor market: Municipalities, corporations and municipal corporatization in water services – Germany, France and Italy compared. In: Wollmann, Hellmut –Marcou, Gérard (eds.): The Provision of Public Service in Europe: Between State, Local Government and Market. Edward Elgar, Cheltenham, 191–216. o.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye „A víz közjó, nem árucikk” európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos bizottsági közleményről (2014. 10. 15.)