Állati jó – zöld gondolatok az állati eredetű termékek gyártásának és fogyasztásának csökkentéséhez

A tanulmány az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport által szerkesztett KÖZJAVAK folyóiratban jelent meg. Idézési javaslat: 
Bányai Orsolya: Állati jó – zöld gondolatok az állati eredetű termékek gyártásának és fogyasztásának csökkentéséhez. KÖZJAVAK, VI. évfolyam, 2020. 1-2. (külön)szám a fogyasztóvédelemről, 51-58. o. (DOI 10.21867/KjK/2020.1.7.)

Az állati eredetű termékek, úgymint a hús, tejtermék, tojás termelése és fogyasztása jelentősen megnöveli az emberi társadalom ökológiai lábnyomát és egyben szükségtelenül sok szenvedést is okoz az érintett állatoknak, bár erről – az állatvédőket leszámítva – ritkábban esik szó a szakirodalomban. Jelenleg a leginkább hangsúlyozott oka az állati eredetű termékek csökkentésének mind fogyasztási, mind termelési oldalon, az az érintett ágazat üvegházhatású gázkibocsátása. Elsősorban tehát az éghajlatváltozás elleni küzdelem az, amely a témát az előtérbe helyezte. Legalábbis a környezetpolitikai, környezetgazdaságtani, környezetjogi szakirodalom, illetve különféle nemzetközi szakosított szervezetek (FAO, UNEP, Európai Környezetvédelmi Ügynökség, stb.) tekintetében. A politikai dokumentumok még nem kifejezetten érintik a kérdést, de ez a helyzet alakulóban van. Például az Európai Bizottság 2020 tavaszára ígérte a ’From farm to fork’ stratégia kidolgozását az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) keretében, amely az előrejelzések szerint az élelmiszerek teljes életciklusára vonatkozóan fogalmazza majd meg a Bizottság elképzeléseit többek között az éghajlatváltozás elleni küzdelem, illetve a biodiverzitás megőrzése érdekében. Az, hogy a tudomány már évek óta foglalkozik a témakör vizsgálatával, de a politika- és jogalkotói válaszok késnek, jól mutatja a kérdés érzékenységét.

Az alábbiakban a World Resource Institute egy frissen publikált jelentésre építve vizsgálom az étrendváltozás szükségességét, jelentőségét, valamint megvalósítását szolgáló stratégiai megoldásokat. Azonban túl az egyszerű ismertetésen, a leírtakat — a vágóállatok szükségtelen szenvedésének érdekében — kiegészítem néhány további gondolattal egy új paradigma nézőpontjából.
2019 júliusában a World Resource Institute kiadott egy közel 600 oldalas jelentést „Creating a sustainable food future” címmel.[1] A jelentés az élelmiszertermeléssel kapcsolatos három egymással összefüggő kihívásra próbál megalapozott válaszokat kínálni. Az első kihívás, hogy az ENSZ becslése szerint 2050-re közel 10 milliárd ember él majd a Földön, akiknek az ellátása érdekében az élelmiszertermelést mintegy 50%-al kellene növelni a jelenlegi szinthez képest. A második kihívás, hogy az élelmiszert a biodiverzitás további csökkenésének megállítása és az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében azokon a földterületeken kell megtermelni, amelyek már amúgy is mezőgazdasági hasznosítás alatt állnak. Újabb földterület nem vonható be több a mezőgazdasági termelésbe, máskülönben e fék nélkül közel újabb 600 millió hektárt foglalnánk el a természetből, ami tönkretenné az ökoszisztéma-szolgáltatásokat. A harmadik kihívást az éghajlatváltozás jelenti. Ahhoz ugyanis, hogy a bolygónkon az átlaghőmérséklet-növekedés a Párizsi egyezményben rögzített 2°C alatt maradhasson, kétharmadával kellene csökkenteni a mezőgazdaság üvegházhatású gázkibocsátását 2010-es szinthez viszonyítva. Ha a 1,5°C-on történő stabilizálás a cél, úgy a kibocsátás-csökkentés mellett még legalább 585 millió hektárnyi terület újraerdősítésére is szükség lenne.
A jelentés 22 elemből álló megoldást javasol a fenti kihívások kezelésére, amiből a kutatók szerint mindegyik fontos és hasznos, de némelyik, például kérődzőhús fogyasztásának csökkentése, az élelmiszerkereslet csökkentése az élelmiszerhulladék csökkentése révén, vagy a mezőgazdaság produktivitásának javítása az ökoszisztéma egyidejű védelmével együtt, illetve a technológiafejlesztés külön is kiemelésre került.

Az étrendváltoztatással kapcsolatban a tanulmány szerint a bolygónkon egyre nagyobb teret kap az ún. Nyugati stílusú étrend (Western-style diet), aminek jellemzője, hogy sok finomított szénhidrogént, hozzáadott cukrot, zsírt és állati eredetű terméket tartalmaz. Önmagában ez a jelenség is több fenntartható fejlődési cél megvalósulását veszélyezteti, úgymint az éhezés megszüntetése (SDG 1), egészséges jóllét (SDG 2), tiszta víz (SDG 6), fellépés az éghajlatváltozás ellen (SDG 13), valamint a szárazföldi ökoszisztémák védelme (SDG 15). Ezenfelül az is általános jelenség, hogy az emberek a szükségeshez képest több fehérjét fogyasztanak és ez a tendencia szintén csak erősödik. Az átlagos napi proteinszükséglet egy felnőtt számára ugyanis 50 gramm, míg az átlagos proteinfogyasztás 2010-ben 71 gramm volt naponta és számítások szerint ez az érték 2050-re közel 80 gramm lesz. A Nyugati-stílusú étrend egészségre gyakorolt káros hatásai mellett a tanulmány részletesen elemzi az ezzel járó káros környezeti hatásokat is.
A jelentés 4 étrendváltoztatással kapcsolatos forgatókönyvet mutat be, és mindegyikről úgy véli, hogy hatékony eszköze lehet a fenntartható élelmiszerfogyasztás biztosításának. A négy lehetséges étrend:

1. Sovány étrend (Skinny diet)
2. Kevesebb állati eredetű élelmiszert tartalmazó étrend (Less Animal-Based Food Diet)
3. Kevesebb húst tartalmazó étrend (Less Meat Diet)
4. Kevesebb kérődző-húst tartalmazó étrend (Less Ruminant Meat Diet)

A tanulmány leginkább e negyedik forgatókönyvet támogatja. Úgy véli, hogy bár mindennemű húsfogyasztás csökkentésének állatjóléti és egyéb extra környezetvédelmi előnyei is vannak, mint például a vízhasználat csökkenése, azonban az éghajlatvédelmi- és földhasználati problémák már azzal is orvosolhatók, ha marhahús helyett csirkét vagy disznót fogyasztanak az emberek. A jelentés szerint a marhahús fogyasztásának csökkenésével az ágazat még könnyen megbirkózik szociális, gazdasági szempontból is, mivel a marhahúsfogyasztás 30%-os csökkentés ellenére is növekedni fog 2050-re, csak ennek mértéke nem 88% hanem csak 32% lesz.

A jelentés végül az étrendváltoztatás megvalósításának módjára is javaslatokat fogalmaz meg. Négy fő stratégiát említ: az információs és oktatókampányokon túllépve élni a marketing hatékony eszközeivel; bevonni az élelmiszeripart, különösen a bevásárlóközpontokat, éttermeket; fejleszteni a húst helyettesítő élelmiszereket; klasszikus kormányzati megoldások például élelmiszerre kivetett adók, támogatások, közbeszerzés alkalmazását. A tanulmány szakirodalmi eredményekre támaszkodva azt fogalmazza meg, hogy az információs- és oktatókampányok kis hatásfokúak, érdemi változást nem tudnak tartósan elérni, aminek a fő oka, hogy az emberek rengeteg különböző forrásból származó információval vannak bombázva minden áldott nap, így végeredményben a rutin és tudatalatti folyamatok döntik el, hogy mi kerül a bevásárlókosárba. Erre tekintettel javasolja, hogy a szabályozás azon túl, hogy hagyományos eszközökkel támogatja a racionális döntéshozatalt, éljen azzal a lehetőséggel, hogy az emberek automatikus, ösztönös viselkedését is befolyásolja.[2] A jelentés azt javasolja, hogy tekintettel arra, hogy itt mélyen bevésődött szokások megváltoztatásáról van szó — ami nagy kihívás —, érdemes minimalizálni, elrejteni a változás érzetét. Ennek érthetősége érdekében álljon itt példának a szójaital. Az ilyen termék még külsejében is hasonlít a tejre, a boltok polcain pedig általában a tej mellett van, hogy ezzel is beolvadjon a közegbe. De ugyanez igaz a legújabb húst pótló növényi alapú élelmiszerekre is. A klasszikus szabályozási megoldások közül az élelmiszerekre kivetett adók jelentőségét emeli ki a jelentés, mivel az egészségtelen élelmiszerek megadóztatását alkalmazó országokból, köztünk hazánkból, érkező visszajelzések arról számolnak be, hogy jelentősen befolyásolták a fogyasztást.

Most, hogy vázoltam a tanulmány főbb megállapításait, a magam részéről egy szálat emelnék ki: az állatjólléti szempontok a fenti tanulmány végkövetkeztetéseinek megfogalmazása során háttérbe szorultak, amire a jelentés kifejezetten is utal. Természetesen éghajlat-védelmi, környezetvédelmi szempontból a húsfogyasztással járó mindenféle környezeti teher csökkentése üdvözlendő, és támogatandó. Ugyanakkor az állatjólléti szempontok mellőzése kifogásolható. Természetesen ez nem írható a tanulmány készítőinek számlájára, mert egyszerűen próbáltak egy átfogó, és igen alapos megközelítéssel, reálisan megvalósítható megoldásokkal támogatni a döntéshozatalt. Csakhogy attól a valósághoz hozzátartozik még, hogy környezeti problémák mögött húzódó mélyebb okokat a jelentés nem érinti. Éppen ez tette lehetővé annak mellőzését, hogy az állatjólléti szempont megfelelő súllyal essen a latba. A szakirodalom által széleskörűen elismert egyik legfőbb oka a környezeti-társadalmi konfliktusnak, hogy az ember magasabb rendűnek véli magát a természethez képest és úgy véli, hogy uralkodhat rajta. Pedig ez egy alapvető tévedés. A természettudomány tényként fogadja el, hogy az állatok, sőt még növények is tudatos létezők és érzelmeik vannak.[3] Mi több sorra jelennek meg azok az elméletek, amelyek egészen az egész univerzum transzcendentális tudatosságát fogadják el (pánpszichizmus, biocentrizmus).[4] Vagyis mindannyian egy tudatos nagy egész tudatos részei vagyunk, így ha fájdalmat okozunk szándékosan e nagy egész bármelyik részének, azt mi is elszenvedjük ugyanúgy, mert nincsenek határok, amik e visszahatást megállíthatnánk. Ember-természet viszonyában az ökológia tudománya erre már tökéletesen rávilágított. Mély szinten tehát azok a szabályozási lépések támogathatók leginkább, amelyek túllépnek a felszínes tűzoltáson és a mély összetartozás elfogadásán alapszanak. A konkrét esetben ez az állatjólléti szempontok figyelembevételét jelenti.

Készítette: Dr. Bányai Orsolya, egyetemi adjunktus, DE ÁJK

A tanulmány megírása az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.