Indiai versenytársat kap az Uber az Egyesült-Királyságban

  • 2018/08/17
  • Kutatócsoport2

Egy indiai fuvarmegosztó, az Ola egyre több országban jelenik meg, először Ausztráliába terjeszkedett, most azonban az Egyesült Királyságon keresztül Európát szeretné meghódítani. Az indiai taxiszolgálat egy hónapon belül megkezdeni működését Dél-Walesben, majd Manchesterben, és az ismertté vált tervei szerint az év végére szerte az országban jelen lesz. A bengalurui székhelyű vállalatot egyébként 2010-ben alapították, jelenleg az Ola India egyik legstabilabb technológiai vállalkozása. Száztíz indiai városban működik 125 millió felhasználóval, megelőzve az Ubert a szubkontinensen, ahol már az amerikai cég a piac kevesebb mint harmadát uralja. Tovább... (Horváth Bettina)

Csökken az MTA függetlensége?

  • 2018/08/06
  • Kutatócsoport2

A Magyar Tudományos Akadémia megalakulása óta politikai függetlenségre törekszik és csakis kizárólag a tudományoknak alárendelve végzi tudományos tevékenységét. A függetlenségük egyik biztosítéka, hogy a kutatóintézeteinek finanszírozása nagyrészt közvetlen költségvetési támogatásból történik, mely eddig évi 40 milliárd forint körüli összeget jelentett, amit aztán a tudomány képviselői különböző szakmai szempontok alapján osztottak szét. Tovább... (Nagy Evelin Éva)

2019-re várható változások a cafeteria-rendszerben

  • 2018/08/02
  • Kutatócsoport2

Ahogy arról már korábban is hírt adtunk az Országgyűlés elfogadta a 2019-es évre vonatkozó adótörvény csomagot. Bár tény, hogy az őszi ülésszakban még elképzelhető, hogy lesz  a szabályozásban eszközölt változtatás, de annyi már most is tisztán látszik, hogy a jogszabály alapvetően új keretek közé rendezi a béren kívüli és a béren kívülinek nem minősülő egyes juttatások adózását. Tovább... (Gaál Szilvia)

A felsőoktatás költségvetési finanszírozásának új irányai

  • 2018/08/01
  • Kutatócsoport2

A felsőoktatás finanszírozásának számos modellje ismert a nemzetközi gyakorlatban, ha azon az elven indulunk el, hogy az állam vagy a hallgató finanszírozza tanulmányait. Előbbi határozott elválasztás mellett a finanszírozási modellek változatosságát az egyházak, a különféle alapítványok, gazdasági szereplők által nyújtott támogatások, ösztöndíj programok adják. Ezen belül nagy szórást mutat az, hogy az adott állam által nyújtott költségvetési támogatásoknak mekkora a súlya a rendszeren belül. Magyarország esetében a 2010-es években indult egy reformhullám, mely az oktatás egész intézményrendszerét, finanszírozását, módszertanát érintette, az alapfokú oktatásról a felsőoktatásig. Tovább... (Bordás Péter)

Újabb lépések az önálló közigazgatási bíróság felé

  • 2018/07/24
  • Kutatócsoport2

Nem új keletű elképzelés az önálló közigazgatási bírósági rendszer megteremtése. Bár néhány évvel ezelőtt az új bírói kar kialakítása meghiúsult, ma egyre erőteljesebben napirenden szerepel a közigazgatási felsőbírósággal fémjelzett önállósítás. A folyamat előrehaladásáról több bejegyzésben is beszámoltunk. Most ugyanakkor úgy tűnik, hogy eljött az idő, hogy befejezzék a közigazgatási felsőbíróság létrehozásával kapcsolatos munkálatokat – legalábbis ezt tükrözi a hetedik alaptörvény-módosítás. Tovább... (Széles Krisztina)

MNB javaslatcsomag: kiemelt cél a modern egészségügy megteremtése

  • 2018/07/17
  • Kutatócsoport2

A Magyar Nemzeti Bank 180 pontos versenyképességi javaslatcsomagot tett közzé, 14 területen fogalmazott meg javaslatokat Magyarország sikeres, hosszú távú felzárkóztatásához. Az egyik kiemelt cél a magas színvonalú egészségügy elérése, hiszen a magyar lakosság egészségi állapota elmarad a nyugat-európai szinttől, mely versenyképességi hátrányt jelent. Az MNB úgy érvel, hogy a nem megfelelő egészségi állapot csökkenti a munkaerő termelékenységét és a munkában töltött idő mennyiségét, illetve a korai halálozással csökken a munkaképes, gazdaságilag aktív népesség létszáma. Tovább... (Gulyás Lilla)

Oldalak