A kutatásról

Kutatási koncepció és kutatási célok

Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott kelet-közép-európai országokban a közösségi szolgáltatások ellátásával kapcsolatos feladatok biztosítására egyrészt a rendszerváltások, másfelől a különböző harmonizációs elvárások voltak nagy hatással. Hamar kiderült, hogy a területiség mint tagállam „alatti” szint és nézőpont ugyanúgy univerzális a különböző szintű közösségek kapcsolataiban, elosztási viszonyaiban, mint az integráció szintje. A kettejük közötti hálózatos viszonylat a kormányközi együttműködés pragmatikus kiegészítője, illetve sok tekintetben alternatívája. A kutatási koncepcióról bővebben itt olvashat.

 
Éves kutatási jelentések

Beszámoló (2014)

Az 5 éves kutatási program jellemzően alapkutatási célú. A kutatás azon közszolgáltatások
széles körét rendszerezi, amelyek valamilyen szinten területi szervezésben kerülnek ellátásra,
ugyanakkor figyelemmel a közszektor kelet-közép-európai sajátosságaira. A fő területek a
hálózatos infrastruktúra, a közüzemi szolgáltatások, a humán szolgáltatások, a hatósági
igazgatás és a közrendészet különböző ágai. A kutatás abból a feltevésből indul ki, hogy az
ezredfordulótól kezdve a fejlett világban a közszektor területi szervezési keretei és tartalmai
átalakulóban vannak az európai integrációban megjelenő újabb trendek szerint. A
közhatalommal fölruházott (ún. helyi) önkormányzat szerepe relativizálódik. Tovább...


Beszámoló (2013)

A közfeladatok nyújtásának mai alapvető kihívása az állami szerepek változása a szolgáltatások közvetlen szervezésében. A Közszolgáltatási kutatócsoport az elmúlt évben a lakosságot helyi és területi szinten érintő minden ágazatot felölelően rendszerek működését, valamint a nemzetközi gyakorlat alakulását törekedett feltérképezni. A tematizáló és komparatív munka eredményeként elemzőkötet megírására került sor.Tovább...

Beszámoló (2012)

A kutatócsoport 2012-ben két irányban folytatott megalapozó munkát. Egyrészt a kutatási
tervben felvázolt funkciók szerinti koncepcionálást végezte el, másrészt egyes ágazati
témacsoportokban nemzetközi összehasonlítások történtek.
A koncepcionálás keretében az elkészült tanulmányok a közszolgáltatások megszervezése
kiterjedésére és területi szintjeire, tagoltságára vonatkozó hipotéziseket részletezték. Több
szempontból: igazgatásszervezési, vagyongazdálkodási, finanszírozási, közpolitikai és az
uniós politikák felőli párhuzamos megközelítés történt. Az előzetes feltevés az volt, hogy az
egyes funkcióterületeken lényeges változások vannak a világban az utóbbi évtizedben. A
felvázolt folyamatok hatást gyakorolnak a közfeladatok ellátásának minden kormányzati
szintjére, valamint azoknak egymásra épülésére. Tovább...

magyar