A kormányzás kihívásai Törökországban - egy régóta fennálló feszültség kibontakozása

  • 2016/08/06
  • Kutatócsoport2

2016. július 15-én a török hadsereg néhány egysége megszállta Isztambul és Ankara stratégiai fontosságú pontjait, elfoglalta a köztévét, majd bejelentette, hogy átveszi a hatalmat, szükségállapotot és kijárási tilalmat rendelt el az országban. A katonai puccskísérletben részt vevő közlegények közül sokaknak fogalmuk sem volt arról, hogy mibe keveredtek és úgy gondolták, hogy csak hadgyakorlatozni fognak.  Recep Tayyip Erdogan elnök Isztambulba utazott, saját kezébe vette az irányítást és ellenállásra szólította fel a híveit, akik az utcára vonultak és „elfojtották” a puccsot.

A történtekből megerősödve került ki Erdogán, akit korábban sokat bíráltak az autokratikus módszerei miatt. A puccskísérletet követően akképp fogalmazott, hogy a puccs Isten ajándéka, mert így végre megtisztíthatja a hadsereget a „reakciós elemektől” és a puccsisták súlyos árat fognak fizetni tetteikért.

Az elnök és hívei, Fethullah Gülen (amerikai száműzetésben élő befolyásos hitszónok) támogatóit vádolták a puccsal. Ezen utóbbi azonban elítélte a puccsot, ahogy tette ugyanezt az Egyesült Államok és a legfőbb török ellenzéki pártok is.

Történtek háttere

A történtek hátterében egy régóta fennálló feszültég áll Erdogán (konzervatív-iszlamista irányba akarja tolni az országát) és a hadsereg (szekuláris berendezkedés védelmezője) között. A történtek tanulsága szerint ezen utóbbi türelme most fogyott el, azonban ez a gyorsan megbukott puccs végül az elnököt fogja erősíteni, mivel az majd erre hivatkozva végre leszámolhat a katonaság egyes tagjaival, és tovább centralizálhatja a hatalmat saját kezében.

2002-ben Erdogan még mérsékelt szekularizált politikusként kezdett, elérte a török gazdaság növekedését, megerősítette a török demokratikus rendszert, illetve jóléti intézkedéseivel megbékítette a munkásosztályt (, akik ma a legnagyobb támogatói). 2008-ban a gazdasági világválságot megfontoltan kezelte, így a kezdeti visszaesést követően egy év alatt megállították a zuhanást és sikeres pénzügyi reformokat vezettek be.

2011-től azonban  egyre többször kezdte ki a szabadságjogokat és rátámadt régi szövetségesére, Fethulleh Gülen hitszónokra, aki pedig azelőtt az államfő legnagyobb támogatója volt. Párhuzamos állam kiépítésével vádolta a ma is népszerű egyházi vezetőt, aki az igazságszolgáltatáson és a hadseregen keresztül próbálja meg aláásni a hatalmát.

Tehát Törökországban nem egy pillanatnyi fellángolás vezetett a július 15-én kezdődő puccskísérlethez. Erdogan elnök hatalma az elmúlt években többször került veszélybe, amíg az folyamatosan prezidenciális rendszer (Egyesült Államokéhoz hasonló) kiépítésén dolgozott. 2011 óta korrupciós botrányok, leszámolások és folyamatosan kiújuló tüntetések kísérték/kísérik „pályafutását” és 2015-ben is csak egy megismételt választáson sikerült nyernie.

A 2015 júniusi választások óta a hatalom megpróbál mindent kontrollálni. Az első választást követő időszakban és az ankarai béketüntetésen robbantások voltak, majd ezt követően jött a második választás, amelyet követően több kurd várost romboltak le.

Jelenleg több különböző csoport között folyik a harc a hatalomért, a demokrácia kikiáltásáért és egyes vélemények szerint akárki nyeri ezt a harcot, az nem az emberek előnyére fog válni.

Problémák és kihívások

Törökország külpolitikai kihívásai:

  • Menekültek Ázsiában tartása
  • Szíriai harcok
  • Orosz szövetséges elvesztése (2015 novemberben lelőttek egy orosz vadászbombázót)

Belpolitikai Problémák:

  • Politikai polarizálódás (2015-ben nem szerzett abszolút többséget Igazságosság és Fejlődés Pártja)
  • Bizonytalan kormányzás
  • Fegyveres konfliktusok
  • Gazdasági visszaesés

Professzorok és akadémikusok „lázadása”

2016 januárjában („Mi nem leszünk a részesei ennek a bűncselekménynek”címmel) petíciót írt alá 1128 professzor és akadémikus, amelyben már felemelték a hangjukat a török kormány agressziója ellen, emellett követelték a kurd területek elleni háború végét. A petíció következményeként többen lettek a Felsőoktatási Tanács jogtalanságainak áldozatai és kényszerültek álláshelyeik elhagyására.

A katonai puccskísérletig csaknem 27 akadémikust rúgtak ki és körülbelül 550 közigazgatási dolgozót és tanárt függesztettek fel (jogállam és a törvények ellenében). Így néhány egyetemi tanár már eleve, a puccskísérletet megelőzően összeütközésben volt az állami intézményekkel, a Felsőoktatási Tanáccsal és az elnökkel.

Tisztogatások azonban nemcsak a tanároknál voltak, hanem más hatóságoknál is, amelyeket azzal indokoltak, hogy felszámolják Gülen korrupt és puccsista híveit. 2012-től kezdve rendszeressé vált, hogy a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, a hadsereg vezetőit bebörtönzik, ellenzéki újságírókat hurcolnak meg és tartóztatnak le. 

A tanárok és bírók nem vettek részt a puccsban, mégis a török kormány már másnap tudta, hogy melyik az a sok ezer ember, akit el tud távolítani a pozíciójából. Egyes vélemények szerint már megvoltak a listáik azokról az emberekről, akik nem támogatják Erdogant. Azt azonban sokan nem értik, hogy 35 kórházat, 1200 egyesületet, 1300 iskolát miért kell bezárni ahhoz, hogy megelőzzenek egy katonai puccsot? 

 

„Tisztogatási akciók” számokban

  • Júliusban csaknem 1700 tisztet távolítottak el a török fegyveres erőktől, köztük csaknem 150 tábornokot és admirálist. Ez a vezetői kar 40 százaléka.
  • Törökország jogrendszerének felügyeleti szerve, a bírák és ügyészek legfőbb tanácsa (HSYK) 2745 bírót menesztett tisztségéből, valamint egyidejűleg a HSYK öt tagját is eltávolították.
  • A legfelsőbb közigazgatási bíróság, az államtanács 10 tagját is letartóztatták a puccskísérlet támogatásának vádjával, valamint a semmítőszék 140 tagja után nyomoznak a hatóságok.
  • A hadseregnek csaknem 3 ezer tagját vették őrizetbe a puccs miatt és ez a szám csak nő.
  • A puccs felszámolását célzó hadműveletek keretein belül lezárták az Iszlám Állam elleni légi bevetésekhez használt dél-törökországi incirliki légi támaszpontot, amelyen amerikai és nemzetközi csapatok is tartózkodnak.
  • A török hatóságok emellett őrizetbe vették az alkotmánybíróság egyik tagját, Alparslan Altan alkotmánybírót, valamint a szíriai, iraki és iráni határ védelméért felelős második hadsereg vezetőjét, Adem Huduti tábornokot, és az isztambuli székhelyű harmadik hadtest parancsnokát, Erdal Öztürk tábornokot.
  • Az oktatási minisztérium csaknem 6500 munkatársát, 262 katonai ügyészt és bírát, valamint 900 ankarai rendőrtisztet függesztettek fel. (Korábban az oktatási minisztérium 15200 dolgozója kapott hasonló értesítést, és a minisztérium bevonta magánintézményeknél alkalmazott 21 ezer tanár engedélyét is.)
  • Az egyetemi oktatóknak ideiglenes jelleggel, további értesítésig megtiltották, hogy külföldre utazzanak.

 

Törökország és az EU – Miért ilyen elnéző az európai integráció?

Törökországot a menekülthullám már régebb óta sújtja, mint Európát, illetve az IS ellen intézett támadások a terroristák célpontjává tették az országot, amely következtében az emberek biztonságérzete, illetve bizalmuk a hadseregben elveszett.

Amikor csaknem 2,7 millióra nőtt a Törökországba érkezett menekültek száma, a kormány megállapodott az EU-val arról, hogy Ankara elvállalja a „kapuőr” szerepét, cserébe a csatlakozási tárgyalások felgyorsításáért és 3-5 milliárd euróért.

 „Az európai idegenellenesség és a török autoritarianizmus házasságot kötött egymással.”

Egyes vélemények szerint az EU-nak „másodlagos” a török demokrácia ügye, elsődleges számára, hogy Törökország legyen a világ legnagyobb menekülttábora. A külpolitikailag elszigetelődött Erdogan-rezsim pedig sikeresen játszotta ki ezt a menekültkártyát.

Azonban azt láthatjuk, hogy az Európai Unió és Törökország közötti megállapodásnak ez idáig nem sok eredménye van. A macedón–görög határon felépített kerítés miatt menekültek ezrei rekedhetnek Görögországban, a válság kezelésére ezért az athéni kormány 470 millió euró segélyt kért az Európai Uniótól. Ezzel egyre inkább az válik realitássá, hogy a közelmúltban schengeni tagságának felfüggesztésével fenyegetett Görögország „mega-menekülttáborrá” váljon.

Ennek ellenére az európai válság jól jött Erdogannak, akinek 2015 nyara óta egyértelműen az a stratégiája, hogy még nagyobb menekülthullámokkal fenyegesse az EU-t, egy nyilatkozatában így fogalmazott: „Bármikor megnyithatjuk a határokat Görögország és Bulgária felé, és buszokra tehetjük a menekülteket”.

Az EU a belső válsága miatt, a határellenőrzések megszigorításáért, illetve a világ legnagyobb menekülttábora fenntartásáért rákényszerült, hogy mindenképpen megállapodjon Törökországgal.

Ankarának külpolitikailag szüksége van szövetségesekre (főként Oroszország ellen), hazai téren pedig elérték, hogy a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását kilátásba helyező EU nem szól bele nagymértékben a török belpolitikába, azaz elnézik a diktatórikus irányba mutató török belpolitikai lépéseket.

Murat Erdogan szavaival: „Az EU hozzáállása teljesen megváltozott; mások a prioritások, a török demokrácia már nem fontos, csak az, hogy Törökország ne engedje Európába a menekülteket.”

 

Az összefoglalót készítette: Dr. Lovas Dóra, PhD hallgató

Források

Kategória: 
Szólásszabadság
Rendészeti feladatok
Európai Unió