Csalfa remény a sajtószabadságnak? Egy Btk. módosítás margójára
Április 25-én egyéni képviselői indítványra került az Országgyűlés elé a Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) rágalmazás és becsületsértés tényállásainak módosítására irányuló javaslat,[1] melyet május 23-án fogadott el az Országgyűlés. A módosítás a kihirdetést követő napon, június 2-án hatályba lépett. Ennek következtében büntethetőséget kizáró ok lett mindkét bűncselekmény esetében az, ha a közügyek megvitatása körében, sajtótermék vagy médiaszolgálatatás útján követik el, feltéve, hogy a cselekmény nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.
A módosító indítvány indokolása szerint a közügyek megvitatása olyan kiemelt érték, mely indokolja e körben a dekriminalizációt, és amelyre vonatkozóan elegendő a polgári jogi felelősségre vonás. Az indokolás mind a magyar Alkotmánybíróság, mind az Emberi Jogok Európai Bírósága, illetve más európai államok szabályozására hivatkozva erősítette meg ezt az érvet
Ebben a bejegyzésben arra vállalkozom, hogy felvázoljam, miként alakultak a szólás- és sajtószabadság büntetőjogi korlátozására vonatkozó alkotmányos mércék a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában, különös tekintettel a közszereplők bírálatának szabadságára, illetve, hogy mi lehet a jelentősége, és miben hozhat változást a Btk. módosítása.
A szólás- és sajtószabadság büntetőjogi korlátozása
A közügyek szabad megvitatása a demokrácia lényegi eleme. A nyilvános társadalmi párbeszédben való részvételhez, és ezáltal a közvélemény alakításához elengedhetetlen a véleménynyilvánítás szabadságának és a sajtószabadságnak a minél szélesebb körű biztosítása. A véleménynyilvánítás szabadsága a nyilvános kommunikációt védi, azt, hogy az egyének nézetei, a különböző álláspontok és vélemények a nyilvánosság előtt megjelenhessenek.[2] A sajtószabadság a véleménynyilvánítás szabadságához szorosan kapcsolódó, abból eredő, de önálló alapjog, amely a nyomtatott sajtóra, a rádióra, a televízióra és egyéb elektronikus médiumokra, illetve az internetes médiára vonatkozik. A sajtó a véleménynyilvánítás, a tájékoztatás és az információszerzés legfontosabb eszköze. A demokratikus államokban a sajtó egyik legfontosabb funkciója, hogy hatalmi ellensúlyként ellenőrizze a kormányzatot, és beszámoljon annak tevékenységéről. E funkciója miatt a sajtóra gyakran használják a „nyilvánosság őrkutyája” (public watchdog) kifejezést.
A véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság tehát kiemelt védelemben részesülnek a demokratikus államokban. Ugyanakkor nem abszolút jogok, tehát más alapvető jogok, bizonyos alkotmányos értékek és érdekek védelme alapjául szolgálhat az állam általi korlátozásuknak. Ezesetben azonban az állam igazolási kötelezettsége különösen jelentős.
A büntetőjogi eszközökkel való korlátozás a legsúlyosabb állam általi beavatkozás e jogok gyakorlásába, és dermesztő hatása van mind azokra, akik a közügyek megvitatásában részt akarnak venni, mind a sajtóra. A lehetséges büntetőeljárás és büntető marasztaló ítélet, illetve a kilátásba helyezett szankciók sok esetben még azokat is visszatartják a publikálástól, akik úgy vélik, hogy észszerű esélyük van a felelősség alóli felmentésre.[3] Éppen ezért, az európai standardok alapján meghatározó követelménnyé vált a büntetőjogi korlátozások lehető legkisebb mértékben való alkalmazása, különös figyelemmel az arányosságra.[4] Az Emberi Jogok Európai Bírósága következetesen alkalmazza azt az alapelvet, hogy közügyekkel kapcsolatos nyilvános közlések büntetőjogi szankcionálása csak kivételesen lehet a 10. cikkben biztosított jogok arányos korlátozása, és így az Egyezménynek megfelelő.[5]
A magyar Alkotmánybíróság gyakorlata: közügyek megvitatása és közszereplők bírálata
Az Alkotmánybíróság a közügyek megvitatásával, illetve a közszereplők bírálatával kapcsolatos alkotmányos elveket és mércéket az absztrakt normakontroll eljárásban dolgozta ki. A testület a kezdetektől kiemelt jelentőséget tulajdonított a közügyek minél szélesebb körű megvitatásának. Megállapította, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága körében az alkotmányos védelem az egyéni véleménynyilvánításra és a közvélemény saját törvényei szerinti – azaz állami beavatkozástól mentes – alakulására, illetve ezekkel kölcsönhatásban a minél szélesebb tájékozottságra épülő egyéni véleményalkotás lehetőségére terjed ki.[6] Ebben a folyamatban a sajtó szerepe kiemelt jelentőségű, mivel a véleményalkotáshoz szükséges információszerzésnek, a véleménynyilvánításnak és a véleményformálásnak egyaránt fontos eszköze.[7] A sajtó a közügyekről való tájékoztatás körében betölti a „házőrző kutya” szerepét, ellenőrzi a közéleti szereplők és az állami intézmények tevékenységét, a közügyekben hozott döntéshozatali folyamatokat, valamint mindezekről tájékoztatja a nyilvánosságot.[8]
A közügyek megvitatása során az egyik leggyakoribb alapjogi konfliktus a közszereplők bírálatával kapcsolatban merül fel: a közlő fél véleménynyilvánítási szabadsága, illetve a sajtószabadság ütközik a közszereplő emberi méltóságával, illetve az abból fakadó jó hírnévhez való jogával, becsületével. Az AB elsőként büntetőjogi vonatkozásban vizsgálta ezt az alapjogi problémát. A 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban a magyar alkotmányos gyakorlat részévé tette azt az alapelvet, miszerint a közszereplők nyílt bírálata széleskörű alapjogi védelemben részesül, illetve a rágalmazás és becsületsértés büntetőjogi tényállásainak értelmezése során a vonatkozó alapjogi mércét az alapul szolgáló amerikai és európai gyakorlat mentén kialakította. Eszerint a közszereplőkkel kapcsolatos közlések megítélése során különbséget kell tenni értékítéletek és tényállítások között. Megállapította, hogy alkotmányosan nem büntethető a közszereplők becsületének csorbítására alkalmas értékítélet. Az emberi méltóság, a becsület és a jóhírnév külső korlátja lehet ennek. Azok az értékítéletek azonban, amelyek a közügyekre vonatkozóan foglalnak állást, fokozott alkotmányos védelemben részesülnek még akkor is, ha túlzóak vagy felfokozottak. Az AB álláspontja szerint nincs olyan alkotmányos érdek, amely indokolná az ilyen típusú értékítéletek büntetőjogi eszközökkel való korlátozását.
Az AB elismerte, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a tényállításokra is kiterjed, azonban nem korlátlanul. A döntésben megfogalmazott mérce szerint a becsület csorbítására alkalmas valótlan tényállítás akkor büntethető, ha a közlő fél tudta, hogy a közlése lényegét tekintve valótlan, vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása szerinti gondosságot elmulasztotta.[9] Az AB tehát minden esetben a véleményszabadság védelmi körén kívül esőnek tekintette a szándékos hazugságot. A téves tényállításoknál azonban az enyhe gondatlanság mércéjét alkalmazta azon személyek esetében, akik a foglalkozásuk miatt rájuk vonatkozó körültekintést elmulasztják, azaz gyakorlatilag a sajtó munkatársaira és a sajtószabadság gyakorlására vonatkozóan.
A teljes alkotmányjogi panasz hatáskörben eljárva az Alkotmánybíróságnak a korábban elvi síkon kidolgozott alkotmányos elveket és mércéket a konkrét, gyakorlati problémák értelmezésekor kell alkalmaznia, és a jogalkalmazói gyakorlat alkotmányosságáról kell döntést hoznia. Ennek során a testület a rendes bíróságok számára alkotmányos értelmezési szempontokat is meghatároz, így a rendes bíróságok gyakorlatára is jelentős hatással van. Ennek következtében az alkotmányos mércék következetes alkalmazása e tekintetben kiemelten fontos követelmény. A testület gyakorlata azonban ellenmondásokkal terhelt.
Az alkotmányjogi panasz eljárásokban a testület a rágalmazás és becsületsértés értelmezése kapcsán meghatározott mércét kezdetben fenntartotta, illetve a közlések közügyekhez tartozásával kapcsolatos vizsgálati szempontokkal kiegészítette.[10]
2017-ben azonban a rágalmazásra vonatkozó alkotmányos mércét részben – a sajtó munkatársaira vonatkozó gondossági mérce tekintetében – felülbírálta. Egy alkotmányjogi panasz eljárásban kimondta, hogy mivel a rágalmazás bűncselekmény csak szándékosan követhető el, „a gondatlansággal is megvalósítható alakzatához kapcsolódó alkotmányos elvárás a továbbiakban nem tartható fenn.”[11] Ez által az 1994 óta kialakult mércétől is szélesebb körű sajtószabadságot biztosító tesztet alakított ki a rágalmazás büntetőjogi tényállásának alkalmazására vonatkozóan. Az e döntésben korrigált alkotmányos mérce alapján ugyanis a valótlan tényállításokért rágalmazás körében csak akkor vonható felelősségre a közlő fél, ha szándékosan hazudott, azaz tudta, hogy az állítása valótlan. Ezt követően azonban az AB ezt az újonnan kialakított tesztet nem alkalmazta, a további panaszokban ennek alkalmazhatóságáról hallgatott.[12] Ezzel a következetlen gyakorlattal a vonatkozó alkotmányos mércék alkalmazása bizonytalanná vált, és az AB nem állapított meg a rendes bíróságok számára világos értelmezési keretet.
A becsületsértés esetében az okozza a legfőbb értelmezési problémát, hogy mely közlések azok, amelyek az emberi méltóság korlátozhatatlan magját sértik, ezzel az emberi státusz nyilvánvaló és súlyos megsértést valósítják meg, és így még a közügyek megvitatása körében sem védettek. E tekintetben a testület gyakorlatára a panaszok várható kimenetélét tekintve leginkább a kiszámíthatatlanság jellemző.[13] Az ilyen gyakorlatnak dermesztő hatása van a közügyek szabad megvitatására.
Mit hozhat a Btk. módosítása?
A Btk. most elfogadott módosításának célja az indokolás szerint a sajtószabadság szélesebb körű érvényesülésének biztosítása. A módosítás értelmében ugyanis a közügyek megvitatásához kapcsolódóan a sajtószabadság gyakorlása során közzétett rágalmazó vagy becsületsértő közlések nem büntetendőek, amennyiben nem irányulnak a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására. A módosítás tehát orvosolhatná az AB bizonytalan gyakorlatát a tényállítások megítélése kapcsán, illetve a közügyek megvitatásával összefüggően a nem közszereplőkkel kapcsolatos közlések esetén is mentesíti a sajtót a büntetőjogi felelősség alól. Ez azt jelenti, hogy a közügyek megvitatása körében akkor sem lesz a sajtónak büntetőjogi felelőssége, ha szándékosan hazudott, és akkor sem, ha a tények igazságtartalmát tekintve gondatlanul járt el. Ez tehát a sajtószabadság érvényesülése szempontjából nagy előrelépés lehetne Magyarországon. Ugyanakkor mind a rágalmazás, mind a becsületsértés esetén kivételt képez az emberi méltóság nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadása. Ezáltal megkérdőjeleződik, hogy valóban képes-e elérni a módosítás a sajtószabadság szélesebb érvényesülését a gyakorlatban. Ahogy a fentiekben is kiderült, az AB gyakorlata nem következetes a tekintetben, hogy mely közlések sorolhatók az emberi méltóságot súlyosan sértő, tagadó közlések körébe. Ennek következményeként a rendes bírósági eljárásban is bizonytalan lehet, hogy milyen közléseket fognak e kategóriába sorolni, és büntetendőnek ítélni. A bizonytalan gyakorlat a közügyek megvitatására dermesztő hatással lehet, öncenzúrához vezethet. Ha pedig az AB és annak gyakorlatát szem előtt tartva a rendebíróságok túlságosan széles értelmet tulajdonítanak majd ennek a kivételnek, az a sajtószabadság súlyos korlátozásához vezethet.
Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a módosítás indokolásában hivatkozott európai standardok nemcsak a sajtószabadság, hanem a szólásszabadság jogának közügyek vitájában való gyakorlására vonatkozóan is csak kivételesen indokolt esetben tartják arányosnak a büntetőjogi korlátozást. A módostás azonban a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlására nem vonatkozik, így a közéleti szólásszabadság gyakorlása – legyen az egy Facebook poszt, egy nyilvános beszéd, egy röplap stb. – az alkotmányos mércék figyelembevételével, de változatlanul a büntetőjog eszközével is korlátozható Magyarországon.
Következtetések
A Btk. most elfogadott módosítása tehát elméletben lehetővé teszi a sajtószabadság szélesebb körben való érvényesülése felé való elmozdulást. Ugyanakkor a jogszabály értelmezésére hivatott rendes bíróságok, illetve az Alkotmánybíróság gyakorlatán fog múlni, hogy ez a cél a gyakorlatban meg tud-e valósulni. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata azonban a közügyek vitájában megjelenő közlések kapcsán kiszámíthatatlan és esetleges. Mindezek tekintetében csalfa remény lehet, hogy a módosítás a gyakorlatban e kérdések tisztázását segíti majd elő, és nem a gyakorlat következetlenségeit fogja erősíteni, illetve a sajtószabadság gyakorlásának jogi kereteit még bizonytalanabbá tenni.
A tanulmányt készítette: Dr. Boda-Balogh Éva, egyetemi adjunktus, DE ÁJK
[1] T/3755. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
[2] Halmai Gábor (1994): A véleményszabadság határai. Atlantisz, Budapest, 1994. 121-129. old.
[3] Eric Barendt: Freedom of Specch. Oxford University Press, Oxford, 2007. 118-119. old.
[4] Lásd például Compilation of Venice Commission Opinions and Reports Concerning Freedom of Expression and Media, CDL-PI(2020)008, Strasbourg, 7 July 2020. 43-46.
[5] Lásd például: Raichinov v. Bulgaria, Judgment of 20 April 2006. § 50.
[6] 30/1992. (V. 26.) AB határozat
[7] 37/1992. (VI. 10.) AB határozat
[8] 165/2011. (XII.20.) AB határozat
[9] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat
[10] 13/2014. (IV. 8.) AB határozat, Indokolás [41]
[11]3328/2017. (XII. 8.) AB határozat, Indokolás [63], és a döntés további pontjaiban megerősítette: [69], [84]
[12] 3263/2018 (VII. 20.) AB határozat [33]-[37]; 3057/2022. (II. 11.) AB határozat [57]; 3357/2019. (XII. 16.) AB határozat; 3465/2020. (XII. 22.) AB határozat [35]-[39]; 3438/2022. (X. 28.) AB határozat [25]-[27]
[13] Lásd például 3329/2017. (XII. 8.) AB határozat; 3263/2018. (VII. 20.) AB határozat; 3322/2019. (XI. 26.) AB határozat; 3030/2019. (II. 13.) AB határozat; 3322/2019. (XI. 26.) AB határozat; 3048/2020. (III. 2.) AB határozat