Véd vagy "kivéd" a pénzügyi fogyasztóvédelem?

Az alábbiakban a Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem? című íráshoz kívánok hozzá szólni:

Már az írás címe is felkeltette az érdeklődésemet. A véd szó jelentése: bajt, hátrányt megakadályoz, veszélyt, támadást elhárít, ellene küzd.  A kivéd szó jelentése: sikeresen visszaver, feléje irányúló támadást elhárít, kárt megelőz. Megítélésem szerint a pénzügyi fogyasztóvédelemnek a szabályozás folytán a fogyasztói jogvitákban mind védenie kell a fogyasztókat, mind pedig proaktív módon, előre „ki kell védenie” a szolgáltatók felől jövő azon magatartásokat, amik a fogyasztóknak kárt okozhatnak. A jogvita keletkezéséig a fogyasztóban ritkán tudatosodik, hogy egy intézkedés pontosan az ő védelmét vagy az ő védelmét is szolgálja.  A pénzügyi fogyasztóvédelemnek tehát egyrészt meg kell védenie a fogyasztót, ha pénzügyi jogvitája keletkezett, másrészt pedig mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy megakadályozza a fogyasztók részéről azokat a magatartásokat, melyek folytán a fogyasztó károsodhat.

Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjednie ennek a védelemnek? Egy szigorú és korlátozó szabályozás nem akadályozza-e a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet? Véleményem szerint a szabályozásnak csak addig kell terjednie, amíg még védi a fogyasztót, ugyanakkor nem akadályozza a pénzügyi szolgáltatót a pénzügyi szolgáltatási tevékenységében. Nyilván, nehéz az egyensúlyt megteremteni, de a jól működő pénzügyi fogyasztóvédelemnek – álláspontom szerint – ez a feladata.

Ha a „Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban? – kérdésre nem-mel válaszolnánk, a pénzügyi fogyasztóvédelem létjogosultságát kérdőjeleznénk meg, és ez távol áll a valóságtól. Nyilván a pénzügyi fogyasztóvédelem minden szegmensének – a pénzügyi világhoz hasonlóan – komoly szakmai ismeretekkel kell rendelkeznie, és gyorsan kell reagálnia a változásokra.

Az egyik hozzászóló előttem már írt a Pénzügyi Békéltető Testületről, mint alternatív vitarendezési fórumról.  A pénzügyi fogyasztóvédelem területén magam is e testület szerepét kívánom kihangsúlyozni, ugyanis Európa-szerte felértékelődött az alternatív vitarendezéssel foglalkozó szervezetek, így a békéltető testületek szerepe is. Az Unióban Magyarország élen jár az alternatív vitarendezési eljárások terén, az eljárások hatékonyak, és teljes mértékben érvényesül a területi és szektorális lefedettség is. Nincs olyan település vagy kereskedelmi, illetve szolgáltatási ágazat, amelyben a fogyasztó ne kereshetne megoldást a vállalkozással fennálló vitás ügyének rendezésére. Ezt pedig ingyenesen, gyors eljárás keretében teheti meg. (ADR Assembly 2018. - Egyre inkább felértékelődik Európa-szerte a békéltető testületek szerepe! bekeltet.hu/hirek/adr-assembly-2018-egyre-inkabb-felertekelodik-europa-szerte-a-bekelteto-testuletek-szerepe)

A Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe a fogyasztó és a Jegybanktörvény 39.§-ában meghatározott szervezetek és személyek között létrejött szolgáltatás igénybevételére vonatkozó jogviszony létrejöttével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyek (pénzügyi fogyasztói jogviták) bírósági eljáráson kívüli rendezése tartozik. Nem tartozik ugyanakkor a Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos jogviták rendezése, ugyanis a fogyasztói csoportok nem pénzügyi szolgáltatók.

A kereskedelmi kamarák mellett működő békéltető testületekhez hasonlóan a Pénzügyi Békéltető Testület is egyezség létrehozását kísérli meg a felek között, ennek eredménytelensége esetén pedig döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.

A Pénzügyi Békéltető Testület munkáját az elnök irányítja. A Pénzügyi Békéltető Testület előtti eljárás megindítását követően mindkét felet együttműködési kötelezettség terheli. A fogyasztónak a törvényi előírásoknak megfelelő, hiánytalan kérelmet kell benyújtania, és szolgáltatnia kell a szükséges iratokat és bizonyítási eszközöket, és meg kell jelennie a tárgyaláson. A pénzügyi szolgáltató az együttműködési kötelezettség körében válasziratot köteles előterjesztenie, illetve meg kell jelennie a meghallgatáson. Amennyiben ezen kötelezettségeit elmulasztja, abban az esetben a Pénzügyi Békéltető Testület közzé teheti a pénzügyi szolgáltató adatait, és lehetősége van a Magyar Nemzeti Bank felé jelzéssel élnie, a központi bank pedig fogyasztóvédelmi bírságot szabhat ki a pénzügyi szolgáltatóval szemben. A pénzügyi szolgáltatónak tehát alávetés hiányában is együttműködési kötelezettsége van. Az egyes fogyasztóknak korábban nyújtott forint és deviza alapú hitelek tekintetébe a Pénzügyi Békéltető Testület lett a törvényi elszámolás és forintositás eredményeképpen előálló jogviták jogorvoslatának elsődleges fóruma.

A Jegybanktörvény 2017. január 1-től hatályba lépett módosítása értelmében 1.000.000 Ft összeghatárig a testület kötelezést hozhat, függetlenül attól, hogy a pénzügyi szolgáltató alá vetette-e magát a testület határozatának, vagy sem. Ez a módosítás nyilván azt a célt szolgálja, hogy erősödjön a pénzügyi szolgáltatók megegyezési hajlandósága.

A Pénzügyi Békéltető Testület ugyanakkor abban is segíti a fogyasztókat, hogy alaposabban megismerjék a pénzügyi fogalmakat és termékeket, hogy a jövőben megfelelő döntéseket tudjanak hozni, ezzel elősegítve a fogyasztók pénzügyi kultúrájának és pénzügyi tudatosságának fejlődését. A Pénzügyi Békéltető Testület tehát véd és „kivéd”.

Az EEJ hálózatot (Europen Extra-Judicial Network ) egészítette ki a 2001-ben létrehozott FIN-Net (Financial Dispute Resolution Network), ami a tagállamokban, valamint Norvégiában és Izlandon működő pénzügyi piaci szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő fogyasztói panaszok rendezésére jogosult alternatív vitarendezési fórumok együttműködési hálózata. (Magyar Fogyasztóvédelmi Magánjog- Európai kitekintéssel Szikora Veronika (Szerk) Hajnal Zsolt-Osztovits András A fogyasztói igényérvényesítési lehetőségek 330. o.)

A hálózat kialakításának az indoka az volt, hogy azoknál a fogyasztóknál, akik kapcsolatba kerülnek a pénzügyi fogyasztókkal, növekedjen a fogyasztói ismeret és ezáltal a szolgáltatások iránti bizalom. Ez azért nagy jelentőségű, mert a határon átnyúló jogviták esetében – az adott ország nyelve és jogszabályai ismeretének hiánya miatt – a fogyasztók hátrányos helyzetbe kerülhetnek.

Magyarországon 2011. július 1 óta a határon átnyúló pénzügyi szolgáltatásokat érintő fogyasztói jogviták elbírálása a Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe tartozik.

A Pénzügyi Békéltető Testület a legmagasabb szakmai színvonalat képviselve próbálja meg egyezség létrehozását a fogyasztói jogvitákban, amennyiben ez nem jár sikerrel, akkor pedig vagy határozatot, vagy ajánlást hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A Pénzügyi Békéltető Testület a fogyasztóvédelmi intézményrendszer egyik fontos pillérét képezi. Mindnyájunknak az az érdeke, hogy egyre tudatosabb és egyre elégedettebb fogyasztói társadalomban éljünk, és ebben  -véleményem szerint - jelentős szerepe van a Pénzügyi Békéltető Testületnek.

Dr. Nagy Zoltán cikke is megerősíti azt a vélekedést, hogy a pénzügyi szektorban az egyes piaci kudarcok, mint például az információs aszimmetria, valamint a pénzintézetekkel szerződésben álló ügyfelek kiszolgáltatottsága sokkal inkább szembetűnő, jellemző, mint más területen.

Ennek egyik oka, - amelyre a fogyasztók kiszolgáltatottsága visszavezethető - lehet például az, hogy a pénzintézetek egyre bonyolultabb, összetettebb és árnyaltabb termékkonstrukciókat dolgoznak ki, amelyeket egy átlagos fogyasztó, ügyfél aligha képes megérteni. Az esetek nagy többségében a kölcsönért folyamodó fogyasztó elsődlegesen a reklámokban kiemelt információk és a hitelintézet nevében eljáró ügyintéző tanácsai alapján hozza meg pénzügyi döntését. Nem ritka ugyanakkor az sem, hogy a hitelintézetek szándékosan dolgoznak ki olyan bonyolult szerződéseket, melyeket a fogyasztó nem igazán tud értelmezni, és így figyelme elsiklik az elrejtett kockázatok és lehetséges veszélyek felett.

Magyarországon a szocializmus időszakában szinte nem is létezett pénzügyi fogyasztóvédelem a rendszer sajátossága okán. A pénzügyi fogyasztóvédelem tulajdonképpen a pénzügyi termékekkel kapcsolatos fogyasztói jogosultságok összességét jelenti. Mivel a 90-es évek előtti piaci viszonyok alapvetően voltak más jellegűek, kevésbé bonyolultak, mint a maiak, így a pénzügyi fogyasztóvédelmi szabályok részletesebb kidolgozottságára sem volt szükség.

Azonban a kereskedelmi bankok egyre nagyobb térnyerése a pénzügyi piacon, valamint az általuk kínált pénzügyi termékek kockázati mutatói és a pénzügyi hitelintézetek közötti verseny miatt a pénzügyi fogyasztóvédelem is egyre fontosabbá kezdett válni az utóbbi évtizedekben, de a 2008-as pénzügyi devizahitel válság után leginkább az utóbbi években.

A pénzügyi piac egyre nagyobb bonyolultsága miatt pedig a fogyasztó, de még a nem természetes személynek számító gazdasági társaságok is egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek a bankokkal szemben, emiatt szükséges a fogyasztók egyre intenzívebb védelme. Sajnos az sem ritka, hogy a pénzintézetet képviselő banki alkalmazottak nem tudnak válaszolni a fogyasztó kérdéseire, aki így sokszor „vakon” kell, hogy döntsön az életét egyébként nagyban befolyásoló kérdésben.

Másik legalább ekkora problémakört jelenti azon körülmény is, hogy a hitelszerződések tartalmát a hitelintézetek egyoldalúan határozzák meg, abba a fogyasztónak beleszólása nincs. Ennek a gyakorlatnak a megváltoztatása szintén a „jövő zenéje”.

Véd vagy "kivéd" a pénzügyi fogyasztóvédelem?

Prof. Dr. Nagy Zoltán gondolatébresztő írása fontos kérdéseket tesz fel dinamikusan fejlődő pénzügyi világunkban. „Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek? Mindenkit meg kell-e védeni vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?”

A tanulmány a fogyasztóvédelem két modelljét, az ésszerű fogyasztó modelljét, illetve a német bírói gyakorlat által kimunkált fogyasztói modellt vázolja fel, amely a fogyasztót rendkívüli védelemben részesíti, óvja érdekeit.

Álláspontom szerint a választ a kérdésekre egy harmadik fogyasztói modell jelentené, amely ötvözné a két modell előnyeit, vagyis abból indulna ki, hogy a fogyasztó racionális lény, felnőtt ember, aki képes pénzügyi téren is tudatos döntéseket hozni, ugyanakkor képes lenne kiküszöbölni a fogyasztó és szolgáltató közötti egyensúlytalan helyzetet. A kulcs az oktatásban rejlik, hiszen nem várhatjuk el a fogyasztótól, hogy racionális döntéseket hozzon, ha nincs tisztában a legalapvetőbb pénzügyi fogalmakkal sem. Ha már az alapfokú oktatás részét képezné a pénzügyi ismeretek tanítása, a fogyasztó sokkal kevésbé lenne rászorulva a német modell védelmére, amely alapvetően a fogyasztó tudatlanságából, és ebből fakadó védtelenségéből indul ki. Álláspontom szerint ugyanis jelenleg nem csak azzal van probléma, hogy a fogyasztó nem tud lépést tartani a „gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világgal”, hanem azzal, hogy olyan alapvető fogalmakkal sincs tisztában, mint például a devizahitel és a forint alapú hitel közötti különbség, a THM fogalma, a kamat, stb… Minderre pedig az oktatás jelentené a megoldást, hiszen így legalább rendelkezne a fogyasztó egy olyan alapvető tudással, amelyre tudna támaszkodni. Azt, hogy az oktatás szerepét a felelős pénzügyi magatartás kialakításában az Európai Unió is fontosnak tartja, mi sem mutatja jobban, mint hogy az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2011. január 20-án saját kezdeményezésű véleményt dolgozott ki a pénzügyi oktatás és a pénzügyi termékekkel kapcsolatos felelős fogyasztói magatartás témájában. A vélemény kiemeli, hogy „A pénzügyi oktatás végeredményben a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom fenntartásának és a pénzügyi termékekkel kapcsolatos felelős fogyasztói magatartás gyakorlásának kulcseleme.”(https://eurlex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2011:318:0024:0031:HU:PDF). „

A komolyabb pénzügyi kérdések eldöntésében fogyasztókat az írásbeli tájékoztató helyett a bankok mellet kötelezően alkalmazandó független pénzügyi tanácsadók segíthetnék, akik megadnák a fogyasztónak azokat a plusz ismereteket, amelyből kiindulva már abba a helyzetben lenne, amelyből az ésszerű fogyasztó modellje kiindul, vagyis képes lenne felelős pénzügyi döntést hozni.

Álláspontom szerint tehát igenis megvédhető a fogyasztó a jelenlegi pénzügyi világban, azonban nem akként, hogy – mint ahogy a német modell teszi – nem tekintjük a fogyasztót felnőtt embernek, és a végsőkig védjük a szolgáltatóval szemben, hanem úgy, hogy képessé tesszük az oktatás által arra, hogy nem legyen szüksége külső beavatkozásra. Ezáltal ritkábban kerülnének olyan helyzetbe a fogyasztók tömegei, amelyből csak állami segítséggel - lásd a devizahitelesek ügyét- lehetne kisegíteni őket.

Nagy Zoltán cikke elsőként azt a kérdést vetette fel bennem, hogy milyen a magyar fogyasztó, hogyan gondolkodik a pénzügyi döntései meghozatala során, mennyiben másképp, mint az Európai Unió más tagállamaiban.

Álláspontom szerint Magyarországon túlnyomó részt a német modell érvényesül. Az a fogyasztói modell, mely úgy véli, hogy a pénzügyi szektorban a fogyasztót óvni kell, védelemben kell részesíteni, mert nem képes ésszerű döntések meghozatalára. A pénzügyi jogviszonyokra oly jellemző asszimetriát még jobban erősíti a magyar fogyasztó pénzügyi kultúrájának alacsony foka. Az a körülmény, hogy a pénzügyi fogalmakkal kapcsolatosan nem rendelkezik elegendő jogi- és közgazdasági ismeretekkel. Elengedhetetlennek tartom az ilyen jellegű tudásanyag beépítését legkésőbb a középfokú oktatási rendszerbe. A tájékoztatás szerepét a klasszikus eszközökön kívül (oktató reklámok, kiadványok, stb.) még hangsúlyosabbá lehetne tenni a szerződést megelőző fázisban a pénzügyi közvetítő szervezetek tevékenysége során. „Minőségi idő” ráfordításával, teljeskörű tájékoztatással a hitel feltételeiről, kötelezettségeiről, költség tényezőiről a felmerülhető kockázatairól, összehasonlítva más pénzügyi termékkel olyan helyzetbe kerülhetne a fogyasztó, hogy tudatosabb, felelősebb döntést tudna hozni.

A magyar fogyasztó esetében a szabályozási szükséglet és tájékoztatás fontossága még erősebben körvonalazódik a modern pénzügyi technológiák megjelenésével a pénzügyi piacon. A „Financial Technology” világában valóban egyszerűbbé, gyorsabbá válhatnak a pénzügyi szolgáltatások, de a magyar fogyasztó mennyire van erre felkészülve? Gondoljunk csak bele, milyen lehet a digitális ismerete egy idősebb korosztálynak, aki bizalmatlanabbul is kezeli ezeket az eszközöket vagy azon szociális helyzetben lévő rétegekre, akik kevésbé férnek hozzá ezekhez.

Felmerül a kérdés mindezek után, hogy önmagában a pénzügyi kultúra a szabályozó eszközök, tájékoztatás révén elért magasabb foka elegendő-e egy magyar fogyasztó tudatosabb döntéséhez? Elegendő lett volna-e a 2008-ban kirobbant globális pénzügyi válságot megelőző devizahiteleket megkötő fogyasztók sokaságánál, akik az anyagi javak gyors megszerzése érdekében egyrészt rövid távon gondolkodtak, másrészt árérzékenységük révén az olcsóbb hitel mellett döntöttek?

A hozzászólás elején feltett kérdésre  - a magyar pénzügyi fogyasztói attitűd tekintetében – úgy gondolom, hogy a magyar társadalom a liberalizált pénzpiac jelenségeivel a rendszerváltás után találkozott előszőr, „másképp” szocializálódott. Ezért maradhatott alul a pénzügyi kultúrája. A fejlődés ezen szakaszában álláspontom szerint még szükség van egy erősebben szabályozott fogyasztóvédelemre. De bizakodó vagyok abban, levontuk a következtetéseket is a devizahiteles válságból, körültekintőbbek leszünk pénzügyi ügyleteink során, az új generáció pedig nyitottabban alkalmazkodik a kihívásokhoz.

​

A cikkben is felvetett kérdés, amely a fogyasztó megfelelő védelmére keresi a választ a szolgáltató tevékenységével szemben egy folyton visszatérő probléma. Az Európai Unió több irányelvvel, rendelettel és jogforrásnak tekinthető EUB ítélettel igyekszik a szolgáltatók által megtalált joghézagok kiküszöbölésére, hogy a „fegyverek egyenlősége”, ha csak időlegesen is, de megvalósulhasson.

Különös tekintettel a pénzintézetek és a fogyasztók között létrejövő szerződések mögött húzódó aszimmetria hordoz magában komoly veszélyeket a fogyasztói oldalon, hiszen a pénzügyi szolgáltatók egyre bonyolultabb és összetettebb pénzügyi terméket kínálnak, amiket egy átlagos háttértudással rendelkező ügyfél nem képes maradéktalanul értelmezni. Hazai viszonylatban még rosszabb a helyzet a pénzügyi tudatosság és körültekintés terén. A szocializmusban felnőtt generációk háttértudása vagy tapasztalata elégtelen ahhoz, hogy átlássanak egy bonyolultabb hitelkonstrukció minden elemét, annak esetleges buktatóit. Véleményem szerint ez a helyzet nem sokat javult a hazai viszonylatban. Aki szakmájából vagy érdeklődéséből eredően nem kellően képzett vagy tájékozott, az teljesen ki van szolgáltatva a pénzintézetek szövevényes szerződéseinek, amit sok esetben olvasás nélkül aláírnak, azzal az indokkal, hogy az „ügyintéző elmondott mindent, amit tudni érdemes”.

Megoldást jelenthetne az információs aszimmetria kiküszöbölésében a középiskolai kerettantervek olyan módú átalakítása, hogy helyet kapjon benne azon ismeretek elsajátítása a diákok részéről, amelyeknek birtokában körültekintőbbek, óvatosabbak lesznek egy hitelfelvétel során, de akár a befektetéseik kezelésében is. Szerintem ez többet segítene a fogyasztók megfelelő helyzetbe hozásában a szolgáltatókkal szemben, mint a gazdaságot torzító különböző jogszabályok vagy az Unió irányelvei, rendeletei.

Véd vagy "kivéd" a pénzügyi fogyasztóvédelem?

A témával kapcsolatban bennem először a következő kérdések merültek fel: Vajon mennyire felkészült a magyar társadalom arra, hogy tudatos pénzügyi döntéseket hozzon? Melyek azok a tényezők, amik a befolyásolni fogják a választás során?

Ismeretes Prof. Dr. Nagy Zoltán által felvázolt két fogyasztó modell.  Az észszerű fogyasztó képes racionális döntéseket hozni a rendelkezésre álló információk alapján. Ezzel kapcsolatos álláspontom az, hogy észszerű fogyasztóról csak és kizárólag akkor beszélhetünk, ha azok az tájékoztatók, amelyek alapján döntenie kell vagy döntenie lehet, megfelelőek és azok a fogyasztó érdekeit képviselik. Értem ezalatt azt, hogy azok kellően egyértelműek, világosak, egyszerűen értelmezhetők, nem félrevezetők, továbbá azt, hogy azok az információk, amiknek birtokába kerül a fogyasztó, lehetőséget adjanak számára az érdekeinek megfelelő döntés meghozatalára.

Véleményem szerint a pénzügyi intézmények afelé terelik a fogyasztókat, hogy az információforrás (a pénzintézet) számára előnyös döntéseket hozzanak. Ezen a ponton mosódik össze - álláspontom szerint - a két fogyasztói modell, az ésszerű, aki racionális módon dönt és az, aki nem képes célszerű és önmagának megfelelő döntésre, de azért, mert az információk kibillentik a racionalizmusból.  

Meg kellene de, nem lehet valamennyi fogyasztót megvédeni a gyorsan változó pénzügyi világban. A pénzügyi tudatosságot kell fejleszteni az emberekben és a fogyasztóvédelemnek egyértelműen ki kell terjednie a pénzügyi intézetek tájékoztatásainak előzetes ellenőrzésére és csak végső soron lehet megoldás az állami beavatkozás.

A tanulmány által érintett téma, és az általa felvetett kérdések számos újabb kérdést vetnek fel. Rögtön az első kérdés, mely arra irányul, hogy megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban, felveti annak a kérdését, hogy miért is kellene védelemben részesíteni a fogyasztót? Kit kell védelemben részesíteni? Illetve az is kérdés lehet, hogy kivel szemben kell egyáltalán védelmet nyújtani?

A hatályos polgári jogi szabályozás az állampolgárok tudatosságára épít, valamilyen szinten elvárja az emberektől azt, hogy a jogaikkal és a kötelezettségeikkel tisztában legyenek, azonban ez a legtöbbször csak a jogok elsajátításában merül ki. Véleményem szerint sok esetben a fogyasztót leginkább saját magától kellene megvédeni. Tudatos, iskolai oktatási kereteken belül kellene felnevelni a jövő generációit ahhoz, hogy ők már ne kövessenek el olyan hibákat, amelyeket nagyobb körültekintéssel, vagy odafigyeléssel elkerülhetnének. Természetes legyen számukra az, hogy nem csak a felvett kölcsön összegének kell örülni, hanem ismerni kell annak a visszafizetési feltételeit és kockázatait is. Álláspontom szerint az állam általános szinten így tudna megfelelő védelmet biztosítani a fogyasztók számára.

Ezzel összefüggésben mindenképpen célravezető lehet az is, hogy a fogyasztókat „támogató” hitelközvetítők és ügynökök működését szigorúbban szabályozza az állam, amely kiterjedhet a működési engedély megszerzésére és a tevékenységük felügyeletére is. Ez megvalósulhat akár a fogyasztóvédelmi hatóság szervezetrendszerében, de akár testületi, szervezeti rendszert is lehetne kiépíteni rá, amely önkormányzati jelleggel ellenőrizné a tagjai munkáját.

A korábbi 2008-as hitelválságot megelőzően ugyanis rendkívül nagy számú „tényleges végzettség és hozzáértés nélkül működő” közvetítő tevékenykedett a pénzügyi piacon, aki elsősorban a hitelügylet megkötésében volt érdekelt – a jutalék reményében –, nem pedig a fogyasztók érdekeinek a képviseletében. Közülük sokan ugyanis csupán ahhoz a pénzintézethez vitték az ügyfelet, ahol az biztosan megkapta a várt kölcsönt.

Prof. Dr. Nagy Zoltán publikációjában a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság okán előtérbe került, de manapság is rendkívül aktuális kérdéseket vizsgál. Ezek egyike arra keresi a választ, hogy megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban, illetve meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek? 

Úgy gondolom, a jogszabályi környezet mindaddig nem tud teljes és kellően hatékony védelmet nyújtani a fogyasztók részére, amíg a társadalom jelentős hányada akár az alapvető pénzügyi vagy jogi ismeretekkel sem rendelkezik. Ehhez kapcsolódóan hivatkozni kívánok Dr. Balla Lajos bejegyzésére, melyben a szerző rögzíti, hogy a kiemelt, bonyolult, nehezen megoldható gazdasági, jogi, társadalmi kérdések megoldásához nem elegendő a jogalkotó vagy a jogalkalmazó önálló döntése. A fogyasztók védelmét tehát – álláspontom szerint – nem lehetséges pusztán jogszabály-alkotással biztosítani, hanem ahhoz széleskörű oktatás, valamint tájékoztatás révén is szükséges hozzájárulni. Jól példázza ezt a Gazdasági Versenyhivatal VJ/33/2018. számú ügye, melyben a hivatal – más mellett – azért szabott ki bírságot az ÉkszerTV műsorának gyártójával szemben, mert az megtévesztette a fogyasztókat az értékesíteni kívánt ékszerek tulajdonságait illetően. Ilyen hangzatos tulajdonság volt például az, hogy „a Pápa áldásával” vagy „Diana hercegnő eljegyzési gyűrűje”.

A fenti hozzászólásokhoz csatlakozva szükségesnek tartom a pénzügyi és jogi ismeretek akár általános, akár középiskolai tantervbe történő beillesztését, mely elősegítheti, hogy a felnövekvő generációk már valóban megfeleljenek a tájékozott és észszerű fogyasztó mintájának. Az oktatás és a tájékoztatás fontosságát alátámasztja a digitalizáció térnyerésének ténye is, melynek következtében immár nem pusztán egy hitelintézet fiókjában, hanem szinte bárhol végezhetünk pénzügyi műveleteket. Az online tér nyújtotta lehetőségek kihasználása, egyidejűleg az az által hordozott veszélyek kiküszöbölése csak úgy képzelhető el, ha valóban tudatos fogyasztókat nevelünk a jövő számára.

A tanulmány írója egy rendkívül aktuális téma határait feszegeti azáltal, hogy annak középpontjába a fogyasztó védelmét, ezen védelmi szint fokát, megvalósíthatóságát helyezi, továbbá kérdésként veti fel, hogy meddig célszerű ezen védelemnek terjednie. A fogyasztóvédelem, mint jogi fogalom alapvetően a dezivahitelek,,bedőlésével” kapott nyilvánosságot az állampolgárok körében annak ellenére, hogy azt megelőzően is létezett rá vonatkozó szabályozás. A devizahitelek problémájával került felszínre az, hogy a fogyasztó egy kedvezőtlen egyensúlyi helyzetben van a bankokkal és egyéb gazdasági szereplőkkel szemben.

A szerző által említett fogyasztói modellek közül a német modell alapját képező felfogással értek egyet, mely alapján a fogyasztó kedvezőtlen helyzetben van azáltal, hogy nem rendelkezik kellő jogi-és gazdasági ismerettel. A fogyasztók álláspontom alapján csoportosíthatóak akként, hogy az élet mely területén jelennek meg, hiszen arra jellemző hiányosságokkal fognak rendelkezni. Ez alapján a tanulmány által is hivatkozott pénzügyi területen sajátos szakzsargon, adott esetben közgazdasági fogalmak ismerete szükséges, mely nem várható el egy átlag állampolgártól sem. Ami elvárható, és amit biztosítani is szükséges a lentebb kifejtett módon, az az alapvető információk, tudatosság, tájékozottság megléte. Az egyensúlyi helyzet hiányából adódóan az államnak elsősorban a jog adta eszközökkel célszerű szabályozni és védeni helyzetüket, azonban ez nem vezethet a szélsőségek megnyilvánulásához.

A pénzügyi fogyasztóvédelem, mely specialitást képvisel a fogyasztóvédelmen belül is, nem csak a bankszektor felé kell, hogy kötelezettségeket keletkeztessen, hanem a fogyasztóra is szükséges lenne többlet terhet tenni. Ennek a fogyasztói plussz tehernek olyan módon lenne célszerű megnyilvánulnia, hogy elvárt magatartás lehessen a fogyasztótól a megfelelő tájékozottság, a tudatos gondolkodás, a megfontoltság, igény a kapott információk elsajátítására. Ezen magatartás elsajátítása azonban nyilvánvalóan nem direkt módon történik egyik napról a másikra, hanem egyfajta fokozatos tanulás és gondolkodás eredményeként. A pénzügyi tudatosság eredménye hosszú távon hozza meg ,,gyümölcsét”, ezért véleményem szerint már az oktatásban, nevelésben kell elhinteni annak alapjait, példának okáért azt a kerettantervben elhelyezni. Másik fontos fejlődést szolgáló elemként lehetséges elkönyvelni a digitalizációt, hiszen a jövő pénzügyi tudatos generációja már készség szinten használja napjainkban is az internetet, mely olyan lehetőségek tárházát képezi, ami kulcsfontosságú lehet a fogyasztói magatartás alakításában. További hatásként jelenhet meg a jövőt képviselők számára, hogy adott esetben a családjukban, rokonságukban fordult elő a deviza probléma,mely óvatosságra tanítja őket. Ezen megoldási lehetőségektől azonban csak hosszú távon várható megoldás. Azonnali intézkedést a jelen fogyasztójának helyzete igényel. Fontos lenne szem előtt tartani, hogy a magas tájékoztatási kötelezettség ne kizárólag a dokumentumok számának növekedésében jelenjen meg, hanem az tényleges információ átadást jelentsena tranzakciókkal kapcsolatban mind az előnyökre,hátrányokra, mind az esetleges veszélyekre nézve.

Összességben egy olyan egyensúlyi helyzet kialakítása lenne szükséges, mely figyelembe veszi és ezáltal védi a fogyasztót, azonban nem akadályozza szélsőséges mértékben a gazdasági szektor szereplőit sem. A felelősség mind a két oldalon meg kell, hogy jelenjen ezeknél a kétoldalú ügyleteknél.

Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek?

A fogyasztók védelmét az Alaptörvény M) cikk (2) is megfogalmazza biztosítva ezzel a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben és védi a fogyasztók jogait. Ennek jogpolitikai indoka választ adhat a feltett kérdésre, miszerint megvédhető-e a fogyasztó. A válasz pedig határozott igen, abban a tekintetben, hogy a „gyengébb felet” védelemben kell részesíteni azokban a jogviszonyokban, ahol a felek között az erőviszonyokban aszimmetria áll fenn. Véleményem szerint igenis fontos az állam paternalista szemlélete, mindazon által nélkülözhetetlen a fogyasztók világos, átlátható és összehasonlítható tájékoztatása az egyensúlytalanság kiküszöbölése céljából. Lehetőséget kell biztosítani a fogyasztóknak, hogy a tények teljes ismertében hozzák meg döntéseiket. Fontos azonban a túlszabályozás elkerülése és hogy a pénzügyi fogyasztóvédelem eszközei, mint a hirdetések, reklámok, tájékoztatás, szerződések megkötésével és tartalmával foglalkozó szabályok, valamint a jogérvényesítésre és panaszkezelésre vonatkozó szabályok előzetesen töltsék be a szerepüket. Azt gondolom, hogy az előbb említetteken kívül további egyensúlyi helyzetet teremthetne a szerződő felek között a pénzügyi területen megjelenő professzionális ügyfélszolgálat, amely az információs aszimmetriát csökkentené, a fogyasztók és a szolgáltatók pénzügyi tudatosságának kialakítása, fejlesztése, folyamatos kommunikáció a civil szervezetekkel, tájékoztató honlapok és oktatási anyagok készítése annak érdekében, hogy az átlag fogyasztó megértse a szakmai és jogi rendelkezéseket és tisztában legyen annak később jelentkező hatásaival, a szankcionálás és bírságolás erősítése a tisztességtelen és nem fogyasztóbarát magatartás esetén ezzel növelve a fogyasztói bizalmat.

Összegezve a pénzügyi fogyasztóvédelem területén indokolt a fogyasztók fokozott védelme az egyensúlytalanság kiküszöbölése érdekében, hiszen a pénzügyi szolgáltatók magasabb szakmai felkészültséggel rendelkeznek, a fogyasztók ismeretanyaga és  érdekérvényesítő képessége, valamint a pénzügyi kultúra is alacsonynak mondható.

Felhasznált irodalom:

Dr. Bordás Péter PhD egyetemi adjunktus, kúriai főtanácsadó előadás anyaga