„Valami régi, valami kölcsön, valami kék, valami új...” – gondolatok a resztoratív igazságszolgáltatás hazai szabályozásáról az európai uniós elvárások tükrében

  • 2019/11/02
  • Kutatócsoport2

Az 1960-70-es években az áldozati mozgalmak fellépésével világszerte előtérbe kerültek a sértetti jogok, amely folytán a ’80-as években a nemzetközi és európai normákban is helyet kapott a sértett szerepének, illetve a kárjóvátétel gondolatának hangsúlyosabb megjelenése. Magyarországon a büntetőügyekben alkalmazandó közvetítésről az 1990-es évektől kezdve heves viták zajlottak, az ellenzők érvei szerint ugyanis annak szellemisége meglehetősen távol áll a legalitás elvén, az állami büntetőigény érvényesítésén alapuló kontinentális jogrendszerünktől, sőt, a jogalkalmazók, illetve a magyar lakosság lelkületétől is – különösen, hogy a felek közötti egyetértés csökkentheti vagy kiválthatja az egyébként irányadó szankciót – de még mediáció mellett érvelő szakemberek körében is vitatott volt, hogy annak a büntetőeljáráson belül, vagy azon kívül kellene-e működnie (Barabás, 2017, 74.).

A tevékeny megbánás és a közvetítői eljárás alapjainak letétele

A megbánásnak és a jóvátételnek a büntetőeljárásba való implementálásához a végső lökést az Európai Unió Tanácsának „A büntetőeljárásban a sértett jogállásáról” címet viselő, 2001/220/IB számú kerethatározata adta, amely sértetti jogként fogalmazta meg a büntetőjogi mediációhoz való jogot a büntetőeljárás során. A kerethatározat előírta a tagállamok számára, hogy a nemzeti jogalkotó szerint alkalmas bűncselekményi körben – a büntetőügyekben való közvetítést segítsék elő, valamint biztosítaniuk kell azt is, hogy a sértett és az elkövető között az ilyen közvetítés útján elért megállapodást a büntetőeljárásban figyelembe lehessen venni [10. cikk (1)–(2)]. Mindez, a jogintézmény újjászületése és felerősödése korszakának nyitányát képezve, valódi paradigmaváltást jelentett a resztoratív igazságszolgáltatásnak a büntetőjog fejlődéstörténetében fokozatosan csökkenő jelenléte tekintetében. Ahogyan az érzékletes metaforát a vonatkozó szakirodalom is felhívja (Görgényi, 2017, 137.), a resztoratív igazságszolgáltatás egyszerre „valami régi, valami kölcsön, valami kék, valami új” is a büntetőjog területén (Morris–Gelsthorpe, 2000, 18.) – amely állítás a folytonos megújulásában állandó, anyagi és eljárásjogi szabályokat is magába foglaló területnek ma is sajátja, amit a magyar szabályozástörténet is magán visel. Az Európai Unió fellépésére koncentrálva megjegyezzük, hogy a felhívott kerethatározatot felváltva 2015. november 16. napjától az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve került alkalmazásra, amely rendelkezései közül többek közt az áldozat”-fogalma átkerült a hatályos Be.-be, megjegyezve ugyanakkor, hogy a korábbi sértett-fogalom már a bírói értelmezés mellett is idejétmúlt volt, és az EU aktusa nélkül is átgondolásra szorult volna.

Az Európai Unió jogának való megfelelés jegyében a korábbi Be. módosítását szabályozó 2006. évi LI. törvény 2007. január 1. napjától kezdődő hatállyal vezette be a közvetítői eljárást (korábbi Be. 221/A. §) vagy más néven a mediációt a büntetőügyekben (megjegyezzük, hogy természetesen mediációra nemcsak büntetőügyekben kerülhet sor Magyarországon; családjogi és más polgári peres eljárásokban már korábban lehetővé vált a mediáció alkalmazása). A közvetítői eljárás fogalmát a Bkt. 2. §-ának (1) bekezdése határozza meg. Eszerint a közvetítőі еljárás a bűncselekmény elkövetésével kiváltott konfliktust kezelő eljárás, amelynek célja, hogy a büntetőeljárást lefolytató bíróságtól, illetőleg ügyészségtől független, harmadik személy (kӧzvetítő) bevonásával – a sértett és a terhelt közötti konfliktus rendezésének megoldását tartalmazó, a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a terhelt jövőbeni jogkövető magatartását elősegítő – írásbeli megállapodás jöjjön létre. A közvetítői eljárás tehát az úgynevezett resztoratív, helyreállító igazságszolgáltatás egyik eszköze, amely a bűncselekményt, mint sajátos konfliktust kívánja kezelni. Ennek a konceрсіónak az alapvető célját a bűncselekmény elkӧvetését megelőző eredeti állapot visszaállítása képezi. A helyreállító igazságszolgáltatás centrumában emellett a bírói útról történő elterelés, valamint a konfliktus kommunikációval való kezelésének a gondolata áll (Belovics – Tóth, 2017, 279.).

Kettős természetű jogintézményként (Polt, 2013, 213.) alkalmazásának megteremtése érdekében a korábbi Btk. rendelkezései közé pedig új büntethetőséget megszüntető okként bekerült a tevékeny megbánás jogintézménye (korábbi Btk. 36. §), amelynek alkalmazása a mediáció feltételét képezte (Görgényi, 2006, 72.). A közvetítéssel kapcsolatban az eljárási és anyagi jogi törvénykönyvekben végbement módosítások mellett feltétlenül megemlítendő a Bkt. is, amely az alapelveket, a résztvevő személyek körét, a közvetítő jogállását, összeférhetetlenségét és magát az eljárás menetét szabályozza (közvetítőként a fővárosi és megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálatainak e feladatra kiképzett pártfogó felügyelői, valamint speciális képzést követően, közvetítői névjegyzékbe vezetve ügyvédek járhatnak el). A törvény általános indokolása (CompLex Jogtár) szerint „...a magyar büntetőeljárásban eddig megoldatlan problémát jelentett, hogy a sértett személy helyzetét figyelembe vevő rendelkezések a gyakorlatban nem vezettek a terheltek által nyújtott jóvátétel elterjedéséhez. A resztoratív, azaz kárhelyreállító igazságszolgáltatásban az érintettek bevonásával oldják meg a bűncselekménnyel okozott kár jóvátételét, amelynek egyik legelterjedtebb eszköze a tettes és a sértett egyezsége.

A hatályos szabályozás változásai – úton a bővülő alkalmazás felé

A szabályozás az elmúlt bő tíz évben a rugalmasság jegyében változott, a jogalkotó egyre tágabb körben kívánta segíteni a fejlődő lehetőség kibontakozását (Barabás, 2017, 77.). A jelenleg hatályos Btk. alapján a tevékeny megbánás alkalmazhatósági köre kiszélesedett, azonban jelenleg is csak a meghatározott, kisebb, illetve közepes tárgyi súlyú bűncselekmények tartoznak közéjük. A törvény hat bűncselekményi csoportot emel ki: az élet, testi épség és az egészség elleni, az emberi szabadság elleni, az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni, a közlekedési, a vagyon elleni, illetve a szellemi tulajdonjog elleni bűncselekményeket. A bűncselekmény súlya is meghatározott, hiszen csak vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett esetén ajánl fel büntetlenséget a törvény a 29. §. (1) bekezdésében, az ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb megnevezett bűncselekmények esetén pedig a büntetés korlátlan enyhítését teszi lehetővé a 29. §. (2) bekezdésében foglaltak szerint. A fiatalkorúak esetében egységesen az ötéves büntetési tételkeret a lehetséges felső határ. Lényeges, hogy a közvetítői eljárásnak nem akadálya, ha a felsorolt bűncselekmény mellett halmazatban egyébként a hivatkozott listában nem szereplő bűncselekmény is megvalósul, amennyiben közöttük az előbbi a meghatározó. Ilyen eset lehet például, ha a terhelt a vagyon elleni bűncselekménnyel halmazatban okirattal kapcsolatos bűncselekményt is megvalósított (Csemáné Váradi – Görgényi – Gula – Horváth – Jacsó – Lévay – Sántha, 2017. 223.).

A Btk. rögzíti azokat az anyagi természetű okokat is (mint például a bűnszervezetben történő elkövetés), amikor a tevékeny megbánásnak nincs helye. Amennyiben az elkövető a büntetőjogi mediáció során létrejött megállapodás alapján kártérítést ad a sértettnek, avagy egyéb jóvátételt teljesít, azt az anyagi jog tevékeny megbánásként kezeli, amelynek következménye – a fentebb említetteknek megfelelően, a bűncselekmény büntetési tételétől függően – az eljárás megszüntetése vagy a büntetés korlátlan enyhítése. A bűncselekmény következményeinek jóvátétele a bocsánatkéréstől az okozott kár teljes vagy részleges megtérítéséig terjedhet, illetve számtalan formája lehet, és ha a megállapodás természete nem zárja ki, akkor közömbös, hogy a jóvátételt ténylegesen ki teljesíti (Belovics – Tóth, 2017, 281.). A lényeg, hogy a bűncselekménnyel okozott sérelem jóvátételére a sértett által elfogadott módon és mértékben kerüljön sor, azaz – a sértett akaratából – például a kártérítési összeg az elkövetési értéktől eltérhet, annál alacsonyabb és magasabb is lehet (3. BK vélemény).

A korábbi Be.-ben foglaltak alapján (221/A. §) a közvetítői eljárás a büntetőeljárással párhuzamosan folyó anyagi és eljárásjogi eljárás volt, kifejezetten összeforrva a tevékeny megbánás érvényesülésével (Bodor – Csák – Máziné Szepesi et al. (2012). Amennyiben a törvényi feltételek fennálltak, az ügyész legfeljebb hat hónapra felfüggeszthette az eljárást a kiegyezés lebonyolítása céljából. Amennyiben azonban valamilyen okból a közvetítés lefolytathatóságának kérdése csak később, a bírói szakban merül fel, akkor ezen eljárási szakaszban is lehetséges volt a közvetítés. Mód volt arra is, hogy az elkövető által a már a közvetítői eljárást megelőzően teljesített és a sértett által elfogadott jóvátételt utólagosan – közvetítői eljárás keretében – megállapodásba lehessen foglalni. A jelenleg hatályos Be. egyrészről az eddigi bűncselekménycsoportok mellett más, illetve azoknál súlyosabb bűncselekmények esetében is megengedi a közvetítői eljárás lefolytatását (Be. 412-415. §). Másrészről az eljárás alkalmazhatósága a jövőben elválik a tevékeny megbánás anyagi jogi feltételeitől, a mediáció tehát már nemcsak a tevékeny megbánás anyagi jogi büntethetőséget megszüntető vagy más kedvezményt engedő okkal összefüggésben alkalmazható, hanem attól függetlenül is mindaddig, amíg a közvetítői eljárás céljai elérhetők. A különös feltételek – mint többek között a mindkét oldalon fennálló önkéntes alap – és az eljárás menete alapvetően nem változtak. Mindezen lazítás a vonatkozó szakirodalmi álláspont által régóta óhajtott irányba halad, amely folytán a közvetítés kérdésében elsősorban a sértett, illetve az elkövető szándéka válhat meghatározóvá a jövőben (Barabás, 2017, 82.).

Noha az alkalmazás területe bővült, a közvetítői eljárásra utalt ügyek bűncselekményi összetétele nem változott jelentősen az évek folyamán. Az ügyek csaknem felét vagyon elleni bűncselekmények (nagyobb számban lopás, rongálás, csalás és sikkasztás), a harmadát a közlekedési bűncselekmények (elsősorban a közúti baleset gondatlan okozása), az ötödét pedig személy elleni cselekmények (elsősorban testi sértés és zaklatás) teszik ki. Ehhez képest Franciaországban a személy elleni bűncselekmények alkotják a közvetítői eljárásra utalt ügyek mintegy 50 százalékát, de jelentősek a családon belüli, illetve a szomszédjogi konfliktusok is (Pápai-Tarr, 2007, 401.). Az országon belüli ügymegoszlás egyenetlensége arra utal, hogy a fővárosban jellemzően jobb esélyei vannak az ügyek egyezségi eljárásra utalásának. Sajnálatosan ritkán – az összes ügy 10-11 százalékában – alkalmazzák e megoldást a fiatalkorú elkövetők ügyeiben, ahol pedig az eredmények szerint különösen hatékonynak mutatkozik (Barabás, 2017, 79.).

Az összességében pozitívnak értékelt gyakorlatnak köszönhetően jól látható a törvényhozói szándék a közvetítés alkalmazásának bővítésére a büntetőeljáráson kívül is, az elmúlt években ugyanis az a szabálysértési eljárás (Szabs.tv. 67/A-D) és a büntetés-végrehajtás [Bv.tv. 171. § (1) bekezdése alapján, az elítéltek közti fegyelemsértés miatt indult eljárás tekintetében] során is alkalmazhatóvá vált (Barabás, 2011, 98–114.). Mindezzel új területeken bővítve a resztoratív igazságszolgáltatás lehetőségeit, egyben új árnyalatokkal gazdagítva a címünkben is megjelenő képzeletbeli menyasszonyi arzenált.

 

Készítette: Kanyuk Petra Ágnes, PhD hallgató, Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

A tanulmány az Innovációs és Technológiai Minisztérium által az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében meghirdetett ÚNKP-19-3 kódszámú, Felsőoktatási Doktori Hallgatói Ösztöndíj szakmai támogatásával készült.

 

 

 

A kép forrása:

https://www.socialworkdegreecenter.com/wp-content/uploads/2019/07/shutterstock_1326794885.jpg (Letöltés ideje: 2019. október 10.)

 

Felhasznált források jegyzéke:

3. BK vélemény a 2012. évi C. törvény és az 1998. évi XIX. törvény közvetítői eljárásra vonatkozó egyes rendelkezései értelmezéséről. (Letöltés ideje: 2019. október 10.)

A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv.tv.)

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (korábbi Btk.)

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.)

A büntetőeljárásól szóló 2017. évi XC. törvény (Be.)

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX.  törvény módosítását szabályozó 2006. évi LI. törvény.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX.  törvény (korábbi Be.)

A büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény (Bkt.)

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (Szabs.tv.)

Az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve (2012. október 25.) a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felválJournal officiel n° L 315 du 14/11/2012 p. 0057 – 0073. (Letöltés ideje: 2019. október 4.)

Az Európai Unió Tanácsának 2001/220/IB (2001. március 15.) számú kerethatározata a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról. Journal officiel n° L 082 du 22/03/2001 p. 0001 – 0004. (Letöltés ideje: 2019. október 4.)

Barabás A. Tünde (2011): A mediáció lehetőségei a büntetés-végrehajtásban. Kriminológiai Kutatások 48., 98–114.

Barabás A. Tünde (2017): A megbánás helye és szerepe a magyar büntetési rendszerben – Mediáció Magyarországon. In: Hollán Miklós – Barabás A. Tünde (szerk.): A negyedik magyar büntetőkódex: régi és újabb vitakérdések. Budapest: MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, 73–86. old.

Belovics Ervin – Tóth Mihály (2019): Büntető eljárásjog – Az új büntetőeljárási törvény (2017. évi XC. törvény) tankönyve, 2019. májusi kiadás. Budapest: HVG-ORAC.

Bodor Tibor – Csák Zsolt – Máziné Szepesi Erzsébet et al. (2012): Nagykommentár a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényhez. CompLex Jogtár, Wolters Kluwer, elektronikus dokumentum.

Csemáné Váradi Erika – Görgényi Ilona – Gula József – Horváth Tibor – Jacsó Judit – Lévay Miklós – Sántha Ferenc (2017): Magyar büntetőjog – általános rész. Budapest: Wolters Kluwer

Görgényi Ilona (2006): Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben. Budapest: HVG-ORAC.

Görgényi Ilona (2017): A resztoratív igazságszolgáltatás. In: Farkas Ákos (szerk.): Fejezetek az európai büntetőjogból. Miskolc: Bíbor Kiadó, 137–150. old.

Kiss Anna (2016): A sértett/áldozat szerepe az új büntetőeljárási kódex tervezetében. Jogászvilág, 2016. augusztus 2., https://jogaszvilag.hu/szakma/a-sertettaldozat-szerepe-az-uj-buntetoeljarasi-kodex-tervezeteben/ (Letöltés ideje: 2019. október 6.)

Kiss Anna (2018): A közvetítői eljárás szabályai az új Be.-ben. Jogászvilág, 2018. április 10., https://jogaszvilag.hu/szakma/a-kozvetitoi-eljaras-szabalyai-az-uj-be-ben/ (Letöltés ideje: 2019. október 6.)

Morris, Allison – Gelsthorpe, Loraine (2000): Something old, something borrowed, something blue, but something new? A comment on the prospects for restorative justice under the Crime and Disorder Act 1998. In: Criminal Law Review, January, pp. 18–30.

Pápai–Tarr Ágnes (2007): Büntetőjogi mediáció francia módra. In: Farkas Ákos – Nagy Anita – Róth Erika et al. (szerk.): Tanulmányok Dr. Dr. h.c. Horváth Tibor Professor emeritus 80. születésnapja tiszteletére. Miskolc: Bíbor Kiadó, 381–409. old.

Polt Péter (2013., szerk.): Új Btk. kommentár 1. kötet. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Tankönyv Kiadó.

 

Brexit Eng: 
Fogyasztóvédelem: 
Consumer Protection: