A felsőoktatás finanszírozásának lehetséges alternatívája: a Corvinus-modell

A tanulmány az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport által szerkesztett KÖZJAVAK folyóiratban jelent meg. Idézési javaslat: 
Soltész Péter Ádám: A felsőoktatás finanszírozásának lehetséges alternatívája: a Corvinus-modell. KÖZJAVAK, V. évfolyam, 2019. 1. szám, 9-18. o. (DOI 10.21867/KjK/2019.1.2.)

A hazai felsőoktatás finanszírozásának kérdésköre igen aktuális téma, az elmúlt időszak sajtóorgánuma több alkalommal foglalkozott azza, hogy a kormány az egyik magyarországi egyetem finanszírozását jelentősen át kívánja alakítani. Ezzel kapcsolatban felmerültek olyan javaslatok is, hogy ezen új finanszírozási módot a teljes magyar felsőoktatásra ki lehetne terjeszteni. A reform lényege abban állna, hogy a felsőoktatás finanszírozását egyre inkább piaci alapúvá tennék és csökkentenék az állami támogatását arányát.[1] Jelen bejegyzés keretei között azt vizsgálom, hogy mi is az az úgynevezett Corvinus-modell, majd azt, hogy a jelenlegi felsőoktatás-finanszírozásban a tandíj, mint piaci alapú bevétel milyen szerepet tölt be. Végezetül egy rövid kitekintés erejéig a jogász képzés finanszírozását, hallgatói összetételének változását vizsgálom, tekintettel a fenti kérdéskörre.

1. Mi is az a Corvinus-modell?

A Corvinus-modell lényege, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem működtetését 2019. július elsejétől egy állami alapítású alapítvány veszi át.[2] Az alapítvány nem közalapítvány lesz - hiszen ilyet létrehozni már nem lehet a hatályos jogszabályok szerint -, hanem olyan alapítvány, amelyet ugyan az állam hoz létre közcélból, de piaci szereplők is megjelenhetnek benne. A változtatás indoka, hogy a BCE jelenleg költségvetési szervként működik, melyre az államháztartási törvény (Áht.) szabályai vonatkoznak, mely a kormány szerint nem teszi lehetővé a kellően rugalmas működést és a vállalati források hatékony bevonását.[3] Az alapítványi forma viszont megteremtené mindezek lehetőségét.[4]

A reformmal az egyetem irányítása is megváltozik. Az alapítvány létrejöttét követően az egyetem rektora és kancellárja a fenntartó alapítvány kuratóriumának lesz majd felelős. E kuratóriumban egy idő után magán szereplők is megjelenhetnek.[5]

A változás az egyetemi dolgozók jogállására is kihat. Az átalakulást követően a dolgozók már nem közalkalmazottak, hanem gazdasági munkavállalók lesznek, akik jogviszonyára már nem a Kjt., hanem az Mt. vonatkozik. A jogviszony változásnak pedig az az indoka, hogy Mt. rugalmasabb a Kjt.-nél, kevesebb benne a kógens szabályozás, emiatt az egyetemen dolgozók jogviszonyát is könnyebb lesz létrehozni és megszüntetni. A másik ok, hogy a gazdasági munkaviszony létesítése esetén a felek szabadon állapodhatnak meg a munkavállaló munkabéréről[6], szemben a Kjt.-vel, ahol a közalkalmazott illetményét a bértábla határozza meg. A gazdasági munkaviszony tehát lehetővé teszi azt, hogy a felek akár magasabb vagy épp alacsonyabb munkabérben állapodjanak meg, mint amekkora illetmény járna a közalkalmazotti bértábla alapján. A módosítás indokolása szerint a magasabb fizetés pedig lehetővé tenné, hogy a legjobb szakemberek oktassanak az egyetemen.[7]

A hallgatók finanszírozását is érintené a változás. A jelenlegi 60 %-os állami ösztöndíjas és 40 %-os költségtérítéses hallgatói arányt meg szeretnék fordítani az utóbbi javára. Emiatt már állami finanszírozású helyeket nem fognak meghirdetni az egyetemen, hanem helyette saját ösztöndíjat hoznak létre azok számára, akik jó eredményt érnek el és szociálisan rászorultak.[8]

A tandíj, illetve az esetleges vállalati források bevonása mellett azonban az állam továbbra is részt vesz majd az egyetem működtetésében: az állam részvénycsomagjain keresztül jelentős vagyont fog juttatni az alapítványnak. Ezt az összeget az egyetem működtetésére és fejlesztésére lehet felhasználni a tervek szerint.[9]

Az előzőekben ismertetett Corvinus-modellt a kormány egy kísérleti projektnek szánja. Azt viszont nem lehet tudni, hogy az innovációs és technológiai miniszter szavai alapján valóban kiterjesztik-e a modell alkalmazását a teljes magyar felsőoktatásra – ez a jövő kérdése.[10] Egyes lapértesülések szerint az nem valószínű, hogy általános lesz az alkalmazása, mint inkább arra lehet számítani, hogy az egyetemek létrehozzák saját működési szervezetüket, mely valamilyen gazdasági társaság lehet.[11]

A Corvinus-modell lényege összefoglalva tehát az, hogy az alapítványi forma által az egyetem működését hatékonyabbá, rugalmasabbá tegyék és a finanszírozásába több piaci forrást vonjanak be. Ez származhat egyrészt vállalatoktól, másrészt abból, hogy növelik a költségtérítést fizető hallgatók számát.

2. A költségtérítéses képzés bevezetésének hatása

A tanulmány második részében azt a kérdést vizsgálom, hogy milyen hatással volt a felsőoktatásra a költségtérítéses finanszírozású képzések bevezetése. Először arra fókuszálok, hogy mennyit változott az államilag támogatott és az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók aránya az elmúlt időkben. Ennek vizsgálatához az elmúlt két évtizedből négy tanévet választottam ki, melyek a 2001/2002, 2006/2007, 2012/2013 és a 2017/2018.

2.1 Felsőoktatásban részt vevők száma finanszírozási forma szerint

1. ábra

Az államilag támogatott és az önköltséges hallgatók aránya a magyar felsőoktatásban

Forrás: saját szerkesztés az Oktatási Hivatal statisztikái alapján[12]

Az Oktatási Hivatal statisztikai adatai alapján 2001-ben az összes felsőoktatásban résztvevő hallgató 55,01%-a, 2006-ban 52,55%-a, 2012-ben 57,39%-a még 2018-ban 57,90%-a vett részt államilag támogatott képzési formában. Az adatokból az állapítható meg, hogy nem csökkent, hanem nőtt a felsőoktatásban az államilag támogatott hallgatók aránya az önköltséges képzésben résztvevőkhöz képest. Ennek egyik oka, hogy az önköltséges képzésben részt vevők száma ennél nagyobb mértékben esett vissza. Magyarul a felsőoktatásban résztvevők száma egészében csökkent. Ezt szemlélteti a következő 1. számú táblázat. Másrészt meg kell említeni azt is, hogy az egyes intézmények, tudományterületek és szakok között jelentős átrendeződés indult meg, míg egyes szakok „kegyvesztettek” lettek, addig más „hiány” szakok esetében növekedett az államilag támogatott helyek száma.

1. táblázat

Államilag támogatott és önköltséges hallgatók száma (fő) 2001-2018 között

Forrás: saját szerkesztés az Oktatási Hivatal adatai alapján

2.2 A felsőoktatásban részt vevők számának változása

A következőkben érdemes azt is megvizsgálni, hogy mennyivel nőtt vagy csökkent a felsőoktatásban részt vevők száma a különböző időpontokban, a 18 és 65 év közötti népesség arányában. Azért e korcsoportra esett a választásom, mivel e korosztályba tartozó személyeknek van tényleges lehetőségük részt venni a felsőoktatásban. A vizsgálódásommal az a célom, hogy bemutassam, hogy egyes kormányok oktatáspolitikái mennyire befolyásolták a felsőoktatásban részt vevők számát. Ehhez négy tanévet választottam ki, így a 1990/1991, 2001/2002, 2012/2013, és a 2017/2018 tanéveket.

2. táblázat

A felsőoktatásban részt vevők száma a 18-65 éves korosztályhoz viszonyítva

Forrás: saját szerkesztés a KSH adatai alapján[13]

A 2. számú táblázatból jól kivehető az, hogy a 18-65 év közötti népesség a vizsgált időszakok közül a legalacsonyabb arányban 1990/1991-es tanévben, míg a legnagyobb arányban a 2001/2002-es tanévben vett részt a felsőoktatásban. Ennek az lehet az oka, hogy míg az 1990-es évek elején a felsőoktatásba való felvételnél komoly szelekció érvényesült a bekerülés során (többek között a felvételi eljárásnak köszönhetően), addig a kétezres évek elejétől ezen akadály csökkent.

2. ábra

A felvételt nyert hallgatók száma a jelentkezettek százalékában

Forrás: saját szerkesztés a KSH adatai alapján[14]

Az előzőek egyik következménye, hogy a felsőoktatásban a minőségi szempontot felváltotta a mennyiségi. Ezt erősítette az is, hogy 1996-tól a felsőoktatás finanszírozása normatív alapú lett, amit input tényezők[15] alapján határoztak meg. Ugyancsak a mennyiségre való törekvést szolgálta, hogy 1996-ban bevezették a költségtérítéses képzési formát, mely keretében a korábban felsőoktatásból kimaradó személyeknek lehetősége nyílt arra, hogy részt vegyenek a felsőoktatásban költségtérítés ellenében.[16]

A rendszerváltást követően a felsőoktatásban tanuló hallgatók száma a 2005/2006-ös oktatási évben érte el maximumát, amikor is összesen 424.161 hallgató tanult valamilyen formában, felsőoktatási intézményben. Ez az akkori 18 és 65 év közötti korosztály nagyjából 6,39%-a.[17] Ezt összehasonlítva a 2017/2018-as adatokkal azt lehet megállapítani, hogy a 18 és 65 év közötti korosztályban 3,23%-al csökkent a felsőoktatásban 2017/2018. tanévben résztvevők száma. Ez azt jelenti, hogy az adott korosztályban a potenciális hallgatók száma a felére csökkent.

Ennek egyik oka lehet az, hogy akik korábban, a rendszerváltást megelőzően kimaradtak a felsőoktatásból, azok az újonnan megjelenő költségtérítéses képzési forma segítségével diplomát szereztek, így ezen piaci szegmensben csökkent a kereslet. Ezt igazolja az is, hogy főleg az idősebb korosztályhoz tartozó költségtérítéses hallgatók száma csökkent az elmúlt időszakban.[18]

2.3 A költségtérítés bevezetésének hatása a jogász képzésre

A blogbejegyzésem utolsó részében arra keresem a választ, hogy hogyan hatott a jogász képzés hallgatói létszámának alakulására az, hogy 2012-től szinte csak költségtérítéses finanszírozási formában lehet felvételt nyerni e szakra.

A változás előzménye, hogy 2012-ben a kormány – a jogász túlképzésre hivatkozással – megszűntette a korábbi államilag finanszírozott helyeket e képzési területen. Bár a 2013-as felvételi eljárásban meghirdettek állami ösztöndíjas helyeket is, de csak magas felvételi ponthatár elérése esetén nyerhettek a hallgatók ilyenre felvételt, így a költségtérítéses finanszírozási forma maradt meghatározó ezen szakon. Az előző elemzésekhez hasonlóan, a jogász szak hallgatói létszámának és összetételének vizsgálatához négy felvételi év eredményeit választottam ki, ahogyan az a 3. számú ábra mutatja.

3. ábra

Jogász szakra felvételt nyert hallgatók száma (fő), egyes kiválasztott években

Forrás: saját szerkesztés a Felvi.hu adatai alapján[19]

Az ábra adataiból megállapítható, hogy a legtöbb hazai jogi karon általánosságban csökkent a felvett hallgatók létszáma az elmúlt években. A PPKE, az ELTE és a KRE felvételt nyert hallgatói létszáma azonban nem csökkent jelentősen a költségtérítéses finanszírozási forma megjelenésével. A legnagyobb veszteséget a PTE könyvelhette el, hiszen 2001-ben még összesen 1028 főt vettek fel jogász szakra, addig 2018-ban már csak 207-et. Van viszont olyan jogi kar is, melynek létszáma megnövekedett 2001-hez képest, így például a KRE 2001-ben csak 152 főt, majd 2018-ban már 333 fő hallgatót vett fel e képzésre.[20]

Továbbá érdemes azt is megvizsgálni, hogy a jogász szakra felvettek száma hogyan alakult a teljes felsőoktatásba felvett hallgatói létszámhoz viszonyítva. Ezt a 3. számú táblázat szemlélteti.

3. táblázat

Jogász szakra felvett hallgatók aránya a felsőoktatásba felvételt nyert összes hallgatói létszámból

Az adatokból megállapítható, hogy csökkent a jogász szakra felvettek száma a felsőoktatásba összesen felvett hallgatói létszámhoz viszonyítva, azzal együtt hogy a felsőoktatásban résztvevők száma is csökkenést mutat.
A tandíj nemcsak a hallgatók számának alakulására hathat ki, hanem arra is, hogy milyen képességű diákok kerülnek be az adott szakra. Jelenleg a jogász szaknál a költségtérítéses képzési formára a ponthatár az összes jogi karon alacsony (kb. 280 pont), így ennek alapján viszonylag könnyen be lehet jutni ilyen finanszírozási formára. Viszont ahogy már említettem, államilag támogatott helyre csak nagyon magas ponthatár elérése esetén lehetséges bejutni. Ezek alapján azt lehet látni, hogy az, aki államilag támogatott helyre jut be az kiváló képességekkel, de legalábbis jobb képességekkel rendelkezik, mint azok, akik csak költségtérítéses formában jutottak be az adott szakra.  Ez pedig hatással van a képzés kimenetelére, ahogyan a jogi karok közötti versenyre is.

4. ábra

Jogász képzésre államilag támogatott finanszírozási formában felvett hallgatók száma 2018-ban (fő)

Forrás: saját szerkesztés a Felvi.hu adatai alapján

A 4. számú ábra adataiból látszik, hogy a legtöbb államilag támogatott finanszírozási formába felvett jogász hallgató az ELTE-re került be 2018-ban, mely összesen 138 fő. A második a PPKE 49 fővel, míg a vidéki jogi karok viszonylag csekélyebb létszámmal büszkélkedhetnek. Ezek alapján azt lehet mondani, hogy az előbbi kettő, fővárosi egyetemnek viszonylag nagy a versenyelőnye a többi egyetemhez képest, hiszen jobb képességű hallgatókkal kezdhetik meg a tanulmányokat.

3. Záró gondolatok

Az előzőekben áttekintett változások és adatok alapján úgy gondolom, hogy önmagában a költségtérítéses forma bevezetése kevésbé hat ki arra, hogy mennyi diák tanul a felsőoktatásban, viszont a változás egyes szakokon figyelemreméltó. Ugyanakkor a tandíj hatással lehet  arra, hogy milyen képességű diákokat vehet fel egy adott egyetem, tekintettel arra, hogy ki tudja finanszírozni azt. Minél kiszolgáltatottabb valaki a piacnak, annál inkább hátrébb szorulnak a minőségi követelmények a mennyiségi szempontokhoz képest. A költségtérítéses forma emellett az egyetemek költségvetésének bevételi szerkezetét is befolyásolhatja, átalakítja. A tandíj következtében csökkenhet az állami finanszírozású képzési formába felvett hallgatók után járó állami normatíva mértéke, ugyanakkor ezzel párhuzamosan megnőhet a hallgatóktól beszedett költségtérítés összege, tehát az egyetemek bevételi összetétele átalakulhat. Ekkor valóban kérdésként merülhet fel, hogy lehet-e és indokolt-e egyes egyetemeket piaci finanszírozásúvá tenni, s alkalmas lehet-e erre az ún. Corvinus-modell? Mindemellett érdemes felhívni arra is a figyelmet, hogy a költségtérítéses forma bevezetése, s a piaci alapú finanszírozás hátránya lehet, hogy a rosszabb anyagi helyzetből érkezők kiszorulhatnak a felsőoktatásból, amely által a társadalmi mobilitás csökkenhet.

Kászítette: Soltész Péter Ádám, joghallgató DE ÁJK

Felhasznált források:

• Bartha Ildikó (2016): Felsőoktatás-finanszírozás. In: Horváth M. Tamás – Bartha Ildikó (szerk.): Közszolgáltatások megszervezése és politikái. Merre tartanak? Budapest: Dialóg Campus, 720-746.
• Bordás Péter (2018): A felsőoktatás költségvetési finanszírozásának új irányai. KÖZJAVAK, IV. évf., 2018/2. szám, 43-49.
• Nagy Zoltán (2018): Befektetés a jövőbe – gondolatok a felsőoktatás finanszírozásáról és következményeiről. KÖZJAVAK, IV. évf., 2018/2. szám, 39-42.
• Keczer Gabriella (2012): A felsőoktatás finanszírozása a közép-európai államokban. Közép-Európai Közlemények, 5(3-4), 75-94.
• Kováts Gergely (2009): Felsőoktatás-irányítás és finanszírozás: nemzetközi trendek és hazai gyakorlat. In: Nagy Sándor Gyula (szerk.): Felsőoktatás-finanszírozás és minőség célok, vállalkozói források bevonása a felsőoktatásba – nemzetközi gyakorlat adaptálása. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest, 39-53.
• Temesi József (2012)(szerk.): Felsőoktatás-finanszírozás. Nemzetközi tendenciák és a hazai helyzet. Aula Kiadó, Budapest. 285.