Döntött az EUB a Lex CEU-ról

Az Európai Unió Bírósága 2020. október 6-án ítéletet hozott a magyar országgyűlés által elfogadott nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló 2017. évi XXV. törvényről, amelyet a közvélemény „Lex CEU”-nak nevezett el. A törvény értelmében az olyan felsőoktatási intézmények, amelyeknek a székhelye Európai Gazdasági Térségen kívüli harmadik államban van, csak akkor folytathatnak oktatási és kutatási tevékenységet Magyarországon, ha Magyarország és a székhely szerinti származási ország között létrejött ilyen nemzetközi szerződés, illetve, ha a székhely szerinti államban is folytatnak ilyen tevékenységet. Az EUB szerint azonban az oktatási és kutatási tevékenység származáshoz kötése nem egyeztethető össze a WTO keretében az Európai Unió által is aláírt GATS XVII. cikkével, illetve az Alapjogi Charta 13., 14., és 16. cikkével. Az a követelmény pedig, amely szerint a felsőoktatási intézményeknek a székhely szerinti államban is folytatniuk kell oktatási és kutatási tevékenységet az EUB szerint nem csak az EGT- kívüli országok tekintetében sérti az uniós jogot, hanem az EGT-n belüli tagállamok tekintetében is.

Az EUB az ítéletét egy kötelezettségszegési eljárás eredményeként hozta meg. Az eljárást a Bizottság kezdeményezte Magyarországgal szemben, mivel megítélése szerint Magyarország a 2007. XXV. törvény elfogadásával nem teljesítette több uniós jogi rendelkezésből eredő kötelezettségét. Magyarország mind a felszólító levélben, mind az indoklással ellátott véleményben foglalt kötelezettségszegést vitatta. A Bizottság indoklással ellátott véleményében azt állította, hogy mivel Magyarország az EGT‑n kívüli külföldi felsőoktatási intézmények számára az oktatási szolgáltatások nyújtásának feltételeként nemzetközi szerződés megkötését írja elő, nem teljesítette a GATS XVII. cikkéből eredő kötelezettségeit. Továbbá Magyarország nem teljesítette a 2006/123 irányelv 16. cikkéből, és az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikkből eredő kötelezettségeit sem, mivel külföldi felsőoktatási intézmények számára olyan követelményt ír elő, mely szerint a származási országukban is kell felsőoktatási képzést nyújtaniuk. Mivel Magyarország nem szüntette meg a Bizottság által küldött indoklással ellátott véleményben foglalt kötelezettségszegéseket, ezért a Bizottság Magyarországgal szemben kereset nyújtott be az Európai Unió Bíróságához.

Magyarország a Bizottság által megindított kötelezettségszegési eljárást több okból is vitatta. Magyarország egyrészt, azért tartotta elfogadhatatlannak az eljárást, mert a pert megelőző eljárás során a Bizottság túl rövid határidőket írt elő, másrészt azért, mert Bizottság intézkedése mögött politikai indítékok húzódtak meg. Az EUB viszont mindkét állítást elutasította, azzal az indoklással, hogy a rövid határidőket a vitatott rendelkezések közvetlen hatálybalépése tette szükségessé; illetve a Bizottság azokat az észrevételeket is elfogadta és figyelembe vette, amelyet Magyarország a határidő lejárta után nyújtott be. A második állítás vonatkozásában pedig a Bíróság az ítélkezési gyakorlatára hivatkozott, amely szerint a Bizottság teljes mérlegelési jogkörrel rendelkezik abban a tekintetben, hogy megindítja-e vagy sem a kötelezettségszegési eljárást.

Magyarország továbbá vitatta az EUB joghatóságát is, mivel az ügy a GATS rendelkezéseinek megsértésére vonatkozott, ami viszont egy nemzetközi szerződés, így szerinte annak értékelése, hogy a törvény összeegyeztethető-e Magyarország GATS szerinti kötelezettségvállalásaival nem az EUB, hanem a WTO vitarendezési testületeinek kizárólagos hatáskörébe tartozik. Emellett Magyarország álláspontja szerint a vitatott rendelkezések a felsőoktatás területét is érintik, amely terület nem tartozik az Európai Unió kizárólagos és megosztott hatáskörei közé.

A Bíróság elutasította mindkét érvet azzal indokolva, hogy a GATS egy az EU által kötött nemzetközi megállapodás, amely így az uniós jog szerves részét képezi; illetve, hogy az ügy nemcsak a felsőoktatás területét érinti, hanem az oktatási szolgáltatások kereskedelmét is, amely a közös kereskedelempolitika szerves részét képezi, mely már az Európai Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik. Az EUB és a WTO vitarendezési rendszerének kapcsolatát illetően, a Bíróság hangsúlyozta, hogy abban a kérdésben való döntés meghozatala, hogy egy tagállam megsértette-e a GATS-ot nemcsak a WTO szerveinek hatáskörébe tartozik, hanem Európai Unióéba is, mivel az EU, mint a WTO szerződő fele, csak így tudja teljes területén biztosítani a WTO szabályainak betartását. A Bíróság rámutatott arra is, hogy az EU nemzetközi felelőssége is felmerülhet, ha egy tagállam elmulasztja teljesíteni a GATS szerinti kötelezettségeit.

A Bíróság az ügy érdemében először azt a követelményt vizsgálta meg, amely szerint külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oktatási és kutatási tevékenységet Magyarországon, ha Magyarország és a székhely szerinti származási ország között kötöttek ilyen nemzetközi szerződést. Ezzel a követelménnyel kapcsolatban az EUB kijelentette, hogy további olyan feltételeket támaszt a külföldi felsőoktatási szolgáltatókkal szemben, amelyeket nehéz teljesíteni, ugyanis ahhoz, hogy az előírt szerződés megköthető legyen a megállapított határidő lejárta előtt, nagyrészt a magyar hatóságok mérlegelésén alapuló közreműködés kell, továbbá bizonyos esetekben - különösen a szövetségi államok esetében - a szerződés megkötése lehetetlennek is bizonyulhat. Ennek alapján a Bíróság megállapította, hogy ez a követelmény a Magyarországon letelepedett felsőoktatási szolgáltatók javára módosítja a verseny feltételeit. Magyarország ugyan az intézkedés igazolásaként a GATS XIV. cikkére hivatkozott, azt állítva, hogy a követelmény a közrend védelme és a megtévesztő gyakorlatok megelőzése érdekében szükséges, a Bíróság azonban elutasította ezt, mivel Magyarország nem szolgáltatott kellő érveket ennek igazolására.

Másodszor a Bíróság megvizsgálta azt a követelményt is, amely szerint külföldi felsőoktatási intézménynek oktatási tevékenységeket a származási államban is kell kínálniuk. A Bíróság itt az EGT-n kívüli államok tekintetében arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország nem teljesítette a GATS XVII. cikke szerinti kötelezettségeit, ami versenyhátrányt eredményezett a követelménnyel érintett intézmények számára. Az EGT tagállamokban székhellyel rendelkező felsőoktatási intézményeket tekintetében pedig azt állapította meg, hogy az intézkedés mind az EUMSZ 49. cikkében foglalt letelepedés szabadságának, mind a 2006/123 / EK irányelv 16. cikkében szabályozott szolgáltatásnyújtás szabadságának indokolatlan korlátozását jelentette. Magyarország ezt elsősorban azzal indokolta, hogy ez szükséges a felsőoktatás magas színvonalának biztosításához, amellyel kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy a származási államban történő oktatási tevékenység puszta megkövetelése semmilyen módon nem befolyásolja a kínált oktatás minőségét Magyarországon, így ez a cél nem igazolhatja a szóban forgó követelményt.

Végül a Bíróság megvizsgálta, hogy a szóban forgó követelmények összeegyeztethetők-e az EU Alapjogi Chartájának 13. cikkével, 14. cikkének (3) bekezdésével és 16. cikkével. Ennek az összehasonlításának az alapja az volt, hogy az ügy arra vonatkozott, hogy Magyarország nem teljesítette a GATS XVII. cikkéből eredő kötelezettségeit, mely az uniós jog részét is képezi, így Magyarország uniós jogot hajtott végre, melynek során meg kell felelnie az Alapjogi Chartában foglalt alapvető jogoknak is. A Bíróság az akadémiai szabadságról szóló 13. cikket illetően megállapította, hogy ezek az intézkedések képesek voltak veszélyeztetni az érintett intézmények autonóm működését, ezért összeegyeztethetetlennek bizonyultak a Charta 13. cikkével. Ezenfelül az intézkedések a Charta felsőoktatási intézmények alapítását védő 14. cikkének (3) bekezdését és 16. cikkét is sértik, mivel a vitatott intézkedésekről kiderült, hogy azok e rendelkezésekben foglalt jogokba való beavatkozást jelentenek.[1]

Az ítélet értelmében a „lex CEU” -t a magyar parlamentnek hatályon kívül kell helyeznie,[2] viszont mivel a döntés túl későn született meg, így azt már nem tudta meg akadályozni, hogy a CEU az oktatás helyszínét ne helyezze át Budapestről Bécsbe.[3] Azonban az ítéletnek a CEU-t érintően annyi következménye mindenképpen van, hogy a döntés meghozatala után a CEU rektora bejelentette, hogy noha az egyetem továbbra is Bécset tekinti új otthonának, de a Budapesti campust új programok köztük a CEU Demokrácia Intézet fogadására is használni fogják.[4]

A döntés másik esetleges következménye lehet, hogy ha a magyar kormány nem teljesíti az ítéletben foglaltakat, akkor az Európai Bizottság újabb, pénzügyi szankciók kiszabására irányuló keresetet indíthat Magyarország ellen.[5]

Az összefoglalót készítette: Dr. Soltész Péter Ádám

Források: