Döntött az EUB: az uniós joggal ellentétes a magyar közbeszerzési törvény

  • 2020/04/07
  • Kutatócsoport2

Az Európai Bíróság ítéletet hirdetett azon magyar ügyek kapcsán (C-496/18. és C-497/18), melynek alapja az volt, hogy a Budapesti Közlekedési Zrt. az Európai Unió Hivatalos Lapjában a magyarországi, budapesti 4-es metrószakasz építésével kapcsolatban két külön közbeszerzési szerződés odaítélése céljából ajánlati felhívást tett közé. Az első ajánlati felhívásra vonatkozó szerződést Hugeod és a Sixense vállalkozásnak ítélték oda. 2006-ban a szerződést aláírták, majd 3 évvel később előre nem látható körülményekre hivatkozva 2009-ben módosították a szerződést, ahol hirdetményt is közé tettek a Közbeszerzési Értesítőben. A második ajánlati felhívásban nyertese a Matrics Consults Ltd. 2009-ben aláírták a közbeszerzési szerződést. Ezt a szerződést azonban a Budapesti Közlekedési Zrt. felmondta. A magyar Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság a Közbeszerzési Hatóság elnökének a kezdeményezésére a Budapesti Közlekedési Zrt.-t és a két közbeszerzési eljárás nyertesét a közbeszerzési szerződések módosítására vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezések megsértése miatt bírság megfizetésére kötelezte. Ezen elmarasztalásokra a 2015. november 1-jén hatályba lépett nemzeti közbeszerzési törvény alapján került sor. Ezen új szabályozás a hatálybalépése előtt kötött közbeszerzési szerződések tekintetében engedélyezi a felügyelő hatóság számára, hogy – a korábbi nemzeti szabályozásban előírt jogvesztő határidőktől függetlenül – hivatalból vizsgálatot indítson a hatálybalépését megelőzően a közbeszerzések területén elkövetett jogsértésekkel kapcsolatban a célból, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottságot az esetleges jogsértések megállapítására és szankció kiszabására kérje.

Az ügy a Fővárosi Törvényszékhez került, ahol két előzetes döntéshozatal iránti kérelem terjesztettek elő, többek között azt, hogy összeegyeztethető-e az uniós joggal és a különösen a jogbiztonság elével a 2015. évi közbeszerzési törvényben előírt azon lehetőség, hogy felülvizsgálják a közbeszerzési szerződések e törvény hatálybalépése előtt történő módosításait, holott a korábbi nemzeti szabályozásban az e módosítások ellenőrzésére előírt jogvesztő határidő már lejárt.

A Bíróság először is hangsúlyozta, hogy a közbeszerzési szerződések összege jelentős mértékű volt, melyben az Unió pénzügyi támogatást biztosított. Így bár a 89/665 EK[1] és a 92/13 EK[2] irányelv előírja, hogy jogorvoslati lehetőségek álljanak rendelkezésre az érintett vállalkozások számára annak biztosítása érdekében, hogy a közbeszerzésre vonatkozó uniós szabályokat hatékonyan alkalmazzák, e jogorvoslati lehetőségek nem tekinthetők úgy, mint amelyek figyelembe vesznek valamennyi, a közbeszerzések területén lehetséges jogorvoslatot. Ezenkívül e két irányelvvel kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy azok a rendelkezések, amelyek előírják, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a szerződést az ajánlatkérőtől független szerv nyilvánítsa érvénytelennek, csak megerősítik azon jogorvoslatok hatályát, amelyeknek a meghatározását ezen irányelvek a tagállamok számára előírják, azokat tehát úgy kell értelmezni, mint amelyek nem írják elő, és nem is tiltják meg a tagállamok számára, hogy a nemzeti felügyelő hatóságok számára jogorvoslati lehetőséget írjanak elő.

Ezenkívül a Bíróság megállapította, hogy a 2014/24[3] és a 2014/25[4] irányelv rendelkezései, amelyek előírják a tagállamok számára annak biztosítását, hogy a közbeszerzési szabályok alkalmazását egy vagy több hatóság, szerv vagy szervezet ellenőrizze, minimumkövetelményeket tartalmaznak. A Bíróság következtetése tehát az, hogy e rendelkezések nem tiltják meg a tagállamoknak, hogy a nemzeti felügyelő hatóság számára hivatalból indított olyan jogorvoslati eljárásokat állapítsanak meg, amelyek lehetővé teszik e hatóságok számára a közbeszerzésekre vonatkozó szabályozás megsértésének megállapítását. Továbbá a Bíróság hangsúlyozta, hogy amennyiben előírnak ilyen, hivatalból indított jogorvoslati eljárást, az az uniós jog hatálya alá tartozik, mivel az ilyen jogorvoslat tárgyát képező közbeszerzési szerződések a közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek tárgyi hatálya alá tartoznak. Következésképpen az említett eljárásnak tiszteletben kell tartania az uniós jogot, ideértve e jog általános elveit, amelyek közé a jogbiztonság elve is tartozik.

Végül az EUB 2020. március 26- i ítéletében úgy rendelkezett, hogy a 2015. évi közbeszerzési törvény érintett rendelkezése visszaható hatályú rendelkezésnek minősül, mivel lehetővé teszi az eljárások hivatalból történő megindítását a közbeszerzési szerződések azon módosításaival szemben, amelyek esetében a jogvesztő határidők a 2003. évi közbeszerzési törvény e módosításokra alkalmazandó releváns rendelkezései alapján már lejártak. Továbbá a Bíróság megállapította, a bizalomvédelem elvével ellentétes az, hogy a hivatalból indított jogorvoslati eljárás keretében az új nemzeti szabályozás – a célból, hogy ellenőrizzék a közbeszerzési szerződések módosításainak jogszerűségét – előírja, hogy az ilyen eljárást az e szabályozásban rögzített jogvesztő határidőn belül indítsák meg, holott az e módosítások időpontjában alkalmazandó korábbi szabályozásban az eljárás megindítására előírt határidő már lejárt.

Az összefoglalót készítette: Nagy Péter Zsombor, joghallgató, DE ÁJK

 

Felhasznált források:


[1] az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról

[3] a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről

[4] a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai szolgáltatási ágazatban működő ajánlatkérők beszerzéseiről és a 2004/17/EK

irányelv hatályon kívül helyezéséről

Brexit Eng: 
Fogyasztóvédelem: 
Consumer Protection: 

Hozzászólások

A közbeszerzések kérdésköre kimagasló relevanciával bír az Unió összes tagállama számára, de kiváltképpen meghatározó lehet egy olyan ország számára, mint Magyarország, ahol az uniós források – és egyben a tagság – megléte nélkül nehézkesen lehetne gazdasági növekedést produkálni főként a külföldi gazdasági kitettség miatt.

A közhiedelemmel ellentétben nem kizárólag Magyarországot érték, valamint érik kritikák a közbeszerzési szabályozást illetően. A terület jellegéből adódóan számos más országban is felütheti a fejét a korrupció az uniós pénzek közbeszerzési úton történő elcsatornázását illetően, nem beszélve a szabad- és nyílt piacok megsértése mellet.

Viszont Magyarország szemszögéből azért is égető a kérdés, mert az uniós források jelenlegi visszatartásának oka többek között a hazai közbeszerzési szabályok hiányosságaiból erednek. Alapvetően az Unió részéről a kívánalom az volna a hazai közbeszerzési rendszert illetően, hogy az egyszereplős közbeszerzések szintje mennyisége a meglévőnél jóval alacsonyabb legyen, kiváltképpen az informatikai és az egészségügyi beszerzések területén, de persze nem maradhat el a többi terület sem.

Az Európai Bizottság értelmezése szerint, ha a közpénzek elköltése nem a szabályosság és az ellenőrizhetőség mellet történik, akkor nem pusztán vitákra adhat okot, hanem súlyosan torzíthatja a versenyt, amely szembe megy az uniós alapelvekkel, továbbá a korrupció lehetőségeinek is megágyaz. A szabályozások megalkotását oly módon szükséges kivitelezni, hogy azok egyensúlyban, valamint összhangban legyenek az átláthatóságot szolgáló szigorú eljárási kötöttségekkel és a hatékonysági szempontokat is szem előtt tartva, ami az elköltést, finanszírozást illeti.

A fentebb említett szükségességi szempontok mentén a magyar kormány kijelentette, hogy az uniós elvárásoknak megfelelően 15%-ra fogja csökkenteni az egyszereplős közbeszerzések arányát a jelenlegi 30%-ról. Fontos az érintett tenderek statisztikájába nem kerültek beszámításra a keretmegállapodások és a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások. Az Unióval való megállapodás elhúzódása kifejezetten nem esik egybe a kormányzati érdekkel, hiszen amennyiben nem sikerül egyezségre jutni a vitatott kérdéseket illetően még idén, úgy az Európai Unió Helyreállítási Alapjából (RRF) járó támogatás 70%-ától eleshet Magyarország, amely számokban kifejezve azt jelenti, hogy 2320 milliárd forintból 1600 milliárd forint elveszíthető.

Kiemelendő, hogy a 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet a kormány azon lépései közé tartozik, amely az egyajánlatos közbeszerzések számának csökkentését szolgálja. A rendelet meghatározza, hogy az egyszereplős közbeszerzések csökkentése érdekében előzetes piaci konzultációt kötelező alkalmazni az uniós értékhatárt elérő becsült értékű eljárásoknál. Megjegyzendő ezen felül, hogy a csökkentés elérése melletti elhivatottság Magyarország részéről megfogalmazásra került az Európai Bizottság részére benyújtott Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervben is.

Véleményem szerint a fennmaradó kérdés nem pusztán az, hogy sikerül-e megegyezni, valamint folyósításra kerül-e az uniós forrás, hanem milyen jelentőséggel bírhat politikai értelemben a megegyezés vagy annak elmaradása.

Magyarország megítélése – főként a kormányzati retorika és az uniós mechanizmusokkal való visszaélések miatt – nem kifejezetten sorolható a pozitív halmazba az uniós perspektíva viszonylatában. Kérdés, hogy a jogállamisági mechanizmus ilyen módon való felhasználása jogszerű, valamint korrekt lépésnek minősül-e, továbbá volna-e más lehetősége az Uniónak arra, hogy megóvja forrásait a NER-be való becsatornázástól?

Vegyük figyelembe, hogy számos nagy súlyú tagállam esetében szintén beszélhetünk belpolitikáról, ahol a választási eredményeken és a nyilvánosság terében is számon kérik a regnáló hatalmat, ha nem lép fel érdemben a források megvédése érdekében. Machiavelli óta ismerjük politikai realizmus alapelveit, miszerint a politika (legyen az bármilyen formában) célja a hatalom megszerzése és megtartása, minden lépés ennek van alárendelve akár közvetlen, akár közvetett módon. Ebből adódóan nincs más opció a kollektívan értelmezett Unió részéről, mint az, hogy visszatartja a forrásokat Magyarországtól, míg nem sikerül megközelíteni a csatlakozáskor vállalt szükséges szintet a kiépült- és érvényesülő jogállamiság viszonylatában.

Záró gondolatként megjegyezném, hogy akármelyik tagállamról is beszéljünk, a realitás szintén az uniós jog pusztán eszköz az önérdek érvényesítésére a nemzetiállamok szintjén, és amíg a populizmusban csírázó nacionalizmusok próbálnak hangosabban választ adni a globális- és lokális problémákra, addig a közös intézményi rendszer csak jogi értelemben képes megnyilvánulni, hiszen mindaddig „üres” marad, míg pusztán a gazdasági érdekeket szolgálja ki. Meghatározó kérdés az Unió jövőjét illetően, hogy képes lesz-e valaha egységként működni globális szinten a válságok és a harmonizáció idején is.

Debrecen, 2022.12.09.                                               Balogh Balázs András, joghallgató DE ÁJK

Oldalak