Közmunkára küldik a hajléktalanokat?

  • 26 November 2018
  • Kutatócsoport2

Az utcán élőkre szabott, speciális közmunkaprogramokat dolgozna ki a kormány, mert először ilyen "védett" munkahelyen kell felkészíteni őket arra, hogy később helyt álljanak a munkaerőpiacon – írta a birtokába jutott előterjesztésre hivatkozva a hvg.hu. A lap összesen két hajléktalansággal kapcsolatos előterjesztést ismert meg, melyekről egyelőre nincs döntés, most kerülnek a kormány elé.
Az egyik előterjesztés lényege, hogy a fővárosi aluljárókat éjszakára lezárnák, mivel ennek indokolása értelmében csak így biztosítható "a közbiztonság, a köztisztaság, az állagmegóvás", illetve a "jogellenes életvitelszerű közterületen tartózkodás megszüntetése". Kiemelendő, hogy Tarlós István főpolgármester kérte, hogy vizsgálják meg a nagyobb fővárosi aluljárók éjszakai lezárásának lehetőségét és következményeit, illetve megerősítette, hogy valóban létezik ez a koncepció.
A másik dokumentumot Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere közösen jegyzi. Ennek az előterjesztésnek az a célja, hogy a hajléktalanokat visszavezessék a társadalomba.

A javaslat ennek érdekében két csoportba sorolja a hajléktalanokat:

1. Az egyik csoport társadalomba történő visszavezetését hajléktalanok számára indított "célzott közfoglalkoztatási programok" indításával oldanák meg. Ezek a speciális közmunkaprogramok azoknak a hajléktalanoknak szólnának, akik „mind egészségügyi, mind mentális-szociális állapotukat tekintve rehabilitálhatóak”, vagyis vissza lehet vezetni őket a többségi társadalomba és a munkaerőpiacra. Erre a Belügyminisztériumnak kell javaslatot kidolgozni, továbbá a már folyamatban lévő ilyen jellegű programokat kibővítenék, hogy minél több hajléktalan kerülhessen be ezekbe.

2. A másik csoportba azokat a hajléktalanokat sorolják, akiknek túlságosan károsodott az egészségügyi, szociális, vagy mentális állapota az utcán töltött idő alatt, illetve akik már eleve ilyen súlyos állapotban kerültek oda. Az előterjesztés értelmében az ilyen személyekről tartósan gondoskodni kell az erre alkalmas hajléktalan-otthonokban és hajléktalan-rehabilitációs intézetekben. Azonban ezt a gondoskodást úgy képzelik el a miniszterek, hogy a bentlakásos otthonokban a lakhatásuk kifizetéséért „fejlesztő foglalkoztatás keretében” dolgoznának a hajléktalanok.

A fentieken túlmenően az előterjesztés kitér arra is, hogy képeznék is a hajléktalanokat, felkészítenék őket „a személyes higiéniára és a közösségi együttélésre”, illetve minden melegedőben lenne számítógép és internet, hogy munkát kereshessenek.
A dokumentum egyértelműen rögzíti azt, hogy a 2019-es speciális közmunkaprogramok indításához szükséges források rendelkezésre állnak, vagyis ha nem valósul meg semmi jelen tervekből, nem hivatkozhatnak majd arra, hogy nem volt rá elég pénz.

 

Az összefoglalót készítette: Gulyás Lilla, joghallgató

 

Források

https://nepszava.hu/3016033_kozmunkara-fogna-a-kormany-a-hajlektalanokat

https://hvg.hu/itthon/20181122_Kozmunkasokat_csinalna_a_hajlektalanokbol_a_kiszivargott_kormanyjavaslat

https://24.hu/kozelet/2018/11/22/hajlektalan-kozmunka/

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kozmunkara_kuldenek_a_hajlektalanokat.673757.html

https://index.hu/belfold/budapest/2018/11/19/tarlos_en_kertem_az_aluljarok_ejszakai_lezarasat/

Hírgyűjtemény: 
Közjogi Albizottság: 
Korábbi hírek: 
Felnőttképzés: 
Közrendészet és magánrendészet: 
Közigazgatási bíráskodás: 
Közérdek: 
Helyi Önkormányzatok: 
Land grabbing: 
PPP: 
Energiakornyezet: 
Tudományos folyóirat: 
Foreign Investment and International :