2019-ben jön az "áram-Uber"?

  • 2019/01/06
  • Kutatócsoport2

"Nem kell sok idő hozzá, és az energiaszektornak is megjelenik a maga Ubere"- vélekedett Martin Graf, az osztrák energiapiaci szabályozási hivatal első embere bő három éve. Ekkoriban az energiamegosztás még csak egy merész kísérletnek tűnt, viszont napjainkban már az "áram-Uber" rendszerszintű megoldásán dolgoznak. Egy legfrissebb jelentés szerint energiamegosztáson alapuló rendszerek tömeges megjelenésére számíthatunk 2019-ben.

Előzmények

Mindenképp szükséges említést tenni a Yeloha cég projektjéről, melyet az USA-ban teszteltek. A projekt azt próbálta kideríteni, hogy lakóközösségek képesek lehetnek-e önállósulni energetikai szempontból, mindezt napenergia-termelésre alapozva. A napelemes kapacitás megosztásra épülő modell - hasonlóan az Uberhez és az Airbnbhez - a közösségi finanszírozású szolgáltatásban látta a megoldást. Ennek értelmében aki több áramot termel, például eladhatja, elcserélheti, vagy elajándékozhatja. A projekt sikeres volt, azért zárták le, mert az áramszolgáltatók nem akartak beszállni a projektbe, illetve nem engedték meg azt sem, hogy a megosztók a vezetékeiket ingyen használják, vagy azon bármiféle átalakítást végezzenek.

Szintén említést érdemel a Brooklyn Microgrid projekt is. A mikrogrid olyan helyi energiahálózatot jelöl, mely önálló vezérlési képességgel rendelkezik, ezért működőképes a hagyományos hálózati körről leválasztása után is. A projekt lényege, hogy a tagok beléphetnek egy fenntartható energia hálózatba és helyileg megválaszthatják az általuk preferált energiaforrást. Csatlakozni egy mobiltelefonos applikáción keresztül lehetséges.

Az áttörés?

Az Open MG projekt a dél-koreai elektromos művekhez, a Kepco-hoz köthető. Egyelőre annyit árultak el, hogy lényegében egy olyan termelő-fogyasztó-szolgáltató rendszer lesz, melynek nincs szüksége a messziről hozott, megtermelt és drágán a helyszínre szállított áramra, így regionális villamos hálózatra sem. A megújuló energiára épülő rendszer képes lesz arra, hogy a megtermelt energiából feleslegként maradó mennyiséget eltárolja és szükség esetén elektromos árammá visszaalakítva betáplálja a rendszerbe. A Kepco tehát a világ első, megawattos méretű energiafüggetlen mikrohálózatának az építését kezdte el, mely hálózathoz a tervek szerint bárki könnyedén csatlakozhat majd.

Hol tart e téren Magyarország?

A Nemzeti Közművek 2019 elején két településen is energiatároló berendezéseket helyez majd el hálózatán. Céljuk ezzel, hogy a hálózati feszültséget megengedett tartományon belül tartsák, valamint az energia betárolása csúcsidőszakban és csúcson kívüli kitárolása. A vállalat a Csongrád megyei Óföldeák külterületén egy középfeszültségű hálózatra csatlakozó rendszert is telepít majd a közeljövőben. Ennek az engedélyeztetése azonban még folyamatban van, a projekt várhatóan 2019 tavaszán zárul a telepítéssel, melyet egy kiértékelési és tesztelési szakasz követ.

Az összefoglalót készítette: Gulyás Lilla, joghallgató

 

Felhasznált források

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/napelem-grid-megujulo-energia-aram-uber-olcsobb-aram-aramszolgaltatok.676068.html

https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/napelemek_energiatarolokat_telepit_a_kozmuszolgaltato.674558.html

https://pcworld.hu/kozelet/orias-napelemrendszer-20010703-46191.html

https://hvg.hu/gazdasag/20150923_a_szolgaltatoknak_annyi_jon_az_aramuber

https://www.brooklyn.energy/