Ombudsman: diszkriminatív az apákra nézve a diákhitellel kapcsolatos kedvezmény

  • 2018/09/03
  • Kutatócsoport2

Számos beadvány érkezett az ombudsmanhoz amiatt, hogy a hallgatói hitelrendszerről szóló kormányrendelet vonatkozó rendelkezése értelmében a diákhitel elengedésével kapcsolatos gyermekvállalási kedvezmények csak az anyáknak járnak, az apáknak semmilyen esetben sem.

A diákhitel tartozás elengedésének feltételei

A jelenleg hatályban lévő szabályozás alapján vissza nem térítendő állami kamattámogatásként elengedik a diákhitel tartozás 50 %-át azoknál a hitelfelvevő nőknél, akiknek 2018. január 1-jét követően születik a második gyermekük. Harmadik, vagy további gyermek megszületése esetén a tartozás 100%-ának elengedését lehet kérelmezni a Diákhitel Központnál. Kiemelendő, hogy a kedvezmények örökbefogadott gyermek esetében is kérelmezhetőek.

Az ombudsman megállapításai

Az ombudsman kiemeli, hogy az Alaptörvény hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget, így „tekintettel arra, hogy a gyermeket közösen nevelő szülőkről beszélünk, akik jövedelme és esetleges tartozásai közösen alkotják a család összköltségvetését, a hallgatói hiteltartozással rendelkező édesanyák összehasonlítható helyzetben vannak a hallgatói hiteltartozással rendelkező édesapákkal.”

Látható, hogy amennyiben a családban az édesapának továbbra is van hiteltartozása, az ugyanolyan teherként jelentkezik, mintha az édesanyát érintené.

Az ombudsman azt is kihangsúlyozta jelentésében, hogy aggályos a tény, hogy a kedvezmények azokat a családokat részesítik előnyben, ahol az anyának van diákhitel tartozása.

Az EMMI álláspontja

Az ombudsman tájékoztatást kért az Emberi Erőforrások Minisztériumától, ahonnan az a válasz érkezett, hogy nők esetében a vér szerinti szülői minőség igazolása könnyebb, mint a férfiaknál, valamint a jogalkotó célja az édesanyák kifejezett támogatása volt, így kompenzálva a gyermekvállalás időszakában viselt többes terhelést.

Mi lehetne a megoldás?

Az ombudsman nem ért egyet az EMMI álláspontjával, úgy véli, hogy a kedvezmények igénybevételének a lehetőségét ki kellene terjeszteni, vagyis ha az anyának már nincs, vagy nem is volt diákhitel tartozása, de az apának van ilyen jellegű tartozása, legyen igénybe vehető a támogatás. Amennyiben a vér szerinti apa egyedül neveli a gyermeket például egészségügyi okból, vagy az anya halála miatt, akkor is kérelmezhető legyen a támogatás. Az ombudsman arra is felhívja a figyelmet, hogy egyedülálló férfi is lehet az örökbefogadó szülő, mely nemtől függetlenül azonos terhekkel jár együtt, így a különbségtétel önkényes és ésszerű okkal nem indokolható, így ebben az esetben is engedélyeznie kellene a jogalkotónak a kedvezmény igénybevételét.

 

Az összefoglalót készítette: Gulyás Lilla, joghallgató

 

Felhasznált források:

 

http://www.ajbh.hu/documents/10180/2805034/Jelent%C3%A9s+a+null%C3%A1zhat%C3%B3+di%C3%A1khitel+kapcs%C3%A1n+978_2018/809493ba-7ede-bfb5-a034-46d085dc6a14?version=1.0   

https://www.diakhitel.hu/torlesztem/diakhitel1/gyermekvallalassal-kapcso...    

http://hvg.hu/itthon/20180821_Diszkriminalja_az_apakat_a_diakhitel

https://nepszava.hu/3005649_nem-csak-az-anyaknak-jar-kedvezmeny

https://index.hu/gazdasag/2018/08/21/csak_az_anyaknak_jar_a_diakhitellel...