A Kúria előtt a kvótaellenes népszavazás kérdése

  • 2016/03/16
  • Kutatócsoport2

A Kormány február 24-ei ülésén a miniszterelnök bejelentette, hogy népszavazást kezdeményeznek a kötelező betelepítési kvótáról. A kormány képviseletében a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB)  a népszavazásra javasolt kérdést, mely így szól:

"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

A Nemzeti Választási Bizottság február 29-én 9 igen és 3 nem szavazattal hitelesítette a kérdést. A hitelesítés ellen szavazott Fábián Adrián választott tag,  Bodolai László, az LMP és Litresits András, az MSZP delegáltja. A testület megállapítása szerint a kérdés megfelel az Alaptörvényben és a népszavazási kezdeményezésekről szóló törvényben (2013. évi CCXXXVIII. törvényben) meghatározott követelményeknek. Az NVB döntése ellen 15 napon belül jogorvoslatnak van helye. A Liberálisok és a PM már a döntés napján közölték, élni fognak ezzel a lehetőséggel. A Liberálisok közleményben tudatták, hogy a Kúriához fordulnak "az értelmetlen kvótareferendum" miatt. A PM is jelezte: felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához, mondván "a Kormány népszavazási kérdése jogszerűtlen."

A felülvizsgálati kérelem benyújtására nyitva álló határidőben, már a határozat közzétételét követő napon Jávor Benedek a PM EP-képviselője benyújtotta felülvizsgálati kérelmét az NVB-hez, melyet a testület 5 napon belül továbbított a Kúriához. Jávor 13 oldalas beadványában kéri a támadott határozat megváltoztatását és a kérdés hitelesítésének a megtagadását.

Mire hivatkozik?

Jávor álláspontja szerint a Nemzeti Választási Bizottság határozata összeegyeztethetetlen mind a magyar, mind az uniós joggal. A kérelmező részletesen kifejti, hogy miért tartja ellentétesnek az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel az NVB határozatát. Véleménye szerint  olyan eljárásokban meghozott döntésekre irányul a hitelesített kérdés, mely a Szerződések értelmében az uniós intézmények hatáskörébe tartoznak. Jávor beadványában hivatkozik arra, hogy a Szerződések felülvizsgálatára a magyar Országgyűlésnek nincs hatásköre, így nem is kötelezhetné az esetleges népszavazás eredménye jogalkotásra. Megítélése szerint az egyértelműség követelményének sem felel meg a kérdés, nem világos, hogy terheli-e a jogalkotót törvényalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen tartalmú. A kérdést magát megtévesztőnek nevezi mondván, nincs is szó kötelező betelepítési kvótáról, csupán arról van szó, hogy 1294 menedékkérő eljárását Magyarországon kellene lefolytatni, s ennek kimenetele egyáltalán nem kötött. Kifejti azt is, miért gondolja, hogy nem hozható értékelhető összefüggésbe a nemzeti szuverenitás védelmével a hitelesített népszavazási kérdés. Ismerteti, hogy az európai nemzetállamok, köztük Magyarország a nemzeti szuverenitásukat nem adták fel, azonban az élet számos területén példátlan együttműködést hoztak létre. Az Európai Unió nem kívánja meg a tagállamok egybehangzó akaratát, számos esetben előfordul az, hogy egy tagállam egyetértése ellenére hajtja végre a tagállamok közössége által meghozott egyes döntéseket. A döntéseket a tagállamok a nemzeti alkotmányos szabályaik szerint megerősítik, így ez a tagállamok önként vállalt korlátozásának tekintendő a közösség működőképességének fenntartása érdekében.

Jávor Benedek ezekre az érvekre hivatkozva fordult tehát a Kúriához, s kérte a Nemzeti Választási Bizottság határozatának megváltoztatását és a kérdés hitelesítésének a megtagadását.

Mikor dönt a Kúria?

A népszavazási kezdeményezésről szóló törvény értelmében a Nemzeti Választási Bizottságnak 5 napon belül kellett továbbítania a Kúriához a felülvizsgálati kérelmet. A Kúriának a kérelem beérkezésétől számítva 90 nap áll rendelkezésére, hogy a jogorvoslati kérelmet elbírálja.

A beadvány teljes szövege elérhető itt:

https://drive.google.com/file/d/0Bxf7REo5G6GHVjRkUXlvclItWlk/view

 

Az összefoglalót készítette: Széles Krisztina, joghallgató

 

Források:

http://www.jogiforum.hu/hirek/35465

http://index.hu/belfold/2016/02/29/a_nemzeti_valasztasi_bizottsag_dontes...

http://demokrata.hu/hir/jogorvoslati-kerelem-erkezett-hitelesitett-nepsz...

http://index.hu/belfold/2016/03/01/kvota_nepszavazas_felulvizsgalati_ker...

http://hvg.hu/itthon/20160301_kvotanepszavazas_beadta_felulvizsgalati_ke...

http://hvg.hu/itthon/20160229_valasztasi_bizottsag_kvotanepszavazas

http://javorbenedek.blog.hu/

https://drive.google.com/file/d/0Bxf7REo5G6GHVjRkUXlvclItWlk/view

Kategória: