Közszolgáltatások

Vitaindító: Újratervezést az állami kiadásokban és a társadalompolitikában!

  • Vitaindító: Újratervezést az állami kiadásokban és a társadalompolitikában!

    Ha a magyarországi GDP-t vesszük alapul, úgy annak 3,3 %-át fordítottuk sporttal, vallással, szabadidővel és kultúrával kapcsolatos feladatokra 2016-ban, a központi költségvetés kiadásaként. Az EUROSTAT adataiból kitűnik, hogy az EU átlagától nagyban eltérnek az itteni állami kiadási arányok. Például azért, mert az EU-ban Magyarország költ a legkevesebbet szociális szolgáltatásokra. A sereghajtók között Csehország és Horvátország áll, közvetlenül Magyarország előtt (31,2%). A kiadási aránytalanságok nem maradtak társadalmi hatás nélkül, ezért komolyan át kellene gondolni az állami újraelosztási rendszert, annak céljait és arányait, valamint a szektor-semleges finanszírozást. Tovább... (Tóth Judit)

Sharing economy: A birtoklás helyett a megosztást piedesztálra emelő gazdaság

  • Sharing economy: A birtoklás helyett a megosztást piedesztálra emelő gazdaság

    A 21. században a fogyasztói magatartás megváltozott, egyre többen ismerik fel, hogy az eddigi fogyasztási szokásaink már nem fenntarthatóak. A sharing economy, vagyis a közösségi gazdaság egy olyan új üzleti struktúraként kezdett feltűnni a kétezres évek végén, amelyet a közösségi technológiák megjelenése, az egyre növekvő népesedés, illetve az energiaforrások kimerülése folytán kialakuló problémákra való válaszkeresés ihletett. A téma legfontosabb aktualitásairól a Közjavak c. blog és folyóirat is folyamatosan beszámolt, így például az Uber európai sorsáról, az EUB döntéséről, az Uber oroszországi álláspontjáról, vagy épp az AirBnB helyzetéről. Tovább... (Horváth Bettina)

A blockchain hype és a közigazgatási realitás

  • A blockchain hype és a közigazgatási realitás

    Napjaink egyik legizgalmasabb témája a blockchain technológia, és az arra épülő megoldások térnyerése az élet számos területén, így a közigazgatásban is. A blockchain-őrület jelentőségét nem látjuk pontosan: vannak, akik nem vesznek róla – egyelőre – tudomást, és vannak, akik egy újfajta kontrollviszony alapvető infrastrukturális elemeként definiálják. (A szerző erőteljes technofil beállítottsága utóbbi irányba hajtja, azonban számos fenntartással. Ezért született ez a cikk.) Tovább... (Budai Balázs Benjámin)

A közpénzek keletkezéskori védelméről

  • A közpénzek keletkezéskori védelméről

    2017. szeptember 21-én, csütörtökön a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara „A közpénzek keletkezéskori védelméről” címmel tartott konferenciát, mely az Igazságügyi Minisztérium által támogatott "A közpénzek keletkezéskori védelmének főbb területei" című projekt eredményeit mutatta be. A projekt 2017. január 1-én indult, és Prof. Dr. Horváth M. Tamás, tanszékvezető egyetemi tanár szakmai irányítása mellett négy további kari oktató vett részt benne, akik egyben a konferencia előadói is voltak (Bartha Ildikó, Madai Sándor, Varga Judit és Bordás Péter). A kutatás fókuszában a közpénzek védelmének hazai és nemzetközi jogi szabályozása áll. Tovább... (Valentényi-Szilágyi Bernadett)

Single(?) market? Reguláció és uniós politikák változásai - tudományos vitaülés

  • Single(?) market? Reguláció és uniós politikák változásai - tudományos vitaülés

    A piaci tevékenységek működtetésének szabályozási környezete, a reguláció különböző "színtereinek" szerepe Európa-szerte átalakulóban van. Míg a megelőző két évtizedet inkább a nemzetközi piacnyitás akadályainak elhárítására törekvés és az integrációk erősödése jellemezte, utóbb a liberalizáció ellenében átértékelődnek a korábban korlátozásra ítélt kormányzati fellépési eszközök, hangsúlyosabbá téve az ezeket – ténylegesen vagy formálisan – megalapozó társadalmi megfontolásokat is. (A vita időpontja: 2017. június 29. 10.00 óra) Tovább...

Felnőttképzéssel a társadalmi kirekesztettség ellen?

  • Felnőttképzéssel a társadalmi kirekesztettség ellen?

    Hogyan lehet a gyerekkori fizikai, mentális, érzelmi, szociális hiányokat később behozni? Mikor lehet kulcságazat a felnőttképzés? Túlszabályozott-e a felnőttképzés? Miért nincs rá elég költségvetési pénz vagy adó-szabályokkal kellene inkább ösztönözni, önfenntartóvá tenni a képzést? Miért nincs több résztvevő a képzésben? Hol van a sok uniós képzési támogatás? Ezekre keressük a választ az EDUMAP (Horizon 2020) projekt segítségével is. Tovább... (Tóth Judit)

Ombudsmani Est az MTA Közjogi Albizottsággal

  • Ombudsmani Est az MTA Közjogi Albizottsággal

    Az MTA Közjogi Albizottság egyik fő célkitűzése, már megalakulása óta, hogy az Akadémia különböző tudományterületi egységei, valamint a más szakmai szervezetek közötti tudományos diskurzus, együttműködés létrejöttét elősegítse. 2016 őszén már e törekvés eredményeiről is beszámoltunk; az egyik ilyen alkalom során a közigazgatási bíráskodás, míg a másikon a rendvédelem témaköre került a vita középpontjába. 2017. április 26-án 17 órától az Albizottság az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalával (AJBH) közösen, az Ombudsmani Esték rendezvénysorozat keretében tartott szakmai beszélgetést Természeti erőforrások: A használat közössége és a közösség használata. Közszolgáltatások konfliktusai címmel az AJBH Korczak termében. Tovább... (Bartha Ildikó - Bordás Péter)

Lex CEU, avagy a szabad oktatáshoz való jog kérdése

  • Lex CEU, avagy a szabad oktatáshoz való jog kérdése

    2017. április 4-én a magyar parlament 123 igen és 38 nem szavazattal elfogadott egy olyan törvénymódosítást, amely sokak szerint a Közép-Európai Egyetem (CEU) ellehetetlenítését célozza.  A döntés ellen tüntetések szerveződtek, illetve nemzetközi tiltakozáshullám indult meg. A blogbejegyzés ezt a kérdéskört járja körbe, kitérve csak a leglényegesebb pontokra. Tovább... (Lovas Dóra)  

Szájkosár és póráz: kié itt a tér?

  • Szájkosár és póráz: kié itt a tér?

    A szegedi önkormányzat 2017. január 1-én hatályba lépett rendelete új alapokra helyezte a közösségi együttélés szabályait a közel 170.000 lakosú városban. A jogszabály alapján a város öt, idegenforgalmi szempontból is frekventált tere kiemelt védelmet élvez: e területekről az ellentmondásos döntés voltaképpen kitiltotta a labdázni, piknikezni, szórakozni, vagy éppen kutyát sétáltatni vágyókat. A rendelet kihirdetésével egyidejűleg a kérdéses terek egyikén civilek kisebb csoportja demonstrált a szabad közterekért… Tovább... (Józsa Zoltán)

Egy igazi „hungarikum”: a hazai banki különadók szabályozásának rögös útja

  • Egy igazi „hungarikum”: a hazai banki különadók szabályozásának rögös útja

    Magyarországon háromféle banki különadó került bevezetésre az utóbbi egy évtizedben: a hitelintézeti járadék, a pénzügyi szervezetek különadója, valamint a tranzakciós illeték. Meglátásom szerint ezek a bankszektort sújtó extra terhek az egész gazdaság fenntartható növekedését korlátozzák, regulációjuk pedig sürgető reformokat kíván. Az új fejleményekre reflektálva ugyanakkor szeretnék rámutatni arra, hogy nem volna teljesen lehetetlen próbálkozás fenntarthatóvá tenni a banki különadók rendszerét a hazai adóstruktúrában. Tovább... (Horváth Bettina)

Oldalak